+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ésik Sándor
2020. június 16. kedd, 13:28
Ha nem lenne valóságalapja, akkor pedig nem is tudna létezni. Amikor pedig a valóság és a mém kölcsönhat, akkor már nem rációról, hanem hitről vitatkozunk: ez történik a Black Lives Matter esetében is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Arról már írtam, hogy a nyugati világon végigsöprő, az amerikai Black Lives Matter (BLM) mozgalomból kiinduló tiltakozáshullámmal kapcsolatban mennyire jellemző az itthoni politikai diskurzusban megszokott kategóriák (teszetosza baloldali ellenzék, lumpen cigányság, erős kezű jobboldali vezető, nemzetközi liberális, de azért nagyon is pénzkonzervatív összeesküvés stb.) alkalmazása olyan emberekre és eseményekre, amelyekre ezek csak részben alkalmazhatók.

 

Van azonban itt még egy dolog.

 

A közbeszédnek része az is, hogy a tüntetőknek igaza van-e abban, hogy Amerikában vagy máshol rasszizmus van, vagy abban, hogy II. Lipót belga király vagy Churchill vagy Kolumbusz Kristóf vagy más történelmi alak rasszista elnyomó volt-e vagy sem. Ezek mind érdekes és fontos kérdések, van velük két probléma.

 

1. Objektíven nem eldönthető, hiszen nyilván mást érzek én rasszistának, mint egy nagyon fekete bőrű ember, vagy egy olyan, aki noha két generáció óta él egy országban, de van mondjuk egy fekete nagyszülője, ezért simán megkapja a rasszista szövegeket.

 

2. Valójában a kérdésben nem kategorikus (igen-nem) választ keresnek az emberek, hanem viszonylagos válaszokat (megengedhető, nem megengedhető) kategóriákban gondolkoznak. A modális logikai levezetést kihagyva (úgyis belesülnék) nézzük meg, hogy valójában a Lipót belga király szobrának ledöntését ellenzők sem azt tagadják, hogy az ő uralma alatt egy óriási ország (Belga Kongó) népének nagyon rossz volt, hanem a tágabb történelmi kontextusra mutatnak, miszerint akkoriban ott mindenkinek rossz volt, és hogy Lipót azért egy csomó jó dolgot is tett a kongóiakkal, ráadásul rég elmúlt dolgokról beszélünk.

 

Vagyis mára a személy és a szobra is szimbolikus (mint Árpád apánk vagy Szent István, akikhez genetikailag nem sok közünk van, de identitásunk meghatározó részei) és a róla folyó vita is szimbolikus, egész korszakok, egész társadalmak megítéléséről szól. Az, hogy Lipót mennyire is volt rasszista elnyomó valójában, hány fekete halt meg a parancsára vagy a tudtával,

 

valójában részletkérdés, elegen gondolják rasszista elnyomónak ahhoz, hogy a szobra ledöntése komolyan felmerüljön.

 

Elegen gondolják, írtam az előző mondatban, és valójában itt a lényeg. Lépjünk távolabb most a tüntetésektől, vegyünk magunknak autót, telefont, kerékpárt! Az autó, a telefon és a kerékpár mind olyan technológiával készülő iparcikk, ahol viszonylag kisebb a szerepe korunk élvonalbeli technikai vívmányainak. Persze a telefonban egy kisebb csíkszélességű technológiát alkalmazó processzor van, a kocsiban, különösen a drágában, sok a különlegesen könnyű és szívós acélötvözet, biciklis nördök pedig hosszan tudnak értekezni, a Shimano pár éves újításáról, hogy a hátsó váltó jobban belóg a hátsó lánckeréksor alá, és ettől pontosabb és kevésbé állítódik el.

 

Valójában azonban ezek az iparcikkek bejáratott, nagyrészt bárki (mármint bármelyik milliárdos ipari konglomerátum) számára elérhető technológiát alkalmaznak. A koreai vagy francia autógyárnak nem elérhetetlen ugyanaz a metallurgiai tudás, amelyet mondjuk a VW használ az autóihoz. A mobilgyártó legyártathat bármilyen processzort vagy kijelzőpanelt a kínai beszállítóval.

 

Így a termékfejlesztés, legalábbis a végtermék esetében valójában a vásárlói elvárás és a költségvetés összehangolását jelenti. Mi az nyekergés, amelyet az alacsonyabb árért még elvisel a vásárló és melyik az, amelyet a magasabb árért már nem visel el a vásárló. A végtermékek műszaki színvonala valójában nagyon hasonló, a legtöbb napi használati tárgyunk valójában nem lesz kategóriákkal jobb, ha egy drágább márkától vesszük. Jobb lesz, és ami a fő, nekünk lesz jobb, a mi személyes elégedettségünk lesz jelentősen nagyobb attól, hogy a termék egy kicsit jobb.

 

Ezért van az, hogy a marketing szerepe annyival felértékelődött. A német (japán, svéd) minőség a francia kényelem, az olasz design kicsit nehezen értelmezhető ott, ahol a francia autóban a német ZF Magyarországon készült váltója van, ahol a koreai autó formáját az olasz Bertone stúdió tervezi.

 

Ezek a kategóriák a fejünkben léteznek, és nagyon sok munka van abban, hogy odakerültek és meg is maradnak.

 

A brandekkel kapcsolatos percepciók nem előzmény nélküliek. Arra a korszakra mennek vissza, amikor legalábbis egy részük megtapasztalható volt. Amikor egy francia autó váltójával művészet volt megtalálni a fokozatokat, miközben a német magától talált kettesből hármasba. Amikor a VW Golfban egy keletnémet úttörőáruházban is kényelmetlennek ható ülések voltak, az ugyanannyiba kerülő francia autóban meg plüssfotelek. Ezek a percepciók kultúránk és vele együtt szocializációnk részeivé váltak. Ilyen percepciót a semmiből teremteni elég nehéz. Híres példa a Toyota, amelyik a Lexust 1989-ben vezette be az amerikai piacra, és eltelt két évtized, mire minden kérdés nélkül ugyanolyan prémium autónak tartják, mint a német vagy amerikai prémium márkákat. Évtizednyi hibátlan működés és legendaépítés kellett hozzá.

 

Körülbelül ugyanakkor, amikor az első Toyota szalonra kitették a Lexus táblát Los Angelesben, ugyanott megjelent az NWA (N***s With Attitude) rapbanda bemutatkozó albuma, a Straight Outta Compton, rajta a Fuck da Police című számmal. A dalok a fekete városi suhancokról szólnak, akik nem remélhetnek kesztyűs kezet a rendőröktől, és ezért aztán utálják is őket. Ez volt a gangsta rap korszakának nyitása, jöttek a milliomos rapperek, Tupac és Notorius BIG halála, a gang crime romanticizálásának korszaka, amelyben a meghalt romantikus hősök után mára kockás szvetterben golfozó milliomos papák maradtak, ugyanúgy, mint Ozzyból vagy Alice Cooperből.

 

Vagyis az, hogy a rendőr veri a feketét, ebben a modern formában is harmincéves mém.

 

Maga az amerikai rasszista erőszak pedig még sokkal-sokkal régebbi. És nem tudna létezni, ha időről-időre meg nem erősítené a valóság. A valóság és a mém pedig kölcsönhat. Van olyan statisztika, amely azt mutatja, hogy valójában annyival nem is keményebb a fehér rendőr a fekete suhanccal, mint a fehérrel, más statisztikák meg azt mutatják, hogy bizony, de azok a fránya részletek, amelyekben az ördög lakik, mindig oda forognak ki, hogy feketeként sokkal rosszabb szembekerülni az amerikai igazságszolgáltatással, mint fehérként. Ráadásul, ha eleve van a fejünkben előítélet, és azt a kérdést tesszük fel, hogy rasszista volt-e a rendőr, sokkal könnyebben kapunk igen választ, mintha azt kérdeztük volna, hogy mit csinált a rendőr.

