+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. július 14. kedd, 13:13
Az egykori Közép-Európában mindenütt a nemzeti gondolat okozott fájdalmat, szenvedést, eljelentéktelenedést. A károkat helyrehozni már nem lehet, Közép-Európa végleg eltűnt a térképről – de talán el lehet kezdeni arra emlékezni, amikor még számított e térség. Trieszt példájában mindez kicsiben benne van.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Hétfőn volt száz éve, hogy olasz fasiszták 1920. július 13-án felgyújtották a Trieszt belvárosában álló Narodni domot (a Népházat), amely a helyi szlovén kultúrának adott helyett. Ott volt a Hotel és a Café Balkan, ott székelt az Edinost szlovén napilap szerkesztősége és a hasonnevű szlovén párt székháza. A neves építész, Max Fabiani alkotása az olasz fasiszták szemében „a szlovén terjeszkedés” szimbóluma volt: a környező falvakban még eltűrték a szlovénokat, de az Adria-parti kikötőváros belvárosában már nem.

 

A gondolat, hogy egy-egy terület, város egyetlen népé lehet csak, Közép-Európában nem ismeretlen.

 

Ezen az alapon magyarosított Budapest 1867 után (és hergelte a környező népeket a mai napig hatóan maga ellen); emiatt alakultak ki utcai harcok Prágában csehek és németek, Lembergben lengyelek és ukránok, Triesztben olaszok és szlovénok, az innsbrucki egyetemen olaszok és németek (stb.) között.

 

Jó száz évvel vagyunk a Habsburg Monarchia vége után, egy-egy nemzet tényleg sikeresen telepítette vagy egyenesen irtotta ki a másikat, akikkel akár évszázadokon át tudtak ugyanazon városban, utcában élni. Ma Prága csak cseh, Pozsony (majdnem) csak szlovák, Lemberg csak ukrán, Trieszt (majdnem) csak olasz, Fiume (majdnem) csak horvát, Nagyszeben (majdnem) csak román – és a példák sorolhatóak. A kérdés, hogy lehetett volna-e másképp, bizonyosan történelmietlen – elvégre lehetett volna, de nem lett, és ennek megvannak a maga okai.

 

Talán a nacionalizmus tényleg olyan erős érzelem, ami ha megjelenik, pusztítóan írt ki minden addig szervesen kialakult, fennmaradt sokszínűt, és ekként

 

nem is lehet másképp Közép-Európa történelmét elgondolni, mint a nemzeti homogenitás terjedésével arányos politikai, gazdasági, kulturális eljelentéktelenedés és (Ausztria kivételével) elszegényedés történetét.

 

De ha így is kellett alakulnia, két dolgot azért tehetünk. Egyrészről normatíve feltehetjük magunknak a kérdést: megérte-e, jobb lett-e a hajdani Közép-Európa a trieszti szlovénok, a baranyai svábok, a pozsonyi magyarok, a prágai németek, a lembergi lengyelek kitelepítésével, a budapesti, máramarosszigeti, fiumei vagy bécsi zsidóság kiirtásával?

 

Jobb lett-e Közép-Európa a nacionalizmusból szükségszerűen és logikusan következő Auschwitz és Srebrenica után?

 

Nagyon érdekes, hogy a két város, amelynek nevei a 20. századi embertelenségek szinonimái lettek, az egykori Habsburg Monarchia területén feküdtek. Auschwitz és Srebrenica sokszínű, soknyelvű, sokvallású kisvárosok voltak a Habsburg Monarchiában. Amit ma Auschwitz és Srebrenica jelent, azzá a nacionalizmusok tették: a gondolat, hogy nem lehet valakivel együtt élni, mert más a nyelve, a vallása, a nacionalizmus leglényege. Évszázadokon át sikerült együttélni – azaz ha valami, akkor e térségben a multikulturalizmus a történelmi valóság és a nacionalizmus annak absztrakt, életidegen tagadása.

 

Másrészről a múlt kapcsán feltehetjük annak kérdését is, hogy miként és mire emlékezzünk. Arra-e, ami megoszt – és a nacionalizmusok okán az itt élő népek elmúlt száz éve kölcsönös jogos sérelmek története. Vagy arra, ami összeköt, és azt csakis a Habsburg Monarchia multikulturális múltjában találhatjuk meg. Ha a múltunkat meg nem változtathatjuk, a jövőt alakíthatjuk azzal, ha nem az elzárkózást, az ellenségeskedést, a kapott (de ugyanúgy adott) sérelmeket hangsúlyozzuk, hanem azon történeteket, hősöket, amelyek és akik megmutatják, hogy bármilyen nemzeti elzárkózás e térségben értelmetlen és veszélyes.

 

Triesztben, ebben a csodaszép, de jelentőségét vesztett Adria-parti városban egész Közép-Európa melankóliája és tragédiája összesűrűsödött.

 

Egykori Habsburg-kikötőváros, ahol az utcákon olaszul, németül, görögül, szlovénul, szerbül beszéltek; ahol pár percnyi gyaloglásra van egymástól a Canale elején lévő katolikus katedrális, oldalán a szerbek temploma, a tengerparton a görögöké, a pályaudvarnál a német evangélikusoké, és nem messze onnan a kontinentális Európa legnagyobb zsinagógája.

 

A Habsburg-sokszínűség gazdasági fellendülést, kulturális pezsgést okozott, az identitások pedig szabadon keveredtek – talán a világhíres író, Italo Svevo példája mutatja ezt leginkább: az Aron Schmitz néven született trieszti zsidó annyira azonosult két anyanyelvével, a némettel és az olasszal (miközben a németeknek „olasz”, az olaszoknak meg „sváb” volt, a fasisztáknak meg aztán csupán „zsidó”), hogy magát Sváb Olasznak (amit az Italo Svevo jelent) nevezte el.

 

A Habsburg Monarchia végével Trieszt Olaszországhoz került, és mivel az országnak volt és van már elég kikötője, a trieszti gazdaság hanyatlásnak indult. Miután a fasiszták kitalálták, hogy Triesztből, ahol az olaszok aránya alig tette ki 1918-ban a hatvan százalékot, olasz várost kell csinálni, szlovén szót csak nagyon odafigyelve lehet ma már csak hallani, németet meg a trieszti kávézókban üldögélő klagenfurti vagy grazi nyugdíjasoktól legfeljebb.

 

Az a Trieszt, amiről James Joyce azt mondta, hogy otthona, mert olyan színes, dinamikus, megfoghatatlan, mára eltűnt – ugyanúgy, ahogy eltűnt egész Közép-Európa.

 

Triesztet is keresztül-kasul szabdalják az emlékezetpolitikai viták, a negyedmilliós városban mindenkinek megvan a maga történelemképe, ezért vannak itt még kommunisták, monarchisták és autonomisták is tucatnyi frakcióra szakadva. Titoista szlovénok, antititoista szlovén katolikusok, Tito-ellenes olasz kommunisták, Tito-párti olasz kommunisták, habsburgiánus olasz katolikusok, irredenta olasz katolikusok, Habsburg-párti Lega-szavazók, Habsburg-ellenes Lega-szavazók, szlovén nacionalisták, olaszellenes olasz autonomisták, szlovénellenes olasz nacionalisták, szlovénnyelvű olaszpárti irredenták – és akkor még csak párat említettem a trieszti identitások közül.

 

Mindenkinek megvan a maga sérelme: a szlovénokat elnyomták a fasiszták, az olaszok szerint a szlovénok kommunista terroristák, ő szerintük azonban csak a fasiszta terrorra válaszoltak. És akkor még nem említettük Trieszt önállóságának kérdését – elvégre a város 1945 és 1954 között egy önálló ország volt ENSZ-felügyelet alatt (az, hogy ma Olaszország része, nemzetközi jogilag nem egészen tiszta történet).

 

Van egy város fent a Trieszt mögötti Karszt-vidéken, Basovizza (triesztiül: Basoviza, szlovénül Bazovica), ahol 1930-ban a fasiszta állam több szlovén katolikus, antifasiszta partizánt is kivégzett, és ugyanez a város az, ahol 1945 után a kommunisták elől menekülő isztriai olaszokat Tito partizánjai karsztmélyedésekbe lőtték (foiba). Lehet itt igazságot tenni? Nem, a nacionalizmusok vitáját nem az egyik győzelmével, hanem a nacionalizmus egészének feladásával lehet megoldani. Közép-Európában egyik nacionalizmusnak sincs és nem is volt sohasem igaza.

 

2020. július 13-án Sergio Mattarella olasz és Bohut Pahor szlovén államfők kéz a kézben mentek el mindkét basovizzai (bazovicai) emlékműhöz. Pahor szlovén elnök ünnepi beszédében arról beszélt, amiről 2018-ban már írtam én is cikket (ez olaszul is megjelent): Trieszt lehetne Európa új fővárosa.

 

A megoldás annak normatív belátása, hogy kár volt az elmúlt száz évért, a szaros nemzetállamokért, a dögunalmas homogenitásért.

 

De mivel ezt már jóvátenni nem lehet, csak annyit tehetünk, hogy nem arra emlékszünk, ami jelentéktelenné tett bennünket (a nemzeti legendákra és hősökre), hanem arra és azokra, akik alatt Közép-Európa még létező valóság volt. Például a Habsburgokra, ahogy azt Trieszt is egyre inkább teszi.

 

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Pénzzel, de volt, hogy néha tejtermékekkel fizettek le rendőröket Romániában.

Az indiai tagállamokat a központi kormányzat versenyre késztette a magánszektorral annak érdekében, hogy több gyártó települjön Indiába. Az eredmény a szegényebb tagállamokban fellépő vakcinahiány lett.

A volt kormányfő meglepő nyíltsággal nyilatkozott a nemzetközi sajtónak 2005-ben. Hidegháború, Gorbacsov, ellenzéki kerekasztal, Orbán Viktor, minden van benne.

A szociáldemokrata Heiko Maas közölte, még több EU-s pénzt kell adni Ankarának a menekültek ellátására, mert „pénz nélkül nem fog menni”.

Egy új közvélemény-kutatás szerint a budapesti 3-as választókerületben megtartott ellenzéki előválasztáson jelenleg a DK-s Komáromi Zoltán a szavazatok abszolút többségét is megszerezné a momentumos Hajnal Miklóssal szemben.

A házigazda Katar kormánya szerint csak így lehet biztonságosan teltházas meccseket tartani.

A választás tisztaságával kapcsolatban komoly kétségek merültek föl, a nacionalista ellenzék bejelentette: el sem fogadja az eredményeket.

A hét kérdése

Magyarország hiába szerepelt eddig jól az Eb-n, mivel a legnehezebb csoportba került, így az esélyek egyáltalán nem nekünk kedveznek. Ennek ellenére matematikailag van esélyünk, hogy továbbjussunk. Szerinted sikerülni fog?

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

A MONYO sörfőzde új kőbányai telephelyén rendes söröket is lehet inni az indie rock mellé június 19-én szombaton.

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás