+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2020. május 5. kedd, 08:08
A magyar politika évek óta véget nem érő köröket fut le, miközben a kormánypárt és az ellenzék közös showműsorának szinte semmi találkozási pontja nincs az országban élő emberek életével.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Kevés dolognak van Magyarországon nagyobb hagyománya, mint a másik kiosztásának. Már a kiosztás szó is valamiféle tiszteletet parancsoló kifejezés, és véletlenül sem szabad összekeverni a vitázással, de az érvelést is csak messziről lehet hozzákapcsolni, hiszen bár pár érv nem tesz rosszat a kiosztásnak, a hiánya sem okoz túl nagy problémát, hiszen megfelelő előadásmód mellett pár nagyvonalú jelzővel ellátott felsorolás is elég ahhoz, hogy sikeresnek tűnjön a kiosztás.

 

A kiosztás nem kényszerít interakcióra, és bele van kódolva, hogy egyáltalán nem érdekel a másik véleménye: ha valakit kiosztunk, akkor csak rá akarjuk önteni a felgyülemlett sérelmeinket, a produkció pedig pontosan akkor ér véget, amikor befejezzük a mondanivalónkat.

 

Bár mivel mindig valami negatív érzelemhez kötődik a kiosztás, kicsit frusztrált műfajról van szó, viszont nagyon hálás is cserébe: az élet bármelyik területén könnyű elismerést szerezni azzal, ha jól beolvasunk valakinek. Ha berúgva kiosztjuk az anyóst, az épp olyan hőstett a társadalom szemében, mint ha megmondjuk a magunkét a bunkó BKV-ellenőrnek, vagy nyilvánosan kifakadunk a főnökünkre.

 

Kiosztani valakit viszont megosztó, hiszen jó eséllyel a kiosztott félnek is vannak támogatói, tehát egy jó kiosztásnál számolni kell azzal, hogy őket elveszítjük. A veszteséget viszont néha bele lehet kalkulálni, hiszen a velünk egyetértőket nagyon feltüzeli egy nagyívű kiosztás, de persze érdemes minimalizálni ezt a csoportot: a magyar történelem leginkább körülrajongott kiosztását például Petőfi Sándor követte el, aki Mit nem beszél a német… című versében küldi el a németeket a kurva anyjukba. Ez a vers azért a kiosztás magasiskolája, mert így történelmi távlatból nézve már az egész országot állítja maga mellé, a kiosztott fél pedig általában nem is érti a szöveget.

 

Bár cinikusnak tűnök, szerintem a kiosztás nem mindig rossz: néha tényleg ki kell jönnie, aminek ki kell, izzó hangú beszédekben tüntetéseken eleve nem is nagyon lehet máshoz folyamodni, mint hogy jól kiosztjuk az ellenséget, de a magánéletben sem feltétlenül haszontalan, ha valakit egyszerűen csak elküldünk a picsába kicsit.

 

Csakhogy Magyarországon a kiosztást nagyjából 2006 óta nem választható eszközként szokás használni, hanem a felépített politikai showműsor egyetlen eleméről beszélünk. A szereplők változnak, de

 

voltaképpen mindegy is, hogy Kövér László, Németh Szilárd vagy Kocsis Máté mond valami felháborító dolgot, amire aztán érkezik a magyar ellenzék valamelyik professzionális kiosztója, és vagy a parlamentben vagy Facebookon kegyetlenül kiosztja őket.

 

A felek felcserélhetők, hiszen a kormánypárt és megmondóemberei is lelkesen osztanak ki embereket, az egyetlen változás itt annyi, hogy a népmesei hangulat fenntartása miatt néha nem csak az ellenzéket, hanem Brüsszelt, Sorost vagy a globális háttérhatalmat osztják ki kegyetlenül.

 

Nem véletlenül használom a kegyetlenül szót: keressen rá mindenki Google-ben a „kegyetlenül kiosztotta” szókapcsolatra, és már ott is a magyar politika leglátványosabb termése az elmúlt évekből (szinte emblematikus, hogy nálam első találatként Orbán Viktor osztotta ki kegyetlenül a DK képviselőjét, másodikként pedig Gyurcsány Ferenc osztotta ki kegyetlenül Orbánékat).

 

 

A kegyetlenül kiosztás a magyar politikai tudósítások „Palvin Barbara bikiniben pózol”-ja: mindenki tudja előre, mi fogja várni a link után, de mégis izgalommal telve nézi meg mindenki a sokadik alkalommal is.

 

Megteremtődik a történés illúziója, miközben ténylegesen nem történik semmi.

 

A történés illúziójának fenntartása a magyar történelem legnagyobb óriáskoalíciója: az ellenzék éppúgy részt vesz benne, mint az a Fidesz, ami már ellenzéki éveiben is elkezdte ezt építeni valamikor 2006 környékén, amikor előrehozott választások kiharcolása helyett inkább elnézte, ahogy csődbe megy az állam a szocialisták alatt, és amikor kellett, jól kiosztotta őket. A választást nem emiatt nyerték meg, azt elintézte Gergényi Péter.

 

Ezen a taktikán azóta sem kellett sokat csiszolni: ahogy említettem, pár új elemet be kellett építeni a mindig elnyomott és szabadságharcoló nemzet történetének fenntartása érdekében, de a gránitszilárd alap továbbra is az ellenzék rendszeres kiosztása.

 

Ellenzékből ráadásul egész karriert lehet építeni a nagy kiosztásokra: Szél Bernadett a parlament egyik legkarakánabb politikusaként lett eladva 2018-ig az LMP társalnökeként, felháborodott hangú beszédei felszántották a Facebookot, tőle mostanra az a Jakab Péter vette át a kiosztókirálynak járó trónt, aki most egészen a Jobbik elnöki pozíciójáig vitte. Érdemes figyelni, hogy amióta Szél elkezdett olyan kézzel fogható ügyekkel is foglalkozni, mint a fóti gyermekotthon, mennyivel jelentéktelenebb politikusnak tűnik.

 

A teljesen egyoldalú kiosztásokra épülő nyilvánosság tökéletes utat ad annak, hogy bár van mit olvasnunk az állandóan frissülő interneten, ez csak az egyhelyben állás elfedésére szolgál: az új alkotmány 2012-es megszületése óta tulajdonképpen semmi olyan jelentős változás nem történt Magyarországon, amihez a magát leginkább történelmi csodaként jellemző kormány zsenialitása kellett volna.

 

Lett pár gyárunk, javult valamit az életszínvonal, de közben egy kelet-magyarországi faluból nézve ugyanúgy a németországi spárgaszedés vagy az írországi mosogatás a felemelkedés egyetlen esélye, mint 2010-ben.

 

Emiatt is fontos a kormánynak Európa jövőjéért harcolnia inkább az unalmas hazai helyzet helyett: ameddig a nyugati világ egy rakás muszlim transzvesztitaként van ábrázolva a kormány nagy kiosztásaiban, akik valamiért el akarják pusztítani a mi évezredes kultúránkat, addig kevésbé merül fel az emberben, hogy amúgy miért kilátástalan diákként elköltözni otthonról, vagy miért számít az a mi évezredes kultúránk részének a miniszterelnök barátainak és családjának gazdagítása.

 

Hogy ez a helyzet minek vagy kinek köszönhető, azt nehéz eldönteni, és amúgy is sok részből áll össze: könnyű lenne Orbán Viktorra kenni az egészet, de ő tulajdonképpen csak azt használta ki, hogy épp az ő miniszterelnöksége alatt változtatta a Facebook az egész világot egy nagy Speakers’ Cornerré, ahol az 5G-t a koronavírussal összekötő konteósoknak is ugyanakkora súlyuk van, mint Barabási Albert-Lászlónak. 

 

Mondhatjuk a fantáziátlan ellenzéket is, de azzal is nehéz mit kezdeni a folytonos sikításon kívül, ha egy kétharmados parlamenti többség eleve nem hajlandó egyenrangú félként tekinteni rájuk.

 

Ide lehetne kötni globálisan a Facebookot, ami nemcsak lehetőséget adott a teljesen egyirányú kommunikáció elterjesztéséhez, de a figyelem megszerzése érdekében amúgy is azt erősíti, hogy csak ritkán tájékozódjunk bármiről is egy a saját előítéleteinket megerősítő párperces videón túl. Ezzel sem lenne akkora baj önmagában, ha a politika a Facebookhoz hasonlóan nem csak a figyelem megszerzését tűzné ki célul.

 

Ahogy fenti megállapítások persze egymás mellett élhetnek, úgy az is, hogy 2020-ban egy átlagos magyar állampolgár nem kapcsolódik szorosabban a magyar politikához, mint a Barátok közthöz: megnézi a műsort, de összességében a saját életére végül is nincs nagyobb hatással Orbán EU-ban folytatott szabadságharca, mint a Berényi család versengése a Kft-ért. Nem is érdemes csodálkozni, ha úgy is követi az átlag magyar a politikát, mint a Barátok köztöt: arra várva, hogy valaki jól megmondja a magáét az ellenszenves szereplőknek. De nem csak a kormánypárt történetei tűnnek rettentő messzinek, hiszen

 

ahogy azt egy jóbarátom Mályiban fogalmazta meg nekem, a Momentum két EP-képviselőjéből is annyit látni arrafelé, hogy két fiatal feminista kiabál.

 

Mégis ezek a hírek, és úgy tűnik, egyelőre senki nem találta meg az ellenszert: a legtöbben a közvetlen környezetükkel kapcsolatos dolgoktól eleve el vannak vágva, hiszen a vidéki nyilvánosság egy ideje tényleg annyiból áll, hogy épül-szépül a város, kiegészítve pár gyászhírrel. Emellett nem marad más izgalom, csak követni a budapesti színházat: ott megkapjuk az általunk is vágyott izgalmas és fordulatos szabadságharcot, megbeszélhetjük utána, mennyire ki lett osztva Viktor/valamelyik komcsi, esetleg még egy kiosztásértelmező műsort is láthatunk hozzá a tévében, és lám, már el is telt még négy év azzal, hogy nem történt semmi.

 

Amikor a magyar ellenzék egységesen harap rá a szándékosan nekik kint hagyott csalikra, és viszi végig a sokadik elvileg a Fidesznek, valójában a saját szavazóiknak szánt őrületes kiosztást, akkor ők is épp azt a kormányoldalról nyugalomnak és kiszámíthatóságnak mondott semmit védik, mint az a kormány, ami előidézte ezt.

 

Olvass még Fekő Ádámtól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj nekünk!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Így az EU helyett az amerikai és a kanadai kormánnyal egyeztetve fog Nagy-Britannia dönteni arról, hogy a Lukasenka-rendszer mely tisztviselőit büntesse utazási és pénzügyi korlátozásokkal.

Friedrich Merz egy interjúban a melegek kapcsán hirtelen váltott, és a pedofíliát hozta egy félmondat erejéig szóba. Miért?

Körbekérdeztük a magyarországi benzinkutakat, volt, ahol panaszt is tettünk.

Noha a román államfő a jobbközép nemzeti liberálisoktól érkezik, elvileg semlegesnek kellene lennie. De nem az.

Noha többségük már március óta gyűjtötte a lájkokat és osztotta a hülyeséget, az amerikai konszern csak most lépett fel ellenük.

Három párt belső mérése is a függetlenként induló múzeumigazgatót, Soós Zoltánt hozta ki győztesnek.

A járvány miatt nem közlekedő reptéri járatra árult 900 forintos jegyek a BKK-t 14 millió forinttal gazdagították. Mi történt?

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29.

Mit tanulhat, exportálhat Budapest Bécsből? Erről beszél Techet Péter, az Azonnali főmunkatársa az IDEA szervezésében. Október 1.

Ezt is szerettétek

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás