+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. július 14. kedd, 13:14
Száz évvel ezelőtt olasz fasiszták felgyújtották a trieszti szlovénok központját, a Narodni Domot. Most hétfőn, rá száz évre a szlovén és az olasz államfő jelenlétében kapta vissza a megfogyatkozott szlovén közösség az épületet. Sérelmek mindkét oldalon vannak, Trieszt az ellenségeskedés folytatásához és a megbékéléshez egyaránt ideális város. Melyik utat választja?

1920. július 13-án hatalmas lángok csaptak fel egy trieszti többemeletes szecessziós épületben. A Bécsben tanult, részben szlovén származású Max Fabiani tervezte Narodni domot helyi fasiszták támadták meg, az épület – benne a Hotel és Café Balkannal, a szlovén Edinost napilap szerkesztőségével és az ugyanezen név alatt működő szlovén párt irodáival – teljesen leégett.

 

A pályaudvartól és a belvárostól csak pár percnyi gyaloglásra található épületet 1904-ben adták át:

 

az akkor még a Habsburg-kikötőváros több, mint negyedét kitevő szlovénok kulturális és politikai központja volt az épület.

 

A KIÉGETT NARODNI DOM ELŐTT PÓZOLÓ OLASZ FASISZTÁK 1920-BAN. FOTÓ: NARODNA IN ŠTUDIJSKA KNJIŽNICA V TRSTU

 

Jönnek a szlovénok!

 

Trieszt mindig is multikulturális város volt, a szlovénok jelenléte azonban zavarta a főleg olasznyelvű politikai és gazdasági elitet.

 

A korábbi népek (akik elsősorban a 18. századtól, amikor VI.Károly német-római császár szabad kikötővé tette a várost, érkeztek) német, görög, szerb, angol és francia kereskedők voltak, s ők jól beilleszkedtek a hasonló társadalmi státuszú olasz elit mellé. A szlovénok, akik a környező falvakban (a Karszt-hegységben, Isztria és Krajina közeli vidékein) éltek, csak a 19. század közepétől kezdtek el bevándorolni.

 

A mélyen katolikus, paraszti származású szlovénok a liberális, kozmopolita, szekuláris kikötővárosban sokakat irritáltak,

 

főleg, hogy az 1850-es, 1860-as évek osztrák kultúrharca – azaz a liberálisok és klerikálisok szembenállása – Triesztben gyakorlatilag a liberális olaszság és a klerikális szlovénség ellentéteként jelent meg. A katolikus egyház és papság – szintén az olaszok nagy bánatára – a helyi szlovénség egyik fő támasza lett, Triesztben az 1830-as évektől a Habsburg Monarchia végéig – egy német püspök kivételével – csak szlovén főpapok ültek a püspöki palotában.

 

A szlovénok jelenléte nem csak kulturális és politikai ellentéteket szült. A helyi olaszság attól tartott, hogy a szlovénok túlszaporodják a várost. Miközben 1900-ban még Trieszt lakosságának „csak” 13 százaláka vallotta a szlovént köznyelvének (az osztrák népszámlálás nem a nemzetiségre vagy az anyanyelvre, hanem a mindennapi életben használt „köznyelvre” kérdezett rá),

 

1910-ben már majdnem 60 ezer szlovén élt Triesztben, ami a kikötőváros akkori lakosságának több, mint 26 százalékát jelentette.

 

Noha Trieszt sohasem volt többségben szlovén, a Habsburg Monarchián belül itt élt a legtöbb szlovén, mindenképpen jóval több, mint Krajina koronatartomány amúgy szlovén többségű fővárosában, Laibachban (Ljubljanában). Ezért is számított Trieszt egyben az Ausztrián belüli szlovénség számára is kulturális „fővárosnak”; a Narodni Dom és az ottani intézmények ezt is kifejezték.

