+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2019. június 5. szerda, 17:25
Az egész Európai Unió legtöbb mandátumát megszerző Brexit Párt Nigel Farage régi euroszkeptikus pártszövetségét alapítaná inkább újjá a szélsőjobbal való közösködés helyett.

Ahogy formálódik az Európai Parlament pontos leosztása, úgy tűnik egyre gyengébbnek az a gondolat, hogy Európa szélsőjobboldali erői jelentős befolyásra tesznek szert: a Fidesz például már szinte biztos, hogy az Európai Néppárt tagja akar maradni, 29 mandátumával az egész EP legtöbb helyét behúzó Nigel Farage-féle Brexit Párt pedig biztosan nem csatlakozik az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini szövetségéhez – írja a Politico.

 

Farage közleményben oszlatta el a kétségeket: „A mút héten találkoztunk az ENF-képviselőcsoport tagjaival, és ebből sokan arra következtettek, hogy csatlakozik hozzájuk a Brexit Párt is. Biztosítok mindenkit arról, hogy nem erről van szó, és a Brexit Párt nem csatlakozik” – áll a közleményben.

 

Farage terve sokkal inkább az, hogy újjáépíti az euroszkeptikusokból álló EFDD-t, aminek hivatalosan még mindig ő az elnöke, de még előző pártja, az EP-be be sem jutott UKIP alapította,

 

de tagja volt az olasz Öt Csillag Mozgalom is, akik nagyot csúszva csak 14 helyet szereztek. Ők februárban már bejelentették, hogy elitkritikus frakciót szeretnének.

 

Farage távolságtartása Salviniéktól tehát annyiban is érthető, hogy Salvinivel ellentétben erről a csoportosulásról egyáltalán nem mondható el, hogy szélsőjobbos lenne, még ha egyszerű is lenne úgy látni a világot, hogy aki kritikus az EU-val, az mind széljobbos.

 

Bár első ránézésre értelmetlennek tűnhet, hogy Farage úgy alakít szövetséget, hogy elvileg minél gyorsabban ki szeretné vezetni Nagy-Britanniát az Unióból, de egyrészt a brexitről még mindig senki nem tudja eldönteni, mikor van rá minimális esély is, másrészt pedig a frakcióhoz némi pénz is jár. A Brexit Párt egyik újonnan megválasztott EP-képviselője, Claire Fox az Azonnalinak adott interjújában azt mondta, hogy jó eséllyel olyan emberekkel kell majd egy frakcióban ülnie, akiket nem szeret, de akárhol is lesz, nem fogad el parancsokat Farage-tól.

 

Nem jön össze a Nagy Szélsőjobbos Frakció

 

Egyre nagyobb valószínűsége van annak, hogy nem jön össze a főleg Salvini, Orbán és a francia Marie Le Pen által remélt nacionalista, főleg a bevándorlóellenességben egyetértő frakció: eredetileg azt remélték, hogy tíz pártból álló szövetség jöhet létre, ehhez képest nem csak Farage, de a lengyel kormánypárt PiS is kizárta az együttműködést velük. Az ENF-nek így az olasz Ligán (28 képviselő) kívül egyelőre a francia Nemzeti Tömörülés (22 képviselő), az osztrák FPÖ (három képviselő), a német AfD (11 képviselő), a belga Flamand Érdek (három képviselő), a cseh SPD (két képviselő) a tagjai; a frakció mérete így a zöldekkel verseng, ahova épp a napokban ült be egy német viccpárti képviselő azért, hogy ne legyenek kevesebben Salviniéknál.

 

FOTÓ: Gage Skidmore / Flickr

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A DK még azután is meghívott a taggyűlésére, hogy már négy hónapja jeleztem, kilépnék a pártból, írja Petróczi Rafael.

Strache alkancellárként rendszeresen találkozott azon cégek vezetőivel, amelyeket az ibizai videóban az FPÖ titkos adományozóiként nevezett meg. De sámánokra is maradt ideje.

A ménfőcsanaki vőféllyel együtt immár öten szállnak ringbe Borkai megüresedő székéért.

Ha elfogadják a kultúratámogatás átalakítását célzó törvényt, tüntetéssorozat kezdődik, mondta az Azonnalinak Novkov Máté a hétfői tüntetésen.

A Mikulás vagy a Télapó a helyes? A Munkáspárt elnöke elárulta, mi az újévi fogadalma: hogy olvasni fogja az Azonnalit.

A tettes még szökésben van, négyen haltak meg.

Nem volt elég ágy, a kórház padlóján kellett aludnia egy kisfiúnak. A miniszterelnök nem akarta megnézni a képet.

A hét kérdése

Miközben Matolcsy György, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum azon vitázik, jó vagy rossz lenne-e Magyarországnak az euró minél előbbi bevezetése, az Azonnali az olvasókhoz fordul: kell-e nektek magyar euró?

Azért ide elnéznénk

Hogyan amerikanizálódtak a hazai ideológiai viták, a kampánytechnikák, a politikai intézményrendszer? Dec. 10.

Van-e esélyük a törököknek az EU-tagságra, vagy végleg keleten ragadnak? Vitaest december 10-én.

December 11-én az NKE-n lehet honvédelemről trécselni a kormány bevándorlásellenes kabinetjének vezetőjével.

Kifejezetten érdekesnek tűnő konferencia a budapesti Goethe Intézetben december 12-én.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás