Szerző:
Böcskei Balázs
Oké, hogy kihirdették a veszélyhelyzetet, de a polgárok tudják, hogy vész esetén inkább a saját normakövetésükre számíthatnak, semmint a magyar egészségügyre.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Az Azonnali munkatársa, Petróczi Rafael szerint tévedtem, amikor azt állítottam, hogy „végre egy téma – mondhatnánk – ami már annyira komoly, hogy a politika sem tudja felhasználni”. Mivel a politika egy eléggé folyamatszerű dolog, részemről kevéssé lennék ilyen magabiztos azt illetően, hogy a „ki tévedett”-verseny győztesét már most kihirdessem. Különösen azért, mert azt megelőzően van még egy további kérdés, mégpedig, hogy miben is tévedtem.
Ha politikát elemzünk, célszerű ugyanis nem egy fotót, hanem a teljes fotóalbumot nézni.
Mielőtt belemennék abba, mit is értek ez alatt, ismét hangsúlyoznám, hogy Vuhan városa ide vagy oda, ennek a vírusnak kevés esélye van arra, hogy az arca kínai legyen. Ha nem is bárkiről bárkire terjed a cucc, de lényegében véve Európa- és világszerte szalad, és a kevéssé várt és jó felkészültségű helyeken is felbukkan. Ezzel pedig a hordozója kevéssé rajzolható meg úgy kormányzatilag, mint ahogyan egy 2015 nyarán Röszkéhez érkező menekültet vagy migránst kontúroztak az egyperces és egyagysejtes híradókban.
Látni persze, hogy újra van erre szándék (jelen esetben a migráció és a koronavírus közötti közvetlen és egyetlen kapcsolat konstruálására), de nem vagyok abban biztos, hogy a polgárok egy ilyen egészségügyi válság esetében ez így akarják olvasni és megélni.
Minden kormányzati (mediális) prüszkölés ellenére ugyanis világjárványok a menekült- és migrációs krízis előtt is voltak, és mindig is lesznek. Amikor egy ember elindul bármilyen okból egy másik helyre, azzal meg is indít egy olyan folyamatot, aminek nem tudhatja, hogy hol és milyen formában lehetnek következményei. Ez az 1990-es évek agyonhasznált kifejezésével élve, a globalizációval csak komplexebbé vált.
(már aki), hogy ne örökre a Szeszélyes évszakok legyen a humor, vagy hogy ne a „Nekem a Balaton a Riviéra” című számra kelljen egy életen át jópofáskodni.
De erről meggyőzni a „nem tudom pontosan idézni, de olvashattuk”-típusú jobber megszólalókat nem lehet, és nem is érdemes.
Vitatkoznék tehát azokkal az ellenzéki politikai szirénhangokkal, amelyek szerint a Fidesz a veszélyhelyzet-bejelentéssel, a kríziskezeléssel (meg persze a migrációval) akkorát megy majd, hogy emelkedni is fog a támogatottsága. Síklaki István szociálpszichológus a legutóbbi Magyar Narancsban jegyezte meg – nem pontosan idézem, inkább támaszkodom rá –, hogy egy társadalom pánikérzete, készültségi foka számos tényező függvénye lehet. Például egy társadalomban meglévő bizonytalanságé, vagy a jövővel kapcsolatos szorongásé. E téren jó a pozíciónk, ennyiben a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet kihirdetésére szüksége lehet a magyar társadalomnak.
de azonkívül, hogy ez a logika inkább egy antiorbánista jogi-politikai rövidzárlat, minden bizonnyal a magyar társadalom ezt nem is így gondolja (és nem így éli meg). És ami azt illeti, más út nem is nagyon mutatkozik, hogy a kormány ebben a helyzetben a lehető leghatékonyabb módon kezelje ezt a láthatatlant veszélyt.
Ugyanakkor az állampolgároknak jelen krízisben ismét világos lett az egészségügy állapota is. A többi országhoz képest irgalmatlan kevés a szűrés, minden bizonnyal köztünk járó fertőzöttekről beszélünk, ott van (illetve nincs) az egészségügyi intézmények felszereltsége, stb. Ezeket nézve a területet legalább egy évtizede érő bírálatoknak jog- és valóságalapja nemhogy van – ezt tudtuk –, hanem nagyon is van.
Szóval van egy intuícióm: a polgárok igényelhetik azt, hogy a vírus terjedésére keményen – azaz rendkívüli módon – reagáljon a kormány, de azt is tudják, hogy leginkább saját maguk normakövetésére számíthatnak, mintsem az egészségügyi rendszerre.
Ezért is hangsúlyoztam, hogy a politika nem egy „pillanatfelvétel”, hanem egy folyamat. Ne egyetlen fotót (pillanatot) nézzünk, hanem várjuk meg a teljes album megszületését. Mert ami most jön, az nem csak egy egészségügyi krízis enyhítésének a feladata, hanem nyakunkon vannak olyan kis-nagy negatív gazdasági következmények (bevételkiesések az élet, a gazdaság minden területén), amelyek kezelése szintén kormányzati hatáskör és kompetencia kérdése.
Korai örömre tehát lehetőség nincs, késői bánatra annál inkább.
A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet kutatási igazgatója, főpolgármester-helyettesi tanácsadó. A cikk kizárólag a szerző magánvéleményét tükrözi.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.