Ha az LMP elindul a Jobbikkal való együttműködés felé, akkor elválnak útjaik az Európai Zöld Párttal – nyilatkozta az Azonnalinak Philippe Lamberts, az európai zöldek társelnöke. Az EP-képviselő hozzátette: nem hisz a Jobbik néppártosodásában, abban kizárólag politikai opportunizmust lát.
Egyáltalán kiálltak-e Maduro mellett azzal, hogy nem szavazták meg a venezuelai ellenelnököt támogató határozatot? Európa csak a magyar jogállamiságon segítsen, a venezuelain ne? Jávor és Meszerics válaszolnak az Azonnalinak.
Az Európai Parlament Venezuela ideiglenes elnökének ismerte el Juan Guaidót a szocialista Nicolas Maduro helyett, a Guaidó ellen szavazókból azonban akadtak a magyar képviselők között is. Ki hogyan szavazott Venezueláról az Európai Parlamentben? Megnéztük!
Vasúti szakszervezetek szerint az önkormányzati választások után tucatnyi alacsony forgalmú, vidéki mellékvonalat is megszüntethet a MÁV-Start. A vasútpártiak fel vannak háborodva, a MÁV pedig érthetően megnyirbálná a csak veszteséget termelő, elavult vonalakat. Kinek van igaza, és valóban összedőlne a világ, ha pár vonalon megszűnne a közlekedés? Sorra vesszük a halálraítélteket!
Főleg a techóriásokat sarcolná meg a tervezett uniós szerzői jogi irányelv, mely szigorúbban védené a jogtulajdonosok érdekeit az alkotásaikat jogtalanul felhasználókkal szemben. De miért beszélnek akkor sokan a reform kapcsán a szabad internet végéről és cenzúráról? És miért húzza az időt a Tanács ahelyett, hogy az Európai Parlament után maga is megszavazná az irányelvet? Az Azonnali elmagyarázza!
A kormányzó szocialisták börtönt követelnek az ellenzék vezetőjének, hazaküldték a jenkiket és kritikusaik mögött a „perverz szélsőjobbot” látják. Eközben Venezuelában továbbra is óriási az áruhiány, az elemzők idénre akár 10 millió százalékos inflációval is számolnak.
Egymásra licitálva próbálták lekenyerezni a baloldali főpolgármesteri előválasztás jelöltjei vitájuk főként nyugdíjasokból álló nézőit. A párbeszédes Karácsony Gergely és a szocialista Horváth Csaba között nézeteltérés nem igazán volt, de ígéret annál több elhangzott. Milyen jövőt képzelnek el a fővárosnak a baloldali főpolgármester-jelöltek? Na de ki lesz „A Tarlósverő”? Az Azonnali a helyszínen járt!
Csak a képviselők egyharmada szavazott bizalmat Svédország eddigi leggyengébb kormányának, de a radikális jobboldalt sikerült kiszorítani.
A svédek bemutatták, hogy egy valódi demokráciában néha elég nehéz dolog kormányt alakítani: az új, szociáldemokrata-zöld- és centrumpárti kormányalakításba beleremeg az egész svéd pártrendszer, a politikai tömbök hagyományos felállásába ugyanis belerondítottak a szélsőjobboldali Svéddemokraták. A bal- és a jobboldal így kénytelen lesz egymással szövetkezni.