+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2021. február 21. vasárnap, 11:33
Djordje Balašević vajdasági énekes a nemzetállamokra szakadt, háborúkkal sújtott Balkán népei számára az egyik utolsó kapocs maradt. Nem adta fel hitét a közös identitásban, amit nem hagyott egyetlen nemzetnek sem kisajátítani. Az énekes melankolikus dalai Ljubljanától Ohridig szóltak – és fognak szólni.

Péntek este a Facebookon hirtelen megannyi ismerősömnek a fala, akik az egykori Jugoszláviából származnak, feketébe borult. Kitört újra a háború? Meghalt másodszorra Tito elvtárs? Nem. De ami történt, annak szomorúsága csak ezekhez fogható. És aztán már jöttek a dalok is az ismerősök posztjaiban – mindenki kitette a kedvencét Djordje Balaševićtől, éljen bár Triesztben, Mariborban, Pólában, Fiumében, Zágrábban, Belgrádban vagy Szkopjében.

 

Djordje Balašević a Balkán Bob Dylanje, Charles Aznavourja, Adriano Celentanója, Udo Lindenbergje vagy éppen Cseh Tamása.

 

Az énekes, akit a kocsmák zenegépeitől az értelmiségi szalonokig ismerni és szeretni kell. És ahogy ez a Balkánon lenni szokott: ehhez erős politikai kiállás is társult. Balaševićet szeretni nem egyszerűen a dalai kedvelését jelentette – de azonosulni azzal a gondolattal, amely szövegben és zenevilágban megjelent bennük: a sokszínű, soknemzetiségű Jugoszláviával. Djordje Balašević maradt a „haza a magasban” azoknak, akik alól a nacionalizmusok kitépték közös hazájukat.

 

Balašević 1953-ban született Újvidéken. Apja szerb, anyja félig horvát, félig magyar – azaz igazi délkelet-európai, vajdasági háttér. Újvidék és Vajdaság mindvégig nagyon fontos volt Balašević számára – akinek nagyapját még eredetileg Balašnak hívtak –, mert az eltűnt Osztrák-Magyar Monarchia, majd a szintén eltüntetett Jugoszlávia egy kis darabkáját látta és védte benne. Élete végéig Újvidéken lakott – február 19-én pedig koronavírus-fertőzés következtében itt is érte a halál a helyi klinikán.

 

Énekesi karrierjét a Rani Mraz együttessel kezdte, itt sok baloldali agitációs számot is énekelt, de nem tagadta meg ezeket később sem, ahogy hű maradt a titói Jugoszláviához is. „Számíthatsz ránk, Titó elvtárs” vagy „Háromszor láttam életemben Titót” – dalok, amelyeket később is mindig énekelt, és Ljubljanától Szarajevóig a koncertjein a hallgatósága is várta. Ezekkel a dalokkal az ökölbe szorult internacionalista szív kicsit felengedhetett: Ha másutt nem, legalább

 

Balašević koncertjein hihették szlovénok, horvátok, bosnyákok, szerbek, macedónok, hogy nem is utálják igazából egymást.

 

A nyolcvanas években Balašević, aki addigra már szólókarrierbe kezdett, gyakorlatilag majdnem évente adott ki újabb albumot – Jugoszlávia egyik legnagyobb sztárja volt ekkoriban. Jugoszlávia szétesésekor azonban elhallgatott. Már

 

1987-ben megérezte, milyen idők jöhetnek – arról énekelt: „Csak háború ne legyen”.

 

 

Aztán mégis lett.

 

1993-ban jelent meg újra albuma, amin a már megkezdődött, vagy másutt még csak készülődő háborút bírálja élesen: „Bűnösök mi vagyunk” című számában a Miloševićet megtűrő szerbeket bírálja kemény szavakkal, és arra kéri Európát, ne is törődjék ezzel az országgal; „Az ember a holddal a szemében” című dalban pedig a háborúba behívott, besorozott kiskatonák bánatát énekli meg.

 

Ezzel rövid idő alatt persona non grata lett Milošević Szerbiájában, már csak azért is, mert Balašević egyre inkább szimpatizálni kezdett a Nenad Čanak-féle vajdasági szeparatizmus gondolatával. Balašević a dalaiban is mindig megjelenítette családja és szűkebb pátriája sokszínűségét: a „Budapesti hó” vagy a „Csárdáslábú lány” című dalaiban részben magyarul is énekelt.

 

 

Újabb nagy albummal már csak 2000-ben jelentkezett ezután, amelynek címében is („A kilencvenes évek”) a miloševići rezsimre tekintett vissza. A „Devedesete” album a legpolitikaibb: van rajta az Otporhoz írt himnusz ugyanúgy, mint Milošević kigúnyolása. Dalban emlékezett meg az 1999-es NATO-bombázásokban tönkretett újvidéki hídről is – de nem a bombázásokat és a NATO-t ítélte el, hanem azt az egész szerb háborús politikát, ami végül idevezetett.

 

Djordje Balašević a kínai koronavírus-járvány kitöréséig is folyamatosan koncertezett az egykori Jugoszlávia városaiban. Az üzenete mindenütt ugyanaz volt: összetartozunk, mert sokkal bonyolultabbak vagyunk, semmint egyetlen nemzethez tartozhatnánk. És ilyenkor még a 2010-es években is lobogtak az egykori jugoszláv zászlók és magasba emelkedtek a Tito-képek. Balašević egyik jelmondata az volt: „A háborúk jönnek, az emberek maradnak”.

 

ÚJVIDÉKI KONCERT. AZ ÉNEKES SZERB-HORVÁT-MAGYAR CSALÁDBÓL SZÁRMAZOTT, ÉS IGAZI HAZÁJÁNAK VAJDASÁGOT TARTOTTA. FOTÓ: DB / FB

 

Volt persze ebben a jugonosztalgiában egy nagy adag balkáni giccs és (ön)csalás is. Elvégre ha minden olyan szépen és jól illeszkedett volna az egykori titói államban, akkor nem kellett volna már 1987-ben a közelgő háború ellen énekelnie. A feszültségeket mindenütt nacionalista politikusok szították – de azok a mélyben mindig is ott voltak: az usztasák vagy a partizánok öldökléseinek emléke, a saját államiság vágya, a nagyszerb, nagyhorvát (stb.) félelmek, meg persze

 

azok a mély kulturális, gazdasági különbségek, amelyeket Balašević dalai feledtetni próbáltak.

 

A melankolikus életérzés – amely szerelmes dalaitól a politikaiakon át mindegyiken érződött – jobban kifejezi a hasonlóságokat, mint a politikai vágyálmok. De ezen melankólia éppen annak a beismerése: elbukunk, és mindig is el fogunk bukni. A periféria romantikája.

 

A Balkán valamennyi Istene nyugosztalja!

 

NYITÓKÉP: Djordje Balašević szkopjei koncertje / DB, FB

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A kontinens legjobb sorozatával, archívumával, tojástörőjével és még sok minden mással!

A 2010-es évek elején még fagyos volt a viszony, de mostanra eljutottak egészen addig, hogy a Fidesz már az RMDSZ ellenében induló erdélyi jobboldaliakat hazaárulózza. Hogyan jutottak el idáig?

Most ismerte el először valaki a Bizottságban, hogy talán nem minden volt rendben a vakcinabeszerzésekkel.

Közel három és fél óráig kellett magyarázkodniuk az EP-ben a vakcinagyártó cégek vezetőinek, hogy mikor érkeznek meg az EU-nak ígért vakcinák.

Nem tetszik neki egy szabálymódosítás, aminek segítségével a komplett Fidesz-delegációt ki lehetne tessékelni a néppárti frakcióból.

Márciusban újra tárgyalnak majd róla a tagállamok vezetői.

A hét kérdése

Arról még senki sem beszélt, hogy ezeket pontosan mire is lehetne felhasználni, azt viszont tudjuk, hogy jönnek. Dönts te!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

Twitter megosztás Google+ megosztás