+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2018. augusztus 17. péntek, 08:36
A bevándorlási különadót szeretné kikerülni a Migration Aid, ezért pártot alapítanak: a nevet a Trónok harcából kölcsönözték.

Facebook-posztban jelentette be a Migration Aid nevű menekülteket segítő civil szervezet, hogy augusztus 20-án új párt alapítását fogják bejelenteni. A párt neve a poszt szerint Éjjeli Őrség lesz, amit vélhetően a Trónok harcából kölcsönöztek. A párt Facebook-oldalán legalábbis egyelőre csak a George R. R. Martin regényeiből adaptált népszerű fantasysorozatra utaló képek vannak.

 

„Elképesztő, de 2018-ban egy EU-s országban pártot kell alapítani ahhoz, ha civilek emberségből segíteni akarnak rászoruló menekült embertársaikon” – írták a posztban.

 

A lépésről azután döntöttek, hogy a parlament elfogadta a bevándorlási különadóról szóló törvényt. Ez alapján a szervezetnek a tárgyi adományok, így például nagyobb használtruha-adományok után is 25 százalékos különadót kell fizetnie, ami ellehetetlenítené a munkájukat. A törvény azonban pártokra és pártalapítványokra nem vonatkozik, ezért „bontanak zászlót” augusztus 20-án pártként.

 

Ezzel együtt azt ígérték, hogy pártként nem csak a migráció ügyében, de

 

egyéb területeken is felveszik a harcot a „kormány által terjesztett sötétség” ellen.

 

A névválasztás azért is érdekes, mert a Trónok harca világában az Éjjeli Őrség éppenséggel a Westeros kontinens északi részén húzódó határfalat őrzi és védi az északról rájuk törő jégzombiktól, akiket a történetben Másoknak neveznek; illetve a Falon túl élő szabad néptől, akiket pedig Vadaknak hívnak.

 

A névválasztásról és a pártalapítási szándék komolyságáról meg akartuk kérdezni Siewert Andrást, a szervezet vezetőjét is, de egyelőre nem sikerült elérnünk.

 

FRISSÍTÉS (09:44):

 

Sikerült elérnünk Siewert Andrást, a Migration Aid vezetőjét, aki kérdésünkre elmondta: a pártalapítási szándék és a névválasztás is komoly. Nagy dilemma volt neki az egész, mivel utálja a politikát.

 

Az Azonnali kérdésére, hogy az önkormányzati vagy az EP-választásokon elindulnak-e jövőre, elmondta:

 

nem céljuk, hogy hatalomba kerüljenek, sokkal inkább céljunk a hatalomtalanítás.

 

Választásokon ettől függetlenül el fognak indulni, különben törlik a párt státuszát.

 

A névválasztás kapcsán kifejtette: a Trónok harcában az Éjjeli Őrség által védett Falat ő úgy értelmezi, hogy azon túl az a Sötétség van, amit ma a kormánypártok képviselnek, ettől kell megvédeni az országot.

 

A párt ideológiájáról, illetve az általa képviselt ügyekről Siewert egyelőre nem akart nyilatkozni. Az augusztus 20-i zászlóbontás után egy hónapot adnak arra, hogy ezt kialakítsák, és hogy mások csatlakozznak a kezdeményezéshez. Iránymutató lehet az a pár gondolat, amit egy korábbi blogbejegyzésében megfogalmazott.

 

NYITÓKÉP: Game of Thrones Wiki

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az összeget Parragh László mondta az Azonnalinak. Mi ez az összeg, mi mindenből áll és hogyan jött ki? Utánajártunk.

Jövő hétfőtől szerdáig a Sinopharm-vakcinával való oltásra már magunk bejelentkezhetünk, nem kell a háziorvos hívását, mailjét várni.

Lehet majd menni könyvtárba
és edzőterembe is, de csak védettségi igazolással.

Ezzel véget ér az orosz erődemonstráció, aminek a pontos célja nem ismert, és enyhülhet a hetek óta tartó feszültség a két ország között.

Szerdán vették az első szállítmányt a szintetikus antitestet tartalmazó gyógyszerből. A kórházak kérhetik, elmondjuk, mi ez.

Ahhoz, hogy ezt el tudják dönteni, először átláthatóvá kéne a tenni a Diákváros területére tervezett kínai egyetemmel kapcsolatos kormányzati döntéseket.

Hogy pontosan mit fog tartalmazni a törvényjavaslat, amit a Fidesz-KDNP bizonyára nem fog elfogadni, nem tudni.

A hét kérdése

A brit ellenzék vezetőjét személyesen egy bathi kocsma tulaja dobta ki, amiért pártolta a hosszan eltartó járványügyi lezárásokat. Magyarországon ki ne ihasson, ha lesz nyitás?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás