+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Vass Csaba
2020. szeptember 22. kedd, 19:02
Igazából soha nem akartam Budapestre költözni. Mindig is úgy gondoltam, hogy kétmillió magyart egy városba összezárni nem jó ötlet. Aztán mégiscsak megembereltem magam.

Új kollégánknak ahhoz, hogy Magyarországra költözhessen, a hatályos járványvédelmi intézkedések miatt két hét karantént kellett vállalnia. Meg még sok mást: ezt mind leírta nekünk!

 

Mikor lehet jobb alkalom Magyarországra költözni egy román állampolgár számára, mint amikor az teljesen lezárja a határait, nem igaz? Szerencsémre a barátnőm már korábban kijött, hogy előkészítse a terepet, elfoglalja az albérletünket, amit online, a helyzet miatt látatlanban kellett kibérelnünk, és ami hatalmas szerencsénkre úgy nézett ki a valóságban is, mint a képeken.

 

Az indulás előtti napokban semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy

 

két hétig be leszek zárva egy olyan lakásba, ahol előtte még sohasem jártam.

 

Ráadásul, hogy őszinte legyek, a márciustól májusig tartó karantén és home office bőségesen elég volt nekem erre az évre, sőt, évtizedre.

 

Természetesen az is az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy a szigorított határvédelmi intézkedések miatt – mivel nem vagyok magyar állampolgár – méltányossági kérelmet kell benyújtanom, hogy bejuthassak az országba. Két dologtól szokott felállni a szőr a hátamon: ha a rendőrséggel kell bajlódni, vagy ha bármilyen dokumentumot kell benyújtanom, bárhova. A police.hu-n szerencsére most mindkettőt egyszerre megtehettem.

 

Már a második oldal töltögetése után kezdtem visszasírni a jó öreg román űrlapok sablonjait, amiket már jobban ismertem, mint idősebb rokonaim malacvicceit a családi ebédeken. Amikor a tartózkodási rubrikákat töltögettem ki és a közterület jellegére kérdeztek rá, majdnem zokogva hívtam fel a barátnőmet, hogy megkérdezzem: ez mégis mit jelent?

 

Kezdtem azt érezni, hogy nem ismerem annak az országnak a nyelvét, ahová dolgozni készülök, pedig ez még akkor sem rémített meg, amikor Németországba indultam. Igaz,

 

ott leharcolt olténiai családanyákkal szedtük közösen az uborkát, és egyáltalán nem volt benne a pakliban, hogy a közeljövőben esetleg politikusokat kell majd hajkurásznom,

 

futás közben ügyelve arra is, hogy a kérdéseimet jól artikulálva, helyesen megfogalmazva tegyem fel, nehogy véletlenül pont emiatt ne válaszoljanak nekem.

 

A kérelemhez egyébként olyan huncutságokat is csatolni kellett, mint munkaszerződés, bérleti szerződés, vonatjegy és keresztlevél. Továbbá néhány sorban meg kellett indokolni azt is, hogy mi a búbánatos nyavalyáért akarok én pont most bejönni Magyarországra.

 

Gyomorgörcsök, kialvatlanság, a költözéssel járó stressz és a bizonytalanság: a méltányossági kérelem teljesen a padlóra küldött. És a java még csak másnap jött.

 

Bár tudásom és tehetségemhez mérten sikeresen kitöltöttem a kérelmet, a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségtől

 

indulásom előtt néhány órával közölték e-mailben: nem engedélyezik a beutazásomat Magyarországra,

 

teszik mind ezt a „Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése alapján”. Az indoklásban pedig az állt, hogy bár előadtam beutazásom célját és megfogalmaztam annak méltányolható okát, de az említett kormányrendelet (2) bekezdésének az nem felel meg.

 

Fogalmam sem volt, mit kellene tennem, arról meg pláne nem, hogy mi áll a Korm. rendelet 6. § (1) és (2) bekezdésében, csak egy valamit tudtam: én megyek, aztán valami lesz. Két bőrönddel, két turistahátizsákkal és egy 118x72x68-as kutyaketreccel felhurcolkodtam éjjel fél háromkor a budapesti vonatra Kolozsváron.

 

A fülkében egy nagyváradi ember pálinkával kínált, szerinte fertőtlenít. Magam is hallottam már efféle legendákról, sok hitelt nem adtam nekik, s bár nem akartam udvariatlan lenni, a járványra való tekintettel tisztelettel utasítottam vissza.

 

Most hagyom el Erdélyt, búcsúzóul pálinkával kínál egy ismeretlen, én meg visszautasítom. A honvágynak enélkül is eléggé csípős íze van.

 

Eljátszottam a gondolattal, hogy Biharkeresztesnél tényleg leszállítanak, és a határnál kell majd kivárnom a járvány, vagy legalább a határok lezárásának a végét. Lakhelyemül pedig a magam után húzott kutyaketrec szolgálhatott volna, amit a bőröndjeimben lévő ruháimmal alakíthatnék lakhatóvá magam és a vírus számára, amit rendes külföldi módjára mégsem hurculhatok be Magyarországra.

 

A román határ elhagyása után kisebb pánik kezdett eluralkodni rajtam. A magyar vámosnak remegő kézzel adtam át a személyimet. Óriási meglepetésemre teljesen természetesnek vették (miért is ne vették volna?), hogy Pestre utazom, elkérték a munkaszerződésemet, felvették az adataimat, és közölték: két hét otthoni karantén! Én meg hálálkodtam, hogy a méltányosság és a kérelem szavak egyáltalán nem hangzottak el a fülkében.

 

Budapestig már gyorsan repült az idő, a lakásunkba érve teljesen elengedtem mindent. Az ablakunkból látszó bérpaloták csodálatosak, és ha azokat bámulva szinte

 

azt hittem néhány percig, hogy véletlenül Párizsba költöztem, aztán a szomszéd Mocskos Fidesz nevű wifije emlékeztetett rá: jó helyen vagyok.

 

Ám sok nyugalmam nem lehetett. Pár nap múlva már nagyban azon pánikoltam, hogy biztos rossz telefonszámot adtam meg a határnál, vagy elronthatták a címet, mert egy hét után sem keresett senki. A telefonomra letöltött Házi Karantén applikáció használhatatlannak bizonyult. Mivel nem rendelkeztem magyarországi telefonszámmal, így regisztrálni sem tudtam. Egy mobilszolgáltatóhoz meg ugye mégsem szaladhattam el, hiszen azzal megszegtem volna a házi karantént.

 

Tizenegy nap kellett hozzá, de csak eljöttek végül.

 

Szerintem maguk a rendőrök is meglepődtek, hogy mennyire megörültem nekik. Mondjuk én sem gondoltam volna, hogy valaha attól leszek boldog, hogy három rendőr kopogtat be hozzám.

 

Ők is meglepettnek tűntek, hogy tizenegy napig nem keresett engem senki, én meg közben azt mérlegeltem, hogy a „lehet, hogy voltak itt, csak nem voltam itthon” poén ebben a szituációban mennyire lenne vicces, de inkább elengedtem.

 

Mikor megtudták, hogy újságíró vagyok megkértek, hogy majd írjak róluk is valami szépet. Ezért ez itt most egy szép mondat a rendőrökről.

 

A házi karantén további napjai nyugalomban teltek.

 

Az utcáról behallatszó öblös bazmegeléseket szinte mindig elnyelte egy kabrióból üvöltetett Kasza Tibi-rap.

 

Szerencsére a mondandó így sem szenved csorbát soha.

 

Fogságom végeztével igyekeztem TAJ-kártyát intézni magamnak. Becsületszavamra lenyűgözött a Budapest Főváros Kormányhivatalában dolgozó biztonsági őr higgadtsága és udvariassága, ahogy széles mosollyal fűszerezett „további szép napot" köszönéssel kísérte ki az ideges pesti polgárt az épületből, aki ágyékának és környékének a kényeztetésére invitálta meg az ott dolgozókat.

 

Szóval, bizonyos dolgok még furák nekem itt. A bürokrácia útvesztőjében igyekszem kiigazodni, és az olvasókkal közös nyelvet is tanulnom kell még.

 

A magyar vizslámat tegnap elvittem a parlamenthez, hadd lássa, hol játszanak a nagykutyák. Azt hiszem, tetszik neki ez az egész. És hogy őszinte legyek, nekem is. Talán tévedtem, és mégis jó ötlet kétmillió magyart egy városban összezárni. Majd kiderül.

 

Addig is én maradok, és igyekszem vigyázni magamra.

 

Hozzászólnál? Vitáznál? Írnál a szerzőnek?

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A francia politikában és gazdaságban gyakorlatilag nem lehetett karriert csinálni a párizsi Nemzeti Közigazgatási Főiskolán, a legendás ENA-n szerzett diploma nélkül. Macron ennek akar véget vetni, noha maga is az ENA-ról került ki.

A moldovai Alkotmánybíróság két éven át tartó politikai válság végére tett pontot. Az elnök nyugatbarát pártja vezet, akár egyedül is kormányozhat.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy miért döntöttek úgy, hogy az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatait még áprilisban kinyitják.

Cak az oltás első dózisát kapta meg. A kormány időközben ígéretet tett a rendszer pontosítására.

Ismert emberek fognak oltásra buzdítani minket, a cél nyolcmillió magyar beoltása, Gulyás szerint a Szputnyik a nyugati vakcináknál is jobb. Ez történt a kormányinfón!

Kolozsváron nemcsak a lakhatás, a kultúra is többe kerül, mint máshol. A Székelyföldön minden olcsóbb, Kézdivásárhely a legolcsóbb, magyar lakossággal is rendelkező város.

A heti Tsúfos Tükör megmutatja, miért örülhetünk a fővárosban épülő kínai egyetemnek.

A hét kérdése

Annyi érv és ellenérv merült fel a nyitás kapcsán, hogy mi nem tudunk dönteni, mondjátok el ti, mit gondoltok helyesnek!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak néhány részletet elárult arról, hogyan fog kinézni a lockdown utáni Dürer. Podcast!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcról szeretünk egy jó adag nemzeti mázzal és pátosszal leöntve gondolkodni. De mi köze a nemzeti ünnep lezüllesztéséhez Torgyán Józsefnek? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás