A Jobbik halott, Orbán Viktor és lúzerellenzéke örül, a mérsékelt jobboldaliak meg végleg párt nélkül maradtak.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Hosszú utat járt meg a Jobbik tizenhét év alatt: fasisztoid szittyapártból néppárttá válni akaró jobbközép erő lett, és most, a NER tizenegyedik évében nyerte el végleges formáját, a nemzeti trikolórt és mindenféle tartalmat levetkőzött, színtelen, szagtalan, de nagyon szexi semmit.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom a 2018-as országgyűlési választásokon már és még egy szavazható párt volt. A jobboldali érzelmű ember, még ha nem is értett teljesen egyet Vona Gábor pártjával, nyugodt szívvel szavazhatott bizalmat nekik a kormányváltás reményében, mert már nem kellett attól tartania, hogy amint egy kis hatalomhoz jutnak, félkatonai szervezetek fogják karóba húzni a borsodi cigányokat.
A néppártosodással kapcsolatban ugyan felmerült a kérdés, hogy Vona mikor volt őszinte: amikor gárdista mellényben nagymagyarkodott, vagy amikor mérsékelt jobberként akarta egyesíteni a nemzetet.
A néppártosodás viszont egy létező, valódi tartalommal feltöltött kísérlet volt.
A Fidesz végül újabb kétharmadot szerzett, a jobbikos pártelnök ígéretéhez híven lemondott, és jelenleg sokkal hasznosabb közéleti tevékenységet végez, mint Orbán Viktor kedvenc ellenzéke – ez a két cselekedet pedig talán elég ahhoz, hogy eldöntsük, milyen is lehet az „igazi” Vona Gábor.
Ami azóta történt, az már szinte említésre sem érdemes, de most mégis meg kell róla emlékezni, mert egy kétéves részfolyamat zárult le a Jobbik keddi arculatváltásával.
A Mi Hazánk kiválásában még semmi meglepő nem volt, inkább az volt az érdekes, hogy a nettó fasiszta Toroczkai László és Novák Előd egyáltalán mit keresett a Vona-féle Jobbikban.
A „durva arcok” leléptek, Jakab Péter a bőrdzsekijével meg úgy esett be az Országgyűlésbe, mintha egyenesen a soltvadkerti BMW-s találkozóról jött volna.
Jakabbal kapcsolatban mindig is az volt az érzésem, hogy Szabó Tímea felszólalásaiból és Hadházy Ákos performanszaival készül a beszédeire. Ő is ahhoz a közönséghez akar szólni, akihez példaképei: azokhoz, akiknek a jó ellenzéki politizálás a véget nem érő diktatúrázásban, mészároslőrincezésben, a heves gesztikulálásban és a roppant kreatív gegekben merül ki.
A száraztészta meg a narancsos bukta jött, a tehetséges politikusok jórésze pedig elment a Jobbikból. Ebben persze közrejátszott Jakab autokratikus pártirányítása is, de kétségem sincs afelől, hogy egy Bencsik János vagy egy Szávay István előbb vagy utóbb enélkül is távozott volna. Egy valamirevaló politikusnak nincs semmi maradása egy olyan szervezetben, ahol a főnök kiskirályt játszva sorra tagadja meg a közösen vállalt értékeket.
A kilépések a mai napig tartanak, de
aki hozzám hasonlóan abban reménykedett, hogy Jakab Péter teljesen felszámolja a Jobbikot, annak most csalódnia kell.
A párt „csupán” tartalmilag szűnt meg létezni, technikailag él, csak elmomósodott, elmomósították. Az egykor ígéretes párt már ugyanúgy nem áll bele semmibe, csak az óegygébe, mint a Momentum.
Ugyanúgy valami olyannak hazudják magukat, amik valójában nem ők, jelen esetben néppártnak, mert igen, a Jobbik mostantól „a magyar néppárt”. Ha sokat ismételgetik, talán még el is hiszik. Legalább már nem hívják mozgalomnak a pártot, amely az egyszemélyi vezetéssel nagyjából annyira volt mozgalom, mint amennyire a KDNP kereszténydemokrata.
A piros-fehér-zöldből arany-libafoszöld, a kettőskeresztből hashtag, a Jobbikból pedig Orbán kedvenc ellenzékének újabb példánya lett.
Forma és tartalom szerencsés együttállása ez: a modern, huszonegyedik századi, jellegtelen, de végtelenül szexi dizájn az üresség és a langymeleg egészen őszinte felvállalása. Ilyen őszinteségre bevallom, nem is számítottam a megrendezett videókban és párton belüli ármánykodásban utazó instagrampojáca pártelnöktől, de végre felvállalták.
Felvállalták, hogy ők azok, akik évente ha mondanak valami érdemlegeset, ők azok, akik ötlettelenek és tehetségtelenek, ők azok, akiknek külön alvószobát tart fent Rónai Egon az ATV díszletei mögött, és ők azok, akik az ifjúsági szervezetük prominenseiből
folyamatosan kiképezik a következő generációt, akik reményeik szerint még őket is túlszárnyalják tehetségtelenségben, ripacsságban és Orbán-fóbiában.
Bolgár Gyuri bácsi és Kéri Laci bácsi örül, hogy végre van az ízlésüknek megfelelő „jobboldali” párt, olyan kiváló politikusokkal, akiknek van vér a pucájukban lediktátorozni a miniszterelnököt az Egyenes Beszédben és a Klubrádióban.
Orbán Viktor is örül, mert a Jobbik most már aztán tényleg semmi vizet nem fog zavarni, beépült a miniszterelnök kedvenc ellenzékébe, akikre ha jóérzésű ember ránéz, egyszerre támad sírhatnékja és nevethetnékje.
Aki pedig mérsékelt jobboldali pártra akart volna szavazni, az ismét hoppon maradt, 2022-ben legfeljebb majd ikszelheti a kutyákat.
Addig meg örüljünk, hogy volt Magyarországon legalább két-három évig olyan párt, ami vállaltan jobboldali, de nem radikális.
Nyugodjék békében.
Olvasnál még Varsányi Bencétől? Ide kattints!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
