Nem a politikus dolga megmondani, ki a propagandista, és ki az újságíró

Illés Gergő

Szerző:
Illés Gergő

2019.01.09. 16:28

Úgy látszik, a magát XXI. századiként meghatározó Momentumban még mindig él a hazaárulózás több évtizedes reflexe. Pedig ha a vádak mögött nem állnak tények, akkor Buzinkay György sem tud többet, mint az elmúlt három évtized politikai garnitúrája.

„Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A jelenleg is hatályos Büntető törvénykönyv szerint a fenti a hazaárulás definíciója. Hogy miért is hozom fel mindezt? 

Január 3-án az Azonnalin megjelent Buzinkay György, a Momentum Mozgalom elnökségi tagjának véleménycikke, melyben kifejti: a propagandista nem újságíró, hanem hazaáruló, hiszen a magyar érdekekkel szemben cselekszik. Bűntettéért a propagandistát el kell számoltatni, sőt, bíróság elé állítani, írja a Momentum elnökségi tagja.

Álljunk le a kétbites hazaárulózással!

Nos, a hazaárulás erős vád, és őszintén kíváncsi lennék, Buzkinkay tud-e arról, hogy bármelyik kormánypárti médium, vagy propagandalap újságírója vagy propagandistája (a fogalmakról mindenki döntsön ízlése szerint) a fenti definíció szerint Magyarország függetlenségét, területi épségét, alkotmányos rendjét veszélyeztetné, külföldi kormánnyal és szervezettel tartana fenn kapcsolatot.

Ha vannak erre bizonyítékok, akkor tessék velük előállni, egyébiránt pedig mind az ellenzék, mind a kormánypárt szíveskedjen egy életre levetkőzni magáról a hazaárulózás több évtizedes reflexét.

A hazaárulózós diskurzus márpedig nem új a mindenkori magyar politikában. Csak az elmúlt évből számtalan olyan esetet lehetne idézni, mikor egy politikus bedobja a közbeszédbe az igen súlyos vádat politikai riválisával szemben, majd felvetését nem követik tettek. Nem túlzás állítani, hogy a hazaárulás manapság Magyarországon nem büntetőjogi tényállásként, hanem sekélyes, politikai diszkreditációs eszközként van jelen.

Nem is beszélve arról, hogy a rendszerváltás utáni politikai garnitúra hazaárulózása annyira „huszadik századi reflex” (ezt a frázist remélem, minden momentumos politikus álmából felkeltve is fújja!), hogy azt nem is lehetne nagyon tovább fokozni. Különösen szomorú tehát ezt olvasni a magát XXI. századi pártként deklaráló Momentum elnökségi tagjától. Nyilvánvaló, hogy a hazaárulózós, bíróság elé állítós forradalmi hevület közel áll egy szűk, de annál aktívabb radikálellenzéki kör szívéhez – ha azonban a vádak mögött nem állnak valódi tények, akkor a hazaárulózás nem lesz több annál, amit az elmúlt majd' három évtized politikai garnitúrája kitermelt magából.

Miért propaganda a propaganda; és ebbe miért ne szóljon bele egy politikus

És el is érkeztünk a Buzinkay-cikk másik nagy hibájához:

nem a politikus dolga megmondani, mit kéne csinálnia a médiának, és hol a média helye.

A politikus ugyanis egész más rendszerben gondolkozik a médiáról, mint egy újságíró: a politikusnak a média addig igazán kedves, míg jókat ír róla, és onnantól fogva propaganda, hogy kritizálni kezdi. Régi, posztkommunista reflex ez, mely a médiát továbbra is a hatalom meghosszabbított kezeként kezeli. 

Az újságírói szemléletmód egészen más: ha valaki valóban újságírásra adja a fejét, alapvető szakmai sztenderd, hogy írásaiban egyik párthoz se kötődjön, ne is húzzon feléjük, és mind az ellenzéket, mind a hatalmat tudja kritizálni. Ezt Buzinkay György pártpolitikusként nyilvánvalóan nem teheti meg, ugyanakkor innentől tanácsosabb lenne kerülnie a médiamunkások bíróság elé állításáról való elmélkedést.

Kár a fentiekért, pedig a cikkel alapvetően még egyet is lehetne érteni. A Buzinkay által is emlegetett „kormánypárti sajtó” ugyanis épp ott veszti el „sajtójellegét”, hogy a kormánypárthoz kötődik, így annak ügyeiről nem is tud (és nem is akar) objektívan beszámolni. Ilyen értelemben szerintem sem hibás propagandának bélyegezni az Origót, melynek címlapján maximumra van tekerve a sorosozás, valós tények nélkül riogat a „bevándorláspárti” ellenzékkel, miközben Orbán Viktorról legfeljebb olyan hírek jelennek meg, hogy a budai várban található Miniszterelnökségen mennyire puritán (szó szerint kolostori!) környezetben dolgozik, és annak menzáján mennyire puritán bablevest eszik, és akkor még nem is említettük a kormánypárti médiabirodalom más, ékes darabjait.

Ugyanígy vérlázító az idén már 92,6 milliárdból gazdálkodó közmédia ténykedése, híradásainak minősége, egyoldalúsága.

A szememben így sajnos a közmédia se nem köz, se nem média: leginkább akkor válna azzá, ha például hitelesen, manipuláció nélkül tudósítana a decemberi, túlóratörvény elleni tüntetésekről, ha nem venné be német vicclapok álhíreit, hajlandó lenne fideszes megmondóemberek mellett ellenzéki politikusokat is beívni műsoraiba, és ha nem baráti politikusokat kérdezne ki utca embere-riportok keretein belül.

Elvitatni a negyedik hatalmi ág szükségességét sem tudom Buzinkaytól: valóban szükséges egy hatalomtól – és ellenzéktől! – független, egy hatalmat – és az ellenzéket is, de ezt a cikkíró jótékonyan elfeledte – ellenőrizni képes médiapiac. Ehhez azonban az kell, hogy

se a kormánypárt, se Buzinkay György, se más ellenzéki szereplők ne akarjanak megalapozott bizonyítékok nélkül egy újságírót, de még propagandistát se bíróság elé állítani, és ne szóljanak bele a média működésébe.

Sajnálom, hogy ezt a cikket nekem kellett megírnom. Sajnálom, hogy valamely kormánypárti sajtóorgánum nem volt képes érdemben a cikk állításait, és nem pedig szerzőjét, vagy szerzőjének nevét kritizálni. A magyar médiapiac egy részének gyalázatos állapotát, komplexusait és frusztrációit jelzi ugyanis, ahogyan például a Pesti Srácok egy öt vodka után kibontakozó kocsmai kötekedés stílusában próbált meg reagálni Buzinkay cikkére. Sőt, ahogyan Fekő Ádám kollégám remekül rá is világított: leginkább azok a lapok vették magukra a propagandistázást, akiket az eredeti cikk nem is említett.

De ettől függetlenül az írással leginkább egy, óriási gond van: politikai kortesbeszédnek kiváló, de a felsorolt és általam el nem vitatott igazságain túl csupán üres vádaskodás.

Ilyen tekintetben pedig nem túl hiteles az ellenzéki politikus szájából kieső hazaárulózás, még ha az egyes, erre fogékony köröknek ez imponáló is.

Ellenvéleményed van? Vitáznál? Hozzászólnál? Küldd el nekünk!

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek