Rasszizmus-e a valóságról beszélni?

Pullman Róbert

Szerző:
Pullman Róbert

2020.05.29. 13:15

Ugyanazt a struccpolitikát követi, aki politikai korrektségből letagadja a cigányok problémáit, mint az, aki halálbüntetést követel a „cigánybűnözőkre”.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

2020. május 22-én borzasztó dolog történt. Két, fiatalokból álló társaság összeszólalkozott, majd ez egy késeléses történetbe torkollott. Az eredmény tragikus. Két gyászoló család és egy felbőszített társadalom. Ebből a történetből szeretnék én hasznot húzni. No, nem saját magam számára, ahogyan azt a balliberális- vagy éppen a jobboldali kurzus teszi. Hanem ezt egy eklatáns példaként felmutatni több szempontból is.

De ne siessünk annyira! Hogyan is látja ezt a történetet a magyar társadalom? Hát elsőnek is örüljünk, hogy észrevette! Manapság a magyarok többsége képtelen észrevenni a fontos ügyeket. A kattintásvadász mainstream média az elmúlt időkben politikusokat megszégyenítő módon veszi észre, hogy mi az, ami az emberekből képes érzelmet kiváltani. Így jutottunk el oda, hogy a hetekben például olyanokon kellett vitatkozni, hogy megérdemelnek-e rászoruló zenészek fabatkákat, vagy, hogy lehet-e egy rendőrnek egy hisztériás nővel kiabálnia.

Persze a mostani ügyet sem azért kapta fel a média, mert az szerintük fontos lenne, hanem mert ez egy újabb kiváló alkalom az érzelmek felkorbácsolására. A jobboldal „karácsonyozik”, a baloldal „elsőkéthetezik”. De mások is megtalálják ebben a maguk szimbolikus ügyét. Hiszen

akiket az aktuálpolitika nem érdekel, azoknak az egyik fele indulatos cigányokat és két ártatlan szurkolót lát, míg a másik fele két náci kölyköt, akik lehet, hogy nem is olyan ártatlanok.

És itt jutunk el oda, hogy nem elég észrevenni a fontos ügyeket, ha azokat nem vagyunk képesek megfelelő módon értelmezni, ugyanis ahogyan elvetik a fejekben ezeket a gondolatokat, már jönnek is a kurzusok, hogy learassák a babérokat.

A politikai diskurzus megkezdődött. A Mi Hazánk az áldozatok családjaihoz nagyon empatikus módon kezdett egy kis szibériázással, majd jött a halálbüntetés, most pedig már ott tartunk, hogy kegyeleti megemlékezést tartanak az Országos Roma Önkormányzat előtt.

Bár én eddig úgy tudtam, hogy az elkövetők voltak romák, így nem igazán értem – sajnos de –, hogy mi okból tartják ott a megemlékezést, de rendben. Erre jött is a válasz egyből a baloldalról.

Megállás nélküli rasszistázás, a probléma elsinkófálása, majd kikutatták, hogy az áldozatok szurkolók, „tehát nácik” voltak, így azokért lehet nem is olyan kár.

És miért káros ez? Mert megint egy rossz törésvonalnál fog polarizálódni a társadalom.

A mai magyar baloldal egyszerűen nem képes elismerni, hogy Magyarországon a cigányság helyzete nincsen megoldva. Akármikor felvetődik a kérdés, a szavak jelentését dekonstruálják („Magyarországon magyar állampolgárok élnek”), majd aki mégis tovább húzná az oroszlán bajszát, azt lerasszistázzák és kivetik a diskurzusból. Hát szeretném jelezni az idetévedt Mérce-olvasóknak, hogy a rassz, mint fogalom, nagyon is létezik, ahogyan a cigányok is, mint népcsoport.

A cigányság helyzete 2020-ban sem oldódott meg, és annak elfojtásával nem fogjuk megoldani a problémát. És hogy mi a probléma? Hát elsőnek pont ez, hogy a közbeszédben senki nem meri használni a cigány szót, mivel akkor automatikusan rasszista leszel - mint azt tudjuk -, a balliberális körök felhördülnek, elkezdődik a karaktergyilkosság, és ezt az áldozatot ma nagyon kevesen vállalják. Ma Magyarországon magyar állampolgárok élnek, és amikor néha elfelejtjük ezt az érvet, akkor romák is.

Szeretném tudatni, hogy a cigány szót nem azért használom, mert utálom őket, hanem, mert nem hiszek politikai korrektségben. Attól, hogy bizonyos pejoratív – vagy annak gondolt, ugyanis sok cigány maga sem szereti, ha romázzák őket, inkább cigányként szeretnék, ha hivatkoznának a származásukra – fogalmakhoz új elnevezéseket társítunk, a fogalmakhoz való viszonyulás nem fog az emberekben megszűnni. Ebből következik, hogy nem az elnevezést kell megváltoztatni, hanem annak a pejoratív visszhangját.

Ha már nulladik lépésben a problémát a nevén lehet nevezni, akkor beszélhetünk magáról a problémáról is. Bár ez a probléma, inkább egy problémacsomag, vagy inkább egy gordiuszi csomó, annyira összetett. De hátha majd egyszer felnövünk, és lesz egy nagysándornyi nagyságú társadalom mellé, ugyanis ehhez nem lesz elég egy Nagy Sándor.

A cigányság problémáit államilag nem lehet betiltani, ebben mindenkinek van felelőssége,

nem egyenlő mértékű, de van. A Pygmalion-effektus például a mi felelősségünk. Az, hogyha egy cigány, a gyerekkorától kezdve semmirekellőként van kezelve, az akarva-akaratlanul egy önbeteljesítő jóslat. Ehhez persze hozzájön a gettósodás, hogy sok gyerek generációról-generációra azt a képet látja, hogy a szülők nem dolgoznak, vagy ha igen, akkor sem túl nagy kilátásokkal. Ez egy ördögi kör, és ehhez már nem lesz elég a jóakarat, ehhez már megoldások kellenek.

Na de milyen megoldások?

Kezdjük azzal, hogy milyenek nem. Nem feltétlenül az a jó megoldás, ami az ördögi körbe csatlakozik, és dupla erővel pörgeti azt. A Mi Hazánk – és annak szellemi követői, ugyanis a Mi Hazánk egy önmagán túlmutató jelenség – ezt csinálják.

Ők már a problémát látják, de a megoldása helyett felülnek, és felültetnek rá.

Általánosságban ki lehet mondani, hogy a hazai szélsőjobboldal a problémát valamiért mindig a tüneténél akarja kezelni. Letartóztattak egy pedofilt? Kasztráltassuk! Lopott valaki két zsák krumplit? Tegyük ki a nevét a Városháza elé! Megöltek egy embert? Küldjük Szibériába! Ja, hogy cigány az elkövető? Akkor halálbüntetést!


Itt tart ma a hazai szélsőjobb. Valamiért képtelenek rájönni arra, hogy minden okkal történik, és hogyha nem az okot szüntetjük meg, hanem az okozatot, akkor az a probléma újra és újra elő fog jönni. Hiába vágjuk le a tolvajok kezét, a többségük nem kleptomániából lop, hiába öljük meg a gyilkosokat, a többségük nem a szadizmusa miatt öl. Elképzelhető, hogy ezek hatására statisztikailag kevesebb tolvaj és gyilkos lesz, azonban

ez ugyanúgy a probléma elfojtása, ahogyan a balliberális kurzus próbálja a cigányok helyzetének problémáit letagadni,

és minden ilyen alkalmat megragadni az Emberi és polgári jogok nyilatkozatának a lóbálására, miszerint minden ember egyenlő, ezzel relativizálva a probléma valós gyökerét.

Mint azt említettem, a felelősségünk közös, azonban eltérő mértékben, és hiba lenne nem beszélni a tíz éve kormányon lévő Fidesz lépéseiről ebben a kérdésben. Csak az a baj, erről nem sokat lehet. Ugyanis a Fidesz bár tett lépéseket a problémák megoldására, ezek szinte egyáltalán nem bizonyultak eredményesnek, és mintha a „Híd a munka világába” projekt óriási bukása után – ami tökéletes példája annak, hogy nem elég milliárdokat egy probléma megoldásába ölni, alaposan kidolgozott terv és szakemberek híján –, mintha még annyira sem érdekelné már ez a probléma a kormányt, mint azelőtt.

Sőt. Még a koronavírus-mizéria előtt a kormány megtalálta a Jobbik által ott hagyott „piaci rést”, és megpróbálta azt betölteni. Bár kétségtelenül sokkal óvatosabban, mint azt a Jobbik tette anno, de megpróbálta. És itt most hallgassunk Orbán Viktor jó szavaira a múltból, és ne azt nézzük, amit ő mondott, hanem amit tett. Ugyanis a kormánypárti sajtó cakumpakk rámozdult az ügyre, és tudatosan próbálta lejáratni a gyöngyöspatai romákat, ezzel megágyazva egy új nemzeti konzultációnak.

Tehát ki lehet jelenteni, hogy

a Fidesz bár tett lépéseket, ennek eredményessége nem nagyon érdekelte őket, hiszen a munkaalapú társadalom víziójába nem igazán fér bele a cigányok helyzetének megoldása.

Egy a lényeg, hogy jogosulatlanok ne juthassanak több pénzhez, a többit pedig oldják meg maguk. De miért is érdekelné őket az eredményesség? A statisztikák javulnak – hiszen közmunkásnak a cigányok is mehetnek –, a süllyesztőbe ment milliárdokra lehet hivatkozni támogatásként, a cigányoknak továbbra sem derogál a Fideszre szavazni, és ma már nincs is, aki ezeket számon kérje, hiszen a Jobbik, a balratolódása óta tudatosan kerüli ezt a témát, míg a Mi Hazánk jobban szeret egyszemélyes diskurzust folytatni a halálbüntetés visszaállításáról.

Ma sajnos nem találni a hazai pártok közül olyat, aki ne fojtaná le a probléma valós okát. Mert a probléma elhallgatása, felgyorsítása vagy milliárdokkal való kitömése nem megoldás, de még szándék sem a megoldásra. Ez nem más, mint politikai haszonszerzés, amihez ha nem társul valódi szándék, az a pártok képviselőinek államférfiúi deficitjéről állít ki bizonyítványt. Ugyanis egy államférfi abba is beleáll, ami nem népszerű, vagy nem feltétlen hoz szavazatokat. Freud óta nagyon is jól tudjuk, hogy mi következik abból, ha a problémát lefojtjuk. A társadalom kollektív tudatalattiját fogja mérgezni mindaddig, amíg édesannai elánnal nem tör ki. Azt pedig senki ne akarja megvárni!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek