+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. július 22. hétfő, 10:18
Kiderült: a német Zöldek szavazói használják legtöbbször a repülőgépet. Igaz, ő nekik is a legnagyobb a bűntudatuk emiatt.

A német sajtóban egyre gyakrabban foglakoznak azzal, milyen elmenni nyaralni repülő nélkül, mondjuk vonattal, akár egészen messzire, mondjuk Hamburgból Barcelonába – az apropója az, hogy a repülés során óriási adag szén-dioxid kerül a levegőbe. A Napi.hu írta meg anno, hogy az osztrák környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt adatai szerint a légiforgalom utaskilométerenként 451 gramm szén-dioxidot bocsát ki, dupláját a dízeles és benzines autókénak, nyolcszorosát a távolsági autóbuszokénak és több, mint harmincszorosát a vasúténak.

 

A diszkont légitársaságok térhódításának köszönhetően a repülés mára mindennapos lett, a károsanyag-kibocsátás pedig egyre nagyobb, szóval nem véletlen, hogy Franciaországban már külön adót vetnek ki a repülés általi környezetszennyezésre, a német és a belga kormány pedig azt követeli, hogy ez a gyakorlat az EU minden országára kiterjedjen. Ennek oka, hogy a magas kibocsátási értékek ellenére sem tartalmaz kerozinadót a repülőjegy, ahogy áfát sem.

 

Most, amikor mindenki azt kérdezi magától, ő mit tehet a bolygóért, készített erről egy közvélemény-kutatást egy német újság. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt tizenkét hónapban repült-e legalább egyszer, a német pártok szavazói közül a Zöldekéi válaszoltak a legtöbbször igennel egy, a berlini Der Tagesspiegel baloldali napilap által rendelt felmérésen.

 

A repülés káros hatásaira rendszeresen figyelmeztető ökopárt szavazóinak 46 százaléka repült legalább egyszer az elmúlt egy évben.

 

Majdnem hasonlóan sokszor repülnek a jobboldali liberális FDP szavazói – igaz, az FDP soha nem is mondott egy rossz szót a repülésről. A legkevesebbet a klimaváltozás kapcsán szkeptikus AfD szavazói ülnek repülőre. Csak minden negyedik AfD-szavazó repült legalább egyszer az elmúlt egy évben.

 

A Zöldek szavazói javára irandó: noha ők repülnek eszerint a legtöbbet, de őnekik is van emiatt a legnagyobb bűntudatuk.

 

A zöld szavazók majd' hatvan százalékának „szégyenérzete” van, ha repülőre száll.

 

Az AfD-sek viszont hiába repülnek kevésszer, ha így utaznak, az nem zavarja őket: az idegenellenes párt szavazóinak harmada érzi csak magát rosszul a repülőn ökológiai okokból.

 

MONTÁZS: Pintér Bence/ Azonnali, Pexels

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Covid, Szalai Ádám, Felcsút, Orbán, magyar ultrák.

1991. június 19-én Viktor Silov altábornagy 15 óra 01 perckor elhagyta Magyarország területét. Hazánk szuverenitása ezzel 47 hosszú év után helyreállt.

Az alkotó lesiben lefilmezte a mellette a kampuszon elhaladó nőket, majd olyan kategóriákba sorolta őket, hogy szépek, közepesek, megbocsáthatóan és megbocsáthatatlanul csúnyák.

Mint írják, kiállnak mindenki mellett, aki ellenzi a jogszabályt, és szolidaritást vállalnak azokkal, akiknek a méltóságát elvitatták és megalázták.

Ezzel az előválasztás Újbudán szintén két szereplősre sorvadt: a DK és a Jobbik támogatottságát is élvező főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet és Orosz Anna fog megmérkőzni egymással.

Legyen szó konzervatív családképről, a gendernyelv elutasításáról, vagy épp több patriotizmusról: a német társadalom továbbra is alapvetően konzervatív.

A cseh magánvasút, a RegioJet után a MÁV is újraindítja dalmáciai nyaralóvonatait. De melyik társasággal éri meg jobban Dalmáciába utazni?

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

A MONYO sörfőzde új kőbányai telephelyén rendes söröket is lehet inni az indie rock mellé június 19-én szombaton.

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás