+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Németh Csaba
2021. február 4. csütörtök, 15:10
A gyermek érték, őt – mivel magáról nem tud gondoskodni – segíteni kell. A társadalomnak is. Erre azért van szükség, hogy a lehetőségekhez képest olyan körülmények közötti élethez segítsük, melyek segítenek abban, hogy a társadalom hasznos tagjává váljon.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Kedves Marci!

 

Nagy érdeklődéssel olvastam a cikkedet a címben szereplő témában az Azonnalin. A cikkedet őszinte és bátor véleménynek tartom, aminek megírásával biztosan tudtad, hogy konfliktusokat fogsz felvállalni. Mint egy két- és egy hároméves kislány édesapja, megszólítva érzem magam, hogy a cikkedben tárgyalt kérdésre a magam módján válaszoljak neked és mindazoknak, akik hozzád hasonlóan gondolkodnak. Merthogy számomra nem kérdés,

 

sokan gondolkodnak úgy, ahogy te is.

 

A cikkedben arra keresed a választ, hogy miért nem azokat támogatja az állam, akik a bolygónk jelenlegi állapotában inkább nem szeretnének gyereket és miért kell a gyerekvállalás ellen döntőknek fizetni a gyermeket vállaló emberek számára. A kérdésed számos problémát vet fel és tudományos alaposságú választ is megérne, én ehelyett – a cikked óta eltelt idő rövidsége okán is – inkább személyesebb választ tartok adekvátnak.

 

Huszonöt-huszonhat évesen nemhogy a házasságot, még azt sem tudtam elképzelni magamról, hogy egy emberi lénnyel hat hónapnál hosszabb párkapcsolatra is képes vagyok. Nem ment. Nem mondanám, hogy züllött voltam, de szerettem azt csinálni, amit és amikor akartam. Úgy éreztem szabadnak magam. Szerettem kocsmázni, bulizni. És szerettem csajozni is.

 

Aztán megtaláltam azt a lányt, aki mellett a korábbi hathónapos maximált párkapcsolati múltamat át tudtam lépni és aki mellett tizenhárom éve önmagam tudok lenni. Harmincéves koromban feleségül vettem. Nem azért, mert megrögzött házasságpárti voltam, hanem azért, mert láttam, hogy ez neki fontos és azért, mert láttam és elfogadtam, hogy ez így szokás. Persze nem gondoltam és azóta sem gondolom, hogy a házassággal tudod boldogabbá tenni a párkapcsolatodat, de a kapcsolat megerősítésének jeleként tekintettem és tekintem azóta is.

 

Amikor összeházasodtunk, nem úgy álltunk neki a házas életünknek, hogy na, most nekiállunk gyerekeket csinálni, mert az mennyire jó és még az állam is támogatja. Nem. Igazából folytattuk az addigi „szabad” életünket és eljártunk munka után együtt, ill. barátokkal szórakozni. Csak magunknak éltünk. Nagyon jó időszak volt, azt csináltunk és akkor, amikor akartuk. 2015-ben elmentünk Portugáliába, béreltünk egy kocsit Lisszabonban és körbeutaztuk. Imádtam. 2016-ben kimentünk Franciaországba a kis Peugeot-unkkal és körbejártuk azt az országot is, kísérve a magyar fociválogatottat: Bordeaux, Marseille, Lyon. Közben meglátogattuk a medoci borvidéket, a Cote d’Azurt, Liechtensteint. Iszonyatosan nagy élmény volt.

 

De ekkor már éreztük, hogy bár nagy élmények érnek minket és szeretjük egymást, a teljességhez hiányzik egy kisgyerek. Pedig nem tudtuk akkor, hogy ez mit is hoz pontosan magával.

 

Hozzáteszem, ekkor már próbálkoztunk több mint egy éve, hogy sikerüljön. Végül két év lett belőle, sok nehézséggel, szomorúsággal, de a téma szempontjából talán nem ez a lényeges.

 

Az első kislányom megszületésének napján még Bécsben voltam és whiskey-t ittam éjjel egy buliban a barátaimmal. Önfeledt éjszaka volt az is. De délelőtt felkeltem időben és hazavezettem Magyarországra, mert a párom megkért, hogy biztos, ami biztos, bár még három hét van, amikorra „kiírta” az orvos a szülés időpontját, legyek inkább otthon. Hazaértem, tettem-vettem, délután viszont lefeküdtem aludni, hogy kipihenjem az éjszakai buli fáradalmait.

 

A párom azzal keltett nyolc óra fele, hogy jön a gyerek. Be a kocsiba, irány a Honvédkórház. Nagyon gyorsan lement a szülés. Jó is, mert még este fél tizenegykor is éreztem, hogy másnapos vagyok. Életem meghatározó pillanata lesz mindig, amikor azt a 2-3 kilós kis életet odahelyezték a párom mellkasára. Soha nem láttam még korábban ilyet. Persze, rugdalta belülről a párom pocakját korábban, tudtuk, hogy ott van, de

 

amikor a kettőből lesz még egy, az nagyon erőteljes érzelmi pillanat. Mindkettőnknek potyogtak a könnyei.

 

Egyik pillanatról a másikra lett egy kisgyerekünk. A kisbaba ott pihent a születése után a páromon, állítólag így jó neki, megnyugtatja a születés sokkja után, mondták nekünk. Nem tudom, igaz-e ez, de az biztos, hogy bekapcsolt valami gombot mindkettőnkben, hogy „helló, most már itt vagyok, nekem szükségem van rátok, hogy gondoskodjatok rólam”. Nem voltam soha egy nagy gyerekfan, nem tartottam a kisbabákat szépnek, inkább ufószerű lényeknek. De attól a pillanattól kezdve a saját kisgyerekemet csak szépnek tudtam látni – és evidens volt, hogy segítenem kell neki.

 

Ha mondani kéne valami személyes bölcsességet, nem a házasságot, hanem azt a pillanatot nevezném meg döntőnek egy párkapcsolatban, amikor gyereked lesz. Volt egy kedves egyetemista évfolyamtársam, már PhD-hallgató korunkban Köln felé azt ecsetelte, mennyire egybeforrasztotta őket a pártjával a gyermekük születése. És hogy őt, aki megrögzött divatáru-vásárló volt, mennyire megváltoztatta. Nem megy már be a kedvenc ruhaüzletébe, helyette inkább anyukaként a gyerekének vásárol. Nem nagyon értettem még, mit beszél huszonhat évesen, de láttam rajta, hogy őszintén azt gondolja, amit mond.

 

Ez az ismerősöm pár évvel később meghalt autóbalesetben az édesanyjával és édesapjával együtt, egyedül a kislánya élte túl. Ő most az apukájával él. Nem látom az élet végső értelmét és minden összefüggéseit, de az biztos, hogy ennek az ismerősömnek a története és mondandója hatott rám, még ha nem is akkor, amikor elmondta, amit akart. Ebben a reményben írok neked is.

 

Egy év és két hónappal az első kislányom érkezése után megérkezett a második is. Itt is végig bent voltam a szülőszobán, nem hagytam volna ki a világ összes pénzéért sem. Azóta is reménykedem, hogy még egyszer legalább átélhetek egy ilyen eseményt.

 

Ügyvéd vagyok, a párom közgazdász, aki a banki szférában dolgozik, ezért mi nem voltunk rászorulva semmilyen állami támogatásra amiatt, hogy a párom nem dolgozott, amíg a gyerekekkel volt otthon. Nem vettünk igénybe semmilyen állami, a gyerekek miatt kapható támogatást az otthonépítéssel kapcsolatban. Tehát mi meglennénk és meg is vagyunk ezek nélkül.  Ha úgy nézem, ahogy te, akkor én is tudnám másra költetni az állammal azt a pénzt, amivel más családoknak és anyukáknak, gyerekeknek segít. De én ezt nem úgy látom, ahogy te.

 

Én úgy látom és szeretek is egy olyan államban élni, ami egy kockázatközösség. Szociális vagy jóléti államnak talán nevezhetem ezt. Röviden, az én megértésemben, összeadunk mi adófizetők a közös kasszába, aztán a többség által választott kormány az általa vallott értékfelfogásnak megfelelő súlyozással különböző célokra ezt az összedobott pénzt szétosztja.

 

Az elosztás súlyozásának mértékén el lehet vitatkozni biztosan, van, amelyik politikai színezet az egyházaknak, a sportnak, a határon túli magyaroknak, a családalapítóknak, van, amelyik pedig az idősebbeknek és egészségügynek szán több forrást, vagy legalábbis ezt állítja. Egy dologban azonban nem látok különbséget:

 

mindegyik politikai tábor evidenciaként kezeli, hogy a gyermeket vállalókat valamilyen módon és mértékben támogatni kell.

 

Ez nem diszkrimináció, mert nem összehasonlítható helyzetben lévő embereket különböztetsz meg, hanem különböző helyzetben lévő embereket: az egyik mellett ott egy gyerek, aki miatt például születése után és betegsége idején nem tud dolgozni menni, nem tud pénzt keresni.

 

Őt támogatni kell, mégpedig ugyanazért, amiért az idős vagy munkájukat átmenetileg, ill. tartósan elvesztő embereket is támogatja az állam. Mondhatnánk, hogy tetszettek volna ők is sokat tanulni, jól fizető munkát vállalni és takarékoskodni maguktól, nem lennének rászorulva az állam paternalista szerepére, de nyilván nem tesszük. Ha emberek összessége társadalommá szerveződik, akkor elfogadom, hogy vannak közös ügyek, ill. olyan dolgok, amelyek nem az én életem teszik jobbá, de attól még a más emberre és a közösségre gyakorolt hasznosságát nem vitatom el.

 

Az élet érték, ebben szerintem egyetértünk. Ha ezt elfogadjuk, akkor ebből következik, hogy a gyermek is érték, hiszen belőle lettél te is, aki megfogalmazhatod a véleményedet. Meg én is. Ha a gyermek érték, akkor őt – mivel magáról nem tud gondoskodni – segíteni kell. Nemcsak a mikroközösségének, azaz a családjának, hanem a nagyobb közösségnek, a társadalomnak is. Erre azért van szükség, hogy

 

a lehetőségekhez képest olyan körülmények közötti élethez segítsük, melyek segítenek abban, hogy gondtalan gyermekkora legyen és a társadalom hasznos tagjává váljon ezáltal.

 

Merthogy az egyik következik a másikból, de ezt inkább egy gyermekpszichológust tudná megerősíteni. Azért is szükség van az állam által nyújtott segítségre, hogy a társadalom többi tagjában is megerősítsük ezáltal, hogy ez egy közös ügy, aki hajlandó, vállaljon gyereket, segíteni fogjuk.

 

Egy gyermekhez nincs használati utasítás. Egy gyermekvállalásra nem lehet felkészülni teljes alapossággal. Az ember és az emberi élet túl komplex ehhez. És az, hogy vannak, akik alkalmatlanok a gyermeknevelésre, az nem változtat azon, hogy maga a gyermek érték a társadalom számára, a gyermekvállalás pedig óriási élmény. A gyerek akkor is értékes ember lehet, ha a szülei nem azok. A devianciák, amikről írsz, kétségkívül léteznek, de ezek a kivételek. De még ha ezek is lennének többségben (meggyőződésem, hogy nem így van), attól még hogy van rossz, ill. valamit lehet rosszul csinálni, attól még a jó jó marad. Másként fogalmazva, a kivételszabály nem lesz főszabály attól még, hogy létezik.

 

A gyermekvállalást támogatni kell társadalmi szinten is, mert a gyermek érték, mind transzcendens, mind humanista felfogást tekintve. Amiről te írsz, miszerint gyermekvállalásra csak akkor kerüljön sor, ha arra a szülők anyagilag kellően felkészültek, így az állam mentesíthető ezen pénzügyi teher alól, két szempontból téves felfogás. Egyrészt, az államnak a fent általam írtakból következően a gyermekvállalást mint közös ügyet támogatnia kell, hiszen végső soron így lesznek „állampolgárai”.

 

Másrészt, bár szerintem nyugatabbra is, de itt, Közép- és Kelet-Európában az általad támasztott feltétel teljesítése a társadalom valamennyi, gyermeket vállaló tagja számára utópia. Alacsony a bérük, nincsen megtakarításuk, ebből következően a gyermekvállalás és az ezzel járó keresetkiesés jelentős módon érinti az ő életfenntartásukat. Talán Márai írja valahol, hogy itt nálunk ha valami száz egységbe kerül, arra mindig hiányzott a magyar embernek a fele.

 

Nem lenne jó olyan államban élni, aminek szociális jellege hiányozna és ahonnan a társadalmi felelősségvállalás eltűnne.

 

Ezt a gondolatsort követve a jövőben majd eljuthatunk például oda, az idős embereket csak akkor engedjük be a kórházba, ha előtte fizetnek és a különböző betegségben szenvedőknek sem segítünk a gyógyszereik beszerzésében azzal, hogy átvállaljuk a gyógyszerek árát, részben vagy egészben.

 

Hogy valós-e az a jövőkép, amit Harari, ill. a bolygónkért aggódók lefestenek? Nem tudom. Én is féltem a jelenlegi világunkat, a környezetet. Biztosan sok veszély leselkedik ránk és a környezetünkre. De kétlem, hogy az jelentene jelentékeny veszélyt a magyar társadalomra és bolygónkra, ha Magyarországon gyermekek születnek. Épp az ellenkező jelenti a veszélyt nálunk. Marci, azt is gondold át ennek kapcsán, hogy ki fogja akár a jelenlegi – azért igencsak fejleszteni érdemes – színvonalú egészségügyi szolgáltatási- és nyugdíjrendszert fenntartani, ha csak az arra fejben alkalmas, kellő anyagi eszközzel rendelkező emberek vállalnak gyermeket a jövőben.

 

Édesapám mindig azt mondogatta nekem gyerekkoromban, hogy vigyázzak arra, hogy úgy nyilvánítsak véleményt, hogy abból visszakozni is tudjak, ha esetleg kiderül, hogy nincs igazam. Mindig megpróbáltam ezt követni. Még jelen kérdés kapcsán is – bár két kisgyerekkel elhiheted, hogy már nagyon nehezen – hagyok teret annak, hogy neked van igazad. Csak arra kérlek, hogy te is tegyél ugyanígy.

 

Én őszintén drukkolok annak, hogy legyen gyermeked. Szerintem ezzel a magyarországi népességfogyást nem fogod megállítani, és

 

a gyermeked a környezettudatos nevelésed által olyan emberré válhat, aki egyensúlyban élhet a környezettel.

 

Végül, de nem utolsósorban, óriási boldogságot fog neked jelenteni az a kisgyerek.

 

A szerző édesapa és ügyvéd, aki Vági Márton február 3-án az Azonnalin megjelent írására reagál. Hozzászólnál te is? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Európában máshol is bőven voltak és vannak olyanok, akik úgy lettek kormány- vagy államfők, hogy angolul rosszul beszéltek. Összeszedtünk párat!

A járvánnyal kapcsolatos álhírterjesztésért megítélt érdemrendet így senki nem vette át – a DK miniszterelnök-jelöltje azért nem kell szomorkodjon, meg fogja azt kapni postán.

A szükségállapot meghosszabbítását a parlamentnek is meg kellene szavaznia, de azt kormánypárti képviselők sem támogatják. Magyarországon akár őszig is maradhat a veszélyhelyzet.

Lodban a rendőrség elveszítette a város feletti irányítást. A fellázadt arab lakosok és zsidó szomszédaik a sötét utcán, spontán egymásra támadtak.

Mind a gázai terrorcsoportok, mind az izraeli hadsereg további, súlyos csapásokkal fenyegeti a másikat. A Vaskupola-rendszer működéséről azonban bámulatos videók készültek.

Az utolsó nagy kérdésben is sikerült dűlőre jutnia a hatpárti ellenzéki összefogásnak.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás