Nigel Farage büszke lehet, februártól jobb hely lesz az EU

2020.01.31. 16:15

Hogyan várhatnánk el, hogy az angolok majd pont a kelet-európai vagy déli országokkal legyenek szolidárisak, amikor a saját országukban se érdekli őket senki más, se az írek, se a skótok?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Nigel Farage péntek reggel úgy ébredhetett, hogy elvégezte a feladatát: végre büszkén csókolhatta meg az angol zászlót. A Sunt lapozgatva még csak a bevándorlók ügye sem zavarta meg egy pillanatra sem, hiszen tudta, hogy 27 év kemény munka után végre leveheti a bohócjelmezét és fejére emelheti a koronát, ugyanis elérte, hogy az angolok kilépjenek az igazságtalan, antidemokratikus és birodalmi vágyakat dédelgető Európai Unióból.

Nem véletlenül írtam angolokat, hiszen az Egyesült Királyságban az angolokon kívül csak a walesiek többsége döntött a távozás mellett 2016-ban, az Egyesült Királysághoz tartozó skótok és északírek 62, illetve 56 százalékkal leszavazták a kilépést, de hát ilyen a demokrácia, a többség dönt, mindenki más meg fogadja el.

Farage utolsó beszédének a végén büszkén lengette az Angliát, Skóciát és az Írországot jelképező Union Jacknek nevezett brit zászlót, miután elküldött az Unióból mindenkit a picsába, Guy Verhofstadtról külön megemlékezve, hogy hála istennek többet nem kell vele sem beszélnie.

Mindezt Brüsszelben tette büszke britként, aki a délkelet-angliai választókörzet képviselőjeként képviselte a brexiter angolok álláspontját Brüsszelben és Strasbourgban a Brexit Párt vezetőjeként, de ma reggel már büszke angolként ihatott bele a reggeli teájába, hogy végre megnyugodhat, vége az elnyomásnak, ma nem brit, hanem igazi angol. És azt kell mondjam, hogy

büszke is lehet, hiszen ezzel sikerült az Európai Uniót is egy jobb hellyé tennie.

De miért is örülök?

Mert az angolok egyáltalán nem voltak az Európai Unióba valók. Egyáltalán nem is értették meg annak az alapelveit és működését – utóbbit persze lehet jogosan kritizálni, és van is mit kritizálni rajta – de azért az uniót alapvetően pozitív intézménynek tartották minden EU-s tagállamban – leszámítva az Egyesült Királyságban Angliát és Wales-t.

Az angolok nem véletlenül vetették meg az Európai Uniót.

Antidemokratikusnak és igazságtalannak látták ezt a nemzetek feletti intézményt, mert ott kivételesen nem mindig nekik volt igazuk:

volt, hogy a szarbafingó aljanép miatt másképpen alakult, mint ahogy azt Londonban kitalálták. Ekkor kongatták a vészharangot, verték az asztalt, hogy a britek érdekei milyen mértékben sérülnek, mi az, hogy más tagállam is kap támogatást, nem csak a mi büszke brit fiaink, adják vissza a pénzünket, ki kell szabadulnunk ebből a börtönből, szerezzük vissza az irányítást!

A legjobban David Cameron, a Konzervatív Párt akkori vezetője mutatta be ezt az angolos mentalitást, amikor 2009-ben annyira megsértődött a Néppártra, mert ott nem fogadták el az angol birodalmi „én tudom, ti majd kövessetek” gondolkodását, hogy inkább csinált egy új frakciót meg európai pártcsaládot is magának – az ECR-t – mert hát ő bizony jobban tudja.

Az angolokat sosem érdekelte, hogy a többi EU-tagállamra miként hatna egy döntés, azokkal egyáltalán nem voltak szolidárisak, számukra ők sosem voltak politikai partnerek. Nekik az egész projekt csak a kereskedelemről szólt, a politikai integrációt pedig csak addig tartották kedvezőnek, amíg az az angol gondolat szerint működik, hogy itt majd csinálnak egy még nagyobb és még erőteljesebb brit birodalmat londoni központtal.

De miért is várhatnánk el az angoloktól, hogy megértsék az európai demokráciát, amikor még odahaza sem igazán tudnak más nemzetekkel együttműködni egy egészséges, igazságos demokráciában?

London ugyan kegyelemből adott saját kormányt és parlamentet az északíreknek, skótoknak és a walesieknek, de az csak arra jó, hogy a London által okozott károkat enyhítsék, vagy még annyira sem. De hát ez így demokratikus és igazságos, nem?

Mr. Farage és társai 

dühösen verték az asztalt az EU-ban, hogy Brüsszel mennyire a britek ellen van, de odahaza már egyáltalán nem a britek érdekelték őket, hanem a számukra britként értelmezett angolok.

Sosem érdekelték őket a skótok – legfeljebb amíg a 2014-es skót függetlenségi népszavazás előtt Cameronnak a csillagokat is le kellett ígérni az égről a skótoknak, hogy maradjanak (azóta láthatjuk is, hogy mennyire tartották ezeket be) –, az északírek meg a walesiek pedig végképp nem, sőt, ha lehetett, még rajtuk spóroltak, hogy az angoloknak jó legyen.

Nemcsak a brexitnépszavazásnál és az azóta eltelt időben nem vették figyelembe az országukban lévő többi nép érdekeit, hanem úgy igazából sosem. Amikor kihasítottak egy kis darabot az Ír-szigetről és elkeresztelték Észak-Írországnak, direkt az angolokkal szimpatizáló unionistáknak adták a gyeplőt, a többségben lévő ír „kisebbséget” pedig szépen elnyomták, másodrendű állampolgárként kezelték őket, ha pedig ők netán olyat vártak el, hogy törvény előtti egyenlőség vagy polgári jogok, akkor rájuk küldték a hadsereget.

Westminsterben azt szokták meg, hogy bármit is akarhat az angolokon kívül bárki más, lehet nekik akár saját parlamentjük, kormányuk, itt bizony akkor is London diktál, mindenki más pedig csak szépen álljon be a sorba és követheti az angolos birodalmi logikát.

Hogyan várhatnánk el, hogy ezek az angolok majd pont a kelet-európai vagy déli országokkal legyenek szolidárisak, amikor a saját országukban sem érdekli őket senki más?

És egyáltalán hogyan várhattuk el tőlük, hogy igazságosnak ítéljék azt a rendszert, ahol még kisebb nemzetek is tudták képviselni az érdekeiket az angolokéval szemben?

Persze lehet Skóciát és Észak-Írországot siratni, hiszen az EP-képviselőikkel készített interjúinkból is kitűnik, hogy ők miért is szerették az EU-t: itt végre valódi beleszólásuk volt a dolgok alakulásába, végre tényleg volt értelme egy unió részeként politizálni, hiszen itt hallgató fülekre is találtak. Az angolok pökhendisége és a „fogadják el, kilépünk, basszák meg” hozzáállása pedig csak még jobban erősíti bennük az EU-hoz való tartozás vágyát és mutat rá arra, hogy

ha egy igazságtalan rendszert keresünk, akkor ahhoz közelebb áll az angolok által dominált Westminster, mint az Európai Unió,

hiszen az utóbbi vetette fel először, hogy egy fizikai határ a két Írország között sértené a Nagypénteki Egyezményt, de erről az angolok eleinte hallani se akartak, mondván, az EU ezzel sérti a britek szuverenitását.

Lehet, hogy a történelem végül majd Farage-nak és a többi brexiternek ad igazat, és lehet, hogy tényleg jobb lesz az angoloknak az EU-n kívül, de a skótoknak meg az északíreknek már egyáltalán nem. De majd az angolok szépen elmagyarázzák nekik, hogy mennyivel igazságosabb és jobb is nekik az Egyesült Királyságon belül, meg hát amúgy is ők csak skótok meg északírek, nehogy már itt ők dirigáljanak.

„Végre visszakaptuk az irányítást, nekünk van igazunk, elűztük a zsarnokot! Most pedig akkor nézzük is meg, hol lehet spórolni a skótokon, mert a faszért kapnak annyit a központi költségvetésből!”

Viszlát angolok, but don’t look back in anger, at least not today.

Hozzászólnál, vitáznál a cikkel? Írj ide!

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől
Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek