+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szarvas Koppány Bendegúz
2019. január 23. szerda, 17:17
A brexitnek fájdalmasnak kell lennie az Egyesült Királyság számára: pedagógiai okból és az EU érdekében is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Van egy vicc, amiben az aranyhalat kifogó pasas kívánhat, de bármiből, amit kíván, a haragosa duplán részesül.

 

Az utolsó kívánsága ezért az, hogy „veszítsem el a fél herémet!”. Én az EU helyében ezt a viccet fejben tartva lépnék fel a britekkel való tárgyalásokon.

 

Úgy tűnik, hogy mások is így gondolják, mert az EU tárgyalói szokatlanul jól teljesítettek, szépen kihasználva Őfelsége kormányának felkészületlenségét, inkompetenciáját, szétesettségét, és a számukra szorítóbb határidőt.

 

Jól tették, írom ezt úgy, hogy egyébként masszívan britofil vagyok. Imádom a brit kultúrát, a humort, perverz módon még a klímát is, Az egyik kedvenc politikusom Tony Blair, és iszonyat boldog lennék, ha a nemrég szolgálatba lépett HMS Queen Elizabeth repülőgéphordozó lenne a közös európai flotta zászlóshajója. Ehhez csak két dolognak kéne megváltoznia: az Európai Uniónak meg az Egyesült Királyságnak.

 

Az Európai Unió jó úton halad, és most májusban, ha a progresszív erők nyernek, tovább menetelhet afelé a büszke, sikeres és gazdag szuperhatalom felé, aminek már az alapítói egy része is megálmodta. Az Egyesült Királyság keményebb dió ezen a téren, de pont most szalad egy hatalmas pofonerdőben, aminek még nem látszik teljesen a vége. Ez a pofonsor már most kijózanítóan hat sokakra: talán végre megérteti a britekkel a helyüket a világban, és leszámol a megmaradt világbirodalmi nosztalgiával és különcködéssel.

 

Bizony, a brexitnek szerintem fájdalmasnak kell lennie: pedagógiai okból és az EU túlélése, illetve továbbfejlődése érdekében is.

 

Akármennyire is fájdalmasnak éreznénk mi a brexitet, ezt ellensúlyozza, hogy cserébe egységesebbek és hatékonyabbak tudunk lenni közösségként. A britek számára semmiféle érdemi haszon nincs, csak fájdalmasabbnál fájdalmasabb következmények.

 

A népszavazás utáni európai parlamenti ülésen Nigel Farage arra buzdított, hogy legyenek a kollégái pragmatikusak. Persze ő ezt úgy értette, hogy hadd ússza meg olcsón, és ne kelljen se neki, se az általa megvezetett népnek szembenézni a döntésük keményebb következményeivel. Már akkor is azt gondoltam magamban, hogy: „Pragmatizmust akarsz? Megkaphatod, de nem úgy, ahogy azt Nigelke elképzeli!”.

 

Pragmatikus, magára adó, érdekeivel tisztában levő politikai entitás nem hagyja büntetlenül, ha megpróbálják szétzülleszteni. Egyetlen, a helyzetét reálisan értékelő nagyhatalom sem nézheti tétlenül, ahogy a belső szabotőrei szétszaggatják.

 

Ha már itt tartunk, nem lenne csoda, ha az EU a mostanában sikerrel gyakorolt közös fellépést például a magyar kormánnyal szemben is alkalmazná. Az explicit kilépők megregulázása után a belülről bomlasztók gatyába rázása lenne a következő szint.

 

De visszatérve az általam preferált brexithez: én bizony elengedném őket. Keményen tárgyalnék, a no dealtől sem visszariadva, ami a kötelezően előírt határidőt is az én oldalamra állítaná, hiszen egy tárgyalásban azé az előny, akinek távolabbi a határideje, és akinek kevésbé fontos a megegyezés. Ez itt egész jól ment, de jelenleg még egy második referendum és az egész brexit visszacsinálása is egyre inkább ott van a lehetőségek között.

 

A második refrendumba csak akkor szabad beleegyezni, ha az összes opt-outjukról hajlandóak lemondani;

 

az EU Alapjogi Chartára vonatkozó, inkább csak szimbolikus kifogástól kezdve az olyan gyakorlati jelentőségű opt-outokig, mint a schengeni övezet és az euró elutasítása. (Egy ilyen lépés egyébként szintén előzményként szolgálhatna a későbbi mélyítési folyamatra, amikor nem csak elvárás lesz áttérni az euróra annak, aki képes rá, de ezt az elvárást be is hajtják, Magyarországot sem kihagyva.) Ez is jó megoldás, amennyiben az Unió egyben tartásának és a kilépési kedv csökkentésének célját eléri, bár a kohéziót kevésbé növeli, mint a kemény közös fellépés.

 

Nagy-Britannia saját magára húzott balsorsa fölött kárörvendeni, vagy éppen vérmérséklet szerint sajnálkozni egész jó közös program. Sőt, európaiak közösen röhöghetnek az odáig vezető, Monty Python-komédiába fulladó brit szerencsétlenkedésen, ami már anélkül is nevetséges lenne, hogy mémeket csinálnának belőle. Pythonék emelik a kalapjukat: amit az angol politikai elit összehozott, azt talán ők sem tudták volna megírni, bár előzményt már készítettek hozzá.

 

Lesz némi elégtétel-érzet, ahogy nézzük az egész végeredményét: a brit gazdaság recesszióba fordul, és a kevés megmaradt, megkeseredett „angolka” a világra mérgesen, dacosan szorongatja a visszanyert kék útlevelét (made in EU egyébként, ilyen viccekre tényleg csak a valóság képes). A formálódó európai nemzet tagjai pedig egy boldog közösségként sóhajthatnak fel: „de jó, hogy nem mi vagyunk abban a helyzetben, szerencsére mi bent maradtunk a csapatban, minden különbözőségünk ellenére is!”

 

Az üzenet célbajuttatása érdekében lehetne még lépéseket tenni.

 

Ha igazán reálpolitikai alapon viselkedne az EU, akkor bátorítaná a skót elszakadást, és aztán gyorsan felvenné a független Skóciát tagállamnak.

 

Hiszen a 2014-es népszavazáson a skótok jelentős része azért szavazott az Egyesült Királyság integritásának megőrzése mellett, vagy legalábbis nem szavazott ellene, mert megnyugtatták őket, hogy az Egyesült Királyság úgyis az EU része marad, és Skócia is az akart maradni. Tehát az Angliától való elszakadás tárgytalan – vagyis az volt eddig.

 

A brexit után viszont már csak azért is fontos lenne Skócia Unióban maradása, mert így jóval könnyebben, a szomszédban lelhetnek menedékre azok a derék angol polgárok, akik a maradásra szavaztak. Így kevésbé csattan rajtuk honfitársaik rossz döntése. De az igazán kemény lépés az lenne, ha megjelennének az EU „kis zöld emberkéi” Észak-Írországban, és nem a leprikónokat értem az elnevezés alatt ezúttal, hanem azt a fajtát, amelyik a Krímben is felbukkant.

 

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságából pedig megmaradna Wales és Anglia Megosztott Királysága, akik végül térden csúszva kéredzkednének vissza. Mi pedig beengednénk őket, de ismétlem: csak úgy, ha teljes mértékben a közösség tagjai lesznek

 

– különleges bánásmód nélkül.

 

Persze ez már elég durva ötlet, ha nem is KGB, de legalább CIA-szintű szervezet, elszántság és külpolitikai értelemben vett realizmus kell hozzá. Az idealista alapokon létrehozott, konszenzusra törekvő Európai Unió nem áll még készen arra, hogy ilyen trükköket húzzon meg a világpolitika nagy kártyaasztalánál. Sőt, jelenleg igazából még jelen sincs ennél a képzeletbeli asztalnál, de legalábbis nem akkora játékosként, amekkora egyébként lehetne, ha összetartóbb lenne.

 

Szerencsére eléggé úgy néz ki, hogy különösebb európai behatás nélkül is elintézik magukat a britek.

 

Akár így, akár úgy, de csak idő kérdése, amíg annak rendje és módja szerint vissza nem térnek a tékozló angol fiúk a győztes csapatba, ami történelmi távlatban az EU.

 

Ha nem most, akkor majd a következő generációval, hiszen a fiatalok a népszavazásnál is többnyire a maradásra szavaztak. Nem is várható más az Erasmus-generációtól, akiknek már természetes a szabad mozgás, a nyitottság és a sokszínűség. Nem csak a tárgyalások alatt volt így, hanem később is érvényes lesz: az idő az Európai Unió mellett van.

 

A szerző a Momentum tagja, a cikk a saját, nem pártja álláspontja. Olvasnál még tőle? Itt megteheted! Vitatkoznál vele? Ide kell levelet küldeni!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Így az EU helyett az amerikai és a kanadai kormánnyal egyeztetve fog Nagy-Britannia dönteni arról, hogy a Lukasenka-rendszer mely tisztviselőit büntesse utazási és pénzügyi korlátozásokkal.

Friedrich Merz egy interjúban a melegek kapcsán hirtelen váltott, és a pedofíliát hozta egy félmondat erejéig szóba. Miért?

Körbekérdeztük a magyarországi benzinkutakat, volt, ahol panaszt is tettünk.

Noha a román államfő a jobbközép nemzeti liberálisoktól érkezik, elvileg semlegesnek kellene lennie. De nem az.

Noha többségük már március óta gyűjtötte a lájkokat és osztotta a hülyeséget, az amerikai konszern csak most lépett fel ellenük.

Három párt belső mérése is a függetlenként induló múzeumigazgatót, Soós Zoltánt hozta ki győztesnek.

A járvány miatt nem közlekedő reptéri járatra árult 900 forintos jegyek a BKK-t 14 millió forinttal gazdagították. Mi történt?

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29.

Mit tanulhat, exportálhat Budapest Bécsből? Erről beszél Techet Péter, az Azonnali főmunkatársa az IDEA szervezésében. Október 1.

Ezt is szerettétek

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás