+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ágoston Dániel
2020. december 20. vasárnap, 18:01
A Cyberpunk 2077 világa jó eséllyel tűnik egy olyan jövőnek, ami a kétezres években ugyan még erős túlzásnak tűnhetett számunkra, ám 2020-ban már nem tűnik annyira elképzelhetetlennek. Kritika az utóbbi évek legjobban várt videójátékáról.

Nem vagyok nagy gamer, így a játékos életforma többnyire ki is esik az érdeklődési körömből. Persze a nagyobb felhajtással kiadott játékok hozzám is eljutnak, így a GTA V, az Assasin’s Creed (kiváltképp a Black Flag), de csak ímmel-ámmal szoktam játszani velük, mivel nagyon kevés dolog van, ami hosszútávon le tud kötni.

 

A PNP-játékok azonban régóta foglalkoztatnak. Ezek azok a társas szerepjátékok,

 

amiket geekek játszanak egy valag könyv és papír előtt ülve, fura alakú kockákat dobálnak, és egy-egy játékot akár évekig is visznek.

 

Tinikoromban hetekig voltam képes játszani a barátaimmal, eleinte Dungeons & Dragons-t, később Vampire-t, majd a Shadowrun után megismerkedtem a Cyberpunk 2020-szal. Ez az a szerepjáték (RPG, azaz role playing game), aminek világát kormányok helyett megavállalatok irányítják, amelyeknek saját hadseregük van, a társadalmi szakadék gazdag és szegény között pedig akkora, amekkora Indiában sem volt összesen a történelme során. Én pedig borzasztóan éltem ezt a Szárnyas fejvadász-hangulatú gótikus sci-fi-t.

 

Éppen ezért állt meg bennem az ütő, mikor évekkel ezelőtt jött a hír, hogy videójáték készül a Cyberpunkból. Szinte láttam magam előtt a totál szétbuzerált, megerőszakolt, neonfénnyel fröccsöntött fogyasztóbarát verzióját gyerekkorom társasjátékának. Ám ahogy egyre több hír jött, annál nyugodtabb lettem, hogy a legendás videójátékot, a Witcher 3-at is jegyző CD Projekt Rednél tényleg jó kezekben van a dolog. A felhajtás azonban exponenciálisan nőtt a játék iránt, aminek hatására rövid időn belől a világ legvárósabb játéka lett –

 

ezt tetézte a hír, hogy Keanu Reeves főszerepet kap a sztoriban, hogy egy totál nyílt világú játék lesz,

 

a koronavírus-járvány miatti franc tudja, hány újradátumozása a megjelenésnek pedig olyan volt, mintha benzint locsoltak volna az atombombára, amivel felrobbantották az Arasaka-tornyot.

 

KEANU REAVES A CYBERPUNK 2077 BEMUTATÓJÁN A 2019-ES E3 JÁTÉKEXPÓN.

 

Szóval ott álltunk gyerekkori barátommal, vészesen közeledve a negyvenhez, totál rápörögve egy videójátékra, ami tulajdonképpen mindent megígért, ami a fejünkben volt a játék kapcsán, mikor egy papírlapra felvezetett karakter kalandjait képzeltük el magunkban. December 10-én végül meg is jelent a Cyberpunk, amit reggel rohantunk átvenni a boltba, s amit addigra már két éve előrendeltünk (a játékhoz egy nagyon cuki bocsánatkérő levelet is csatoltak a késés miatt). 

 

Már a karakteralkotással elbíbelődtem másfél órát – a játék ugyanis lényegében végtelen lehetőséget ad a karakterünk testreszabására. Anélkül, hogy bármit el akarnék szpojlerezni, tényleg arra buzdítok mindenkit, akinek bármilyen hajlama van a gamingre, hogy bátran ugorjon neki, ugyanis ilyet tényleg nem látott még a világ. 

 

A játék ténylegesen full nyílt világban játszódik, olyannyira grandiózus, amit remélni se mertem –

 

Night City ténylegesen él, lélegzik, lüktet, a cselekedeteinknek pedig következményei vannak.

 

Egyáltalán nem mindegy például, hogy milyen választ adunk az egyes kérdésekre, s ezáltal merre megyünk tovább a sztoriban. Mindez vastagon visszaadja azt a szerepjátékos élményt, amit mind a 2020-nál, mind pedig a Cyberpunk RED-nél érezhettek azok, akik még szerepjátékos korából ismerik a játékot. Iszonyúan ötletes megoldások vannak arra, hogyan lehet a múltból infókat kiszedni ahhoz, hogy a jövőt számunkra kedvezően alakítsuk, gyönyörű a grafika, az egész városnak szaga van, tényleges feszültségben van tartva a játékos, a történetvezetés pedig olyan erős filmes megoldásokkal operál, hogy a maradék hajam is letettem a földre.

 

Magától értetődő, hogy a végletekig húzott várakozás következményeként, illetve a játék lehengerlően nagyszabású mivolta miatt a történetvezetés kissé baltával vágottnak tűnik.

 

A játékos ugyanis tényleg minden sikátor kukája alatt megbúvó kiberpszichopata sztoriját meg akarja ismerni,

 

és minél apróbb részletekig át szeretné élni ezt az amúgy bámulatosan megalkotott disztópiát. Ezen a hibán persze némileg enyhítenek a kiegészítők (a PC-re kiadott dobozban pl. volt egy dióhéjba szedett Night City-történelem, illetve térkép, a két CD-n pedig a játék hivatalos soundtrackjei találhatók), a sok kiegészítő információ, amit a neten illetve könyvekben találni, és a nyilvánvalóan érkező spin-offok (egy anime sorozatot már be is jelentettek) is.

 

A játékhoz később szintén biztosan érkező kiegészítők alapján pedig ugyancsak még jobban megismerheti majd az ember Night City-t, de kétségtelenül jobb lett volna, ha rögtön jobban elnyomják az emiatt kialakult éhséget a játékosokban. Persze mohók se legyünk – elvégre irtózatos mennyiségű mellékküldetés van, száz évig lehet szórakozni azzal, hogy kimaxoljuk a karakterünket, ráadásul három kasztból is indulhatunk, ami három – egyébként egymást fedő – történetszálat is jelent.

 

A MASZKOK ALAPJÁN EZ AKÁR A 2020-AS VALÓSÁGBAN IS ELKÉSZÜLHETETT VOLNA.

 

Fel lehetne róni még a bugokat is, amire elsőre egy akkora méretű patchet adtak ki, mint egy komplett játék, de ehhez meg azért nem lehet vasszigorral állni, mert egy orbitális nagy, részletgazdag játékról beszélünk, amit rengeteg platformra kellett egyszerre optimalizálni. Egészen elegánsan oldja meg a játék az olyan kérdéseket is, amik általában azonnal kiverik a biztosítékot politikailag korrekt körökben. Ezen elegancia szellemében

 

nem lehet lelőni gyerekeket és az utcán kóborló macskákat, viszont lehet választani a különböző virtuális kuplerájokban aközött, hogy férfivel, vagy nővel óhajtunk szoftosan üzekedni. És ez így jó.

 

Összességében számomra baromira átjött az, amit gyerekként éltünk ebben a játékban: nevezetesen az, hogy rohadtul tré világ vár a Föld erőforrásait nyakló nélkül zabáló, a nap végén mindig nyerő ultrakapitalista megavállalatok által uralt emberiségre, ahol tulajdonképpen csak az nem fog megdögleni az utcakövön, akinek van pénze magánegészségügyre (a játékban Trauma Team), vagy szerencsés esetben nem kap el valami ócska neurovírust.

 

NightCity ugyanis tényleg jó eséllyel tűnik egy olyan jövőnek, ami a 2000-es években ugyan még erős túlzásnak tűnt számunkra a szerepjátékos asztal fölött, ám 2020-ban, az első Cyberpunk világának évében már nem tűnik annyira elképzelhetetlennek.

 

KÉPEK: CD Projekt Red Press Kit

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Lukasenka-ellenes bloggert még az elnökválasztási kampányban tartóztatták le a közrend súlyos megsértésének vádjával – akár 15 évet is kaphat.

Az ostravai kórház covidosztályán dolgozók három hónapon keresztül szedték az Imunor nevű gyógyszert, és alig betegedtek meg közülük.

Az eheti Tsúfos Tükör a német-magyar mérkőzést egy új szemszögből kívánja bemutatni.

Mindez azelőtt derült ki, hogy novemberben ők tartják majd a következő klímakonferenciát.

Ez csak ráerősíthet azon tézisekre, hogy laborból indult a járvány. Mi következik ebből?

Az egyik legfontosabb angol baloldali lap szerkesztője kiakadt azon, hogy a magyar focistákat és szerinte a magyar társadalmat is összemossák Orbán Viktor homofóbiájával és szélsőjobboldaliságával.

A miniszter a kormányinfón az Azonnalinak a főpolgármesterrel készített interjújára is reagált.

A hét kérdése

Nem sikerült a csoda, de az a két pont még így is kettővel több, mint amit a papírforma alapján a szakértők vártak. A kérdés már csak az, hogy a továbbiakban kiknek fogsz drukkolni.

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás