A dán miniszterelnök minden, csak nem „tisztakezű Orbán”

A dán politikai gyakorlat és gondolkodás ellentéte mindennek, ami Orbán. Az orbánizmus lényege az állam elfoglalása és a politikai verseny kizárása, a paraszti gyökerű dán gondolkodás ennek soha nem adna teret. Válasz Balogh Gábornak.

Balogh Gábor szellemes cikkben hasonlítja össze a dán politikai gyakorlatot az „orbánizmussal”. Számos kitűnő meglátásával egyet lehet érteni, kivéve a címet és a benne foglalt feltételezést: „Létezik orbánizmus korrupció, jogtiprás és uszítás nélkül is – csak nem nálunk”.

Mette Frederiksen miniszterelnök valószínűleg kézzel-lábbal tiltakozna, ha politikai programjának bármely elemét Orbán trükkjeihez hasonlítanák,

mert „orbánizmus” nem létezhet lényeges építőkövei, a korrupció, jogtiprás és uszítás nélkül.

Koppenhágai nagykövetként módom volt közelről megismerni a dán politikai gyakorlatot és gondolkodást. Sok emberrel találkoztam, bejártam az országot, ki akartam deríteni sikerük titkát. Legfontosabb jellemzőjük, hogy nemcsak az ország, hanem az egyén is igényt tart a szuverén létre.

A paraszti gyökerű dán gondolkodás nem dől be sem ideológiáknak, sem divatos elméleteknek, hanem józanul mérlegel és önállóan dönt.

A szókimondás nemzeti erény, még ha olykor fájóan őszinte is. A dán külpolitika világosan fogalmaz és a viking hagyományhoz hűen a végsőkig küzd a nemzeti érdekek érvényesítéséért. Az ötmilliós Dániának nincs kisebbségi komplexusa, öntudatuk az Európai Unióban is megnyilvánul.

Dániában a szuverenitás a belpolitikai pluralizmust is áthatja: a parlamentbe jutás küszöbe kivételesen alacsony, csupán a szavazatok két százaléka, így bő a pártok választéka. A dán törvényhozásban, a Folketingben általában 8-10 politikai párt kap képviseletet, a kisebbségi kormányzás szinte törvényszerű, ami ösztönzi a kompromisszumkeresést.

Dán politikus mondta nekem: itthon a parlamentben kitépjük egymás haját, de ha átléptük a határt, mindnyájan dánok vagyunk, és a közös érdekeket nézzük. Itt kezdődnek a lényeges különbségek az „orbánizmussal”, amely sohasem össznemzeti érdeket képvisel, hanem egy szűkülő csoport politikai számításból megoszt, szétszakít, szembeállít, itthon ugyanúgy, mint a kisebbségi magyarok körében, vagy a szétszóródott emigrációban.

Lényeges eltérés az „orbánizmushoz” képest az is, hogy Dániában megvetik a korrupciót. Az állampolgár befizeti az adót, azután őrködik a közpénzeken és elvárja a legmagasabb szintű közszolgáltatást.

Az utóbbi időben különösen nehéz próbája az érdekek és értékek összebékítésének a jóléti övezetek felé mozgó, kontinensek közötti migráció kezelése. Nemcsak a származási országokat és állampolgárságokat nehéz szétválogatni, hanem az indítékokat is.

Keveredik az életét mentő menekült, a jobb életre vágyó gazdasági migráns és az embercsempész-hálózatok által rászedett és kiszipolyozott vándor. A hosszú úton, főleg a tengeri átkelés során sokan az életükkel fizetnek a vakmerő vállalkozásért. A megkopott nemzetközi elvek (Genfi Egyezmény) mai gyakorlati alkalmazására nincs elfogadott forgatókönyv és intézmény, még az Európai Unióban sem sikerült egyezségre jutni, így a tagállamok kénytelenek önállóan cselekedni. Az idegenek fogadása, ellátása, integrálása igazából a lakosság ügye. A kormányzat jogi kereteket és finanszírozási forrásokat tud teremteni és – ami különösen fontos – követendő példát mutat a viselkedést illetően.

Dániában hecckampány nélkül szigorítottak a menekültkérelmek elbírálásán. Magyarországon 2015-ben még nem volt migránsellenes hangulat. Midőn Orbán a Keleti pályaudvarnál megakasztotta a folyamot, hogy televíziós vágóképek készülhessenek a fenyegető invázió illusztrálására, sokan siettek az ottrekedt vándorok megsegítésére. Amikor a menekülők gyalog megindultak az autópályán, hogy céljuknak megfelelően eljussanak Nyugat-Európába, jóindulatú magyarok élelmet, vizet vittek nekik, sőt egyesek a cipőjüket is odaadták. Ezzel szemben Orbán a migrációval kapcsolatban félelmet táplált és gyűlöletet keltett, ami messze ható és nehezen gyógyítható lerakódást képezett a magyar közgondolkodásban. Ettől egy következő kormány sem tud egykönnyen szabadulni.

A migráció mértéke azóta lényegesen visszaesett, de különféle okokból bármikor kiújulhat.

A dán példa is azt erősíti, hogy a befogadást a lakosság készségéhez kell igazítani, ahhoz képest a kormány nem lehet engedékenyebb, de elutasítóbb sem.

A hazai hozzáállástól függetlenül viszont nincs ok arra, hogy mások cselekvését megakadályozzuk, útját álljuk európai vagy világméretű egyezségeknek, amint azt az Orbán-kormány a látványpolitizálás jegyében többször megtette – az ENSZ 2018-ban elfogadott, nem kötelező érvényű globális migrációs csomagjától az EU összes megegyezési kísérletéig. Ezek ugyan kezdetben ügyetlenül nyúltak a témához, de a tárgyalás alatt lévő új menekültügyi paktum már figyelembe veszi a frontországok, tranzitországok és célországok erősen eltérő érintettségét és érdekeit.

Magyar politikus azt sem felejtheti el, hogy nemzettársaink milliói élnek kisebbségi sorban. Legyen szó bármilyen – nemzeti, etnikai, vallási, bevándorló, LMBTQ stb. – kisebbségi csoportról, aki az ügyükben állást foglal, az a magyar kisebbségek számára is valamilyen módon precedenst teremt.

Mi az „orbánizmus” lényege? Egy évtized után világosan látszik, hogy a valódi cél a hazai hatalom tartós kisajátítása, az állam fokozatos elfoglalása, a politikai verseny kizárása.

Ehhez a jogállami intézmények és kontrollmechanizmusok működését is ki kell kapcsolni, ami jogtiprások sorát eredményezi. A rendszert mind itthon, mind külföldön demokratikusnak álcázott választások legitimálják. Az eltorzított választási rendszerben azonban kevesebb szavazattal is erős törvényhozási többség érhető el. A szavazatszerzés fő eszköze a legolcsóbb identitáspolitika, mesterséges konfliktuskeltés valódi hazai kisebbségek és rajzolt külföldi ellenfelek (Brüsszel, Soros, libernyákok stb.) ellen. A hozadék a közpénzek elköltése feletti korlátlan rendelkezés, beleértve a jelentős összegű uniós forrásokat.

Ez a kriminális konstrukció jóval több, mint egyszerű korrupció: a fontos állami pozíciók megszállása egy jól szervezett és gátlástalan hatalmi csoport által. A „nemzeti érdek” az ő szájukból hamis jelszó, mert a közpénzek magáncsatornákba terelése szöges ellentétben áll a nemzet érdekével,  gazdasági és erkölcsi hanyatláshoz vezet. Ezzel a stratégiával összevetve

Dániában semmilyen módon nem létezik „orbánizmus”, ott a kormány és a politikusok tiszta kézzel és jó meggyőződéssel a valódi nemzeti érdeket képviselik és védik keményen.

Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj!