+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Illés Gergő
2020. május 9. szombat, 08:05
Hetvenéves a mai EU elvi alapjait lefektető Schuman-nyilatkozat. Keserédes évforduló ez, hiszen pont idén nem tudjuk élvezni az EU által nekünk adott legnagyobb vívmányokat: de pont ez mutatja meg azt is, miért van rá annál nagyobb szükségünk.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

„Miért tekintjük armageddonnak” azt a forgatókönyvet, hogy széteshet az Európai Unió? – tette fel a kérdést nem is olyan régen az ország legméltánytalanabb közjogi méltósága, Kövér László, aki mostanában olyan szívesen trombitálja tele méretes hülyeségekkel a magyar közbeszédet – az meg harap rá.

 

Kicsivel az armageddonos beszélgetés után a házelnök például a Demokratának adott interjújában találta burkoltan lenácizni az Európai Uniót, mondván, hogy annak vezetése, „a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar” sem hisz már a győzelemben, ott várják „a csodafegyvert, a Wunderwaffét, amely számukra ebben a pillanatban a hetes cikk, ettől remélik a fordulatot, a végső győzelmet”.

 

Ezekre a kijelentésekre a II. világháború lezárásának 75. évfordulóján, egyben az európai integráció 70. születésnapján időszerű válaszolni.

 

Az EU mint birodalomellenes projekt

 

Legyen szó akár Nigel Farage-ról, akár Kövér Lászlóról, a populista politikusok kedvelt szólama, hogy az EU egy birodalmi projekt, ahol kivételesen nem Berlinből vagy Moszkvából, hanem Brüsszelből rángatják a szálakat. Egy közös van csak: az egész elszenvedői mi, szegény magyarok, britek, csehek, krahácsiak, satöbbi, vagyunk.

 

Ugyanezen politikusok szoktak hangosan hőbörögni Brüsszel tehetetlensége miatt, amely, ha baj van, visszahúzódik a saját „bunkerébe”, és remegve várja, hogy elmúljon a vihar.

 

Furcsa ellentmondás: a mindent és mindenkit maga alá gyűrő globalista/liberális/fasiszta/kommunista hatalmi centrum ránk akarja kényszeríteni az akaratát, mégis az ott ülők lényegében tehetetlen balfaszok gyülekezete, akik még egy ajtót sem tudnak kinyitni, ha nem segít nekik Orbán Viktor.

 

Ez az ellentmondás azon a hamis és mesterséges törésvonalon alapul, miszerint óriási ellentét és háború folyna a globalista „Brüsszel” és a nemzetállamok között. Ezt a törésvonalat a bűnbakkereső populista vezetők építgették éveken, évtizedeken keresztül – hogy mennyire sikeresen, azt az Azonnali videója tökéletesen demonstrálja –, azt a csekélyke tényt figyelmen kívül hagyva, hogy az Európai Unió mindig is, és mind a mai napig egy nemzetállami, és ezáltal végletekig birodalomellenes projekt.

 

 

Szimbolikus és egyáltalán nem véletlen ugyanis, hogy Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én egy valóban birodalmi projekt – a náci Németország – legyőzésének ötödik évfordulójára időzítette ismert beszédét, amelyben a francia kormány nevében javasolta, hogy a francia és a (nyugat)német szén-és acéltermelést helyezzék közös főhatóság alá.

 

Tette mindezt úgy, hogy már említett beszédében is a birodalmiság ellen szólalt fel, mikor azt mondta, „Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni”. „Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség” – áll a beszédben. „Bármihez is fogunk, annak elsősorban e két országra [Franciaországra és (Nyugat-)Németországra] kell vonatkoznia.”

 

Vagyis maga Schuman is hangsúlyozza az EU-előd Európai Szén- és Acélközösség (amely végül 1951-ben jött létre) nemzetállami alapjait.

 

A szupranacionalitás – vagyis a nemzetek feletti struktúra, mely a német és francia szén- és acéltermelést szabályozza – az ESZAK esetében csupán eszköz, amely a francia-német megbékélést, tágabb értelemben ezzel pedig az európai békét szolgálja.

 

És ennek már hetven éve, az ESZAK-nak már nyoma sincs, lett belőle Európai Gazdasági Közösség, majd Európai Közösségek, majd pedig Európai Unió, de a lényegét tekintve az integráció lényege mit sem változott: egy háborúellenes, alapvetően gazdasági fókuszú, és nemzetállamokon alapuló együttműködés. Amelynek sikere ebből adódóan pont a nemzetállamokon múlik: Európai Bizottság vagy Európai Parlament ide vagy oda, tagállami áldás nélkül nincs döntéshozatal,

 

csúsztatás tehát azt állítani, hogy „Brüsszel” bárkire is rá tudná kényszeríteni az akaratát anélkül, hogy erre a tagállamok rámondják az áment.

 

Az EU mint a normális viták projektje

 

A másik népszerű populista szólam a tehetetlen Brüsszel képe, amely mindenkit cseszeget, mikor senki sem kéri, és eltűnik, mikor tényleg szükség lenne rá. Azok, akik viszont hatalmi pozícióból az EU tehetetlenségét ecsetelik, elsősorban magukra nézzenek – jórészt ők azok, akik a leghangosabban követelik a nemzetállami szuverenitás sérthetetlenségét.

 

Márpedig az unió ráráruházott hatáskörök nélkül fabatkát sem ér, így nem is kell meglepődni, hogy ha szükség van rá, tehetetlen.

 

Arról lehet vitatkozni, hogy jó-e ez így, vagy sem. Arról viszont már kár lenne, hogy az EU-t a véleménykülönbségek vitték előre. Altiero Spinelli, az európai föderalizmus egyik atyja igen tiszteletreméltó ember, ízig-vérig európai volt, arról viszont például, hogy az EU-nak egy föderalista projektnek kell lennie, máig nincsen konszenzus, hiába került bele az Európai Unióról szóló szerződésbe a sokat idézett „ever closer union”, vagyis a folyamatosan szorosabbá váló együttműködés igénye. Nemzetállami és gazdasági alapokon nyugvó együttműködésként nem hiába áll ilyen bizonytalan lábakon az Európai Unió, ha politikai együttműködésre kerülne a sor, legyen szó akár a migrációs, akár a külpolitikáról vagy a sok vitát kiváltó bővítés kérdéséről.

 

Egy biztos: az EU-ban megférnek, és mindig is megfértek a véleménykülönbségek, elvégre egy kontinens jövőjéről van szó. A föderalisták és nemzetállamiak, a több- és az egysebességes Európa hívei, a balkáni bővítést követelők és az azt ellenzők – hogy csak három újabb politikai törésvonalat említsünk – közötti vitáknak nagyon is helye van az EU-ban. Azoknak viszont nincs, akik nem szeretnek, vagy még rosszabb, nem akarnak vitázni, csak a partvonalról ordibálni. Nem véletlen, hogy a megmondóemberek Európája ennyire idegenül hat a – sokszor unalmas, hosszú, de mégis hasznos – viták Európája mellett.

 

Az EU mint sikerprojekt

 

Az viszont már tény, hogy ahogy egyre mélyebbé válik az unió, úgy válnak egyre elfogadottabbá minden tagállam által azok a közösségi szintre helyezett gazdasági, és a mindennapi életet segítő hatáskörök és normák, amelyeket meglehet, eleinte nagy vita övezett. Az, hogy a közös uniós piac jó, senki nem kérdőjelezi már meg, ahogyan az, hogy útlevél és határellenőrzések nélkül, egy szál személyivel utazhatunk az unió határain belül – már ha nincs koronavírus –, vagy roamingdíjak nélkül telefonálunk, mindenki életét könnyebbé tette.

 

Az eurózónából való kilépés is szintén a politikai partvonalról ordítozva tűnik csak népszerű lépésnek, de amint a korábban még ezt követelő pártok hatalomra jutnak – mint az olasz Öt Csillag Mozgalom –, már elillan a bátorságuk. Sőt, a vírusválság közepette már Bulgária is beismerte: jobban járnának most a közös valutával.

 

Számoljunk tehát le azzal a rendre elő-előkerülő médiahuhogással, hogy az Európai Unió egy bukott projekt lenne.

 

Az unióban a dolgok valóban lassan történnek, a döntéshozatal nyögvenyelős, a viták sokáig tartanak, a nagyívű célokból sokszor nem is lesz semmi, ami pedig meg is valósul, tele van kínos kompromisszumokkal. De ez a pepecselés az ára annak, hogy az EU végtére is ne egy akaratát másokra rákényszerítő birodalom, hanem egy hatékony és mindenkinek érdekében álló integrációs forma legyen,

 

elvégre huszonhét államnak, és nem az ország 133 legbátrabb emberének kell csak megfelelni.

 

A koronavírus mutatta csak meg, mire mennénk EU nélkül, hiszen kis túlzással épp ott tartunk, mint hetven éve, mielőtt Robert Schuman felolvasta volna a nyilatkozatát. A határok nem átjárhatóak, huszonhét állam huszonhétféle rendelkezéseket léptet érvénybe, az európai intézményrendszer – kellő hatáskörök híján – olyan, mintha nem is lenne, a következő hétéves költségvetés számai – így a zsíros kohéziós pénzek – a kanyarban sincsenek.

 

Keserű, mégis szimbolikus hetvenéves születésnap ez.

 

De ha hamarosan visszakapjuk – a részben az unió által nekünk adott – szabadságainkat, majd talán az EU-t is megtanuljuk jobban értékelni.

 

Mert az Európai Unió nem uborkagörbület, nem háttérhatalom, nem globalista-liberális ármánykodás, de még csak nem is csak úgy általában Brüsszel. Az Európai Unió mi vagyunk. Ennél már csak boldogabb születésnapot, európai integráció!

 

Olvasnál még Illés Gergőtől az Azonnalin? Katt ide!

 

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A hódmezővásárhelyi polgármester vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom rajtuk kívül még ismert roma politikus jelöltségét is támogatja.

A korrupcióellenes civil szervezet szerint Romániával és Bulgáriával vagyunk egy polcon, miközben a Robert Ficót leváltó Szlovákia nagyot javított tavalyhoz képest. Az EU-ban szerintük 2012 óta Magyarországon romlott a legtöbbet a korrupciós helyzet.

Arról, hogy utána mi jön, február közepén döntenek – oltóanyagok kellenének és kevesebb fertőzött, hogy változzon valami.

A szervező Ecsenyi Áron becslése szerint nagyjából harminc üzlet nyit majd biztosan, a további csatlakozók száma azon múlik, hogy meg tudnak-e küzdeni most
a média ignoranciájával.

Házhozszállítást nem tudtak beindítani, bevételük nincs, de az alkalmazottjukat még három hónapig foglalkoztatniuk kell – a szentesi Pikoló söröző tulajdonosa mondta el, miért tiltakozik a lezárások ellen.

Eddig három okból lehetett Lengyelországban abortuszt végezni, most az Alkotmánybíróság határozatának kihirdetésével már csak kettő maradt. Csütörtökre máris új tüntetéseket jelentettek be.

Folytatódik a küzdelem a hatalom és az ellenzéki politikus közt. Navalnij hívei már a második országos tüntetést szervezik szombatra, hogy elérjék szabadon bocsátását.

A hét kérdése

Minden nap járványparáztató cikkek tucatjait termeli ki magából a magyar média, de van-e ezzel egyáltalán baj?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

A Mystery Gang zenésze február 9-én este 7-kor azért zenél majd, hogy néhány sérültséggel élő társunk önállóan, felnőtt módon élhessen a NemAdomFel Alapítvány segítségével.

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás