+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2020. március 16. hétfő, 16:10
Sajnos a koronavírusnak már Magyarországon is van áldozata, ezért megkérdeztük az illetékes minisztériumot, vannak-e speciális szabályok a temetésre. Vannak.
Az új koronavírusban elhunytak szállítása, temetése és hamvasztása során a fertőző betegeknél használandó védőfelszerelést kell alkalmazni, melyet a temetkezési szolgáltatást nyújtónak kell biztosítania

 

– ezt válaszolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Azonnali azzal kapcsolatos kérdésére, milyen különleges intézkedésekre van szükség ebben az esetben. Kérdésünk szomorú apropója, hogy vasárnap elhunyt az első koronavírusos beteg Magyarországon.

 

Fertőz-e még egy holttest?

 

Az Emmi erre a kérdésre azzal kezdte válaszát: az új koronavírus (COVID-19) – hasonlóan az influenzához és más légúti kórokozókhoz – leginkább cseppfertőzéssel terjed, azaz a fertőzött ember köhögése, tüsszentése során a levegőbe kerülő, a kórokozót tartalmazó nyálcseppek, légúti partikulumok kerülnek a közelben álló másik ember orrára, szájára, esetleg tüdejébe. Terjedésének másik módja az, ha egy ember a kórokozót tartalmazó nyálcseppekkel, légúti partikulumokkal szennyezett felületek vagy tárgyak érintése után kezével a saját orrához, szájához vagy szeméhez nyúl.

 

„A fentieknek megfelelően az elhunyt általános felszíni fertőtlenítését követően az új koronavírus tovább terjedésétől jelen tudásunk szerint nem kell tartani,

 

ezért a fertőző betegségben elhunytakra vonatkozó általános rendelkezéseken túl egyéb intézkedés megtétele nem indokolt az új koronavírus-fertőzés következtében elhunytak esetében”

 

– írta az Emmi.

 

Egyébként az új koronavírussal fertőzött elhunyt holttestének szállítása során a temetőkről és a temetkezésről szóló kormányrendelet fertőző betegségben elhaltak szállítására vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően kell eljárni. Utóbbi például az alábbiakra tér ki:

 

+ a halottszállító figyelmét külön erre a célra rendszeresített piros színű űrlap használatával kell felhívni arra, ha az elhunyt fertőző betegségben halt meg,

 

+  a fertőző betegségben elhunytak testének szállítása után a kocsit azonnal kell fertőtleníteni,

 

+  míg általánosságban egy elhunyt földbe temetéshez olyan koporsóanyag vagy kegyeleti termék nem használható, amely veszélyezteti a környezetet, ez a fertőző betegségben meghalt személyekre nem vonatkozik.

 

Hétfőn reggel 9 óráig egyébként 39 magyarországi fertőzöttről, egy elhunytról és egy gyógyult betegről számolt be a koronavírussal kapcsolatos hivatalos kormányzati honlap, ám világszerte már több mint 6500-an haltak bele az új betegségbe.

 

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Hányan vannak lélegeztetőgépen, és van-e már olyan, aki ennyire súlyos állapotból gyógyult fel? Az operatív törzs szerdán is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A magyar vasúttörténet legdrágább, a tervek szerint főként kínai hitelből épülő beruházása jóideje áll, a kormány szerint a titkosításról szóló törvényjavaslat ahhoz kell, hogy Kína hitelt adjon.

A posztszovjet térség nagy figurái mellett Irán és Szváziföld fért be a megszavazható listára, de a végső döntés a tiéd lesz ebben a történelmi versenyben!

Van-e olyan beteg, akit már nem érdemes intenzív osztályra küldeni? Nagyon mást gondol erről az olasz és a holland egészségügy. Mennyit ér meg egy élet az államnak?

Csecsemő is van a megbetegedettek között, lehetőleg ne cigivel és piával javítsunk a karanténhangulaton, készül az új eljárásrend is. Ez volt a keddi sajtótájékoztatón.

Az 59 éves beteg több krónikus betegséggel is küzdött. Emellett 492-re nőtt az igazoltan fertőzöttek száma itthon.

Melyik magyar stadiont lehetne itthon a koronavírussal fertőzötteknek átalakítani? Szavazz a cikkben!

A hét kérdése

Őket üti meg a legjobban a koronavírus miatti leállás: te mivel segíted a fennmaradásukat? Ez a hét kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Csatlakozz a csoportunkhoz, és vészeljük át együtt a karantént!

A járvány alatt a Lia Fit Facebook-oldalán viszonylag gyakran, esténként.

Minden este 8-kor az erkélyről vagy ablakból, amíg aktuális.

Minden hétköznap 14 órától az FM4-en. Hallgatható online!

Szeretnél komposztálni, kiskertben, netán a lakásodban vagy az erkélyen, de még nem mertél belevágni? Ápr. 6.

Ezt is szerettétek

Indul az Azonnali Trianon 100 podcastsorozata! Itt nem az a téma, hogy kinek fáj vagy nem fáj eléggé Trianon, hanem, hogy mi történt. Az első vendég Révész Tamás hadtörténész.

Pedig két nappal korábban kezdődött, mint a pesti, és még Kossuth Lajos is hatással volt rá.

„Szovjetológiának” tűnik Olaszországból a magyar kormány kommunikációja a koronavírusról – mondta a Helyzetben Stefano Bottoni magyar-olasz történész.

Hogyan hozta a sírból vissza esélyeit Joe Biden? Miért veszíthet akár tömegesen latinó szavazókat Bernie Sanders? Dörzsölheti-e a tenyerét Trump?

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el.

A SME felvidéki magyar főszerkesztője, Balog Beáta a karrierjéről, a Kuciak-gyilkosság utáni szlovák médiáról és arról, milyen hatással volt a NER a határon túli magyarságra.

Twitter megosztás Google+ megosztás