Kiderült: a német Zöldek szavazói használják legtöbbször a repülőgépet. Igaz, ő nekik is a legnagyobb a bűntudatuk emiatt.
Kidolgozatlan Karácsony javaslata a közlekedési alapjövedelemről? Az hát, de ettől még az elv nem rossz. Ugyanis ha kevesebb parkolóhelyet akarunk a belvárosban, akkor díjat kell emelni, ez pedig csak úgy lehet népszerű, ha az autó nélkülieket érdekeltté tesszük benne. Például úgy, hogy visszaosztunk nekik. Ha pedig ezt a momentumosok drágának gondolják, vegyék hozzá azt is, micsoda egészségügyi kár keletkezik Budapesten a légszennyezés miatt!
Ez a szemétmennyiség csak a jéghegy csúcsa, hiszen az elmúlt hetek áradásai ennél jóval több hulladékot terítettek szét a folyó hullámterében.
A katonai csapatok és a fegyverek szállítása miatt szennyez ennyire a Pentagon. Még úgy is, hogy már 2009 óta jelentősen visszavettek a benzinfogyasztásból.
Olyan magasra állították a szálló por határértékeit, hogy azok betartásával is meghal évente 1500 ember. Mégis hogyan egyeztethetőek össze az évi több ezer ember halálával összefüggésbe hozható levegőminőségi határértékek az egészséges környezet biztosításának alkotmányba foglalt követelményével? Bepereltem a fővárost, hogy kiderüljön.
Ha zavarnak a zacskók és a szívószálak, itt az ideje, hogy zavarjanak a cigarettaszűrők is. Ugyanis évente körülbelül hat billió (!) cigaretta készül a világon, ezek több mint 90 százaléka tartalmaz műanyagból készült szűrőt.