+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. szeptember 8. kedd, 07:00
Száz éve kiáltotta ki Gabriele D´Annunzio a saját államát Fiumében (a mai Rijekában), ami nem csak Mussolininek szolgált előképül, de elfogadta a drogokat, több politikusa meztelenül járkált a városban, kalózkodásból tartotta el magát, és menedéket adott volna Kun Béláéknak. Mi volt ez a teljes kavalkád az egykori magyar kikötővárosban?

Az első világháború végén Olaszország a győztes oldalon állt, azaz joggal várta el, hogy 1915-ös belépéséért cserébe mindazon alpesi és adriai területet megkapja, ahol olaszok is élnek. A célokból sok minden meg is valósult – főleg Ausztria kárára növekedett az Olasz Királyság, amely bekebelezhette Dél-Tirolt, Triesztet, Friulit, Isztriát és Dalmácia egyes részeit.

 

Azonban a közvélemény mégsem volt elégedett, még többet akart volna: Fiumét és egész Dalmáciát, hogy az Adriai-tenger olasz beltengerré válhassék. Ezt a hangulatot az első világháborúba önkéntesként jelentkező írófejedelem, Gabriele D´Annunzio fejezte ki, aki 1918. október 24-én azt írta a liberális Corriere della Serában, hogy

 

az olaszok „megcsonkított győzelmet” értek csak el.

 

Ami egyben közvetett felszólítás volt arra is, hogy Róma – de legalábbis az olasz nép – ne fogadja el a határmódosításokat, hanem kérjen még több területet.

 

A kocka el lett vetve

 

Mivel azonban az olasz kormány nem akart konfliktust az új Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal, nem erőltette az adriai területek kérdését. Noha már 1918 októberében alakult egy Nemzeti Tanács Fiumében, amely kinyilvánította a város Olaszországhoz csatlakozását, ennek semmiféle nemzetközi jogi vagy politikai következménye nem lett. A városban amúgy is alakult egy másik Nemzeti Tanács, amelyet főleg horvát politikusok alkottak, és ők meg az új délszláv államhoz „csatolták” a tengerparti várost.

 

Gabriele D´Annunzio először Rómában tartott beszédeket a római kormány ellen. Az 55 éves író ekkora már az olasz irodalmi élet egyik fejedelmének számított, expresszionista-erotikus regényeivel, verseivel a mai napig a 19. század végének egyik legismertebb írója. Az első világháború kitörését militáns nacionalista megnyilvánulásokkal fogadta – a közvéleményre gyakorolt hatásával ő is hozzájárult ahhoz, hogy Olaszország 1915 májusában hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának (azaz egy év késéssel belépett az első világháborúba).

 

Miután D´Annunzio 1919 elejére látta, hogy a nagypolitika még Rómában is feladta az adriai területeket, kezébe vette a dolgok irányítását. Egy kisebb csapattal a Trieszt melletti Monfalconéban gyülekezett 1919 nyarának végén, hogy elfoglalják Fiumét.

 

„Drága barátom, a kocka el van vetve, holnap indulok, és beveszem Fiumét. Olaszország Istene velünk” – írta Mussolininek egy nappal az akció előtt, 1919. szeptember 11-én.

 

Mussolini ekkor már szervezte a fasiszta mozgalmat, és a befolyásos Il Popolo d´Italia főszerkesztője volt.

 

1919. szeptember 12-én D´Annunzio egy párszáz fős önkéntes sereg élén bevonult Fiumébe. Azonnal bejelentette, hogy a várost Olaszországhoz csatolja – Róma azonban nem reagált.

 

D´ANNUNZIO MEZTELENÜL AZ ADRIAI TENGERPARTON. FOTÓ: CAFFEINA / FB

 

D´Annunzio Fiumében ezért a saját uralmát tudta kiépíteni, amit eleinte az olasznyelvű polgárság is üdvözölt. De amikor az író számára 1920 elején világos lett, hogy egyedül maradt az akciójával, akkor

 

radikalizálódott helyben, és ez konfliktusokat szült a helyi olaszokkal is.

 

Például amikor az római kormány 1919 végén kompromisszumra próbált jutni D´Annunzióval, az író-költő először népszavazásra bocsátotta azt, majd amikor Fiume lakosságának többsége igent mondott, egyszerűen érvénytelenítette az eredményt.

 

Futuristák, bolsevikok, meztelenek

 

A Rómától – és egyben a reálpolitikától – való távolodás jele volt, hogy D´Annunzio 1920 tavaszán az anarchista Alceste De Ambrist kérte fel egy új alkotmány kidolgozására. Ekkora Fiume nem csupán az olasz nacionalizmus, de sokkal inkább az európai mindenoldali radikálisok kalandjává vált. Számos olasz futurista művész érkezett a városba, Léon Kochnitzky belga bolsevik politikus felelt a külkapcsolatokért – és még

 

azt is felajánlotta, hogy a magyar Tanácsköztársaság résztvevői Fiumébe meneküljenek.

 

Egyikük, Sziza Miklós valóban távozott is Fiumébe Kun Béla rendszerének bukása után. A városállam gazdasági helyzete is megromlott, ezért kalózkodásból tartották el magukat: hajókon ütöttek rajta és rabolták ki őket a Kvarneri-öbölben és az Adrián.

 

Celso Costantini, aki ezen hónapokban a pápai államot képviselte a városban, visszaemlékezéseiben azt írta, hogy „egy pogány kultúra újjászületése” zajlott Fiumében, amiben „hedonizmus és esztéticizmus keveredett”.

 

A hedonizmust nemcsak az jelentette, hogy a városban D´Annunzio még a keménydrogok használatát is megengedte, de számos művész eleve a ruházkodással is felhagyott, mert azt kispolgárinak gondolta.

 

Több futurista művész is meztelenül járt-kelt a városban.

 

A heteroszexualitás mellett D´Annunzio a homoszexualitás megélését is támogatta, korabeli beszámolók szerint főleg a katonái között fordult elő, hogy drogok hatása alatt, meztelenül, a város kellős közepén folytattak nemi aktust. Giovanni Comisso, olasz író, aki szintén önkéntesként vett részt Fiume elfoglalásában, úgy emlékezett vissza az 1920-as évre, mint amikor

 

„a szerelem határtalan volt”.

 

Guido Keller olasz publicista pedig a nudizmust, a vegetarianizmust és a buddhizmust népszerűsíteni jött Fiumébe.

 

GUIDO KELLER MEZTELEN NEPTUNUS-ISTENKÉNT A FIUMEI TENGERPARTON. FOTÓ: INTELLETUALE DISSIDENTE / WIKI

 

D´Annunzio eközben folytatta egyszerre nacionalista és antiklerikális politikáját. Főleg a katolikus egyházzal szemben lépett fel keményen, mert annak többsége horvát papokból állt. Fiumében a vallásosság inkább a paraszti hátterű horvátságra volt jellemző, már a magyar időkben is az olasz és a magyar nyelvű polgárság szekuláris volt.

 

D´Annunzio a város „kapitányaként” is (így neveztette magát) megmaradt művészembernek. Tevékenysége abban merült ki, hogy a helyi operából ellopott jelmezekben tartott a katonáival parádékat minden nap az egykori Kormányzósági Palotánál, ahova ő költözött be szeretőivel. A napi díszszemléket többórás beszédekkel zárta. Ő vezette be a később a fasiszták által használt üvöltést:

 

„Eia eia alalà” – ami amúgy nem jelent semmit, de ez vált a jelszavukká.

 

D´Annunzio nagyon nagy hangsúlyt fektetett a zeneiségre is – ezt később alkotmányos rangra is emelte (jelentsen ez bármit is) –, többek között Arturo Toscanini is eljött koncertezni a megszállt városba.

 

Ez már a fasizmus, tessék mondani?

 

Az a mai napig vitatott, hogy mennyiben lehet D´Annunziót és fiumei kalandját a fasizmus előfutárának tartani. Ami vitathatatlan, hogy Mussolinivel jóban volt, a terveiről tájékoztatta őt (bár Mussolini nem támogatta), és az író-költő militáns nacionalizmusa is egyértelműen fasisztoidnak tekinthető.

 

A szabadkőműves és ateista D´Annunzio számára a nemzet egy új világi istent jelentett,

 

amit erővel kell szolgálni. Politikájában az expresszionizmus jegyei figyelhetőek meg, miközben az esztétika minden téren inkább fontosabb volt neki, mint a tényleges politikai taktika. Politikusnak csapnivaló, írónak pedig dagályos volt.

 

Azok, akik D´Annunzio fiumei kalandjának fasiszta jellegét tagadják, éppen arra mutatnak rá, hogy hívei között kommunisták, fasiszták egyaránt megtalálhatóak voltak. Ők főleg a fiumei kaland kicsapongó jellegét hangsúlyozzák. Giordano Bruno Guerri, a D´Annunzio hagyatékát és emlékét őrző alapítvány liberálfasiszta vezetője például úgy véli:

 

D´Annunzio és csapata voltak „az igazi hatvannyolcasok”.

 

1920. szeptember 8-án kiáltotta ki saját államát

 

Ráadásul az állam, amit D´Annunzio éppen száz évvel ezelőtt, 1920. szeptember 8-án kiáltott ki – legalábbis papíron –, számos anarchista, szindikalista, demokratikus jegyet viselt magán.

 

ÖNMAGA FARKÁBA HARAPÓ KÍGYÓ VOLT AZ ÚJ ÁLLAM JELKÉPE, AZ EGYIK JELSZAVA PEDIG: „KI ELLENÜNK?” FOTÓ: WIKIPEDIA

 

A már említett anarchista De Ambris dolgozta ki a Kvarneri Chartát, amely a száz éve kikiáltott Kvarneri Olasz Régensség alkotmánya hivatott volna lenni. A szöveg – azontúl, hogy D´Annunzio burjánzó stílusát magán viseli, azaz egyes részeiben inkább irodalmi műnek, mint egy jogi szövegnek tűnik – valóban sok újítást tartalmazott: szigorúan elválasztotta az államot az egyháztól, megszüntette a katolikus vallás és egyház privilégiumait (ehelyett egy szekuláris nemzetvallás mellett tett hitet), általános választójogot adott a nőknek, bevonta a szakszervezeteket a hatalomgyakorlásba.

 

AZ ANARCHO-SZINDIKALISTA ALCESTE DE AMBRIS ÍRTA A SZÁZ ÉVE KIKIÁLTOTT KVARNERI RÉGENSSÉG ALKOTMÁNYÁT. FOTÓ: MUSEO CORRIDONI / WIKI

 

Az azonban nem igaz, hogy akár a drogokat, akár a homoszexualitást hivatalosan legalizálta volna – ezek inkább csak a mindennapok részét képezték. Az alkotmány általi megerősítés már csak azért sem volt fontos, mert bár D´Annunzio kikiáltotta államát – de a De Ambris által kidolgozott alkotmány tényleges alkalmazására soha nem került sor, például nem tartottak választásokat sem az alapján (azaz az általános választójog is megmaradt papíron).

 

A Régensség kikiáltása azonban – hiába volt a cél az, hogy majd csatlakozik Olaszországhoz – gyakorlatilag a Rómával való szembefordulást is jelentette.

 

D´Annunzio egész személyisége és fiumei ténykedése tarthatatlan lett Róma számára.

 

Az új olasz miniszterelnök, Francesco Saverio Nitti inkább megállapodásra törekedett Belgráddal, ennek keretében 1920 novemberében a két ország a rapallói egyezményben lefektette a határokat – Fiume pedig önálló városállam lett, azaz D´Annunzio terve, hogy a Régensség csatlakozik Olaszországhoz, szertefoszlott.

 

D´Annunzio számára ez vereség volt, a Nitti-kormány ugyanis nem állt ki Fiume megszerzése mellett.

 

D´Annunzio végül 1920. december 21-én hadat üzent Olaszországnak,

 

bár nem igazán érthető, ezt hogy képzelte el. Miközben neki párszáz fős önkéntes serege volt csak (ennek nagy része is inkább kalandorokból és müvészekből állt, nem igazi katonákból), az olasz hadiflotta meg ott állomásozott a város előtt.

 

A válasz meg is született: 1920. december 24-én szó szerint kibombázta az olasz hadiflotta D´Annunziot a Kormányzósági Palotából. Az író-költő azonnal menekülőre fogta, és csapata élén elhagyta Fiumét.

 

D´Annunzio után jött csak az igazi Fiumei Szabadállam

 

A városban, amely a rapallói szerződés értelmében hivatalosan önálló lett (Fiumei Szabadállam),

 

az egykori budapesti országgyűlési képviselő, Riccardo Zanella vette át a hatalmat.

 

Noha 1918-ban még ő is támogatta az Olaszországhoz való csatlakozást, 1920-ra ismét – mint a magyar időkben – a fiumei autonómia híve lett. Zanella eleve tagadta, hogy Fiumében olaszok vagy horvátok élnek – szerinte ugyanis ők mind a „fiumei nemzet” része, amely – hasonlóan a svájci nemzethez – többnyelvű. Zanella uralmát azonban 1922-ben már tényleges fasiszták döntötték meg. Miután Mussolini hatalomra került Rómában, 1924-ben Fiumét hivatalosan is Olaszországhoz csatolták, ami a helyi horvát és szlovén nyelvű lakosság (triesztihez hasonló) üldözését hozta magával.

 

Fiume csak D´Annunzio miatt érdekes?

 

Amikor az önálló Fiuméről beszélünk, nagyon sokszor összemosódik a D´Annunzio-féle állam – amelynek alapja az olasz irredentizmus volt – és a Zanella-féle Szabadállam, amely viszont tényleg egy önálló Fiumét akart. (Az önálló Fiumének a ma a városhoz tartozó Sušak nem volt része, az ugyanis még a magyar időkben is Horvátország volt.)

 

Miközben az olasz jobboldalon D´Annunzio a mai napig legendás figura – Trieszt forza italiás polgármestere 2019-ben szobrot is emeltetett neki éppen a fiumei kaland évfordulójára –,

 

Fiume 1918 és 1922 közötti története nem redukálható erre az egy akcióra,

 

főleg, hogy a lakosság D´Annunziot nem fogadta örömmel.

 

Akit ezen turbulens évek D´Annunzio szemszögéből érdekelnek, annak Giordani Bruno Guerri könyvét ajánlom (Disobbedisco. Cinquecento giorni di rivoluzione: Fiume 1919-1920): a nyíltan d´annunziánus történész a fiumei kaland futurizmusát és expresszionizmusát emeli ki igen nagy részletességgel megírt munkájában. Aki viszont inkább a tényleges társadalmi folyamatokra, reakciókra kiváncsi, annak

 

érdemes kivárni Dominique Kirchner Reill floridai történész év végén megjelenő monográfiáját

 

(The Fiume Crisis. Life in the Wake of the Habsburg Empire), amiben a D´Annunzio-korszak alatti és azutáni Fiume történetét akarja elmesélni.

 

NYITÓKÉP: D´Annunzio botra támaszkoda katonái között Fiumében / Wikipedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Legának nem sikerült bevennie az ötven éve vörös Toszkánát, az Öt Csillag az északi régiókban gyakorlatilag eltűnt, a déliekben összeomlott.

Hónapok kérdése, és közvetlen vasúti összeköttetése lesz a román főváros repülőterének a belvárossal. Eddig csak buszozni vagy taxizni lehetett.

A koronavírus miatt idén hiány volt a külföldi munkaerőből.

A ma újrainduló parlamentben már bevezetett az Országgyűlés Hivatala a koronavírus-fertőzést megelőző intézkedéseket, azok azonban a politikusokra nem vonatkoznak. De akkor hogyan védekeznek majd a politikusok?

Az untig ismert sorosozás mellett az is kiderül a miniszterelnök Magyar Nemzetben megjelentetett cikkéből, hogy a brüsszeli politika a németet követi.

Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás