Már miért ne szólhatnának bele az abortuszvitába a férfiak?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A lengyelországi abortusztörvény szigorítása kapcsán megjelent az Azonnalin egy pro-choice véleménycikk – vagyis inkább személyes abortuszbeszámoló, a végén egy világos állásfoglalással –, ami a témára jellemzően heves indulatokat váltott ki a kommentszekciókban.

 

Amikor valaki az abortuszról ír, akkor persze nagyon naivnak kell lennie ahhoz, hogy ne érezze, hogy most bizony tátott szájjal rohan abba a bizonyos erdőbe. Ha pro-choice, egy pillanat alatt gyilkosként bélyegzik meg, de legalább felbujtóként, ráadásul ha még nő is az illető, akkor a kommentelők vérmérsékletétől függően könnyen „rideg picsa” vagy „szívtelen kurva” lesz. Hasonlóképp, ha pro-life, a felvilágosult, nyugati társadalom ellenségeként azonosítják, mert korlátozná a nők döntésének szabadságát, ráadásul ha még férfi is az illető, akkor rögtön elnyomó patriarcha vagy egyenesen erőszaktevő válik belőle.

 

A vita nyilván szükséges, a személyes megélések pláne, mert segíthetnek az arra nyitottaknak, hogy megértsék a másik viszonyulását a témához, viszont ez az írás most véletlenül sem lesz abortuszpárti vagy abortuszellenes manifesztó. Nem azért, mert ne lenne róla véleményem, természetesen van, és nem is azért, mert inkább megúsznám a már-már bestiális hozzászólásokat, hanem mert

 

 

Az első probléma, ami miatt igazából ez az egész rettentően polarizált, és gyakran szélsőséges szóbirkózás fakad, az, hogy a legtöbben képtelenek belátni, hogy ez egy parttalan vita.

 

Fontos leszögezni, hogy nem azért parttalan, mert a két tábor már annyira nekifeszült egymásnak, hogy soha nem fognak zöld ágra vergődni egymás véleményével, hanem azért, mert a kérdésre nincsen egzakt válasz, egyszerűen a probléma mibenlétéből adódóan nem is létezhet.

 

A halálbüntetés esetén a felvilágosult nyugaton konszenzus van arról, hogy annak végrehajtása bizony gyilkosság. A halálbüntetéspártiak sem tagadják a gyilkosság tényét, csak úgy gondolják, hogy bizonyos esetekben indokolt lehet a másik ember életének kioltása.

 

Ahogyan viszont kollégám nagyon helyesen rámutatott,

 

 

Az abortusz kapcsán soha nem lehet konszenzus, mert a kérdés lecsupaszítva annyi, hogy mikortól, vagyis inkább mitől tartjuk az embert embernek.

 

Gyilkosozhatnak hörögve azok, akik a lélekben hisznek, és kiabálhatnak akármilyen hangosan a tudományfetisiszták, hogy ebben és ebben a szaklapban megmérték centivel, hogy a magzat csak pár hónaptól számít embernek, előtte csak „egy elbaszott hal” (az indulatosság illusztrálásáért itt egy konkrét hozzászólást idézek), objektív ítélet nem létezik.

 

Ha ezt belátnánk, akkor talán le lehetne csavarni az indulatokat is, és úgy tekinteni a vitára, mint egy nagy megbeszélésre, ahol ugyan soha nem lesz közös álláspont, de aminek során rendre izgalmasabbnál izgalmasabb kérdések merülnek fel.

 

Ha már Lengyelország: engedélyezzük-e az abortuszt, ha a gyerek egyébként súlyos fogyatékossággal jönne a világra? Ha engedélyezzük, akkor pedig végső soron nem a fajnemesítés egy eszközévé válik? Mi legyen, ha a gyereknek nem biológiailag lenne nehéz az élete, hanem az életkörülményekből adódóan? És ez csak pár kérdés a kérdések végtelen sorából.

 

És itt térnék rá a második problémára egy érv mentén, ami

 

 

Most nem az egyéni esetekre gondolok, hogy az apa nem szólhat bele, hogy abortálják-e a magzatot vagy ne, hanem arra, hogy azt nem akarják, hogy férfiak mondják meg, hogy engedélyezzék-e az abortuszt, vagy milyen esetekben engedélyezzék.

 

Egyáltalán nem meglepő, hogy milyen gyakori ez az érv, mert a kiindulópontja végülis teljesen jogos: mind a gyerek megtartásának, mind az abortusz elvégzésének a következményeit az anya viseli jobban, lévén az ő testéről van szó.

 

Csakhogy ez korántsem kéne azt jelentse, hogy akkor a hatvanas, öltönyös politikus férfiak, vagy bárki, akinek lóg valami a két lába között, fogja csak be szépen a pofáját, mert nem az ő dolga.

 

Ez egy össztársadalmi kérdés, amire ugyan nincs jó válasz, viszont amiről fontos a diskurzus, így

 

 

Ez a tendencia sajnos nemcsak az abortusznál figyelhető meg, hanem például a különböző kisebbségek ügyeinél is, amikor jellemzően az újbaloldal kizárólag az adott kisebbségnek oszt csak lapot, hogy beszéljenek az egyébként az egész társadalmat érintő problémákról.

 

Az irány (és a tempó) azon kívül, hogy rémisztő, gyakorlatilag az emberi társadalmakat kialakító folyamatokkal is tökéletesen szembemegy. Gondoljunk csak bele: ha mindenki kizárólag a saját maga dolgával törődött volna a történelem során, akkor nem születtek volna meg azok az együttműködések, amik naggyá tették az emberiséget.

 

Persze, most „csak” az abortuszról van szó, ami ráadásul egy megoldhatatlan kérdés, de

 

 

és ad absurdum leépíti az általunk ismert civilizációt.

 

Lehet, nem kéne sem most, sem máskor.

 

Olvass még Varsányi Bencétől az Azonnalin! Vitáznál? Írj!

 

Osszad, lájkold, ne sajnáld!

A Facebook újfent lenyeste a magyar híroldalak elérését. Tegyél ellene!
Amerikai büntetőalgoritmusok helyett öntudatos magyar polgárokat!

comments powered by Disqus