Kell a történelmi fantasy, csak ne hazudjuk valóságnak

Buzinkay György

Szerző:
Buzinkay György

2020.12.22. 20:18

A Magyarságkutató Intézet történelmi animációs filmje a pozsonyi csatáról nem lett volna egy alapvetően rossz gondolat, csak hát a kivitelezés volt olyan, mint a sportkommentátori „pedig az elképzelés jó volt” klasszikus előtti jelenetek.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az Egy az Isten című Tóth Gabi- és FankaDeli-szám után végre egészében is megnézhető a Pozsonyi csata című film. (A cikk végén ott fog rád várni, csak a play gombot kell megnyomnod – a szerk.) A Magyarságkutató Intézet által készített történelmi animációs film amúgy nem lett volna egy alapvetően rossz gondolat, csak hát a kivitelezés volt olyan, mint a sportkommentátori „pedig az elképzelés jó volt” klasszikus előtti jelenetek.

A 22 éves Unreal-motorral készített mű alapból is gagyi hatást kelt, de sokkal nagyobb baj, hogy valóságnak állítanak be egy olyan történetet, ami biztos, hogy nem úgy történt, ahogy itt megmutatják. Pedig tényleg nagyon kevés dolgot tudunk a 907-ben lezajlott Pozsonyi csatáról, kb. annyit, hogy nyertünk. Azt meg biztosan tudjuk, hogy nem lovagolt senki óriásmuflon hátán párducmintás kacagányban, meg azt is, hogy

93 évvel a kereszténység felvétele előtt nem igazán az volt a pogány magyarság központi gondolata, hogy „egy az Isten” (ellentétben a keresztény ellenségeinkkel).

Mégis azt gondolom, hogy maga az alapötlet, hogy a magyarság egyik legnagyobb történelmi győzelméről (a Pozsonyi csatával stabilizáltuk a Kárpát-medencében a hatalmunkat) filmet csináljunk, nem elvetendő. És az sem elvetendő cél, hogy a magyarság őstörténetével és a Szent István előtti időszakkal komoly tudományos megközelítéssel foglalkozzanak történészek. Csak

a Magyarságkutató Intézet nem ezt csinálja. Sokkal inkább jobboldali ideológiával átitatott eredettörténetet próbál összedrótozni, ezt pedig tudományos tényként beállítani.

Benedict Anderson angol politológus-történész 1983-ban írta meg a nemzettudatról, hogy az egy „képzelt közösség” (Harari a Sapiensben részben az ő gondolatait fűzi tovább), tele olyan eredettörténetekkel és mítoszokkal, aminek a valóságalapja megkérdőjelezhető. Minden nemzet a saját történetével kapcsolatban szelektíven emlékszik: a rossz dolgokat, bűnöket igyekszik kitörölni az emlékezetből, a sikereket, a pozitív dolgokat felnagyítani. És persze más-más nép, gyökeresen másképp meséli el emiatt ugyanazt a történetet. Amit mi „kalandozásoknak” hívunk, azt ennek az elszenvedői rablógyilkosságnak tartják, hogy csak egy példát hozzak.

A történelemtudománynak azonban nem ideológiákat kell szolgálnia, hanem tudományosan bizonyított tényekre alapozva vagy megerősíteni az ilyen történeteket, vagy megcáfolni. És miután a történelemben (általában) minél régebbi valami, annál kevesebb forrás maradt fenn róla, így történelmi tényekkel alátámasztani 1100 évvel ezelőtti eseményeket sokkal nehezebb, mint 30 éve történt alkalmakat pontosan rekonstruálni.

Törekedni ettől még kell rá, sőt, pont ezért különösen fontos, hogy külön lehessen választani azt, amit tutira tudunk attól, amit csak a történész költ hozzá. Mert minél kevesebb a forrás, annál inkább szabadjára engedheti a fantáziáját a történész (ezért szeretnek sokan régebbi korokkal foglalkozni). Persze ilyenkor sem állíthatja azt egy történész, hogy 907-ben a magyarok óriásmuflonon lovagoltak…

És pont itt jutunk el oda, hogy valójában egyáltalán nem ördögtől való, hogy a saját történelmünkben szabadjára engedjük a fantáziánkat, ad absurdum, minimális történelmi hűségre törekszünk.

A 300 című film (ami egy képregény eredetileg) a Kr. e. 480-ban lezajlott thermopülai csatát dolgozza fel, amiről annyit tudunk, hogy a görögök (a spártaiak vezetésével) nagy túlerővel szemben is hősiesen harcoltak a perzsák ellen. A 300 történelmi fantasynek állítja be magát – mikor megnézi valaki, senki nem gondolja azt, hogy pont így zajlottak az események, viszont látványos és jól el lehet lenni arra a két órára azzal, hogy milyen fasza hősök voltak ezek a spártaiak (amúgy tényleg elég fasza csávók voltak), meg voltak a perzsák, akik akkoriban a görögök földjei felé terjeszkedtek.

Ilyen történeteknek a magyar filmek között is lenne helye, millió olyan esemény volt, amire büszkék lehetünk, látványosan fel lehet dolgozni, és igazából csak a végeredmény fontos,

a többi résznél a látvány és a jó sztori nyugodtan felülírhatja a realitásokat. Zrínyi kirohanása most az első, ami eszembe jutott.

2010 óta kevés olyan terület van, amire érdemes lesz emlékezni évtizedek múlva is, de a film területén pont nagy és pozitív fejlődés volt. Nyugodtan ki lehetne ezt használni arra, hogy történelmi eseményeket dolgozzunk fel, ahol annyit mondunk, hogy volt egy valós eseményalap, amit tudunk, a többit az alkotó találta ki.

Lehet a Pozsonyi csatáról is tök jó gyűrűkurás jelenetekkel teli filmfeldolgozást csinálni, amiről annyit állít az alkotója, hogy volt egy fontos csata, ahol a magyarság nyert, erre büszkék lehetünk, én meg így képzelem ezt szórakoztató és nézőcsalogató formában. Dőlj hátra, szórakozz, mert ez a cél, meg azt jegyezd meg, hogy 907-ben nyertünk, de nem azért, mert Árpád vezér egy óriásmuflon hátáról pörgőrúgással lerúgta azt összes bajort. Az már csak a látvány, mert így tudtam modern köntösben bemutatni egy történelmi hősünket.

A szerző a Momentum politikusa. Olvass még tőle az Azonnalin!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek