Miközben lassan az összes szomszédunk fel tud mutatni nagyszabású kosztümös történelmi filmeket, a magyaroknak még mindig az Egri csillagokkal kell beérnie. Miért várat magára a történelmi szuperprodukció, miközben az látszólag a Fidesz kultúrpolitikájába is tökéletesen beleillene? Utánajártunk.

Biztos vagyok benne, hogy sokaknak nagy hiány az idei Eurovízió. Nekik már csak a hangulat miatt is ajánlott Will Ferrell szokás szerint rettentő buta komédiája, ami ennél sokkal több is lehetett volna.

A rajongóknak szentségtöréssel lehet egyenértékű az, amit a Netflix csinált a Snowpiercerből: a filozofikus elmélkedéseket a társadalom mibenlétéről szinte teljesen kilúgozták a sorozatból, és a nyomorban élő elnyomottakkal is jóval kevesebbet foglalkoznak. A másik oldalon viszont kapunk egy sokkal realisztikusabb, pezsgőbb társadalmat, aminek politikai interakciót élvezet nézni.

Az Azonnali aktuális mindenajánlójával egyszerre ehetjük hülyére magunkat pennével, röhöghetünk a délszlávokon, ihatjuk a saját szörpjeinket, és mélyedhetünk el az orosz politika legmélyebb mocsarában.

A feketék generációs traumáiról rég volt annyira aktuális beszélni, mint most, viszont Spike Lee legújabb filmje nem csak az aktualitása miatt érdekes.

A filmcsatornák hétvégi délutánjainak egyik legstabilabb szereplője szinte semmit nem vesztett minőségéből, pedig közben már az a műfaj is meghalt, amit épp az Airplane! teremtett meg. Érdekességekkel ünneplünk.

Michael Moore eddig az amerikai baloldal sztárja volt. Mivel legutóbbi filmjében a környezetvédők általa hazugságnak tartott dolgait leplezte le, a zöldek és a baloldal össztüze alatt áll napok óta.

Ludovico Einaudi olasz zongorista és zeneszerző a dalokat az iPhone-ján rögzítette.

Már persze ha vidéken vagyunk, így kevés időnk van a karantén végéig. Ha Budapesten, akkor csak egy újabb kiváló két órát ad a Netflix ahhoz, hogy ne őrüljünk meg. Kritika A kimenekítésről.