+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2020. március 20. péntek, 07:06
Az elmúlt napokban olyan össznépi általánosító gyűlölet zúdult Magyarország öregjeire, mintha kifejezetten ők lennének a koronavírus okozói, akik még hálálkodni is elfelejtenek nekünk.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A legoptimistább becslések szerint is nyár elejéig fújja le az életünket a koronavírus, úgyhogy addig érdemes csak indokolt esetben emberek közé menni. Ezt a kérést egészen változó minőségben veszik komolyan eddig a magyarok: az éttermek kötelező délutáni bezárása előtti hétvégén voltam olyan vidéki étteremben, ahol már másnapra sem lehetett asztalt foglalni, de közben a városokban jól láthatóan visszafogottabb élet lett.

 

A bezártság és a korlátoltság annyira nem meglepő módon frusztrációt okoz, ezt pedig mindig érdemes leverni valakin.

 

És hát most épp itt vannak a nyugdíjasok szem előtt, hiszen az emberek fejében úgy él, hogy ez a szociális távolságtartás és önkéntes karantén dolog tulajdonképpen miattuk van, miközben ezeknek van pofájuk kimenni az utcára, mintha nem lenne holnap.

 

Az elmúlt napokban a nyilvánosság egészen változatos helyeiről vették célba a nyugdíjasokat: a vidéki és országos lapok épp úgy kurvaanyáztak, mint Tibi atya, de a buliba lelkesen Hámori László is beszállt. A jelenség persze már korábban elkezdődött, hiszen már előtte is egy emberként röhögött az ország egy része azokon, akik felvásárolják a boltból a lisztet, de mostanra annyira kicsúcsosodott, hogy a nyuggerezés valamiféle össznépi programmá változott.

 

A nyugdíjas összességében az új migráns lett.

 

Az analógia már csak azért is megáll, mert a bevándorlás/migráció mint jelenség helyét vette át a koronavírus a Téma, Amihez Mindenki Ért listán, de mint minden esetben, itt is fontos, hogy legyen egy-két csoport, amit kiemelten utálunk miatta.

 

Az a helyzet, hogy Magyarországon nyugdíjasnak lenni elég szar. Nem csak kevés van hátra az életükből, általában küszködnek valami betegséggel, egyre kevésbé tűnik átláthatónak számukra a nagyvilág, sok esetben pedig a családjuk anyagi helyzetén és türelmén múlik a boldogulásuk, de még általában ki is vannak szolgáltatva az aktuális kormánynak, amit ennek ellenére mégis 40-50 évvel ezelőtti tapasztalatokból levezetve szeretnek/utálnak.

 

Ha politikáról van szó, ráadásul mindenki utálja őket valamiért már első ránézésre is: a fideszesek szerint DK-sok, a DK-sok szerint fideszesek.

 

Talán pont nem arra a public shamingre van még szükségük, amit azért kapnak most, mert az ország fiataljai köztársasági érdemrendet várnak el csak azért, mert ők otthon maradnak. Talán ahelyett, hogy fotózgatnánk őket, ahogy a tiltott helyen ülnek a buszon, esetleg szólhatunk nekik, hogy ott most nem szabad ülni. Ha kimentek a piacra, akkor akár két fénykép mellett beszélni is lehet velük, hogy igazából miért vannak most ott?

 

Vagy esetleg megérteni azt, hogy bizonyos kor felett már egyáltalán nem olyan magától értetődő, hogy valaki nem tudja olyan könnyen elengedni a mindennapi életét. Ahogy az sem elvárható, hogy valaki órára pontosan kövesse a híreket, az pedig már pláne nem, hogy hiteles forrásokból tájékozódjon. Nem, nem azért, mert hülyék, hanem azért, mert öregek.

 

„Elképesztő, hogy mi itt mindent megteszünk érte, ő meg a hála legkisebb jelét sem mutatja.” Ismerős ez a kiakadás? Annak kell lennie, hiszen a habzó szájú migránsozás is pontosan ezt a vélt hálátlanságot szokta felróni bárkinek, aki volt már mecsetben vallási okokból, és pontosan ugyanakkora hülyeség is, mint most.

 

Ha már segíteni nem akarunk, mert mondjuk nem vagyunk Orosháza polgármesterei, vagy csak jobb dolgunk is van, akkor is elgondolkozhatunk inkább a hőbörgés helyett: vajon miért vannak kint, amikor otthon kéne hálálkodniuk nekünk, amiért megvédjük az életüket? Mondjuk azért, mert előtte hetekig folyt mindenhonnan, hogy ez az egész koronavírus egy egyszerű hiszti? Vagy azért, mert az általában jól ismételhető sorosozó üzenetek helyett ezúttal egy weboldal címe van fent a kék kormányzati plakátokon bármiféle kérés helyett?

 

Vagy akár azért, mert nyolcvanévesen már leszarják?

 

Az összes válasz lehet jó, de a leghelyesebb mégis az, ha nem egy nagy masszaként tekintünk a nyugdíjasokra. Akkor akár addig a felismerésig is eljuthatunk, hogy a nyugdíjasok nagyrésze valószínűleg nem tartja be kevésbé az ajánlásokat, mint az ország egésze, hiszen munkaidő után egészen változatos korcsoportokból kerülnek ki azok az idióták, akik valamiért úgy érzik, ez a legjobb idő kicsit összejönni a haverokkal, és beleröhögni a koronavírus arcába.

 

Az persze most más kérdés, hogy miért kell megvárni a kijárási tilalmat azzal, hogy betartsuk a magyar és a nemzetközi egészségügyi szakemberek egybehangzó kérését, de ez a probléma már inkább a szabadsághoz szokott Európáról szól, mint az öregekről.

 

Azokról az öregekről, akiknek ugyebár épp elég bajuk van, és ezekhez jött még az, hogy leginkább ők vannak életveszélyben a koronavírus miatt, és ehhez nem kéne még nekünk is hozzátenni, hogy a hirtelen szerzett infektológiai tudásunk birtokában még jobban kiközösítjük őket. Még akkor sem, ha valóban egy hülye öreggel találkozunk, hiszen hát nyilván vannak köztük hülyék is.

 

Sőt, akár mi is lehetünk azok pár év múlva, és akkor hálásak leszünk érte, ha nem kezdenek el minket kollektívan basztatni az interneten.

 

Ezt a cikket és még sok mást már reggel hétkor a postaládájukba kapták azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali heti háromszori hírlevelére. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről! 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Tomislav Tomašević az exit poll szerint több, mint 48 százalékot kapott. Ez nem a végeredmény.

A CDU és több német város viszont az izraeli zászló kihelyezésével fejezte ki szolidaritását Izraellel.

A budapesti főpolgármester immár hivatalosan is bejelentkezett az ellenzék miniszterelnök-jelöltségéért.

Noha a Varga Mihály-féle új adócsomag célja az adócsökkentés és az adóegyszerűsítés, az leginkább kommunikációs húzásként értelmezhető. Elemzés!

A számok alacsonyabbak a hivatalos adatoknál, de a kórházba kerültek körében a halálozási arány magas.

Az eset miatt Skóciában többen is azt követelik, hogy legyen saját bevándorláspolitikájuk.

Néhány kivétel azért marad: a piacokon, a zsúfolt helyeken és a busz- és vonatállomásokon még kell majd a maszk, máshol azonban nem. Június elsejétől pedig újabb enyhítések jönnek.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás