A Jobbik mint 21. századi párt mítosza rég elsüllyedt. A párt a Titanicon ül

A liberális/balközép oldalon a pártnak helye nincs, az antiliberális teret uralja a Fidesz, és megérkezett oda a 2006–2013 közötti Jobbik is a Mi Hazánk képében. Innen szép felállni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mostanában viszonylag kevesebb szó esik a Jobbikról, és annak jövőjéről. Az alábbiakban nem az EP-választás eredményének értékelésével foglalkozom, hanem kezdem néhány olyan eredménnyel, amelyeket Gerő Márton és Szabó Andrea az MTA TK gondozásában „A magyar társadalom és politika, 2019” címmel kiadott könyvében olvashatunk. A 2018 őszén, 2700 felnőtt megkérdezésével készített reprezentatív felmérés önmagában is komoly hozzáadott értékkel bír a közélet számára, de emellett politikusi vélelmezéseket is több esetben helyrepofozó munka.

Erre csak egy szemléletes példaként álljanak itt a Kádár-rendszer, a posztszocializmus vagy az Orbán-rezsim megítélésére vonatkozó kérdések, amelyek során a nyugdíjak mértéke, az elhelyezkedés lehetősége, munkalehetőségek, a családalapítás lehetősége, a családok helyzete, a vidéken élők boldogulása kapcsán mondtak véleményt a megkérdezettek. Továbbá azt is értékelték, hogy mindent egybevetve melyik korszak volt a jobb. S akkor jöjjön a fekete leves: egyetlenegy dimenzió nincs, amelyben az 1990–2010 közötti korszak megelőzné az Orbán-rezsimet. Ami (a „régi ellenzékieknek”) megnyugtató (lehet), az talán a „nem tudja” válaszolók nem éppen alacsony aránya e kérdések esetében.

Nincs hely a jobboldalon

A kutatás során a magyar társadalom ideológiai orientációját is felmérték. A kiindulópont az, hogy a 2010-es éveket eleve jellemezte egy jobbra tolódás. A 2010-es és 2014-es választás jobbra tolta a választókat, a köztes időszakokban pedig a középre húzás volt a jellemző. A 2018-as országgyűlési választást követően viszont egyértelműen csökkent a baloldali póluson elhelyezkedők aránya. Hangsúlyozni kell: a társadalom jobbra tolódása nem jelenti a jobboldal táborának növekedését, ugyanakkor – mint Gerő és Szabó maguk is hangsúlyozzák – a 2015-ös korábbi, hasonló adatfelvételhez képest a jobboldalon belül a Fidesz pozícióerősödése következett be, a párt uralja azokat, akik magukat jobbra sorolják.

Ebből a tortából a Jobbik jelentős részesedésveszteséget könyvelhetett el. Gondolhatnánk, ez a néppártosodás természetes következménye lenne, lévén középre nyitogatott a Jobbik. Mindenesetre míg a jobboldal 32 százalékát fogta a Jobbik 2015-ben, 2018 őszére – a súlyos veresége, ellentmondásos (köz)politikai kommunikációja és permanens szervezeti válsága közepette – már csak 11 százalékát.

Ami egy további elmozdulás a 2015-os kutatási eredményekhez képest, hogy 2018 őszére

Az életkort tekintve a centrumban elhelyezkedők körében egyébként felülreprezentáltak a fiatalok, továbbá a 30-39 évesek.

Az előbbiekhez még egy további adat immáron a főiskolások-egyetemisták körében készített kutatásból (Aktív Fiatalok Magyarországon 2019): a korábbi hullámok (2011, 2013, 2015) mindegyike során a Jobbik volt a legnépszerűbb párt az előbbiek körében, viszont 2019-ben a Momentum és a Fidesz mögött már csak a harmadik tudott lenni. Négy évvel ezelőtt a megkérdezettek 20 százaléka választotta pártjául a Jobbikot, 2019 februárjában már csak 14 százaléka – nyomában az MKKP 13 százalékkal.

Nincs hova mozdulni

Természetesen amellett, hogy egy-egy kutatásból csak óvatos következtetéseket szabad levonni, mégis megpróbálkozom néhánnyal: ezek szerint a Jobbik egyrészt kiszorulóban van a jobboldali pólusból, másrészt (egyelőre) a centrumból és immár a fiatalok köréből is.

A fenti adatok tükrében tehát a választást követően jelentős mértékben visszaesett Jobbiknak komoly problémái lehetnek a szavazói tartalékok tekintetében. A markáns jobboldalra nem tud visszamenni, a középen állóknak tömegében nem pártja, a fiatalokra pedig bejelentkezett a Momentum. A Jobbik mérséklése tehát azt eredményezhette, hogy elveszítette mindazokat a jellemzőit, amelyek alapján szavazók tömegének leírhatóvá lenne az, hogy mit is jelent és mit is képvisel a Jobbik. A mérséklődés következménye az lehet, hogy belavírozta magát egy olyan helyzetbe, amelyből egyik irányba sem tud elmozdulni.

Nem tudni, hogy a címben foglaltaknak megfelelően a Jobbik a jéghegynek csapódik-e hamarosan, de az biztos, hogy most a Titanicon csücsül. Ebből kijönni messze nem lesz egyszerű egy olyan politikai térben, amely annyiban tényleg visszarendeződött 2010 elé, hogy a liberális/balközép – antiliberális – nem politikatudományi értelemben vett – törésvonal élesedhet (lásd az EP-választás eredményét). Ez még csak egy lehetséges kimenete csak a magyar politikának, mindenesetre, ha afelé mennek a folyamatok, úgy a Jobbik ezen tengely mentén elvérezhet.

Az előbbi tehát olyan stratégiai kihívás, amelyet könnyen lehet, hogy a párt nem tud megoldani. Nagy kérdés lesz, hogy egykori, azaz 2018. április 8-i támogatóinak többsége kire szavazna az önkormányzati választáson? Visszamennek-e hozzá, vagy az antiorbánizmus jegyében más, jelenleg erősebb, húzóerővel rendelkező pártot támogatnak, esetleg a Fidesz–KNDP (helyi) táborát erősítik? 

Eltűnő mítoszok

A Jobbik EP-kampánya megmutatta, hogy milyen a beszorultság állapota. Előtte és azóta sem tudnak olyan (köz)politikai állásfoglalással élni, ami miatt bárkinek érdekes lenne egy jobbikos megszólaló. A párt szervezeti válságát kezelgeti, Jakab Péter frakcióvezetői helyzetbe hozásával hangosabb, de nem tartalmasabb lesz a Jobbik. Vona Gábor sem volt különösképpen egy saját vagy további szavazótáborokat intergálni képes vezető (erről ismét egy MTA-kötetből, Gerő Márton és Szabó Andrea „A társadalom politikai integrációja. A politikai értékcsoportok” c. tanulmánya), jelen politikusi gárdájában pedig szintén nem látszik olyan személyiség, aki az utóbbi hetekben felbukkant a baloldalon.

A Titanicról saját korában az járta, hogy elsüllyeszthetetlen, és egyike volt ez a vele kapcsolatos mítoszoknak.

ahogyan szervezeti ereje is távoli emlék, kései mítosz immár.

Ha fel tud a Jobbik a fenti kihívásból állni, akkor valami olyat tudunk meg politikacsinálásból, ami páratlan lesz az utóbbi évek történéseit tekintve. Erre ma azért nem fogadnék nagy tételben.

A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet igazgatója. Olvass még tőle!