 

Az olaszság – legalábbis a város politikai és gazdasági életét uraló olasznyelvű elit – attól tartott, hogy pár évtized alatt a város szlovén többségűvé válhat, elvégre a trieszti gyárakba, s különösen a kikötőbe „ömlöttek le” a szlovénok a falvakból.

 

Hogy persze az egész nemzetiségi konfliktus, ami emögött felsejleni látszik, mennyire csak egy elitdiskurzus volt, amely se az olasz, se a szlovén átlagembert nem különösebben érdekelte Triesztben, bizonyítja, hogy amikor a város már általános, szabad, titkos (noha csak a férfiakra kiterjedő) választójog alapján választhatta képviselőit a bécsi parlamentbe,

 

a városi közéletet addig uraló olasz nemzeti liberálisok óriásit buktak, egyetlen mandátum kivételével mindet a hangsúlyosan nemzetek feletti (azaz helyben olasz, szlovén, horvát és német nyelvű) szociáldemokraták nyertek meg,

 

akiknek amúgy egyik ismert trieszti politikusuk egy magyar munkás, Domokos Lajos volt.

 

A szlovénellenesség azonban az olasz nemzeti liberálisokat, akiknek nagyrésze szabadkőműves volt, végig meghatározta. Ez persze nem jelenti azt, hogy akár csak ezen olaszok irredenták lettek volna (azaz az Olasz Királysághoz való csatlakozást szorgalmazták volna), ugyanis azt ők is belátták, hogy a kikötőváros csak a Habsburg Birodalmon belül fejlődhet, Olaszországon belül periférikussá válna (amint az végül történt is).

 

Megjöttek a fasiszták

 

Az első világháború végével azonban a város Olaszországé lett, bár korabeli visszaemlékezések szerint a trieszti olaszok között se volt túl nagy az öröm, a megszálló olasz csapatokat pedig sokan tényleg idegenként fogadták (akiknek olasza eleve el is tér a helyi dialektustól, a német és szláv szavakkal tarkított triestintől).

 

Az olasz uralommal a fasiszták is megjelentek – persze először csak mint egy helyi ellenzéki csoportosulás. Triesztből szervezte amúgy Gabriele D´Annunzio anarcho-fasiszta költő Fiume elfoglalását is (impresa di Fiume), amire 1919 őszén került sor. Triesztben tehát nagyon sok irredenta, fasiszta gyűlt össze – jóval azelőtt, hogy Mussolini ténylegesen átvette volna a hatalmat Rómában. A feketeingesek számára

 

Trieszt a „città italianissima”, azaz a legolaszabb város lett – ami nem tényleírás (elvégre a lakosság legalább 40 százaléka nem az olasz nemzetiséghez tartozott), hanem vágyálom (egyben fenyegetés) volt.

 

Ezen feketeinges aktivisták rohamozták meg 1920. július 13-án a Narodni domot. Egész nap rajtaütéseket tartottak a város szlovén és horvát lakosságán, a szlovén boltok ablaküvegeit betörték, a jugoszláv konzulátust megtámadták, majd mire beesteledett, a fáklyás fasiszta tömeg a Narodni dom elé vonult, azt felgyújtották, az épület egész este lángolt.

 

A szlovénok kulturális központjának felgyújtása mutatja: a fasizmus kezdettől fogva az agresszív, militáns nacionalizmus ideológiája volt.

 

Noha a zsidóellenességet Mussolini csak 1938-ban tette magáévá – amúgy nem véletlenül a trieszti polgármesteri hivatal erkélyéről olvasta be az olasz faji törvényeket (elvégre Triesztnek jelentős zsidó lakossága is volt) –, a helyi szlovénság a fasizmus hatalomra kerülésének első napjától tudta, mit jelent a rendszer: brutális elnyomást, üldöztetést. Akit a trieszti szlovénok fasizmus alatti szenvedései érdekelnek, annak az idén augusztusban 107 éves trieszti szlovén író, Boris Pahor regényeit ajánlom. A Narodni Dom felgyújtását többek között a Trg Oberdan című regényében örökítette meg (a regény Piazza Oberdan címen olaszul és németül is olvasható).