 

Noha a mém mai napig kap megerősítéseket (mint amilyen a Floyd-gyilkosság is) valójában elszakadt a valóságtól, és megtelepedett milliók elméjében, és ott lakva azt mondja: Amerikában rosszabb nem fehérnek lenni, mint fehérnek. Ráadásul kölcsönhat olyan, szintén a valóságból táplálkozó percepciókkal, hogy szegénynek is nagyon rossz lenni Amerikában.

 

Még mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy ehhez iskolázatlan feketének kell lenni, hogy így gondolkozzunk, ne feledjük el,

 

hogy a piros MAGA-sapka valójában egy ugyanilyen percepcióhalmaz szimbóluma.

 

Az egykor pontosan helyére pattanó BMW váltó szerepét az amerikai külvárosi munkás-jólét iránti nosztalgia tölti be. Ja, hogy a fél amerikai irodalom arról szól, hogy az amerikai álom és jólét szimbólumát jelentő elővárosban apuka alkoholista volt és kurvázni járt, anyuka meg otthon a köhögés elleni szirupban levő morfintól függött, a gyerekek meg már 14 évesen a szülők batár nagy autójának hátsó ülésén keféltek unalmukban és kellett vinni őket stikában abortuszra? Hogy az annyira nem is volt felhőtlen aranykor és a végén a fiatalok elment bemindenezve üvöltözni egy Woodstock nevű farmra? Hogy az egész hamis nosztalgia? Menjek a fenébe, hülye okoskodó városi libsibolsi, ugye?

 

Na igen, ha az ember percepcióit megtámadják, dühös lesz. Dühösen reagál az ájfón tulajdonosa, ha elmondjuk, hogy ugyan kiváló telefonja van, de dupla áron vette (le fogja vezetni, hogy nem, ő valós fícsörökért fizetett reális árat, mert neki ez így jó, én meg menjek a fenébe). Hasonlóan az Audi tulajdonosa is el fogja nekem mondani, hogy én mit sem tudok a Vorsprung durch Technik szentségéről (amiért ő 30% felárat fizetett a 90%-ban ugyanazokból az alkatrészekből álló Skodához képest), a piros sapkás Trump-szavazó el fogja mondani, hogy igenis back then America was great and Trump makes it great again. A fekete meg el fogja mondani, hogy menj a fenébe a statisztikáddal barátom, amíg szépen mondom, nem tudod, amit én tudok.

 

Ezért nehéz ezekről a dolgokról értelmesen vitázni, mert meg kell érteni, hogy nem tényekről vitatkozunk.

 

A racionalitás a politikai diskurzusból kiszorult. Ha valaki tényeket emleget, kizárólag azért teszi, hogy a maga mémjét erősítse. A piros sapkás twitter-videókat oszt meg a CHAZ-ből (ez egy kommün egy seattle-i negyedben) hogy lám, a feketék összepiszkítanak mindent. Na igen, ez az anarchista kommunáknak a sajátossága. Közben fekete ismerőseim statisztikákból gyártott mémeket terjesztenek. Mindkét társulat bőven extrapolálja az általa megosztott (gyakran egyébként igaz) tényeket egész mozgalmakra, és hitkérdést csinál a dologból.

 

Mert a hit, ellentétben a rációval, tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a jó és mi a rossz. Hisz azért létezik, hogy ezt megtegye. Nincs egyrészt-másrészt, nincsenek fokozatok. Jó és rossz van. Ebben a világban a dolgokat racionálisan szemlélni próbáló embernek lenni nehéz. Mondjuk egy választás előtt meg főleg, mivel a választásra készülők semmi mást nem tesznek, mint maximalizálni próbálják azoknak az embereknek a számát, akik úgy gondolják, hogy a jelölt az ő hitüket vallja.

 

Persze ez máskor is volt már így a demokrácia történetében, sőt tulajdonképpen minden választási kampány erről szól.

 

Lehet, az volt az illúzió, amikor programokat és szaktudásokat vetettünk össze. Ugyanolyan átvert emberek voltunk, mint a tudatos német autóvásárló, aki hümmögve nézegeti az ADAC (német autóklub) teszt-táblázatait, olyan gumiabroncsokról, amelyek a német szabványoknak kivétel nélkül megfelelnek, és a különbségeik 10%-on belüliek.

 

Valójában az történik, hogy a politikában, ahogy a kereskedelemben is, sztorit vásárolunk. Az egyik első ilyen sztori a Marlboro Man volt 1954-ben. Egy fehér, maszkulin klisé, amely arra irányult, hogy mindenféle grammok, ízek és hasonlók helyett a cigarettavásárló a kor férfiideálját, a baltaarcú cowboyt vásárolja meg a saját személyiségébe. Azóta az emberek férfias autót, nőies telefont, menő cipőt és hasonlókat vesznek. A populizmus azt ismerte fel, hogy a választást egy jó termékkel, egy jó történettel meg lehet nyerni. Már Obama kampánya is erősen erről szólt. Yes we can, egy önmagában teljesen értelmetlen mondat, amely egy életérzést ragadott meg. Trump Make America Great Again kampánya szintén.

 

Ha van a képmutatásnak iskolapéldái, akkor az biztos közéjük tartozik a Black Lives Matter szlogent és mögötte kifejlődött életérzést amiatt kevésbé fontosnak vagy hitelesnek mondani, mert szigorúan tényalapú. Nem ez az érdekes. Hanem az, hogy

 

az eddigi hasonló, inkább marketingszempontból értékelhető kampányok nem voltak spontánok. Egy meghatározott politikus és csapata építette fel őket.

 

Ez a táptalaja annak, hogy a BLM mozgalom mögé meghatározott csoportokat akarnak láttatni (ezért van például az Antifa folyamatos emlegetése) akik ezt felépítették. Naná. Mert ha ez spontán, akkor uralhatatlan, ha meg uralhatatlan, akkor a folyamatok ismertek. 1789-ből Párizsból, 1917-ből Pétervárról és még pár hasonló helyről...

 

Ésik Sándor cikke megjelent a Diétás Magyar Múzsán is. 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Palocsai Béla erről a Facebook-sztorijában posztolt a németekkel vívott történelmi 2-2-es döntetlen után.

Boris Palmer, Tübingen zöld polgármestere megint szembemegy a fősodrattal, és feltett pár kérdést a német-magyar focimeccs kapcsán.

Aki minőségi németezésre várt a meccs előtt, az ezt előbb kapja meg Svájcból, mint a magyar kormánypárt környékéről.

A Momentum így több jelöltjét is visszahúzva sorol be a például jobbikos Brenner Koloman, Csányi Tamás vagy Ander Balázs mögé, míg a Jobbik a Momentum által indított Szabó Szabolcsot vagy Szecsődi Andreát támogatja.

Közel 3 és fél évig tartották őket fogva, amiért megszervezték a spanyol kormány és legfelsőbb bíróság szerint illegális és alkotmányellenes függetlenségi népszavazást 2017-ben.

Bárki bármilyen ötletet bedobhat, és még egy
kis pénzt is kaphat érte.

A szocdemek bizakodóak: szerintük átmegy. A PNL belső harcai akár kapóra is jöhetnek.

A hét kérdése

Magyarország hiába szerepelt eddig jól az Eb-n, mivel a legnehezebb csoportba került, így az esélyek egyáltalán nem nekünk kedveznek. Ennek ellenére matematikailag van esélyünk, hogy továbbjussunk. Szerinted sikerülni fog?

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás