Parragh László az Azonnalinak: Napi 15-20 milliárd forintba kerül a válság

2021.04.23. 07:10

Milyen gyakran nézeti át az irodáját a poloskák miatt? Miért jó, hogy Budapestre jön a Fudan Egyetem? Milyen hatással van a kamara a kormány válságkezeléssel kapcsolatos döntéseire? Melyik válságkezelési döntés volt az ő ötlete? Parragh László azt is elmondja az Azonnalinak, hogy csempekirálynak jobb-e lenni vagy a Kereskedelmi és Iparkamara elnökének. Interjú.

Parragh László az Azonnalinak: Napi 15-20 milliárd forintba kerül a válság

Gulyás Gergely azt mondta az április 8-i kormányinfón, hogy az előtte lévő naptól életbe lépett intézkedések „érdemi enyhítést nem jelentettek”, hiszen legalább annyi a szigorítás is bennük, mint amennyi az enyhítés. Önök a boltok négyzetméter-alapú nyitását minek szánták, szigorításnak vagy enyhítésnek?

Enyhítésnek szántuk azok érdekében, akik eddig zárva voltak.

 

Sok olyan szolgáltató céget meg tudtunk így nyitni, aminek létfontosságú, hogy dolgozzanak. Emellett a kisebb, nem élelmiszert és napi használati cikket forgalmazó üzletek részére is ez jelentette a nyitás lehetőségét.

Már több, mint egy éve egyazon logika mentén szabályozta a kormány a boltokat: azokat vagy be kell zárni, vagy nem kell bezárni, nem volt átmenet. Hogyan sikerült rávenni a kormányt, hogy egy év után egy teljesen új logikát fogadjon el a négyzetméter-alapú szabályozással?

Menjünk vissza egy évet! A vírus egy éve nagyon hirtelen csapott le, amire egyetlen ország sem tudott felkészülni, de minden ország másképp reagált rá. Mi akkor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában a kormányfő kérésére létrehoztunk 15 munkacsoportot – ezek sok mindent magukba foglalnak, az exportélénkítéstől a Kárpát-medencei pozíciószerzésig.

Hogyan működnek ezek a munkacsoportok?

Úgy, hogy többezer céggel kapcsolatban állunk, akik felajánlották a munkájukat és szaktudásukat. Ezekben a munkacsoportokban volt rengeteg nagyvállalat, sok közép- és pici vállalat is. Nem mondok neveket, mert nem biztos, hogy örülnének a nevesítésnek.

Miért nem? Ciki az Iparkamarával nyíltan közösködni?

Nem az, de léteznek adatvédelmi szabályok. Visszatérve: a munkacsoportokon túl ráállítottuk a kutatóintézetünket is erre a kérdéskörre, hogy például a járvány alatt hogyan alakul a likviditás a gazdaságban, mely területek a legsérülékenyebbek, és így tovább. Ezekből gyúrtunk össze egy anyagot, amit odaadtunk a kormánynak egy héttel azután, hogy tavaly erre minket felkértek. És azóta is rendszeresen, hetente, kéthetente leülünk egyeztetni arról, hogy most éppen hol tartunk.

Az éremnek két oldala van.

 

Nem tagadom: a kamara abban érdekelt, hogy a gazdaságot ne állítsuk le teljesen. Ez a közgazdászlogika.

 

Az is nyilvánvaló, és nem vitás, hogy az emberi élet a legfontosabb. De a járványnak sok más vetülete is van, amit nem feltétlen tudunk mérni: vajon hányan lettek depressziósok az elmúlt másfél évben? Hány család ment tönkre?

Ezeknek később kemény gazdasági vonatkozásai is lesznek.

Hogyne! Az államháztartási hiányban, az eladósodottságban, további egészségügyi kiadásokban.

Hogyan lehet ezekkel kalkulálni a kamarai munkacsoportokban?

Minden szakmának megvannak a maga szabályai. Egy turisztikai munkacsoportba el fognak jönni a vendéglátósok és a hoteltulajdonosok, és elmondják a tapasztalataikat. Hogy a forgalmuk visszaesett 90 százalékkal egy hónap alatt.

De maradva annál, hogy mindennek vannak itt árnyoldalai:

 

a magyar társadalom alkoholfogyasztása egy év alatt jelentősen megnőtt, sajnos.

Ez statisztikailag kimutatható. Nem tudjuk, hogy a gyerekekre milyen hatással lesz ez az elmúlt egy év. Egész nap ülnek a számítógép előtt, a korábbi kommunikációs lehetőségek megszűntek működni. Tehát sok olyan összefüggést is mérlegelni kell, amik a direkt egészségügyi hatásokon túlmutatnak.

Miért csak mostanra jutott el odáig a kamara, hogy az üzletek négyzetméter-alapú nyitvatartását javasolja a kormánynak, miközben – ahogy mondta – hetente, kéthetente tárgyalnak a kormánnyal? Ezt már a második hullám alatt is indokolt lehetett volna bevezetni.

A rendszeres konzultáció a kormánnyal arról szólt, hogy a válságban éppen milyen helyzetben vagyunk. Tavaly márciusban nagy volt a rémület, nem csak nálunk, az egész világon, májustól viszont úgy tűnt, hogy túl vagyunk rajta. Az október végén, november elején indult második hullám lényegesen nagyobb mértékű volt már.

Torlódtak is fel szépen az emberek az üzletekben, áruházakban.

Szerintem elég hamar megtörténtek a korlátozó intézkedések, már november elején. Lehetett volna sokféle megoldást választani, de ez tűnt a legbiztonságosabbnak. Most jöttem haza külföldről: Moszkvában gyakorlatilag nincsenek korlátozások.

 

Átengedték a vírust az országon, meghalt egy csomó ember, beoltottak mindenkit, akit lehet, és most nincs korlátozás.

 

Hogy melyik a helyes út: ez vagy a korlátozások, nem tudom megválaszolni, ezt majd a jövő eldönti.

Annyit tudok, hogy minket februárban kértek meg arra, hogy tegyünk javaslatot az újranyitásra, ez a folyamat jelenleg is zajlik. Fokozatos újranyitás lesz, ki kell várni, hogy legyen egy erősebb átoltottság, és akkor lehet meglépni a következő lépést.

Mi lenne ön szerint az az átoltottsági szint, aminél már lehetne újranyitni?

Ez nem a mi szakmánk, itt óvatosnak kell lenni. A 2,5 millió beoltottra mi azt mondtuk, hogy az lehet egy olyan határkő, aminél már némi enyhítés lehetséges.

 

A következő szám, amit mondanánk, a 6-7 millió.

Azt látjuk – és ezt a számok igazolják –, hogy az emberek csak kis mértékben a munkahelyükön fertőződnek át. A cégek a munkaszervezés, egészségügyi védekezés terén nagyon határozottan reagáltak: megoldották, hogy a különböző műszakokban dolgozók ne találkozzanak egymással, szabályozták az étkezési szokásokat, a zuhanyzóhasználatot, fertőtlenítenek, igyekeznek a távolságtartásra vonatkozó szabályokat betartatni, villámgyorsan felhúzták az embereket elválasztó plasztikfalakat is.

Azt mondta, csak most februárban kérték fel önöket egy javaslatcsomag elkészítésére. Ezek szerint önök csak úgy nem tudnak odafordulni a kormányhoz, hogy ezt vagy azt kéne inkább csinálni?

Dehogynem. Csak az itt lévő logikát sokan vagy nem értik meg, vagy nem akarják megérteni:

 

én nem azt mondom, amit én gondolok. Hanem azt, amit a cégek nekünk mondanak.

 

Ez utóbbi esszenciáját itt, a kamarában rakjuk össze, és én ezt mondom el. Ezért van az, hogy a cégek hihetetlen bizalommal fordulnak hozzánk. Jönnek, és elmondják a kisebb-nagyobb bajaikat, nehéz emberi sorsokkal is találkoztunk.

Mi volt a legnehezebb, legtragikusabb történet, amivel találkozott?

Egy családos, kétgyermekes szakács megírta, hogy ő 800 ezer forintot keresett, viszont a minimálbér felén volt bejelentve. A válság következtében így egyik napról a másikra a jövedelme lement 70 ezer forint környékére. De ilyen történetekből hihetetlen sok van.

Visszatérve arra, hogy hogyan működik a kamara és a kormány közötti kommunikáció: a cégeket megkérdezzük vagy a kutatóintézeten, vagy az elnökségen, vagy a területi kamarákon keresztül, vagy közvetlenül, és mindezeket a visszajelzéseket egy javaslatcsomagba gyúrva adjuk át a kormánynak.

 

A döntéshozatal felelőssége nyilván a kormányé: hogy mit fogad meg a tanácsainkból, és mit nem, az ő döntése.

 

De azt nem rejtem véka alá, hogy a kommunikáció köztünk oda és vissza folyamatosan megvan.

Kérdés, hogy milyen szintű és minőségű ez a kommunikáció. Lehet egymással beszélgetni, de nem mondanám egyenlő kapcsolatnak, ha a kormány csak akkor hallgat önökre, amikor érdekében áll, és amikor már akkora társadalmi nyomás nehezedik rá az enyhítés irányába, hogy lépni kell valamit.

Egy végrehajtó hatalom és egy gazdasági képviselet között soha nem lesz egyenlő a kapcsolat. Se Magyarországon, se másutt. Hiszen egy kormány a parlamenten keresztül bármikor megváltoztathatja a játékszabályokat.

Az más kérdés – és ezt sem rejtem véka alá –, hogy

 

a személyes viszonyunk a miniszterelnökkel jó.

Nagyon nyíltan és őszintén meg tudunk beszélni dolgokat, és nem a sajtón keresztül üzengetünk. A miniszterekkel is jó a kapcsolatom személy szerint.

Mindegyikükkel?

Aki a gazdaság szempontjából fontos. De az államtitkárokkal, helyettes államtitkárokkal is nagyon sok mindenben meg tudunk egyezni. Mondok egy-két példát: a szakképzésben nagyon erős a kamara hangja, a jogszabályokban is erősen tükröződik ez.

A Széchenyi Kártya krízishiteleivel tavaly 600 milliárd forintot helyeztünk ki a gazdaságba. Az iparűzési adó kapcsán volt némi szkanderezés, de végül elértük, hogy a kkv-szektor a felét fizesse az iparűzési adónak, ha így dönt. Néhány nap alatt elértük azt, hogy a helyi adókat ne lehessen megemelni a veszélyhelyzet alatt. Szóval nagyon sok mindent elértünk, most éppen a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönön dolgozunk. Ez sem egyszerű:

 

gondoljanak bele bankári szemmel, hogy mennyire lehet hitelképes az a vendéglős, akinek az épület, ahol szolgáltat, vélhetőleg nincs a tulajdonában, az eszközei lízingeltek, vagy nem túl sokat érnek, és a munkatársát bármikor el tudja küldeni!

A helyi iparűzési adó felét az önkormányzatoktól vették el. Van olyan kedvezmény, adócsökkentés, amit viszont a központi költségvetés terhére kaptak a vállalkozók?

Onnan is sok pénzt hoztunk ki, aminek majd az ára is meglesz. A javaslataink okán nagyon sok területet tudtunk támogatni: a bértámogatások egy része, a bérleti díjak elengedése, és általában a védekezés költségei is innen jöttek le. Nehéz ezt kiszámolni, és erről nem nagyon mer senki beszélni, de

 

napi tizenöt-húszmilliárd forintba kerül az a központi költségvetésben, hogy válság van.

 

Elég megnézni az államadósság mértékét, Varga Mihály 7,5 százalékos adata ebből a szempontból egy óvatos becslés.

De látjuk azt is, hogy miközben jelentős bevételek estek ki, olyan többletköltségek is megjelentek, amikkel nem lehetett számolni. Megugrott az államháztartási hiány is, amit megint le kell majd nyomni és vissza kell fizetni, így a vírus, ha nyárra el is tűnik, még legalább két-három évig érzékelteti majd a hatását a gazdaságban.

Hiába volt már tavasszal meghirdetve a Gazdaságvédelmi Akcióterv, még 2020 augusztusában is az érintettek csak körülbelül 20 százaléka látott ebből bármit. Most sem teljeskörű még a kifizetés, kurzarbeit rendszert is ígértek, közvetlen segítség viszont nem volt, mint Ausztriában. Miért történt ez így?

A kurzarbeitot mint elnevezést mi kifogásoltuk: a német cégek azt hitték, ez ugyanaz lesz, mint náluk. Bárcsak olyan gazdag ország lennénk, mint Németország és Ausztria, akkor tovább mehettünk volna. De még így is százmilliárdok mentek segítségnyújtásra.

Nem szabad elfelejteni az iparági különbségeket. Sok iparágnak a vírus jót tett: e-kereskedelem, élelmiszer-házhozszállítás, általában a házhozszállításos kereskedelem, illetve akik alapvetően online térben végzik a tevékenységüket, is jól jártak. Nem lehet azt mondani tehát, hogy a teljes gazdaság egyformán kapjon segítséget. A gazdaság legtöbb ágát nem érintette a vírus, nagyon kevés helyről tudok, ahol a munkafolyamatokat direkt módon ez tette volna tönkre. Nem a megbetegedések okán, hanem…

Sokkal inkább a lezárások és korlátozások okán, nem?

Ez az a vetület, amivel nem tudok mit kezdeni: ehhez nem értek, és nem is enyém a felelősség.

 

Most lehet, hogy a nyitásra azt mondják majd, hogy korai, elkapkodott, de valamikor el kell kezdeni, az átoltással együtt, lépésről lépésre.

 

Azt mondta, 6-7 milliós átoltottságnál lenne indokolt újranyitni: mi lenne pontosan akkor indokolt? Minden térjen vissza a járvány előtti állapothoz?

Kezdeményeztük a védettségi igazolvány bevezetését, ezt már postázzák is.

Tehát az, hogy ilyen igazolványokat ad ki a magyar állam, az önök kezdeményezése volt?

Lehet, hogy más is javasolta, de nekünk is benne volt a kezdeményezésünkben, és még több is, amit a következő kormányülésen fognak tárgyalni. Mi azt mondjuk: ha öt-hatmillió embernek már megvan ez az igazolás, ne őket küldjük karanténba, hanem őket hagyjuk normálisan élni. És ha valaki nem szeretné beoltatni magát, őt küldjük karanténba, ne a védettséggel rendelkező többséget.

Akkor legyenek első és másodrendű állampolgárok oltási igazolvány alapján?

Nem, dehogyis!

Pedig ezzel gyakorlatilag ezt mondja.

Nem. Néhány ember miatt nem lehet egy teljes országot lezárni. Lesznek olyan emberek, akik semmilyen oltást nem fognak kérni. Olyan is van, akinek mind az ötöt felajánlották, és egyiket sem kérte.

Úgy, hogy egyébként regisztrált az oltásra?

Igen. Gondoljunk bele: most véget ér a tél, az emberek ki akarnak menni a lakásból. Ha minden igaz, két hónappal korábban át leszünk most oltva, mint a szomszédaink. Ebben az esetben erősen meg kell fontolni, mennyire legyen szabad az utazás – a tavalyi második hullámban például erősen benne volt, hogy Horvátországból sokan behurcolták a vírust Magyarországra.

 

Ez kőkemény közgazdasági logika, amire persze lehet azt mondani, hogy a szabadságjogokat korlátozunk.

Másik példa: képzeljenek el egy üzemi gyártósort, ami mellett százan dolgoznak, és ketten azt mondják, „bocs, de én nem kérem az oltást”. Annak a két embernek a jogait sértem, ha elküldöm őket fizetés nélküli szabadságra. De kilencvennyolc ember munkahelyét meg megmentem, és nekik nem kell megbetegedés esetén tizennégy nap karanténra menniük.

Kicsit disszonáns, hogy most kőkemény közgazdasági logikára hivatkozik, miközben az előbb még a személyes tragédiákról beszélt, amiket végig kellett hallgatnia. Hogyan lehet a kettőt összeegyeztetni?

Mindkét állítás igaz. A gazdaság szempontjából sem mérlegelhető az emberélet és az egészség. Ha egy piacról kicsúszik egy magyar cég, nagyon nehezen jut vissza. Nekünk a működés folytonosságát kell biztosítani, ez a gazdasági érdek.

Az Iparkamara évnyitóján a miniszterelnök és ön is rendszeresen a munkaalapú társadalom fontosságát hangsúlyozták: segélyek nélkül, saját lábon kell állni. Ezzel szemben láttuk, hogy folyamatos, egyre súlyosabb lezárások vannak, ennek következtében az elvben önök által többször elutasított állami segélyre szorulna minden vállalkozó. A munkaalapú társadalomból nem az következett volna, hogy minden nyitva kell maradjon, mert piacból kell élni?

A közgazdaságtan szabályai tőlünk függetlenül léteznek. Ha az államháztartási hiány magasabbra megy, akkor drágábban finanszíroznak. Ha drágábban finanszíroznak, a jövőt éljük föl. Az infláció elindult fölfelé, a forintárfolyam is. Itt kellett egy józan középutat találnunk.

 

Nem állítom, hogy a legjobbat találtuk, de a legjobb tudásunk szerint találtunk egyet.

 

Tehát akkor mégiscsak szükség van állami segítségre? Azelőtt arról volt szó, erre nincs is szükség: a kamarai évnyitón Orbán Viktor arról beszélt, sikerült a járvány alatt elkerülni a segélyezés nyugat-európai „csapdáját”.

Erről beszélgessünk majd három év múlva, látva, hogy hogy néz ki majd az olasz költségvetés, vagy a spanyol, és hogyan néz ki a magyar. Nézzük majd meg, hogy mennyi lesz az éves kamatfizetési tervük, és mennyi a miénk, vagy hogy mi lesz akkorra az osztrák munkavállalókkal.

Korábban azt mondta, hogy aki évente nem tud ötezer forintot befizetni, az nem is tud vállalkozni. Most mit üzenne a korlátozások alatt tönkrement kamarai tagoknak?

Mint mondtam, a magyar gazdaság szétszakadt, az egyes iparágakra nem ugyanúgy hatott a válság – ezért nem is lehet egyetlen üzenetet megfogalmazni. Az alapiparágak legyőzték már azokat a nehézségeket, amikkel korábban találkoztak, például a szállítási láncokban adódó akadályokat vagy a nyersanyagár-emelkedést.

Az igazi válság a turizmusban és a vendéglátásban van, de ez is inkább budapesti probléma. Vidéken eleve jellemzően holtszezon van télen a szilvesztert kivéve, szóval a vidéki vendéglátás nem szenvedett ekkora sérüléseket. Ez egy strukturális hibának is köszönhető:

 

a budapesti vendéglátást a buliturizmusra építették, ami társadalmi feszültségekkel is járt.

Mondható, hogy bár gazdasági szempontból nem jött jól a koronavírus a bulinegyedben, de társadalmi szempontból üdvözlendő folyamatokat indított el, például az Airbnb-turizmus Magyarországon is átalakulni látszó szabályozásával?

Szerintem ez több szempontból is elindított hasznos folyamatokat. Természetesen sajnálom azokat, akik tönkrementek ebben. A főbb problémát abban látom – és a minap erről Karácsony Gergellyel tárgyaltam is –, hogy nincs a buliturizmusról egy fővárosi általános policy, egy egységes gondolkodás. A buliturizmus néhány kerületre – leginkább a VI., VII. és VIII. kerületre – koncentrálódik: itt mindenütt más politikai vezetés van. Ezekben a kerületekben kellene más, egységes magatartást tanúsítani.

Ebben mit tud segíteni a kamara?

Sok mindent. Bécsben, Rómában és Párizsban is látni példát az egységes szabályozásra, ahol a vendéglátóhelyek nyitvatartása, az árak ellenőrzése, a szürkezónás gyakorlatok kiszűrése egységes módon zajlik.

Szokott járni a bulinegyedbe, még a járvány előtt?

Vannak üzleteim azon a területen, de nem szoktam arra járni.

De visszatérve: azt kell látni, hogy a koronavírus miatt van egy nagy átrendeződés a gazdaságban, és ha valaki át tudni állni erre az új világrendre, az ennek a válságnak a nyertese lesz. Egy példa: március 9-én felhívott egy kedves virágszállítónk, akitől gyakran veszünk virágot. Azt mondta: „László, mi a fenét csináljunk? Be kell zárni, megjött a kamion Hollandiából, tele vagyok friss virággal. Mit tegyek?”

Azt javasoltam neki, hogy áruljon szabad téren, tegyen ki egy asztalt a virágbolt elé, emellett tegyen ki egy nagy feliratot a telefonszámával, és hozzon létre egy honlapot, ahol fogadhatja a rendeléseket. Végül két nap múlva becsöngetett, és hozott ötven szál tulipánt, hogy megköszönje a segítségem, mert ekkora forgalma nem volt még nőnapon sem.

Mit jelent pontosan ez az új világrend, amihez a gazdasági életben alkalmazkodni kell?

Azt, hogy a szállítási láncok lerövidülnek, a beruházások be fognak jönni a mi térségünkbe, és nem Kínába mennek. Aki ebbe az átalakulásba be tud szállni szállítóként, alszállítóként, az mind-mind nyertese lesz ennek. Aki elfogadja, hogy a helyváltoztatással kapcsolatos tevékenységek átalakulnak, az nyertese lesz ennek a folyamatnak.

Egyszerű példa: ahogy a Balatont kinyitjuk, ott pincérhiány lesz.

 

Ha munkaerő-közvetítéssel foglalkoznék, már most elkezdenék toborozni a Balatonra pincért, szakácsot.

 

Hogy mindezek az átalakulások milyen mértékűek lesznek, még nem tudjuk, de az irányuk nagyjából már kirajzolódik.

Ha már turizmus és vendéglátás: szombaton nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Ez is a kamara ötlete volt?

Amikor a miniszterelnök felkért bennünket, nagyon vastag anyagot tettünk le az újranyitásról. Most sorra jönnek elő a javaslataink. A mi javaslatunk volt, hogy tíz négyzetméterenként legyen egy vevő az üzletekben, vagy hogy hosszabbítsák meg a nyitvatartást, tolják ki a kijárási korlátozás kezdetét. Ennek a következő lépése a terasznyitás.

Akkor mondhatni, hogy önök a kormány think tankje?

Ezzel már próbálkoztak egyszer, de ez nem így van. (Nevet.) Ha a kormány kérdez tőlem valamit, én a cégeket kérdezem meg, és amit ők mondanak, azt elmondom a kormánynak. A döntés és a felelősség a kormányé.

De az kijelenthető, hogy adunk ötleteket a kormánynak.

 

A következő két hónapban nyugodtan merem állítani, hogy tömegével fognak dőlni azok a döntések, amiket mi javasoltunk.

Ez számszerűen mit jelent? Egy tucat elfogadott javaslatot egy hónap alatt?

Többszáz ilyen javaslatról beszélünk.

Milyen javaslatokra kell itt gondolni? Olyan nagy horderejű, az emberek életét alapvetően befolyásoló javaslatokra, mint a kijárási korlátozás kezdetének kitolása?

Mondok egy példát! A KATA adózást választó önfoglalkoztatók kimaradtak a bértámogatási programokból, pedig őket is sújtotta a válság a bezárásokkal érintett ágazatokban. Őket kártalanítani kell, erre tettünk mi javaslatot.

 

A válságoknál mindig dilemma, hogy megszorító vagy anticiklikus, a gazdaságba pénzt pumpáló gazdaságpolitikával kezeljük. Ön szerint most melyik irány a kifizetődő?

Erről öt év múlva lesz érdemes beszélni. Látjuk, hogy a világ kormányai ma úgy reagálnak, hogy pénzt pumpálnak a gazdaságba. Azt nem látjuk pontosan, hogy mely kormányok mennyit, mert a különböző statisztikák miatt nehéz összehasonlítani az adatokat. De itt a kérdés inkább az lesz, hogy ki mekkora árat fog utólag fizetni.

Nálunk biztos, hogy az infláció magasabb lesz, és hogy az árfolyam nem lesz túlzottan stabil. Nem kérdés az sem, hogy a költségvetési hiány elszalad, de ezt az EU-s szabályok engedik is.

A háromszázalékos költségvetési hiányt el kell most engedni, vagy továbbra is tartani kéne?

Ezt Európa most teljesen föladta. Olyannyira föladta, hogy Németország háttérbe is szorul e tekintetben a franciákhoz, spanyolokhoz, olaszokhoz viszonyítva: a német államadósságot nézve látszik, hogy komoly problémáknak nézünk elébe.

Borzasztó nehéz eltalálni, hogy hol van az a határ, ahol még jó ilyetén módon, a hiányt letörve vagy elengedve beavatkozni a gazdaságba, és hol van, ahol már káros. Hiszek abban, hogy mi Magyarországon jól eltaláltuk az arányt, de ezt majd a történelem fogja megmondani.

Az ön elmondása alapján annak a pénzesőnek, ami érkezik most a nemzeti kormányoktól, illetve érkezni fog majd a közös uniós hitelfelvételből, később lesz meg a böjtje elszálló államadósság, infláció és költségvetési hiány formájában. Bölcs dolog volt ez alapján közös uniós hitelt felvenni?

Ezek a negatív folyamatok mindenhol éreztetni fogják a hatásukat:

 

az infláció az EU-ban mindenhol el fog szabadulni.

 

Az európai pénzeső ma szerintem inkább csak egy állítás. Ebből a pénzből ma még nem látunk semmit. Elég sok helyről kapok visszajelzéseket: ezek alapján az az érzésem, hogy ha őszre ennek a pénznek akárcsak a tíz százalékát kifizetik, az már nagyon jó lesz. Az uniós hitelnek még a konkrét forrása sincs meg, ahogy még arról is megy a vita, hogy hogyan osszák szét. Ebben a kérdésben most jóval több a politika, mint a tényleges pénz – ezt kevesen fogják még kimondani.

Visszatérve a terasznyitásra: az is az önök javaslata volt, hogy a kormány elengedje az egyébként önkormányzati bevételt jelentő teraszbérleti díjakat?

A javaslataink között szerepelt ez is.

Nem érzi szereptévesztésnek, hogy az iparkamara mondja meg a kormánynak, hogy pontosan kitől vegyen el forrásokat válságkezelés címén?

Ez rossz megközelítés. Mi nem azt mondjuk meg, hogy honnan vegyék el a pénzt, mi azt mutatjuk be, hogy milyen terhei vannak a vállalkozásoknak, amelyek csökkenthetőek egy ilyen nehéz helyzetben.

Csak érdekes módon ha javasolnak valamit, abból mindig kormányrendelet lesz.

Mi azt mondjuk meg a kormánynak, hogy a cégek szerint mit kéne csinálni. Egy válságban a terheket meg kell osztani. Nekem vállalkozóként is kevesebb a bevételem, mint korábban.

De ön ezt valószínűleg túléli, míg azok az önkormányzatok, amelyek bevétele nagyban függ a helyi iparűzési adóból, nem feltétlen.

Az önkormányzatok bevételeit legjobb tudomásom szerint visszapótolták, a kötelező önkormányzati feladatok ellátásban nem volt fennakadás, azt gondolom, ez is azt támasztja alá, hogy a kieső forrás biztosítása megtörtént. A kormányzat részéről sok pénz megy munkahelymegőrzésre, egészségügyre, gyógyszerre, vakcinára.

 

Nekem az állításom, hogy ebben az önkormányzatoknak is szerepet kell vállalniuk.

Az önkormányzatok nem vállalnak már eleve azzal szerepet, hogy egy csomó bevételük, például a parkolási díjak kiesnek a költségvetésükből? Erre az önök javaslatára először még a teljes iparűzési adót, végül csak annak a felét is elveszik úgy, hogy sok településen még kilátásban sincsen a kormányzati kompenzáció.

Érdemes lenne körüljárniuk, hogy az önkormányzatokhoz befolyó parkolódíj-bevétel mekkora pénzt jelent valójában az önkormányzatoknak, és mit emészt föl a parkolási díjak beszedése: jellemzően a parkolási díjak 90 százalékát elviszi a beszedés.

A parkolási díj csak egy példa volt…

Az, hogy egy főváros – mindegy, hogy jobb- vagy baloldali a vezetés – nem tud megcsinálni egy egységes parkolási díjrendszert, nem azért van, mert csupa buta ember ül ott. Hanem azért, mert olyan érdekek vannak a háttérben, amelyek arról szólnak: ha lehet, minden maradjon a régiben.

A koronavírus-válság hogyan hat arra a célra, hogy Magyarország ne csak a német autógyárak összeszerelő üzeme legyen?

Most már nem vagyunk az. Meg kell nézni, hogy hány kutató, fejlesztő dolgozik ezeknél a cégeknél. Nemcsak összeszerelés, hanem komoly K+F+I munka is folyik ezeknél a cégeknél.

A koronavírus-válság alatt váltunk nem összeszerelő üzemmé?

Nem. Itt két, egymástól független folyamat zajlódik. Az egyik az összeszerelés: abban a magyar munkaerő minősége, képessége, képzettsége messze erősebb, mint a távol-keleti. Ezért szívesen hozzák ide az üzemeket a németek. A másik folyamatot viszont a covid elfedi: egy iparági útkeresés zajlik jelenleg. Ma egy vállalatvezető nem tudja megmondani, hogy merre kell menni: a hibridautó, elektromos autó, hidrogénautó, ezek valamely kombinációja, vagy a benzinfogyasztás egyre nagyobb visszaszorítása felé.

Az látszik, hogy a német beruházások lelassultak, ugyanakkor Európában nálunk szerintem jobb portfólió nincsen. Magyarországon van a Mercedes, az Audi, a General Motors, a Suzuki.

A legnagyobb befektető cégek, mint a Mercedes vagy a Suzuki, továbbra is csak összeszerelési célból használják a magyar munkaerőt. Mire gondol akkor, amikor azt mondja, hogy most már nem vagyunk összeszerelő üzem?

Ebben a felsőoktatás játszik szerepet, az, hogy megyünk előre a technológiai oktatás felé. Azt láthatjuk, hogy a BMW döntésében benne van az a megfontolás is, hogy képesek vagyunk vagy leszünk annyi mérnököt kiképezni, amire nekik ott szükségük lesz. A győri egyetem mára egy lokomotívja a magyar oktatási rendszernek.

Ha már itt tartunk: örül annak, hogy Magyarországra jön a Fudan Egyetem?

Igen.

Miért? Sok ellenzéki politikustól hallani, hogy ez az egyetem mekkora nemzetbiztonsági kockázattal jár, ha tényleg ide fog jönni.

Átnézetem az irodámat rendszeresen…

Poloskákért?

Igen.

Milyen gyakran teszi ezt?

Erről hadd ne beszéljek nyilvánosan! De az ilyen kutatások során az egyetlen biztonsági kockázatot ebben az egyetlen kínai eszközben találtak. Merthogy tud kommunikálni, van benne mikrofon meg antenna. 

ERRŐL A CUCCRÓL VAN SZÓ. MEG IS KAPTUK PARRAGH LÁSZLÓTÓL.

Vagy itt van a telefonom: ebben vajon mi van? A Holdra szállás számítástechnikai eszköze egyszázada volt annak, ami most egy IPhone-ban van.

Mire akar mindezzel kilyukadni, és hogyan kapcsolódik ez a Fudan Egyetemhez?

Arra, hogy ezeken az állításokon, hogy ilyen meg olyan biztonsági kockázat, már rég túl vagyunk.

Akkor álprobléma, hogy az ellenzék biztonsági kockázatokat emleget a Fudan Egyetem kapcsán?

Abszolút – ez az egyik állításom. A másik, hogy Kína nagyhatalom.

 

Ők szeretnének idejönni, szeretnének partnerek lenni és Magyarország az, aki iránt a legnagyobb bizalmuk van.

A hitelszerződést, ami erről kiszivárgott, kedvezőnek, Magyarország számára előnyösnek tartja?

Az IMF-hitel kedvező volt tizenöt éve? Nem. Viszont ha ők idetelepítik az európai oktatási struktúrájuk egy részét, azon mi keresni fogunk: az egyetemen tanulók és oktatók itt fognak költeni, lakni, étkezni, itt fizetnek ösztöndíjat, és így tovább.

De ez nem egyedi: az ausztrál felsőoktatás bevételének jelentős része abból származik, hogy az egyetemeiken kínai diákokat oktat. Ugyanez folyik Amerikában az indiai diákokkal. A norvég térségben pedig valójában nincs orvosi egyetem, oda mi képzünk orvost, például Debrecenben és Szegeden. Semmi rosszat nem látok abban, ha Magyarország belép erre a képzési piacra. Mi olcsóbbak vagyunk, és nem vagyunk gyengébbek, mint Oxford: miért ne használnánk ki ezt a lehetőséget?

Most arról van szó, hogy a Fudan egy komplett kampuszt építene Budapesten – ehhez képest az ön által említett együttműködések általában két eltérő nemzetiségű partneregyetem között jönnek létre. Miért ne ilyen együttműködés kialakítására törekedjünk, például a Budapesti Corvinus Egyetem és a Fudan között, ami már egyébként is közös MBA-programot működtet?

Amikor kormányzati háttere van egy ilyen megállapodásnak, az mindig erős.

 

Ha Orbán Viktor miniszterelnök is velünk tart, az ilyen keleti országokban mindenhol könnyebben fogadnak bennünket.

Így működne akkor a világgazdaság és a piacgazdaság? A személyes pozíció, a nem-üzleti kapcsolatok, személyes viszonyok a döntőek?

Ezt azért így nem állítanám, de hogy van benne hatása, az nem kérdéses.

Mekkora?

A britek annak idején, háromszáz éve azt mondták, azt tudják kontroll alatt tartani, ahová tudnak küldeni elegendő ágyúnaszádot. Ez függ katonai erőtől, értelmi, kutatási potenciától, technológiától, és persze a személyes kapcsolatoktól is.

Minek jobb lenni: csempekirálynak vagy iparkamarai elnöknek?

Kétéves voltam, amikor meghaltak a szüleim – kevés ember éli ezt meg. De ez adott nekem inspirációt, ütésállóságot és küzdeni vágyást. 1989-ben, Nagy Imre újratemetéséről mentem el megalapítani a csempés cégemet, akkor kértem működési engedélyt rá. Akkor már tudtam, hogy nem attól vagyok vállalkozó, amit más vállalkozókon látni lehetett: a zizegő melegítőtől, a makkoscipőtől, a nyakláncban hordott alaptőkétől, a Mercedes-kulcstól a rókafarkas kulcstartóval.

 

Én akkor már tudtam azt, hogy működik a nyugati világ: tanultam az NSZK-ban is a Szovjetunió mellett.

 

Csoda jó volt, hihetetlenül élveztem ezt az időszakot. Nagyon jó dolog csempekirálynak lenni, de be kellett látnom, hogy tőkével nem fogom bírni a nyugatiakkal szemben. A lelkem ráment félig, de volt egy pillanat, amikor azt kellett mondanom, inkább kiszállok, megtartom a vagyont, amit ebből megszereztem, és mást csinálok majd.

A GYOSZ-ból, a Gyáriparosok Országos Szövetségéből kértek fel, hogy induljak mint kamaraelnök-jelölt – ezt követően még három évig megtartottam a magánüzleti tevékenységemet. Csak rá kellett jönnöm, hogy olyan napi döntéseket meghozni, ami ezzel együtt jár, így nem lehet: ha ott áll a kamion a barcelonai szaniterraktárnál, én meg nem tudom eldönteni, hány vécékefét és bidét kérek éppen, akkor erre előbb-utóbb a cég rámegy.

Emiatt 2002 környékén fokozatosan kiszálltam a cégből, ami amúgy mai napig megvan, és kiválóan megy. Hihetetlenül bosszant, amikor a riportok arról szólnak, hogy becsődöltem, tönkrementem – ez nem igaz. A cég legfontosabb vagyonelemeit megtartottam, nekem az a magánegzisztenciám.

 

Kamarai elnökként nem is kapok egy fillért sem. Nem is vágyom rá.

 

Nyilván van költségtérítési rész: egy ilyen irodában lenni nem rossz érzés. Először még úgy gondoltam, ezt a kamaraelnökséget három-négy évig fogom csinálni, aztán kiszállok. Utána viszont felismertem annak a szépségét, hogy ebben a munkában nincsen két egyforma nap.

A sírig fogja kísérni az iparkamarai elnökség?

Ezt nem tudom megválaszolni, itt engem választanak. 59 éves vagyok, egészséges. A szlovák iparkamara elnöke Csehszlovákia szlovák tagköztársaságának elnökeként kezdte, ma még hivatalban van. A lengyel kamara jelenlegi elnökét még Jaruzelski tábornok nevezte ki.

Egyet tudok: a mandátumom 2024-ig szól, élni is fogok vele, nem is csekély módon: látni fogják majd a kamarai tagdíjban történő változást, az informatikai átalakítást – ezek nem mindenkinek fognak tetszeni. Abban viszont mélyen hiszek, hogy kell egy gazdaságszervező erő, és azt kellő józansággal kell irányítani.

A soproni Széchenyi István Gimnáziumba osztálytársak voltak Szájer Józseffel angol-német tagozaton. Mennyire lepte meg az, és ahogyan Szájer megbukott a politikában?

Nekem a Jóska padtársam volt, nagyszerű, nagyon-nagyon okos embernek tartom. Az elsők között voltam, akik fölhívták, amikor a botrány kirobbant.

 

Őt beáldozták.

Kicsoda?

Brüsszel akkor áldozta be, amikor leginkább szükség volt arra, hogy valami botrány legyen Magyarország körül, az uniós költségvetési tárgyalások kellős közepén.

Amikor felhívta Szájert a botrány kirobbanásakor, miről beszéltek?

Azt mondtam neki, hogy továbbra is a barátom.

Meglepődött amúgy azon, ami kiderült?

Ő a barátom, és ebbe már nem szeretnék belemenni.

 

NYITÓKÉP ÉS KÉPEK: Petróczi Rafael / Azonnali

 

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől
Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek