+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Varsányi Bence
2020. október 30. péntek, 11:10
Ha az abortuszról csak a nők, a cigányügyekről meg csak a cigányok foglalhatnak állást, mert mindenki törődjön a maga dolgával, úgy biztos nem fogunk össztársadalmi problémákat megoldani.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A lengyelországi abortusztörvény szigorítása kapcsán megjelent az Azonnalin egy pro-choice véleménycikk – vagyis inkább személyes abortuszbeszámoló, a végén egy világos állásfoglalással –, ami a témára jellemzően heves indulatokat váltott ki a kommentszekciókban.

 

Amikor valaki az abortuszról ír, akkor persze nagyon naivnak kell lennie ahhoz, hogy ne érezze, hogy most bizony tátott szájjal rohan abba a bizonyos erdőbe. Ha pro-choice, egy pillanat alatt gyilkosként bélyegzik meg, de legalább felbujtóként, ráadásul ha még nő is az illető, akkor a kommentelők vérmérsékletétől függően könnyen „rideg picsa” vagy „szívtelen kurva” lesz. Hasonlóképp, ha pro-life, a felvilágosult, nyugati társadalom ellenségeként azonosítják, mert korlátozná a nők döntésének szabadságát, ráadásul ha még férfi is az illető, akkor rögtön elnyomó patriarcha vagy egyenesen erőszaktevő válik belőle.

 

A vita nyilván szükséges, a személyes megélések pláne, mert segíthetnek az arra nyitottaknak, hogy megértsék a másik viszonyulását a témához, viszont ez az írás most véletlenül sem lesz abortuszpárti vagy abortuszellenes manifesztó. Nem azért, mert ne lenne róla véleményem, természetesen van, és nem is azért, mert inkább megúsznám a már-már bestiális hozzászólásokat, hanem mert

 

az említett írás utóélete két sokkal súlyosabb problémára mutat rá, mint a véget nem érő pro-life-pro-choice csatározás.

 

Az első probléma, ami miatt igazából ez az egész rettentően polarizált, és gyakran szélsőséges szóbirkózás fakad, az, hogy a legtöbben képtelenek belátni, hogy ez egy parttalan vita.

 

Fontos leszögezni, hogy nem azért parttalan, mert a két tábor már annyira nekifeszült egymásnak, hogy soha nem fognak zöld ágra vergődni egymás véleményével, hanem azért, mert a kérdésre nincsen egzakt válasz, egyszerűen a probléma mibenlétéből adódóan nem is létezhet.

 

A halálbüntetés esetén a felvilágosult nyugaton konszenzus van arról, hogy annak végrehajtása bizony gyilkosság. A halálbüntetéspártiak sem tagadják a gyilkosság tényét, csak úgy gondolják, hogy bizonyos esetekben indokolt lehet a másik ember életének kioltása.

 

Ahogyan viszont kollégám nagyon helyesen rámutatott,

 

az abortuszkérdés egy nem megválaszolható filozófiai, pontosabban metafizikai probléma, legalábbis a mi társadalmunkban.

 

Az abortusz kapcsán soha nem lehet konszenzus, mert a kérdés lecsupaszítva annyi, hogy mikortól, vagyis inkább mitől tartjuk az embert embernek.

 

Gyilkosozhatnak hörögve azok, akik a lélekben hisznek, és kiabálhatnak akármilyen hangosan a tudományfetisiszták, hogy ebben és ebben a szaklapban megmérték centivel, hogy a magzat csak pár hónaptól számít embernek, előtte csak „egy elbaszott hal” (az indulatosság illusztrálásáért itt egy konkrét hozzászólást idézek), objektív ítélet nem létezik.

 

Ha ezt belátnánk, akkor talán le lehetne csavarni az indulatokat is, és úgy tekinteni a vitára, mint egy nagy megbeszélésre, ahol ugyan soha nem lesz közös álláspont, de aminek során rendre izgalmasabbnál izgalmasabb kérdések merülnek fel.

 

Ha már Lengyelország: engedélyezzük-e az abortuszt, ha a gyerek egyébként súlyos fogyatékossággal jönne a világra? Ha engedélyezzük, akkor pedig végső soron nem a fajnemesítés egy eszközévé válik? Mi legyen, ha a gyereknek nem biológiailag lenne nehéz az élete, hanem az életkörülményekből adódóan? És ez csak pár kérdés a kérdések végtelen sorából.

 

És itt térnék rá a második problémára egy érv mentén, ami

 

az abortuszpártiaknál szinte mindenhol megjelenik: a nők dolgába csak ne szóljanak bele a férfiak!

 

Most nem az egyéni esetekre gondolok, hogy az apa nem szólhat bele, hogy abortálják-e a magzatot vagy ne, hanem arra, hogy azt nem akarják, hogy férfiak mondják meg, hogy engedélyezzék-e az abortuszt, vagy milyen esetekben engedélyezzék.

 

Egyáltalán nem meglepő, hogy milyen gyakori ez az érv, mert a kiindulópontja végülis teljesen jogos: mind a gyerek megtartásának, mind az abortusz elvégzésének a következményeit az anya viseli jobban, lévén az ő testéről van szó.

 

Csakhogy ez korántsem kéne azt jelentse, hogy akkor a hatvanas, öltönyös politikus férfiak, vagy bárki, akinek lóg valami a két lába között, fogja csak be szépen a pofáját, mert nem az ő dolga.

 

Ez egy össztársadalmi kérdés, amire ugyan nincs jó válasz, viszont amiről fontos a diskurzus, így

 

a legnagyobb bűn, amit az abortuszvita kapcsán elkövethet valaki, az a diskurzus túszul ejtése, a társadalom egy részének kategorikus kizárása a vitából.

 

Ez a tendencia sajnos nemcsak az abortusznál figyelhető meg, hanem például a különböző kisebbségek ügyeinél is, amikor jellemzően az újbaloldal kizárólag az adott kisebbségnek oszt csak lapot, hogy beszéljenek az egyébként az egész társadalmat érintő problémákról.

 

Az irány (és a tempó) azon kívül, hogy rémisztő, gyakorlatilag az emberi társadalmakat kialakító folyamatokkal is tökéletesen szembemegy. Gondoljunk csak bele: ha mindenki kizárólag a saját maga dolgával törődött volna a történelem során, akkor nem születtek volna meg azok az együttműködések, amik naggyá tették az emberiséget.

 

Persze, most „csak” az abortuszról van szó, ami ráadásul egy megoldhatatlan kérdés, de

 

a diskurzusból való nemi vagy faji alapú kirekesztés alapjában véve társadalomellenes,

 

és ad absurdum leépíti az általunk ismert civilizációt.

 

Lehet, nem kéne sem most, sem máskor.

 

Olvass még Varsányi Bencétől az Azonnalin! Vitáznál? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egyhónapos szünet után megújul és visszatér az Azonnali podcastja, a Helyzet – új formátummal, logóval és tartalommal. Tartsatok velünk!

A Képzőművészeti Központ épülete hétfőn gyulladt ki, a pár éve felújított orgonát sem biztos, hogy meg lehet-e menteni.

Nem volt már hova beszállítaniuk, az éttermek bezártak a lockdown miatt.

Budapestről már csak Szkopjéba és Podgoricába lehet repülni.

Mint írják, az Európai Bizottság figyelmen kívül hagyja az európai polgárok hangját, és hiányzik belőle az empátia az EU őshonos nemzeti és nyelvi közösségeivel szemben.

A huszonhároméves ötletgazda szerint szakítani kell azzal, hogy a király többet ér, mint a dáma, mert azt üzeni, hogy a nők kevesebbet érnek, mint a férfiak.

Az olasz kormányfő az USA-t
és Kínát is Olaszország szövetségesének nevezte,
amin nagyon felháborodott a jobboldali ellenzék. Salvini bocsánatkérést vár el, szerinte ugyanis az egész koronavírus-járványért Kína a felelős.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás