Karanténlemezt adott ki az egykori olasz elnök unokája

Szerző: Petróczi Rafael
2020.05.10. 08:30

Ludovico Einaudi olasz zongorista és zeneszerző a dalokat az iPhone-ján rögzítette.

Karanténlemezt adott ki az egykori olasz elnök unokája

Különleges lemezt adott ki Olaszország egyik legismertebb zongoristája és zeneszerzője, Ludovico Einaudi. A tizenkét válogatott, saját szerzésű dalt tartalmazó lemeznek már a címe is beszédes: „12 dal otthonról”.

Az alkotó Facebook-oldalán így mesélt a lemez születéséről:

„A »12 dal otthonrólt« 2020 március-áprilisa között vettem fel, az olaszországi lezárások csúcsán. Márciusban kezdtem rendszeresen élő koncerteket adni a közösségi médiában. A telefonom bekapcsolása erre a 30-40 percre, hogy kapcsolódjak a világhoz, gyönyörű és meghitt alternatívája volt a tavaszi turnénak, amit el kellett halasztanom.

Ez az új lemez az otthoni élő koncerteknek állít emléket, benne vannak az emlékeim erről az időszakról, az emlékek egy furcsa és új légkörről, amit sosem fogunk elfelejteni.”

Ehhez méltóan a lemez nem esett át stúdiómunkálatokon sem, a zeneszerző iPhone-ján rögzített művek így valóban a koronavírus alatti karanténkoncertek hangulatát árasztja: a felvételeken hallhatóak a zongora pedálváltásai, és a háttérzaj is beszűrődik néhol.

Az Einaudi név egyébként ismerősen csenghet az olasz politikatörténetben jártas emberek számára: a második világháborút követően, 1946-ban megalakult Olasz Köztársaság második elnöke a zeneszerző nagyapja, Luigi Einaudi volt 1948 és 1955 között.

A fél évvel nagyapja elnöki ciklusa után született Ludovico Einaudi már gyerekkorától zongoraleckéket kapott édesanyjától, később először a tekintélyes, Giuseppe Verdi nevét viselő Milánói Konzervatóriumban, majd az elektronikus zene pionírjaként elhíresült olasz zeneszerző, Luciano Berio kezei között tanult.

Ludovico Einaudi zeneszerzői pályafutását klasszikus zenei vonalon kezdte, későbbi műveiben már megtalálhatóak a pop, rock, népi és a világzenei stílus elemei is. Művei hallhatóak több ismert filmalkotásban is, mint az Életrevalók című, francia drámában, a nyolcvanas évek Angliájáról szóló drámasorozatban, az Ez itt Anglia '86-ban, a Clint Eastwood rendezte, az FBI első igazgatója, J. Edgar Hoover életrajzi filmjében, vagy éppen a scifi-világban népszerű Csillagkapu-szériák egyikében, a Csillagkapu Univerzumban is.

A 12 dal otthonról lemezen – aminek borítóját is Ludovico Einaudi tervezte – hallható több, a zeneszerző szólókarrierjéből ismert mű is, mint a Nuvole Bianche, vagy a Greenpeace 2018-as, klímaváltozás elleni kampányát népszerűsítő Elegy for the Arctic.

NYITÓKÉP: Ludovico Einaudi / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek