+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bukovics Martin
2020. november 10. kedd, 15:19
Az ellenállást az SZFE falain kívül folytatják, jelentették be kedd délután.

A Telex hétfő éjjel írta meg, hogy értesüléseik szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aznap este megszavazták, hogy feladják a hónapok óta tartó blokádot. A lap szerint az SZFE hallgatói úgy látják, elfogyott a mozgásterük a hétfőn bejelentett, szerdától érvénybe lépő járványügyi szigorítások miatt: a kollégiumokból ki kell ugyanis költözni, a felsőoktatási intézmények távoktatásra állnak át, és lényegében betiltottak minden 10 fő fölötti gyülekezést is. 

 

Az SZFE hallgatói ezt még azon az éjjelen Facebookon és sajtóközleményben is cáfolták: „Természetesen a hatályba lépő járványügyi szigorítások bennünket is érintenek, ám a sajtóértesülésekkel szemben az ellenállás folytatásának lehetőségeiről bázisdemokratikus fórumunk keretei közt jelenleg is közösen gondolkodunk, mivel követeléseink továbbra sem teljesültek.”

 

De akkor mire jutottak?

 

Kedden az SZFE Vas utcai épülete előtt erről tájékoztatták a sajtót:

 

+ Nemcsak állampolgári kötelesség, hanem kollektív felelősség betartani a járványügyi intézkedéseket, ezért november 11-től digitális oktatásra állnak át, miután a járványügyi intézkedések miatt az egyetem létesítményeit és kollégiumait el kell hagyniuk. Noha sem követeléseik nem teljesültek, sem az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem állt érdemben szóba velük, az egyetem épületeit elhagyják, azaz a Telex éjjeli értesülése helytálló volt, csak a narratíva más: „A blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük!” 

 

+ Noha a tiltakozás leginkább szimbolikus formája, az egyetem épületeinek elfoglalása kedden a járványügyi intézkedések miatt véget ér, az ellenállást az egyetem falain kívül folytatják, mondta az egyik hallgató, nem részletezve, hogy ez pontosan mit jelent. Azt azonban igen, hogy ez meddig megy majd: „amíg a hatalmi elnyomás meg nem szűnik”.

 

+ Megköszönték a türelmet az egyetem épületei környékén lakóknak, a rendőröknek a helyszín biztosítását, a magyar társadalomnak pedig a szóval és tettel történt rengeteg támogatást.

 

+ Azt szeretnék, ha a tavaszi történésekhez hasonlóan ősszel is feléledne az a gesztus, miszerint este 8-kor az emberek az ablakokból és erkélyekről megtapsolják a járvány frontvonalán helytálló egészségügyi dolgozókat. Az egyetem közössége ezért a sajtótájékoztatón hosszasan megtapsolta őket. Még vastapsot is kaptak az orvosok, mentősök és ápolók.

 

A sajtó kérdéseire nem válaszoltak a hallgatók.

 

A HALLGATÓK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ HELYETT EGY UTOLSÓ ELŐADÁST TARTOTTAK.

 

Az SZFE-n Szarka Gábor kancellárrá történő kinevezése óta egyre inkább az a cél, hogy az egyetemfoglalást ellehetetlenítsék. Előrébb lett hozva az őszi szünet, egyetemi épületekben lekapcsolták az internetet, teremkulcsok átadását tagadták meg hallgatók számára, és az egyetem épületeibe eleve csak takarítók, gondnokok és portások mehettek be Szarka utasítása szerint, az irodai dolgozók nem. Az egyetemfoglalók és a velük szolidáris tanárok mindenesetre az aulában, a padláson és a lépcsőkön is tartottak órákat, csakhogy a hétvégén Szarkáék a Neptun-hozzáféréseket is megvonták a tanároktól, így nem tudnak sem oktatást szervezni, sem vizsgákat kiírni. Ezt azért lépték meg, mert az egyetem kinevezett vezetése több, mint egy hónapon át nem tudott bejutni a hallgatók miatt az SZFE épületeibe. A kancellár ezért november elején úgy döntött:

 

felfüggeszti az őszi félévet, és február 1-ig nem folytatható oktatási tevékenység az egyetemen.

 

Az SZFE-n sztrájkolók szerint Szarka ezt „az illegitim fenntartói döntést” az oktatási törvényt megsértve hozta meg, nem véleményeztette ugyanis azt a hallgatói önkormányzattal. Az SZFE hök november 9-én ezért bírósághoz fordult az ügyben. Mivel az eljárás halasztó hatályú, ezért a hallgatók jogértelmezése szerint Szarka döntését az őszi félév felfüggesztéséről a bírósági döntésig nem lehet végrehajtani. Hogy az őszi félév alatt felvett tárgyak teljesítése igazolva legyen, a hallgatók ennek dokumentációját benyújtják az Oktatási Hivatalnak, hangsúlyozva, hogy az elmúlt két hónapban minden órát megtartottak az egyetemen.

 

FOTÓK: Szűcs Donát / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Újabb 180 fokot fordult Varsó álláspontja. Valami nincs rendben a lengyel jobboldali kormánykoalícióban.

Mit érne Budapest Varsó nélkül? Medve-Bálint Gergőt, a téma szakértőjét kérdeztük.

Mit is tervez pontosan az új jobboldali mozgalom? Interjú az alapító Bencsik Jánossal!

Minden hónap első péntekje támogatói nap a Bandcampen: azaz ha most veszel meg ott egy lemezt, a teljes összeg a zenészeknél landol.

Tovább szolgálhatnád derék fejdelmed / Ha nem tsaltak volna így tőrbe tégedet!

Mindezt ráadásul úgy tették meg a korábbi elnököt, Igor Dodont támogató képviselők, hogy korábban még pont ők szavazták meg Dodonnak, hogy irányíthassa a titkosszolgálatot.

Lengyel lapértesülés szerint nem ez a legkomolyabb probléma vele kapcsolatban.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás