koncert
Öreggé váltam Nicki Minaj budapesti koncertjétől
Öreggé váltam Nicki Minaj budapesti koncertjétől

Láttam egy közepesen érdekes fellépést és egy olyat is, amiből egy hangot sem tudtam már felfogni. Három órát késett az elmúlt évek legnagyobb celebritása, de Pozsonnyal ellentétben Budapesten legalább volt koncert.

Augusztusban  nagyon hűen idézik meg a Budapest Parádét
Augusztusban nagyon hűen idézik meg a Budapest Parádét

Egy napra felidézhetjük azt a korszakot, amikor a Sziget látogatói csak a város második számú elviselhetetlen büdösdrogosai voltak!

A karrier, amiben benne van a modern popzene összes baja
A karrier, amiben benne van a modern popzene összes baja

Nicki Minaj kilenc év alatt hagyta, hogy az Instagramja érdekesebb legyen, mint a lemezei. A világ egyik legbefolyásosabb nője hamarosan Budapesten is próbálja visszaterelni a hangsúlyt oda, ahol eredetileg is helye van.

2019-ben két hónapban is rámehet a gatyád koncertekre
2019-ben két hónapban is rámehet a gatyád koncertekre

Azok az idők már szerencsére elmúltak, mikor minimum Bécsig kellett elutazni egy értelmezhető koncertért, cserébe illik előre gondolkodni kicsit. Az Azonnali elmondja, melyik tíz bulira figyelj idén kiemelten.

Eleinte még koncerteket ígértek az új stadionokba, megnéztük, hazudtak-e
Eleinte még koncerteket ígértek az új stadionokba, megnéztük, hazudtak-e

Spoiler: igen, hazudtak. Meglepően könnyű volt átszámolni, mi volt igaz azokból a kijelentésekből, hogy az új magyar stadionok nem csak focira alkalmasak, és többféle rendezvény is várható bennük.

Budapesten is búcsút vehetünk a Slayertől
Budapesten is búcsút vehetünk a Slayertől

Utoljára láthatjuk Magyarországon a búcsúturnézó zenekart, úgyhogy aki szereti a vért, gyilkolást és kiabálást, az írja is be a naptárba!

2018 jó zenével kezdődik: újévi koncert az Azonnalin!
2018 jó zenével kezdődik: újévi koncert az Azonnalin!

Az Azonnali bemutatja Magyarország 2018-as újévi koncertjét! Felkérésünkre a pécsi Szónok zenekar állt neki a Kék Duna-keringőnek, ahogy kell, meg ahogy illik. Húsz perc örömzene, zúzás és underground, minimum élethosszig tartó élmény.

Apey & the Pea: Nem vagyunk sátánisták, és nem hátrálunk meg a kecskeméti jobbikos elől
Apey & the Pea: Nem vagyunk sátánisták, és nem hátrálunk meg a kecskeméti jobbikos elől

Megértem, hogy a zenénk valakinek bántó, de akkor is túl lett értelmezve ez a dolog – mondja Áron András, az Apey & the Pea frontembere. A zenekar nemrég vitába keveredett a Jobbik kecskeméti önkormányzati képviselőjével, aki nem akarta, hogy a korábbi zsingagóga épületében koncertezzenek. A koncertet végül megtartották: erről és általában a sátánista metálzenéről is beszélt a frontember az Azonnalinak.

Itt a zenész, aki bárkivel megszeretteti a genderelméletet
Itt a zenész, aki bárkivel megszeretteti a genderelméletet

A magát Liának nevező transzgender beatboxművész utcai improvizációs koncertjébe a berlini Fête de la Musique fesztiválon futottunk bele. Nem bírjuk ki, hogy ne osszuk meg önökkel!

1 2 3