+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. február 15. szombat, 07:31
Nyolcvanhat éve Bécsben fegyvert fogtak a munkások az ország szélsőjobbra tolódása ellen. A vörös Bécs azonban nem is a harcaival, hanem a sikereivel lehet példakép számos más város, így Budapest számára.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Kerpel-Fronius Gábor, Budapest momentumos főpolgármester-helyettese rövid tanulmányúton vett részt Bécsben, ahol találkozott mind a város vörös főpolgármesterével, mind zöld alpolgármesterével.

 

Ez két okból is üdvözlendő. Egyrészről végre a magyar ellenzék kezdi belátni, hogy

 

sikeres adó- vagy lakhatási politikai modellekért még Skandináviáig se kell menni, mert itt vannak a szomszédban: a száz éve kezdődött vörös Bécsben.

 

Másrészről az is örömteli, hogy Kerpel-Fronius – legalábbis ami a nyilvánosság számára tudható volt – nem találkozott a Momentum osztrák testvérpártjával, a bécsi modellt sok tekintetben felszámolni akaró, például a szociális bérlakások nagyrészét magánpiacosítani tervező NEOS-szal.

 

Száz éve utat mutat

 

Amit vörös Bécsként ismerünk, 1919-ben jött létre, amikor a város élére szociáldemokrata vezetést választottak óriási többséggel. A háborúban elszegényedett, a birodalomvesztéssel eljelentéktelenedett, hatalmas adósággal, menekülttömeggel, szegénységgel küzdő városban a szociáldemokraták nem azt tették, amit mindenki javasolt nekik: azaz a gazdasági rendbetételre koncentrálva megszorítani, a város kiadásait leszorítani – hanem a 20. századi európai történelem egyik legnagyarányúbb projektjét kezdték meg.

 

Ennek lényege a lakhatási problémákhoz kapcsolódott: Bécsben akkoriban kétmilliónál is többen éltek (az osztrák főváros lakásállománya éppen ezért a mai lakosságszámnál nagyobbra lett eleve tervezve), de a lakosok nagyrésze WC és fürdő nélküli, rosszul fűthető, sötét, dohos kislakásokba kényszerült, a bécsi munkáskerületekben különféle járványok is terjedtek.

 

Ezért indult be egy óriási lakásépítési program, amelynek keretében a modern esztétikai és funkcionális igényeket kielégítő olyan, akár többezer lakással rendelkező háztömbök – ún. Hofok – épültek, amelyekben a munkásság már nagyobb, világosabb, WC-vel és fürdővel rendelkező lakásokhoz, a házak előtt kertekhez és számos, a háztömbökhöz kapcsolódó szociális és kulturális intézményekhez, szolgáltatásokhoz jutottak.

 

A lakhatási program tehát egy nagyon széles szociálist is jelentett. Mindezt egy elszegényedett Bécsben, amelynek egyetlen előnye annyi volt, hogy a háború után az adósság nagyrésze is elinflálódott. De ekkor is kockázatos vállalkozás volt, elvégre a városnak alig voltak bevételei (ezt pótolták egy teljesen újszerű adópolitikával), és országosan 1920-tól már színtiszta jobboldali kormányok voltak, amelyek minden módon – akár erőszakosan is – a baloldali bécsi politikát akadályozták.

 

Az osztrák húszas évek éppen ezért szóltak a vörös Bécs és a fekete ország ellenállásáról, aminek keretében fokozódott a polgárháborús hangulat is: az egyes politikai pártok, így a szocdemek is, saját paramilitáris egységeket gründoltak. 1927-ben, amikor szocdemeket öltek meg burgenlandi rendőrök, akiket később a bíróság felmentett, Bécsben a munkásság meg is rohamozta a Justizpalastot – az ország majdnem a polgárháború szélére sodródott.

 

Ha polgárháború nem is tört ki – legalábbis a húszas években még –,

 

a lakhatási program egy olyan társadalmi és kulturális, baloldali reformprogramba illeszkedett, amely miatt végig kulturharc folyt.

 

Bécs nemcsak munkáslakásokat épített, adót emelt, de kulturális téren is a fekete ország alternatíváját akarta adni: megszüntették a kötelező hitoktatást az iskolákban, megnyitották az alsó- és középfokú oktatást a munkásgyerekek előtt, népfőiskolákon oktatták a munkásokat a kor nagy értelmiségiei (Hans Kelsentől Sigmund Freudig sokan), reformpedagógiai programokat vezettek be, az egyház és a szövetségi kormány tiltakozása ellenére lehetővé tették a hamvasztásos temetést és gyakorlatilag (bár jogilag először csak egy ügyes trükkel, majd a szocdemekhez húzó alkotmánybíróság eléggé aktivista döntésével) a polgári házasságot (és ezzel a válást), és hiába lépett fel a szövetségi kulturális kormányzat a bécsi értelmiségi és színházi élet ellen (például betiltva Arthur Schnitzler Reigen című darabját), Bécs nem hagyta ezeket a város területén – amely addigra már önálló tartományi rangra emelkedett – érvényesülni.

 

De a legfontosabb, ami a vörös Bécset jelentette, tényleg a lakhatási program volt, és az azt finanszírozó vagyonadó, amit a nem lakott, valamint bérbe adott ingatlanokra vetettek ki. Miközben a Habsburg Bécs lakhatási helyzete ugyanolyan katasztrofális volt, mint mára számos német városban – azaz egész házsorok vannak magántulajdonban, ahol a lakbért és a bérleti feltételeket elsősorban a szabad piac törvényei határozzák meg –, a vörös Bécs bevezette a Hugo Breitner bécsi pénzügyi szenátorról elnevezett ún. Breitner-adót: azaz

 

a hatalmas bérházak (Zinshäuser) tulajdonosainak keményen adózniuk kellett tulajdonuk és a bérbe adott lakásaik után.

 

Városi adópolitika adott mozgásteret

 

Természetesen a kor jobboldala is kifejtette, hogy ez fékezni fogja a gazdaságot, és egyébként se jelent megoldást a lakhatási válságra – ám

 

láss csodát: a politikai akarat gazdaságilag is működött, Bécs 1934-ig több, mint hatvanezer új lakást tudott ebből finanszírozni.

 

Nem a szegény ingatlantulajdonosok ellen irányult az adópolitika, ezt bizonyítja, hogy a bevételek több, mint negyven százalékát fedezte az ingatlanok alig fél százalékából származó bevétel – ezek ugyanis olyan luxusingatlanok vagy annyira hatalmas tulajdoni hányadok voltak, hogy már az ottani adó is egy egész lakhatási program jelentős hányadát fedezni tudta. Breitner az ingatlanadót egy luxusadóval is kiegészítette, amelyet autókra (ami akkor még önmagában luxusnak számított), hajókra, lovakra és bizonyos műtárgyakra vetett ki.

 

Breitner érte el, hogy a városnak legyen saját adókivetési joga. Noha ilyennel ma is rendelkeznek a magyar városok, nem élnek vele kellőképpen, igaz, a központi kormányzat a létező adók jelentős részét elvonja, ezzel gyakorlatilag téve lehetetlenné, üres formulává az önkormányzatiság elvét.

 

Bécs a befolyt összegeket egyrészről új földterületek megszerzésére fordította – alig két év alatt Bécs földtulajdona megtízszereződött –, másrészről pedig az ott építendő háztömbökre. 1926-ig több, mint húszezer lakást adtak át, 1934-re – amikor a rendi állam felszámolta a vörös Bécset – több, mint hatvanezer városi bérlakás volt már.

 

A piaci logikát maga ellen fordították

 

Azzal, hogy ennyire megnövekedett Bécs lakástulajdona – elvégre ő lett a tulajdonos, és a tulajdonában álló lakásokat adta aztán az addigi piaci árnál olcsóbban bérbe –, gyakorlatilag hatni tudott a magánpiaci kínálati oldalra. Mivel megnövekedett a városi olcsó kínálat, a kereslet ehhez igazodott, így a megmaradt magánszereplők is kénytelenek voltak engedni a lakbérből. Ez a mai napig érvényesül: ma Bécs lakásállományának háromnegyede valamilyen módon városilag támogatott (városi bérlakás vagy városilag támogatott szövetkezeti lakás), ezért olcsón és könnyen lehet bérlakáshoz jutni, a magánszereplőknek nincs annyira kiszolgáltatva a keresleti oldal, mint akár Magyarországon, akár Németországban.

 

A bécsi modell azért is jó, mert nem vádolható kommunizmussal sem, mint például a mostani berlini tervek, amelyek – miután a berlini szocdem kormány jó húsz éve eladott majdnem minden városi lakást – most a magántulajdont korlátoznák (lakbérplafonnal vagy kisajátítással).

 

Bécs hagyta a piacot – csak maga is belépett oda szereplőként,

 

azaz a piaci logikát elfogadva tudta és tudja lenyomni a kínálati oldal lakbérkövetelését, segítve ezzel a keresleti oldalt.

 

Az ausztrofasizmus se számolta teljesen fel

 

A bécsi modell – a lakásépítéssel és a politikai alternatívaképzéssel – 1934-ig bírta csak. Addigra már a bécsi jobboldali kormányok kiiktatták az alkotmánybíráskodást, növelték a centralizmust, számos értelmiségi (köztük Hans Kelsen) kényszerült elhagyni a vörös Bécset (amelynek intellektuális élete már akkora is inkább volt fekete) – 1934-ra pedig robbant a helyzet, a bécsi munkásság, a külvárosok új háztömbjeiben magát elbarikádozva, valamint a belváros felé megindulva fegyveresen akarta éppen nyolcvanhat éve felvenni a harcot a jobboldallal szemben. Ez elbukott, a vörös Bécs véget ért (csak 1945 után folytatódhatott), a szocdem politikusok emigrációba kényszerültek.

 

Innentől persze már nagyon eltérő olvasatai lehetnek az Anschlussig hátralevő időnek: a szocdemek szerint (és a hozzájuk közelálló történészek is így látják) a Schuschnigg- és Dolfuss-féle ausztrofasizmus azzal, hogy leverte a szociáldemokráciát, felszámolta a köztársaságot, és lefegyverezte a munkásságot, előkészítette a későbbi náci hatalomátvételt. Ezt az olvasatot persze kissé árnyalja, hogy a nácik Dollfuß és Schuschnigg ellen voltak (Dolffußt a nácik ölték meg 1934 nyarán), elvégre

 

az ausztrofasizmus – a katolikus és habsburgiánus identitása miatt önálló Ausztria eszméjének hangsúlyozásával – éppen immunissá akarta tenni a társadalmat a nácikkal szemben.

 

Schuschnigg és Dollfuß önálló Ausztriát akartak, amely persze még véletlenül se lett volna vörös, de barna se lehetett volna. Számos zsidó származású baloldali értelmiségi – mint például Karl Krauss vagy Franz Werfel – szegődött ezen ausztrofasiszta ellenállás hívévé, mert úgy vélték: számukra egy klerikális rendi állam is jobb, mint bármilyen náci hatalomátvétel. És mivel a szocdemek eltaktikázták magukat, felkelésük nem lett sikeres, 1934 után a nácik egyetlen alternatívája nem a vörös Bécs (pláne egy sohasem volt vörös Ausztria) lett, hanem a klerikális-habsburgiánus rendi állam.

 

Dolfussék se szüntették be teljesen a bécsi lakhatási politikát, bár ők nem háztömböket, hanem híven a társadalomképükhöz vidékies családi házsorokat építettek Bécsben, mivel a vörös Bécs után ők se mertek volna a teljesen liberális, csak a háztulajdonosok érdekeit néző lakáspolitikához visszatérni.

 

Vörös Bécs mára a világ legélhetőbb városa

 

1945 után Bécs – mint mindig, amikor szabadon választhatott – vörös lett újra, és az osztrák fővárosnak azóta megszakítatlanul vörös a főpolgármestere. A bérlakásprogramokkal és a városilag támogatott szövetkezeti lakásokkal a mai napig a bécsi ingatlanpiac – keresleti oldalról – lassan már olcsóbb, mint a budapesti. De a vörös Bécs kulturális, oktatási és társadalmi hagyománya is folytatódik. Hogy egy ilyen program mennyire nem szürke szocializmust, hanem magas életszínvonalat eredményez, bizonyítja: Bécs évek óta a világ legélhetőbb városának számít.

 

A meglévő vörös hagyományra épül rá a zöld politika, amelynek révén a szociális Bécs egyre zöldebb, autómentesebb lesz

 

– bár e téren még tényleg van sok tennivaló.

 

Ha Budapest vörös-zöld lesz szintén, és még egy momentumos főpolgármester-helyettes is ezt az irányt, nem pedig az osztrák testvérpártjáét követi, azzal a magyar főváros is nyerhet. Elvégre – és ez történelmi tanulság is az 1918 után forradalmakba rohanó Budapest és a nyugodtan építkező Bécs különbségéről –

 

egy sikeres baloldali politika nem az ideológiánál, hanem a szociális politikánál kezdődik.

 

Bármilyen kultúr-, oktatási és társadalmi politikának csak akkor van értelme, ha a címzettjeinek van olcsó és rendes helyük lakni. Ez a vörös Bécs, azaz Európa legrégebbi és máig sikeres szocdem projektjének az üzenete a ma és a holnap baloldala számára.

 

NYITÓKÉP: Karl-Marx-Hof (Bécs) / Wikipedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Eközben az olasz politika a homofóbia szigorúbb jogi büntétéséről vitázik.

Ez az egyik legrosszabb mutató nemzetközi összehasonlításban. Ugyanakkor a magyarok döntő többsége biztos benne, hogy felismeri az álhíreket – de másokból ezt már nem nézi ki.

Budapestet ezermilliárdos kár is érheti a rossz minőségű levegő és szmog miatt.

De nemcsak az oszmán szultán, mások ellen is fellázadhatunk a magyarokkal az Age of Empires III új verziójában.

Az alapvetően olvasói videókat újraközlő Nextának a hatóságok szerint az a bűne, hogy „szélsőséges tartalmat” gyárt.

Sajnos nemcsak a fertőzöttek, hanem a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépre szorulók száma is hatalmasat ugrott.

A Cambridge Egyetem kutatása szerint egy generáció sem ábrándult még ki annyira a demokráciából, mint a mai fiatal felnőtteké. Az Orbán Viktorhoz hasonló populista politikusok azonban visszaadhatják a demokráciába vetett hitüket.

A hét kérdése

Európa egyre több országában vezetnek be korlátozásokat a növekvő esetszámok miatt, emiatt elképzelhető, hogy lassan Magyarország is szigorítani fog. Te milyen korlátozásokat vállalnál be?

Azért ide elnéznénk

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Twitter megosztás Google+ megosztás