 

MUSSOLINI TRIESZT FŐTERÉN JELENTETTE BE 1938-BAN A ZSIDÓELLENES FAJI TÖRVÉNYEKET, DE A FASIZMUS MÁR ELŐTTE IS FAJI ALAPON ÜLDÖZTE A VÁROSBAN A SZLOVÉN LAKOSSÁGOT, AMELYNEK MÉG NYELVÉT IS BETILTOTTÁK. FOTÓ: ISTITUTO LUCE / WIKIPEDIA

 

A fasiszták és nácik börtöneit is megjárt, a jugoszláv partizánok oldalán harcoló Pahor regényeiben írta le azon 1920-as, 1930-as éveket, amikor

 

Bécs liberális és szabad nemzetiségi politikája után a szlovén nyelv Olaszországban teljesen be lett tiltva, az utcai használatát is üldözték,

 

a szlovén iskolákat bezáratták. Olaszország a kisebbségeivel brutálisabban bánt, mint bármely környező állam a magyarokkal; Róma semmiféle kisebbségi jogot nem ismert el, és célja egyértelmű volt: a hajdanán soknemzetiségű városokat, régiókat (Triesztet, Fiumét, Isztriát, a Kvarner-öböl szigeteit vagy akár Dél-Tirolt) brutálisan olasszá asszimilálni.

 

Több tízezer szlovén és horvát került börtönökbe csupán nemzetisége miatt (az olasz állam a mai napig nem hajlandó nemhogy kárpótlást fizetni, de még bocsánatot sem kérni az áldozatoktól). Mussolini tudatosan délolaszokat telepített be az Ausztriától megszerzett területekre, akiknek értelemszerűen nem volt semmiféle kötődésük az adott vidékhez, viszont még ingerültebben reagáltak a számukra teljesen szokatlan szláv jelenlétre.

 

Ki ütött vissza elöször?

 

Az olasz nacionalisták persze ilyenkor saját sérelem gyanánt a TIGR (Trst-Istra-Gorica-Rijeka) partizánszervezetet hozzák fel példaként, amely – helyi kommunisták és katolikus papok támogatásával – támadásokat hajtott végre az olasz állam ellen. Az olasz jobboldal a mai napig terroristáknak tartja a TIGR tagjait, akiknek nagy részét a Trieszt melletti Basovizzaban (Bazovicában) a fasiszta állam 1930-ban kivégezte.

 

Az olasz állam maga is egészen a közelmúltig terroristáknak tekintette őket, holott egy antifasiszta – alapvetően katolikus indíttatású – partizáncsapatról volt szó.

 

A helyi szlovénok részt vettek a kommunista ellenállásban is: mind Tito, mind az olaszok partizánmozgalmában harcoltak, Triesztet magát 1945 május elsején Tito csapatai szabadították fel (a város akkora már német megszállás alatt állt).

 

MINDEN ÉV MÁJUS 1-JÉN HELYI OLASZ ÉS SZLOVÉN KOMMUNISTÁK JUGOSZLÁV ZÁSZLÓKKAL FELVONULVA EMLÉKEZNEK TITÓRA ÉS A FELSZABADULÁSRA. FOTÓ: TECHET PÉTER

 

Noha Tito azt szerette volna, ha a Jugoszlávián belüli Szlovénia fővárosa Trieszt lehetne – innen a szlovén nacionalisták által a mai napig használt jelszó: „Trst je naš!“ („Trieszt a miénk!“) –, a második világháború után Trieszt 1954-ig ENSZ-felügyelet alatt önálló állam lett. A ma is létező trieszti autonomisták, akik nem ismerik el Olaszország joghatóságát a város felett (ez főleg abban nyilvánul meg, hogy nem fizetnek adót), Trieszt belvárosában található székháza ma is az egykori szövetségeseket várja vissza.

 

1954 után Trieszt ismét Olaszországé lett – bár nemzetközi jogilag egyrészről vitatott, hogy az olasz állami hatalom a kikötőre is kiterjed-e (az autonomisták szerint az továbbra is ENSZ-felügyelet alatt kell, hogy álljon), másrészről az is vitatott, hogy 1954-ben Trieszt valóban Olaszországhtoz lett-e csatolva, vagy a várost addig kormányzó ENSZ csupán az igazgatási jogokat adta át Rómának, de a város nemzetközi jogilag továbbra is szuverén lenne.

 

Mindenki másra és másképp emlékezik Triesztben

 

Trieszt sokszínű múltja, összetett lakossága és különösen a kommunista Jugoszláviához való közelsége miatt

 

egymásra rakódó, egymással ellentétes emlékezetpolitikák helyszíne lett.

 

A fasisztáknak és irredentáknak, akik még a 1980-as években is uralták a XX Settembre utca környékét és megverték az arra tévedő balosokat és szlovénokat, Trieszt az olaszság legkeletibb bástyája, amit védeni kell a szlávoktól és kommunistáktól. A szlovén nacionalisták számára Trieszt a szlovénok igazi fővárosa. A helyi monarchisták és autonomisták az osztrák időket, a függetlenséget sírják vissza, és sokat küzdenek azért, hogy a város ismét pozitívan emlékezzék Habsburg-múltjára.

 

Ezen utóbbi körökhöz állt közel a várost 1993 és 2001 között polgármesterként irányító, magyar származású Riccardo Illy – az Illy-kávécég tulajdonosa, itt írtam róla bővebben –; a balliberális vállalkozó-politikus érte el például, hogy visszakerülhetett Erzsébet császár- és királynő szobra a pályaudvar elé. De ma is nagyon sok helyi étteremben vagy autón látni osztrák zászlót, Habsburg-címert vagy az 1945 és 1954 közötti függetlenségre utaló T.L.T. (Territorio Libero di Trieste) feliratot.

 

A TRIESZTI AUTONOMISTÁK A BELVÁROSI SZÉKHÁZUKBAN MÉG MINDIG VÁRJÁK VISSZA A SZÖVETSÉGESEKET, SZERINTÜK UGYANIS OLASZORSZÁG JOGTALANUL SZEREZTE MEG TRIESZTET. FOTÓ: TECHET PÉTER, AZONNALI

 

És persze vannak a kommunisták, akiknek egy része olasz kommunista, más része titoista (ezen belül is vannak olasz titoisták és szlovén titoisták), akik Triesztet a hidegháború alatt szívesen Jugoszláviához csatolták volna – számos olasz kommunista költözött át az 1950-es években Fiumébe, hogy egy kommunista országban élhessen.

 

A Narodni dom visszatér

 

Triesztben alig van olyan tér, emlékmű, akár csak utcakő, amihez ne tapadna számos, egymással teljességgel ellentétes emlékezet. A Narodni Dom, amely mára szépen felújítva a trieszti egyetem nemzetközileg is híres fordító- és tolmácsiskolájának ad többek között otthont, szintén egy olyan pont a városban, amiről vélhetően minden triesztinek megvan a maga kis narratívája. Valakinek ma is az elszlovénosodás veszélyét jelenti (holott mára a város lakosságának alig 3 százaléka szlovén, azaz Mussolini asszimilációs politikája sikeres volt), másnak a megmaradt kis szlovén közösség dafke élni akarását szimbolizálja, megint

 

másoknak pedig egy olyan kort – a Habsburg-időket –, amikor Triesztben még békésen élhetett egymás mellett olasz, szlovén, német, görög, szerb, zsidó.

 

A TRIESZTI MONARCHISTÁKNAK IS MEGVAN A MAGUK EMLÉKEZETPOLITIKÁJUK, ITT ÉPPEN EU-S ÉS OSZTRÁK ZÁSZLÓK ALATT EMLÉKEZNEK MÁRIA TERÉZIÁRA. FOTÓ: TECHET PÉTER

 

A Narodni Dom az 1990-es években a trieszti egyetemhez került, a földszinten pedig egy szlovén könyvtár jött létre.

 

Mind Szlovénia, mind a helyi szlovén kisebbség régóta kérte, hogy az eredetileg is a szlovénok által és maguknak épített, de a fasiszták által elkobzott épület ismét kerüljön vissza szlovén tulajdonba. Trieszt erről azonban hosszú ideig hallani sem akart, az egyetlen, amire a város hajlandó volt, hogy 2004-ben olasz- és szlovénnyelvű emléktáblát helyezett el a Narodni dom falán, amely az épület történetére és a fasiszták általi felgyújtására emlékeztetett.

 

Minden év július 13-án a helyi szlovén közélet megemlékezik a fasiszta támadásra. Az idei százéves évforduló nemcsak azért különleges, mert jelen volt Sergio Mattarella olasz és Borut Pahor szlovén államfő, de azért is, mert

 

az olasz állam hivatalosan is a helyi szlovén kisebbség tulajdonába adta vissza az épületet, amely így száz év után ismét a trieszti szlovénság kulturális központja lehet.

 

A tényleges tulajdonosváltás azonban akár még éveket is igénybe vehet, főleg, hogy esetleg új helyet kellhet találni a jelenleg az épületben lévő tanszékeknek. Pahor (aki csak névrokona az író Pahornak) azt hangsúlyozta, hogy „egy százéves igazságtalanság lett jóvá téve“, és örömét fejezte ki afelett, hogy „Olaszország és Szlovénia közösen ünnepel“.

 

SERGIO MATTARELLA A TRIESZTI NARODNI DOM ELŐTT ÍRTA ALÁ A TULAJDONOSVÁLTÁST, MELLETTE BORUT PAHOT SZLOVÉN ÁLLAMFŐ ÁLL. FOTÓ: BORUT PAHOR / FB

 

A Narodni domban mind az olasz, mind a szlovén államfő kitüntette az idén augusztusban 107 éves Boris Pahor írót, aki a hétvégén nagyinterjút adott a Corriere della Sera napilapnak. Pahor azt mondta a jobboldali liberális napilapnak:

 

„Hétéves voltam, amikor a fasiszták felgyújtották az épületet, száz évvel később pedig, amikor az épületet visszakapják a szlovénok, megint itt vagyok. A küldetés teljesítve.”

 

BORIS PAHOR TRIESZTI SZLOVÉN ÍRÓ HÉTÉVESEN MAGA IS LÁTTA A LÁNGOLÓ NARODNI DOMOT, SZÁZ ÉVVEL KÉSŐBB A FASISZTÁK ÉS NÁCIK BÖRTÖNEIT IS MEGJÁRTAN AZ IDÉN 107 ÉVES ÍRÓ A NARODNI DOM VISSZATÉRÉSÉT IS MEGÉRHETTE. HÉTFŐN MINDKÉT ORSZÁG ÁLLAMFŐJE A LEGNAGYOBB ÁLLAMI KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÍTETTE A VILÁGHÍRES ÍRÓT (A KÉPEN ÉPPEN SERGIO MATTARELLA TÜNTETI KI PAHORT). FOTÓ: IL PICCOLO / FB

 

Az emlékek ma is megosztanak még

 

A Narodni dom ünnepélyes átadása előtt a két államfő a Trieszt feletti Karszt-hegység egyik kis helységét, Bassovizat (Basovicát) kereste fel. 1930-ban itt végezte ki a fasiszta állam a szlovén-horvát TIGR-csoport ellenállóit. 1945 után pedig Tito partizánjai az itteni mélyedésekbe lőttek bele több, a kommunizmus elől menekülő olaszt. Azaz

 

a kis hegyi település mindkét nép számára egyszerre emlékhely – és vádpont a másik ellen.

 

Ez utóbbinak akart Mattarella és Pahor véget vetni, akik a közös emlékezést hangsúlyozták.

 

A szlovén és olasz államfő kéz a kézben rótta le tiszteletét az olasz fasizmus szlovén és a jugoszláv kommunizmus olasz áldozatai előtt.

 

BORUT PAHOR SZLOVÉN ÉS SERGIO MATTARELLA OLASZ ÁLLAMFŐ KÉZ A KÉZBEN EMLÉKEZETT MIND AZ OLASZ FASISZTÁK, MIND A TITOISTA PARTIZÁNOK ÁLDOZATAIRA EGY TRIESZT FELETTI HEGYI FALUBAN. FOTÓ: BORUT PAHOR / FB

 

Nem mindenkinek tetszett azonban a két államfő békülése. Hétvégen olasz neofasiszták tüntettek a Narodni Dom visszaszolgáltatása ellen, egyben azt is állítva, hogy a TIGR kivégzett ellenállói „terroristák” voltak, akiknek „nem jár bocsánat”.

 

Giorgia Melonit, a neofasiszta, Orbánnal jó kapcsolatokat ápoló Olaszország Testvérei párt elnökét a hétfői megemlékezések „keserűséggel” töltötték el, mert szerinte a titoizmus áldozatait nem lehet „a szlovén terroristákkal” egy napon említeni, valamint a politikusnő szerint azzal, hogy Olaszország már korábban a trieszti Szlovén Nemzeti Színházat átadta a szlovén közösségnek, megtett mindent; Meloni szerint a Narodni dom átadása „felesleges”.

 

Orbán olaszországi hívei megígérték: megakadályozzák a tényleges tulajdonoscserét.

 

A közös megemlékezés azonban szlovén részről is kiváltott kritikát. A hétfői basovizzai (bazovicai) látogatás alkalmával trieszti szlovén kommunisták „árulózták” le Pahort, amiért megemlékezett a titoista partizánok által megöltekre is, akik az ellentüntetők szerint mind „fasiszták” voltak. A helyi szlovén kisebbség nyílt levélben tiltakozott Pahornál „a többedik megalázás ellen”, szerintük ugyanis a TIGR-csoport fasiszták általi kivégzését nem lehet együtt említeni a jugoszláv partizánok fasisztaüldözésével.

 

Jože Pirjevec trieszti szlovén történész szerint is a két államfő két összehasonlíthatatlan eseménysort próbált meg összemosni. Az emlékek vitája tehát folytatódik az Adria-parti városban.

 

NYITÓKÉP: Österreichische Nationalbibliothek, Ansichtskarten Online

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A járvány miatt nem közlekedő reptéri járatra árult 900 forintos jegyek a BKK-t 14 millió forinttal gazdagították. Mi történt?

Korábban napokkal előre beharangozták, hogy Európa utolsó diktátora leteszi hivatali esküjét. Ez most elmaradt.

Két mondatban összefoglalva ez az Európai Bizottság új terve.

Az elmúlt hét nap átlaga bőven meghaladja azt az értéket, amely felett a WHO szerint a járvány nincs kordában tartva.

És ráadásul még gmailes is vagy? Van megoldás, olvasd el itt Bakó Bea szerdai hírlevelét!

Ha az ellenzék komolyan gondolja a győzelmi esélyeit, el kell döntenie, hogy hogyan indul, ezért vitasorozatot indítunk ellenzéki politikusokkal
és értelmiségiekkel.

A Csehszlovákiából a második világháború után a kollektív bűnösség elve alapján üldözött német és magyar kisebbség sorsa a szlovákok és a csehek körében nagyrészt máig kibeszéletlen.

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás