Egyáltalán nem vagyunk olyan messze Octavia E. Butler ijesztő disztópiájától

Szerző: Pintér Bence
2021.11.13. 17:36

Van-e remény egy társadalomban, ami a klímaváltozás és az általános válságból fakadó nyomor miatt működésképtelenné válik? Talán lehet: ez derül ki Octavia E. Butler klasszikus disztópiájából.

Egyáltalán nem vagyunk olyan messze Octavia E. Butler ijesztő disztópiájától

Álllandó panasz és nyígás a fantasztikum magyar olvasói részéről, hogy a magyar kiadók csak az újdonságokra mennek és ritkán adnak ki klasszikus szerzőket: én is írtam már cikket arról, kit kéne kiadni nagyon gyorsan, kinek az életműve hiányzik fájóan itthonról.

Ugyanakkor nem igaz, hogy teljesen klasszikus sci-fi, fantasy és horror nélkül kéne tengetnünk az életünket, hiszen ott van például a Delta Vision MesterMűvek sorozata, Philip K. Dick életművének szép lassan teljes kiadása vagy a hamarosan érkező William Gibson-újrakiadás.

De igaz: egy itthon nem bevezetett, vagy a kilencvenes években, esetleg később rosszul bevezetett szerző kiadásába belevágni nem biztos, hogy profitábilis dolog.

Ha nincs egy erős rajongótábor, vagy egy filmes, sorozatos feldolgozás nem ad apropót, akkor viszonylag ritkább esetben számolhatunk azzal, hogy csak úgy varázsütésre elkezdi valaki kiadni a 30-40-50 éves könyveket, amelyek sokszor már megöregedtek, túllépett rajtuk kicsit az idő, nem frissek, de nem is annyira klasszikusok, hogy muszáj legyen őket kiadni.

A 2006-ban elhunyt afro-amerikai sci-fi író, Octavia E. Butler öröksége körül azonban olyan nagy lett a nyüzsgés mostanában, hogy az Agave Könyvek a szerző regényeinek kiadása mellett döntött, méghozzá nagyon is helyesen.

Először a súlyos témákat boncolgató, klasszikus sci-fije, a Xenogenezis-trilógia jelent meg magyarul, amelyben a Földet elpusztító embereken egy furcsa idegen faj segít – de a segítségnek van ára.

Második körben pedig azt a duológiát hozza a kiadó, ami a 2020-as évekre teljes amerikai összeomlásról írt, és amiben az elnöknek az a jelszava, hogy „Make America Great Again” – Trump megjelenésekor ki is lőttek a könyv eladásai, ami eredetileg 1993-ban jelent meg először.

De milyen disztópiát álmodott meg 1993-ban Butler a 2020-as évek Amerikájába?

Teljes összeomlás

A magvető példázata (eredeti címe Parable of the Sower) Amerikája  a teljes összeomlás szélén áll: az általunk megismert kalifornai, Los Angeleshez közeli környéken a gazdagok és a középosztály maradéka fallal körülvett lakónegyedekben él, amely ideig-óráig biztonságot nyújt az utcán tengődő nyomorban élő, hajléktalan, vagy bűnöző, esetleg teljesen őrült elemek elől,

miközben a nagyobb cégek szépen lassan átveszik az állam funkcióit, és egész kisvárosokat vásárolnak fel,

lényegében visszahozva az adósrabszolgaság intézményét.

A közszolgáltatások nem működnek, a fiatalok jelentős részének nincs állása, tömegek vándorolnak észak felé, miközben egyébként maga a bolygó is egyre jobban tönkremegy a klímaváltozás miatt. A felnőttek nagyon küzdenek fejben azért, hogy reménykedjenek a korábbi szép idők visszatértében, az új generáció azonban már máshogy gondolkozik.

Itt van például a főhősünk, Lauren, aki a fallal körülölelt negyedet vezető lelkész lánya, mégis egy új valláson, illetve azon gondolkozik, hogy hogyan hagyja el a negyedet és szökjön északra, hogy ebből a vallásból közösséget szervezzen.

Nagy spoilerek nincsenek, hiszen óriási fordulatokra nem kell számítani a történetben: eleinte a negyedben ismerjük meg a világ állapotát és Lauren személyét, majd egyszer csak útra kell kelnie, és az úton neki kell állnia beteljesíteni a sorsát, közösséget szerveznie, miközben minden az ellen dolgozik, hogy az emberek közösségeket próbáljanak meg szervezni.

Nem vagyunk olyan messze ettől

A „Make America Great Again”-szlogenes elnök, Christopher Donner majd csak a duológia második részében tűnik fel, mégis érdekes, hogy milyen közel jár az USA Butler realista disztópiájához: vagy inkább közel jár ahhoz, hogy a következő kanyarban olyanná váljon.

A klímahelyzet adott és egyelőre nem javuló tendenciát mutat, de a társadalmi különbségek kiéleződése, a szegénység és a nyomor egyre érezhetőbb problémái is jelen vannak. Egészen elképesztő például megnézni egy tetszőleges videót arról, hogy hogy néz Los Angeles belvárosa,

ahol több tízezer hajléktalan tengeti az életét sátrakban. De mondjuk ugorjunk át egy pillanatra Dél-Afrikába, Indiába, vagy egyes dél-amerikai országokba, ahol pont a fallal körülvett lakóparkokba menekülnek a tehetősebbek az egyre gyakrabban elharapódzó zavargások, illetve az általános utcai bűnözés elől.

Szóval bár még a teljes összeomlásnál nem tartunk sem világszinten, sem az USA-ban, az biztos, hogy Octavia E. Butler teljesen jogos kérdéseket tesz fel, illetve teljesen racionálisan terelgeti oda a világot a regényben, ahová teszi. Arról nem ő tehet, hogy a világ időközben 28 év alatt hozzáidomulni látszik ehhez a brutális képhez.

Mert a kép brutális: a szerző kifejezetten naturalista módon, mégis ízlésesen, az összeomlás alatt felnövő Lauren szenvtelen hangját használva vezet minket be ebbe a – mai sztenderdjeink szerint azért – teljesen őrült világba. 

Nekem jobban esett, mint Atwood

Számos olvasmányomat párhuzamba tudom állítani Octavia Butler könyvével: főleg az olyan szépirodalmi jellegű disztópiákra érdemes gondolni, mint Margaret Atwood MaddAddam-trilógiája, Paul Auster A végső dolgok országában c. regénye, vagy akár Emily St. John Mandel közönségkedvenc Tizenegyes állomása, de eszembe jut Cory Doctorow tavalyi gyűjteménye, a Radikálisok is.

Butler remekül ír, már az első oldalakon megragadja az embert azzal, ahogy ezt a világot megfogja.

Az is jó pont, hogy például a MaddAddam-trilógia első regényével, a Guvat és Gazellával ellentétben nem azzal foglalkozik, hogy egy kissé hatásvadász high concept történetet felvázoljon, hanem azzal, hogy

alaposan, alulról mutassa be egy széteső társadalom realitásait, és mutassa be azt, hogy egyébként még akár remény is lehet.

De ez a remény nem valamiféle cukormázas szenvelgés, hanem nagyon is kemény és kegyetlen igazságok belátása, illetve a karakterek részéről kemény és kegyetlen cselekedetek megtétele után dereng át a történeten – aminek ugye van folytatása is.

Én kíváncsian várom ezt: míg a Xenogenezis-trilógia első része nagyrészt hidegen hagyott – tipikus: jó könyv, de nem érint meg –, addig ez a könyv felkeltette az érdeklődésem. Továbbra sem gondolom, hogy Octavia E. Butler lesz a kedvenc íróm, de azt igen, hogy nagyon kíváncsi vagyok a többi írására.

Nincs mit olvasnod? Könyves Kálmán segít!

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek