Száz éve ért véget a fiumei kaland, ahol nem volt határ valóság és fantázia között

Kalózkodás, biszexualitás, adriai multikulturalizmus és egy extravagáns költő, aki élvezte, ahogy Mussoliniék élő istent csináltak belőle. Száz éve, Fiume karácsonyi bombázásával ért véget a 20. század egyik legérdekesebb kalandja, az olasz Gabriele D´Annunzio által vezetett fiumei államiság. A D´Annunzio-hagyatékot kezelő alapítvány elnökét, a neves olasz jobboldali értelmiségit, Giordano Bruno Guerrit kértük meg, magyarázza el, mennyiben volt anarchista vagy fasiszta az egész fiumei kaland.

Mit jelent ma Fiume egykori elfoglalása, az ott 1920 szeptemberében kikiáltott állam? Az első fasiszta ország? Vagy egy korai „1968”, szexuális szabadsággal, drogokkal?

Fiume elfoglalásában összesűrűsödtek mindazon eszmék, amelyek a 19. századot jellemezték. Ezért nehéz az akkori történéseket egyetlen elemre szűkíteni. Nem csupán az olasz, az egész nyugati világ váratlan és meglepetésekben gazdag fejezete a fiumei városfoglalás.

De mi volt Gabriele D´Annunzio célja?

A neves költő nagyon is hitt abban, hogy az egykoron a Habsburg Birodalomhoz tartozó adriai részeken – nemcsak Fiumében, de Isztriában és Dalmáciában is – az olaszok jelentik a kulturát, a civilizációt a szlávokkal szemben. Ebben amúgy egyezett a véleménye a korszak magyar gondolkodóival.

Csak a nacionalizmus játszott szerepet a városfoglalásban?

Egyáltalán nem. Nagyon sokan jöttek Európa különböző pontjáról a városba, mindenkinek más volt a motivációja. Azt lehetne mondani: Fiume nemcsak a patriotizmusról szólt, de kifejezett egy újfajta morális és esztétikai értéket is. Éppen ezért a katonákhoz nagyon sok művész, szabadgondolkodó, szabadkőműves, anarchista csatlakozott. Idealisták voltak, és szabadságot akartak – minden értelemben.

Lázadás a régi világ ellen?

Igen. Az akkor már idősebb költőt, D´Annunziót nagyon sok fiatal, szép lány és fiú vette körül, mindannyian szakítani akartak apáik politikai nézeteivel, prüdériáival. Az volt az álmuk, hogy Fiumében születik meg az új ember, onnan indul el az új morális, politikai és esztétikai felszabadítás.

Ezért alakítottak egy Fiumei Ligát is az elnyomott népek számára. Olasz nacionalisták voltak, de hittek a népek szabadságában és testvériségében. A világ szabad gondolkodói hatalmas szeretettel követték a fiumei eseményeket. D´Annunziónak

D´Annunzio jelentette a hagyományok teljes tagadását, a szakítást mindazzal, amit a polgári világ jelent.

D´Annunzio kapcsán nagyon sok legenda él. Ezek szerint a megszállás alatt a városban virágzott a homoszexualitás, a nudizmus, legálisak voltak a drogok, és kalózkodásból tartotta el magát a város.

Az egész kalandban számos olyan ember vett részt, akiknek az élete már önmagában teli volt mindenféle legendával. A külvilág is nagyon sok mindent belelátott az egész kalandba.

Persze egy történész számára nehéz feladat, hogy az álmodozásokból kihámozza a valóságot. Számos visszaemlékezés inkább irodalom, mint valódi leírás.

Az biztos, hogy már a kortárs Európában elterjedt a hír, hogy Fiumében teljes a szexuális szabadság. Ez azzal függ össze, hogy D´Annunzio katonái között nagyon sok fiatal arisztokrata volt, akik valóban a városban élték ki szexuális vágyaikat, és ezeket nem kellett elhazudniuk. Az egyik legismertebb közülük Guido Keller báró, aki a biszexualitását és a nudizmusát élte ki nagyon nyíltan a városban. Görög isteneknek öltözve pózolt meztelenül a tengerparton. Nagyon fontos azt is látni, hogy

Az egykori Habsburg Birodalom területén Fiume volt az első város, amely megadta a nőknek a választójogot. Nagyon sok nő vett részt katonaként is a fiumei megszállásban. D´Annunzio környékén pedig eleve mindig nagyon sok nő volt, a költő elvetette a monogámiát. De ezek a nők többek voltak, mint egyszerű szeretők – fontos hatással voltak a fiumei politikára.

Az, hogy a nők helyzete jobb volt Fiumében, amúgy a magyar jogalkotással is összefügg, elvégre Fiumében – a magyar házassági jog alapján – engedélyezett volt a válás. Sok olasz is átment a városba, hogy megszerezve a fiumei állampolgárságot, elválhasson.

Mi igaz a kalózkodásból?

Minden! (Nevet.) Komolyan: történelmi tény, hogy D´Annunzióék, miután az olasz állam gazdasági szankciókat vezetett be ellenük, kalózkodásból tartották el magukat, az Adrián ütöttek rajta hajókon. Az egész megszállás hatalmas költségeket emésztett fel,

Ne felejtsük: ez az a térség, ahol a kalózkodásnak régi hagyományai vannak. Itt ténykedtek az uzkokok is a velenceiek ellen.

A kalózkodásnak azonban nem csak gazdasági célja volt. D´Annunzio ennek révén is arra törekedett, hogy felépítse a „Fiume-mítoszt”, azaz sokszor maga terjesztette a rablások hírét. Amint mondtam: Fiume volt az a hely, ahol nem volt határ valóság és fantázia között.

Éppen ezért nagyon nehéz pontosan leírni, hogy mi az, ami tényleg megtörtént Fiumében, és mi az, ami csak D´Annunzio fantáziájában zajlott le. De ő kőkemény valóságnak tartotta azt is, amit az ember csak álmodik.

Van önnek kedvenc története a fiumei kalandból?

2019-ben jelent meg a könyvem a fiumei megszállásról. (Disobbedisco. Cinquecento giorni di rivoluzione, Mondadori, 2019) Mindig érdekelt, hogy jó ötszáz napon keresztül volt egy város, amit egy igazi költő irányított.

De a könyvemben nem a nagy narratívákra koncentráltam, hanem meg akartam érteni, hogyan élték meg az emberek a mindennapokat. Nagyon emberi azon kisfiú története, aki kilóg a szülői házból, hogy láthassa a nagy költőt, D´Annunziót, amikor az bevonult a városba. És

A nagy történet mindig egy mozaik, ebben engem mindig is az egyes mozaikdarabkák érdekeltek.

D´Annunzio azonban nem egy fiumei szabadállamot akart. Ezt a helyi olaszok, többek között Riccardo Zanella, képviselték. Mit gondol a fiumei autonómizmusról, amely az olasz nacionalizmust is elutasította?

Amikor D´Annunzio megérkezett Fiumébe 1919 szeptemberében, Riccardo Zanella volt az üdvözlő bizottság egyik tagja. Zanella a fiumei identitás védelmezőjét látta D´Annunzióban, de aztán valóban eltávolodott a költő autoriter politikájától. Azonban ha D´Annunzio szerepe a mai napig félre van értve, ez még inkább igaz Zanellára. Sajnos ezt a nagy fiumei hazafit alig ismeri az olasz közélet.

Zanella életében megjelenik az egész fiumei identitás összetettsége. A budapesti parlamentben az olasz érdekeket képviselte a horvátokkal szemben, helyben viszont D´Annunzio nacionalizmusát utasította aztán el. Később annyira szembefordult az olasz nacionalizmussal, hogy a két világháború között inkább Belgrádban, majd Párizsban élt, a második világháború után pedig levelekkel bombázta az ENSZ-t, hogy állítsa vissza Fiume önállóságát.

D´Annunziónak egy idealizált képe volt Fiuméről. Őt nem is maga a város érdekelte, hanem a város volt számára az új ember, az új élet születési helye, ahonnan a nagy esztétikai és morális forradalom elindulhat. Zanella ezzel szemben egy pragmatikus politikus volt, aki jól ismerte a városát. Zanella egyszerre védte a város olasz jellegét és multikulturalizmusát, a fiumei nemzetbe ő a horvátokat is beleértette. Zanellát aztán sokan kommunistabarátnak állították be, holott ez nem igaz. Amikor 1945-ben Tito csapatai bevonultak Fiumébe, Zanella élesen tiltakozott a partizánok erőszakoskodása ellen, és mindent megtett azért – sajnos sikertelenül –, hogy a város ne kerüljön jugoszláv fennhatóság alá.

Zanella álma egy többnemzetiségű, békés városállamról megelőzte a korát. A brutális nacionalizmusok korában, amikor népeket telepítettek ki a határ mindkét oldalán, Zanella utópistának tűnhetett. De nagyon örülök neki, hogy Zanella legalább Fiumében visszatér a kollektív emlékezetbe. Az egykori kormányzói palota mögötti teret róla nevezte el a város. Zanella annak a Fiumének a szimbóluma, ahol olaszok, magyarok, horvátok, szlovénok, németek, katolikusok, zsidók, protestánsok, anglikánok, ortodoxok éltek békében egymás mellett,

A fasizmus szó még el sem hangzott abban, amit eddig mondott a fiumei kalandról. Véletlen?

Dehogy. Nagyon is tudatos. A fiumei kalandot nem lehet se nacionalista, se fasiszta tettként leegyszerűsíteni. Ez ennél sokkal többről szólt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy D´Annunzio hatalmas hatást fejtett ki a baloldalra, az alkotmányát, a Kvarneri Kartát pedig egy anarchista írta.

Mindezek alapján nem túlzás azt mondani: a fiumei kaland arról szólt, amiröl az 1960-as, 1970-es évek ifjúsági mozgalmai. Igen, 1968 előzménye zajlott le 1919/20-ban Fiumében.

Mi a válasza a vádra, hogy D´Annunzio fasiszta lett volna?

A D´Annunzio-hagyatékot ápoló Vittoriale igazgatójaként kötelességem D´Annunzio emlékét ápolni, ami persze nem jelenti azt, hogy a történeti tényekkel szemben kellene megvédenem. De a történelmi hazugságokkal, miszerint egy fasiszta lett volna, meg kell védenem. Több, mint húszezer dokumentumot őrzünk tőle, egyetlen helyen sem dicsérte a fasizmust.

Ami Fiumében megvalósult, az nem fasizmus volt, hanem a hatalom legitimációjának új formája: nem a jog, de nem is a hagyomány, hanem a személyes karizma legitimálta D´Annunzio hatalmát. Az persze tény, hogy ezzel

mert a személyiséget fontosabbnak tartotta a jognál, az intézményeknél. D´Annunzio azonban eleve elvettette az államot – ez pedig hatalmas különbség a fasizmushoz képest, amely egy „kaszárnya-államot“ teremtett.

De Mussolini számos elemet átvett a fiumei kalandból.

Igen, Mussolini példaképként tekintett D´Annunzióra.

Amikor Mussolini hatalomra került, megalkotta a fiumei kaland fasiszta mítoszát, ami szerint az egész fasiszta hatalomátvétel 1919-ben, Fiumében kezdődött volna el. Ennek értelmében évente mindig

De a végtelenül hiú D´Annunziónak nagyon tetszett, hogy egy élő legendának, élő istennek tartja őt a fasiszta rezsim, azaz részt vett ebben a mítoszépítésben. Élete végén azonban megint be akart avatkozni a politikába: meg akarta akadályozni Mussolini és Hitler szövetségét, de észre kellett vennie, hogy Rómában senki nem hallgat már rá.

A mai Fiume egy kissé unalmas, szürke kikötőváros Horvátországban. A második világháború után a várost meghatározó olaszok elhagyták, mára alig kétezren maradtak csak. Mit érez – olaszként és történészként –, ha a mai Fiumében jár?

A mai fiumeiek – legyen bármi is az anyanyelvük – nagy szeretettel fordulnak a saját történelmük felé, elkezdik felfedezni a jugoszláv idők előtti olasz, magyar, osztrák Fiumét is.

Többször jártam a városban. Ráadásul elsőként jutott el a Vittoriale egy igazgatója Fiumébe, ahol hivatalosan is felvehettem a város vezetésével a kapcsolatot. Közösen nyithattunk meg egy kiállítást a fiumei bélyegekről. Az idei európai kulturális fővárosi programot is segítettük, szorosan együttműködünk a város olasz kisebbségi önkormányzatával. És nem szabad elfelejteni: a világ minden részén élnek fiumeiek.

A fiumeiek szervezete ma Rómában székel. Ennek egykori elnöke magyar volt: Vásárhelyi Miklós, aki a városban született, és igazi fiumei olasz dialektusban beszélt. (Vásárhelyi Miklós Fiumében született és nőtt fel, az 1956-os forradalomban való részvétele miatt börtönre ítélték, az SZDSZ alapítója, majd 1994-től haláláig, 2001-ig a Soros-alapítvány elnöke volt, emellett a római Fiumei Társaság tiszteletbeli elnöki posztját is betöltötte – a szerk.)

Elégedett azzal a képpel, ami ma D´Annunzióról él az olasz közéletben?

Évtizedekig D´Annunzio a fasizmus előfutárának számított, ami miatt valóban csak a fasiszták emlékeztek rá pozitívan. Mint író persze mindig is része volt az olasz közéletnek,

Mára azonban a fiumei kalandot is összetettebben látjuk, nagyon sok jó történelmi munka jelent meg a témában, amelyek megkérdőjelezték a fasizmus-tézist. A Vittoriale igazgatójaként – minden szerénytelenség nélkül – mondhatom, hogy ehhez a változáshoz én is hozzájárultam. Nekem kezdettől az volt a célom, hogy megmutassam azt a szépséget, amit D´Annunzio képviselt – nemcsak könyveiben, de például a villájában is, ahol az alapítványunk székel.

Ezt a célomat elértem. A Vittoriale ma Olaszország egyik leglátogatottabb múzeuma. D´Annunzio élete annyi izgalmas elemet tartalmaz, hogy még a mai fiatalok is hatalmas lelkesedéssel tudnak rá felnézni. D´Annunzio, a költő! A katona! A művész! A hódoló! A vátesz! Az aszkéta! D´Annunzio a kultúra és a politika megújítója volt, az olasz géniusz ezen megnyilvánulására joggal lehetünk büszkék.

A fiumei kaland századik évfordulóján sokan kritizálták D´Annunziot ismét.

Ezt annyiban megértem, hogy D´Annunzio zsenialitása mellett meg kell látni az adriai multikulturalizmus bonyolultságát, ami miatt az ottani kérdéseknek mindig tucatnyi olvasatuk lesz. D`Annunzio emlékét azonban lehet úgy is őrizni, hogy közben elismerjük az adriai térség multikulturalizmusát, az olasz felsőbbrendűség tézisét nem szabad ma már vallani.

Ehhez az kell, hogy az olaszok is elismerjék azon bűnöket, amelyeket a fasiszták követtek el a szlovénok és horvátok ellen; de a szlovénok és horvátok se várják el tőlünk, hogy Titót Fiumében vagy Triesztben felszabadítóként ünnepeljük. Az adriai térség – különösen a Habsburg-időkben – egy csodálatos mikrokozmosz volt, megannyi identitással, nyelvvel, vallással, a nacionalizmusok – legyen ez akár a fasizmus, akár a titói kommunizmus – nagyon sok kárt okoztak ebben a térségben.

D´Annunzio az olasz szélsőjobboldalon a mai napig háziistennek számít, mondván elsőként lépett volna fel a szlávokkal szemben. Ez zavarja, vagy kifejezetten örül neki?

Nagyon nem örülök neki, hogy az olasz szélsőjobboldal kisajátítja D´Annunziót. Történelmietlen hülyeségeket hordanak össze arról, hogy ma Brüsszel ellen kellene úgy harcolni, ahogy D´Annunzio harcolt Fiuméért. Ez a költő életművének teljes félreértése.

NYITÓKÉP: D´Annunzio botra támaszkodva katonái között Fiumében / Wikipedia