+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. július 14. kedd, 13:13
Az egykori Közép-Európában mindenütt a nemzeti gondolat okozott fájdalmat, szenvedést, eljelentéktelenedést. A károkat helyrehozni már nem lehet, Közép-Európa végleg eltűnt a térképről – de talán el lehet kezdeni arra emlékezni, amikor még számított e térség. Trieszt példájában mindez kicsiben benne van.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Hétfőn volt száz éve, hogy olasz fasiszták 1920. július 13-án felgyújtották a Trieszt belvárosában álló Narodni domot (a Népházat), amely a helyi szlovén kultúrának adott helyett. Ott volt a Hotel és a Café Balkan, ott székelt az Edinost szlovén napilap szerkesztősége és a hasonnevű szlovén párt székháza. A neves építész, Max Fabiani alkotása az olasz fasiszták szemében „a szlovén terjeszkedés” szimbóluma volt: a környező falvakban még eltűrték a szlovénokat, de az Adria-parti kikötőváros belvárosában már nem.

 

A gondolat, hogy egy-egy terület, város egyetlen népé lehet csak, Közép-Európában nem ismeretlen.

 

Ezen az alapon magyarosított Budapest 1867 után (és hergelte a környező népeket a mai napig hatóan maga ellen); emiatt alakultak ki utcai harcok Prágában csehek és németek, Lembergben lengyelek és ukránok, Triesztben olaszok és szlovénok, az innsbrucki egyetemen olaszok és németek (stb.) között.

 

Jó száz évvel vagyunk a Habsburg Monarchia vége után, egy-egy nemzet tényleg sikeresen telepítette vagy egyenesen irtotta ki a másikat, akikkel akár évszázadokon át tudtak ugyanazon városban, utcában élni. Ma Prága csak cseh, Pozsony (majdnem) csak szlovák, Lemberg csak ukrán, Trieszt (majdnem) csak olasz, Fiume (majdnem) csak horvát, Nagyszeben (majdnem) csak román – és a példák sorolhatóak. A kérdés, hogy lehetett volna-e másképp, bizonyosan történelmietlen – elvégre lehetett volna, de nem lett, és ennek megvannak a maga okai.

 

Talán a nacionalizmus tényleg olyan erős érzelem, ami ha megjelenik, pusztítóan írt ki minden addig szervesen kialakult, fennmaradt sokszínűt, és ekként

 

nem is lehet másképp Közép-Európa történelmét elgondolni, mint a nemzeti homogenitás terjedésével arányos politikai, gazdasági, kulturális eljelentéktelenedés és (Ausztria kivételével) elszegényedés történetét.

 

De ha így is kellett alakulnia, két dolgot azért tehetünk. Egyrészről normatíve feltehetjük magunknak a kérdést: megérte-e, jobb lett-e a hajdani Közép-Európa a trieszti szlovénok, a baranyai svábok, a pozsonyi magyarok, a prágai németek, a lembergi lengyelek kitelepítésével, a budapesti, máramarosszigeti, fiumei vagy bécsi zsidóság kiirtásával?

 

Jobb lett-e Közép-Európa a nacionalizmusból szükségszerűen és logikusan következő Auschwitz és Srebrenica után?

 

Nagyon érdekes, hogy a két város, amelynek nevei a 20. századi embertelenségek szinonimái lettek, az egykori Habsburg Monarchia területén feküdtek. Auschwitz és Srebrenica sokszínű, soknyelvű, sokvallású kisvárosok voltak a Habsburg Monarchiában. Amit ma Auschwitz és Srebrenica jelent, azzá a nacionalizmusok tették: a gondolat, hogy nem lehet valakivel együtt élni, mert más a nyelve, a vallása, a nacionalizmus leglényege. Évszázadokon át sikerült együttélni – azaz ha valami, akkor e térségben a multikulturalizmus a történelmi valóság és a nacionalizmus annak absztrakt, életidegen tagadása.

 

Másrészről a múlt kapcsán feltehetjük annak kérdését is, hogy miként és mire emlékezzünk. Arra-e, ami megoszt – és a nacionalizmusok okán az itt élő népek elmúlt száz éve kölcsönös jogos sérelmek története. Vagy arra, ami összeköt, és azt csakis a Habsburg Monarchia multikulturális múltjában találhatjuk meg. Ha a múltunkat meg nem változtathatjuk, a jövőt alakíthatjuk azzal, ha nem az elzárkózást, az ellenségeskedést, a kapott (de ugyanúgy adott) sérelmeket hangsúlyozzuk, hanem azon történeteket, hősöket, amelyek és akik megmutatják, hogy bármilyen nemzeti elzárkózás e térségben értelmetlen és veszélyes.

 

Triesztben, ebben a csodaszép, de jelentőségét vesztett Adria-parti városban egész Közép-Európa melankóliája és tragédiája összesűrűsödött.

 

Egykori Habsburg-kikötőváros, ahol az utcákon olaszul, németül, görögül, szlovénul, szerbül beszéltek; ahol pár percnyi gyaloglásra van egymástól a Canale elején lévő katolikus katedrális, oldalán a szerbek temploma, a tengerparton a görögöké, a pályaudvarnál a német evangélikusoké, és nem messze onnan a kontinentális Európa legnagyobb zsinagógája.

 

A Habsburg-sokszínűség gazdasági fellendülést, kulturális pezsgést okozott, az identitások pedig szabadon keveredtek – talán a világhíres író, Italo Svevo példája mutatja ezt leginkább: az Aron Schmitz néven született trieszti zsidó annyira azonosult két anyanyelvével, a némettel és az olasszal (miközben a németeknek „olasz”, az olaszoknak meg „sváb” volt, a fasisztáknak meg aztán csupán „zsidó”), hogy magát Sváb Olasznak (amit az Italo Svevo jelent) nevezte el.

 

A Habsburg Monarchia végével Trieszt Olaszországhoz került, és mivel az országnak volt és van már elég kikötője, a trieszti gazdaság hanyatlásnak indult. Miután a fasiszták kitalálták, hogy Triesztből, ahol az olaszok aránya alig tette ki 1918-ban a hatvan százalékot, olasz várost kell csinálni, szlovén szót csak nagyon odafigyelve lehet ma már csak hallani, németet meg a trieszti kávézókban üldögélő klagenfurti vagy grazi nyugdíjasoktól legfeljebb.

 

Az a Trieszt, amiről James Joyce azt mondta, hogy otthona, mert olyan színes, dinamikus, megfoghatatlan, mára eltűnt – ugyanúgy, ahogy eltűnt egész Közép-Európa.

 

Triesztet is keresztül-kasul szabdalják az emlékezetpolitikai viták, a negyedmilliós városban mindenkinek megvan a maga történelemképe, ezért vannak itt még kommunisták, monarchisták és autonomisták is tucatnyi frakcióra szakadva. Titoista szlovénok, antititoista szlovén katolikusok, Tito-ellenes olasz kommunisták, Tito-párti olasz kommunisták, habsburgiánus olasz katolikusok, irredenta olasz katolikusok, Habsburg-párti Lega-szavazók, Habsburg-ellenes Lega-szavazók, szlovén nacionalisták, olaszellenes olasz autonomisták, szlovénellenes olasz nacionalisták, szlovénnyelvű olaszpárti irredenták – és akkor még csak párat említettem a trieszti identitások közül.

 

Mindenkinek megvan a maga sérelme: a szlovénokat elnyomták a fasiszták, az olaszok szerint a szlovénok kommunista terroristák, ő szerintük azonban csak a fasiszta terrorra válaszoltak. És akkor még nem említettük Trieszt önállóságának kérdését – elvégre a város 1945 és 1954 között egy önálló ország volt ENSZ-felügyelet alatt (az, hogy ma Olaszország része, nemzetközi jogilag nem egészen tiszta történet).

 

Van egy város fent a Trieszt mögötti Karszt-vidéken, Basovizza (triesztiül: Basoviza, szlovénül Bazovica), ahol 1930-ban a fasiszta állam több szlovén katolikus, antifasiszta partizánt is kivégzett, és ugyanez a város az, ahol 1945 után a kommunisták elől menekülő isztriai olaszokat Tito partizánjai karsztmélyedésekbe lőtték (foiba). Lehet itt igazságot tenni? Nem, a nacionalizmusok vitáját nem az egyik győzelmével, hanem a nacionalizmus egészének feladásával lehet megoldani. Közép-Európában egyik nacionalizmusnak sincs és nem is volt sohasem igaza.

 

2020. július 13-án Sergio Mattarella olasz és Bohut Pahor szlovén államfők kéz a kézben mentek el mindkét basovizzai (bazovicai) emlékműhöz. Pahor szlovén elnök ünnepi beszédében arról beszélt, amiről 2018-ban már írtam én is cikket (ez olaszul is megjelent): Trieszt lehetne Európa új fővárosa.

 

A megoldás annak normatív belátása, hogy kár volt az elmúlt száz évért, a szaros nemzetállamokért, a dögunalmas homogenitásért.

 

De mivel ezt már jóvátenni nem lehet, csak annyit tehetünk, hogy nem arra emlékszünk, ami jelentéktelenné tett bennünket (a nemzeti legendákra és hősökre), hanem arra és azokra, akik alatt Közép-Európa még létező valóság volt. Például a Habsburgokra, ahogy azt Trieszt is egyre inkább teszi.

 

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Bő egy héttel Teleki Pál halála után a Magyar Királyi Honvédség csapatai bevonultak a Délvidékre, segítve ezzel a nécik balkáni hadjáratát.

Egy, a Lancet folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint ha AstraZenecával vagy Szputnyik-V-vel oltanak be,
jobb, ha nem vagy elhízott.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Az izraeli parlamentbe szélsőséges cionista politikusok is bekerültek. Ha Benjamin Netanjahu kormányfő akar maradni, az ő támogatásukat is meg kell nyernie. De kik ők?

Története is azt bizonyítja: túlságosan leegyszerűsítő, ha nemzetek közötti háborúként akarjuk láttatni a boszniai polgárháborút.

Ungár Péternek pedig, aki a szakszervezet jogait kérte számon rajta, egyszerűen annyit üzent, ne fontoskodjon.

Eredetileg Görögország uralkodója lett volna belőle, a politikai helyzet miatt végül, mint az angol királynő hitvese lett világszerte ismert.

A hét kérdése

A hatpárti ellenzéki szövetség szerint felesleges a regisztráció, elég lenne felmutatni a TAJ-kártyát, hogy beoltsanak valakit a covid ellen. Szerinted?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak néhány részletet elárult arról, hogyan fog kinézni a lockdown utáni Dürer. Podcast!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcról szeretünk egy jó adag nemzeti mázzal és pátosszal leöntve gondolkodni. De mi köze a nemzeti ünnep lezüllesztéséhez Torgyán Józsefnek? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás