A koronavírus egy elég gagyi horrorfilm

Talán az emberek a járvány alatt rájönnek majd, hogy felesleges repülőzés, kínai import és készpénz nélkül is van élet. Talán rájönnek, hogy nincs is nagyobb kincs a világon, mint a természet és a többi ember.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Pontosabban túl régen volt háború Nyugaton.

A szenvedés és nyomor többségét a távol-keleti régióba exportáltuk, nem találkozunk már valós veszélyekkel, nem tudatosul bennünk az elkerülhetetlen végzet. Ez a folyamat Amerikában és Európa nyugati felén már a 20. század derekától megfigyelhető volt, míg a keleti blokkra, így Magyarországra is csak a kapitalizmus betörése és a 21. század technológiai forradalma szakította rá ezt a pszeudo-megistenülést: a fogyasztással elfojtott haláltagadást.

A természettől és egymástól is egyre távolabb kerültünk, a természetes szenvedést és fájdalmat különböző látszatmegoldásokkal tartjuk távol magunktól szuperrövid célokat és élményeket hajszolva. Nem veszünk tudomást az elmúlásról, a kínról, a halálról. Tabusítunk.

Tabusítunk és elfojtunk. Tabusítunk és reméljük, hogy életünk utolsó perceit egy gyors fájdalomcsillapítással átvészelhetjük. Mert belül nagyon is érezzük, hogy legvégén ez a sok minden egyszer majd ránkszakad. Szüleinket, nagyszüleinket utolsó napjaikra különösebb indok nélkül, pusztán félelemből kórházakba tereljük. Gyermekeinket szülőszobákban hozzuk világra. A születés és a halál intézményét deszakralizáltuk és száműztük az élet keretei közül. Pedig az elmúlt évezredekben a holttest és az újszülött csecsemő látványa és érzete egyáltalán nem volt szokatlan vagy idegen. Elszakadtunk a természettől és egymástól.

Halál nélkül az ember megistenül.

És mi nem győzünk eléggé istent játszani.

Életminőségre és egyéb konzumérvekre hivatkozva iparosított körülmények között gyilkoljuk le magzatjainkat, hagyjuk megfagyni vagy éhen halni embertársainkat. Fék nélkül fogyasztunk, mintha mindig lenne holnap. Pedig egyszer eljön majd a nap, amikor nem lesz.

Ebbe az állóvízbe zuhant bele Vuhan.

Persze afelől semmi kétség, hogy a világot rémhírekkel szétspammelő média ne a saját profitjára hajtotta volna a vizet, vagy hogy a tőzsdepánik felbújtói ne shortoltak volna le előre minden lehetséges pozíciót, de a nagy sokk mégsem ez. A legnagyobb katarzis soha nem az ismeretlen tudás megismeréséből fakad, hanem a felismerésből, hogy ez a valami, ami végig az orrunk előtt volt, az nagyon is más, mint ahogyan azt eddig sejteni véltük. Most ez utóbbi történt. Megkondult a vészharang. Figyelem! Meg lehet halni. Szegénynek és gazdagnak. Feketének és fehérnek. Jobbernek és balosnak.

Kicsit olyan ez a vírus, mint egy mini-Thanos, csak humánusabb, mert a gyerekeket nem bántja. A Föld meg vesz egy nagy levegőt, az emberek újra eljárnak templomba, és talán nem vásárolják szét az agyukat mindenféle felesleges kacattal.

És hogy örökké tart majd-e ez az ökológiai Kánaán? Bizonyára nem.

Hogy a születés és a halál is élet. Hogy a magzat és a halott nagymama is ember. És talán majd szólnak a hírek arról is, hogy Kelet-Afrikában 13 millió ember élelmét fenyegeti sáskajárás, hogy a globális felmelegedés jobban gyorsítja a jövedelempolarizációt, mint valaha, vagy hogy hogyan alakuljon át gazdasági rendszer, hogy működése ne menjen az ökoszisztéma kárára, és nem csak arról, hogy a jónép hogyan félti az írháját ettől a vírusos megbetegedéstől.

Az emberek eltávolodtak a haláltól, ismeretlen lett számukra és ezért félnek tőle. Nagyon félnek.

Pedig ez a koronavírus egy elég gagyi horrorfilm.

A szerző egyetemi hallgató. Ha olvasnál még a koronavírusról: Böcskei Balázs leírta, mit mulasztott eddig a magyar kormány, Kardos Gábor pedig hogy hogyan alakíthatja át az életformánkat a vírus.