+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Varsányi Bence
2020. október 30. péntek, 11:10
Ha az abortuszról csak a nők, a cigányügyekről meg csak a cigányok foglalhatnak állást, mert mindenki törődjön a maga dolgával, úgy biztos nem fogunk össztársadalmi problémákat megoldani.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A lengyelországi abortusztörvény szigorítása kapcsán megjelent az Azonnalin egy pro-choice véleménycikk – vagyis inkább személyes abortuszbeszámoló, a végén egy világos állásfoglalással –, ami a témára jellemzően heves indulatokat váltott ki a kommentszekciókban.

 

Amikor valaki az abortuszról ír, akkor persze nagyon naivnak kell lennie ahhoz, hogy ne érezze, hogy most bizony tátott szájjal rohan abba a bizonyos erdőbe. Ha pro-choice, egy pillanat alatt gyilkosként bélyegzik meg, de legalább felbujtóként, ráadásul ha még nő is az illető, akkor a kommentelők vérmérsékletétől függően könnyen „rideg picsa” vagy „szívtelen kurva” lesz. Hasonlóképp, ha pro-life, a felvilágosult, nyugati társadalom ellenségeként azonosítják, mert korlátozná a nők döntésének szabadságát, ráadásul ha még férfi is az illető, akkor rögtön elnyomó patriarcha vagy egyenesen erőszaktevő válik belőle.

 

A vita nyilván szükséges, a személyes megélések pláne, mert segíthetnek az arra nyitottaknak, hogy megértsék a másik viszonyulását a témához, viszont ez az írás most véletlenül sem lesz abortuszpárti vagy abortuszellenes manifesztó. Nem azért, mert ne lenne róla véleményem, természetesen van, és nem is azért, mert inkább megúsznám a már-már bestiális hozzászólásokat, hanem mert

 

az említett írás utóélete két sokkal súlyosabb problémára mutat rá, mint a véget nem érő pro-life-pro-choice csatározás.

 

Az első probléma, ami miatt igazából ez az egész rettentően polarizált, és gyakran szélsőséges szóbirkózás fakad, az, hogy a legtöbben képtelenek belátni, hogy ez egy parttalan vita.

 

Fontos leszögezni, hogy nem azért parttalan, mert a két tábor már annyira nekifeszült egymásnak, hogy soha nem fognak zöld ágra vergődni egymás véleményével, hanem azért, mert a kérdésre nincsen egzakt válasz, egyszerűen a probléma mibenlétéből adódóan nem is létezhet.

 

A halálbüntetés esetén a felvilágosult nyugaton konszenzus van arról, hogy annak végrehajtása bizony gyilkosság. A halálbüntetéspártiak sem tagadják a gyilkosság tényét, csak úgy gondolják, hogy bizonyos esetekben indokolt lehet a másik ember életének kioltása.

 

Ahogyan viszont kollégám nagyon helyesen rámutatott,

 

az abortuszkérdés egy nem megválaszolható filozófiai, pontosabban metafizikai probléma, legalábbis a mi társadalmunkban.

 

Az abortusz kapcsán soha nem lehet konszenzus, mert a kérdés lecsupaszítva annyi, hogy mikortól, vagyis inkább mitől tartjuk az embert embernek.

 

Gyilkosozhatnak hörögve azok, akik a lélekben hisznek, és kiabálhatnak akármilyen hangosan a tudományfetisiszták, hogy ebben és ebben a szaklapban megmérték centivel, hogy a magzat csak pár hónaptól számít embernek, előtte csak „egy elbaszott hal” (az indulatosság illusztrálásáért itt egy konkrét hozzászólást idézek), objektív ítélet nem létezik.

 

Ha ezt belátnánk, akkor talán le lehetne csavarni az indulatokat is, és úgy tekinteni a vitára, mint egy nagy megbeszélésre, ahol ugyan soha nem lesz közös álláspont, de aminek során rendre izgalmasabbnál izgalmasabb kérdések merülnek fel.

 

Ha már Lengyelország: engedélyezzük-e az abortuszt, ha a gyerek egyébként súlyos fogyatékossággal jönne a világra? Ha engedélyezzük, akkor pedig végső soron nem a fajnemesítés egy eszközévé válik? Mi legyen, ha a gyereknek nem biológiailag lenne nehéz az élete, hanem az életkörülményekből adódóan? És ez csak pár kérdés a kérdések végtelen sorából.

 

És itt térnék rá a második problémára egy érv mentén, ami

 

az abortuszpártiaknál szinte mindenhol megjelenik: a nők dolgába csak ne szóljanak bele a férfiak!

 

Most nem az egyéni esetekre gondolok, hogy az apa nem szólhat bele, hogy abortálják-e a magzatot vagy ne, hanem arra, hogy azt nem akarják, hogy férfiak mondják meg, hogy engedélyezzék-e az abortuszt, vagy milyen esetekben engedélyezzék.

 

Egyáltalán nem meglepő, hogy milyen gyakori ez az érv, mert a kiindulópontja végülis teljesen jogos: mind a gyerek megtartásának, mind az abortusz elvégzésének a következményeit az anya viseli jobban, lévén az ő testéről van szó.

 

Csakhogy ez korántsem kéne azt jelentse, hogy akkor a hatvanas, öltönyös politikus férfiak, vagy bárki, akinek lóg valami a két lába között, fogja csak be szépen a pofáját, mert nem az ő dolga.

 

Ez egy össztársadalmi kérdés, amire ugyan nincs jó válasz, viszont amiről fontos a diskurzus, így

 

a legnagyobb bűn, amit az abortuszvita kapcsán elkövethet valaki, az a diskurzus túszul ejtése, a társadalom egy részének kategorikus kizárása a vitából.

 

Ez a tendencia sajnos nemcsak az abortusznál figyelhető meg, hanem például a különböző kisebbségek ügyeinél is, amikor jellemzően az újbaloldal kizárólag az adott kisebbségnek oszt csak lapot, hogy beszéljenek az egyébként az egész társadalmat érintő problémákról.

 

Az irány (és a tempó) azon kívül, hogy rémisztő, gyakorlatilag az emberi társadalmakat kialakító folyamatokkal is tökéletesen szembemegy. Gondoljunk csak bele: ha mindenki kizárólag a saját maga dolgával törődött volna a történelem során, akkor nem születtek volna meg azok az együttműködések, amik naggyá tették az emberiséget.

 

Persze, most „csak” az abortuszról van szó, ami ráadásul egy megoldhatatlan kérdés, de

 

a diskurzusból való nemi vagy faji alapú kirekesztés alapjában véve társadalomellenes,

 

és ad absurdum leépíti az általunk ismert civilizációt.

 

Lehet, nem kéne sem most, sem máskor.

 

Olvass még Varsányi Bencétől az Azonnalin! Vitáznál? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ez a’ Tsúfos Tükör, mely a’ jó-kedvnek istápja, ’s kímélet nélkül való ostora mind a’ kevély hatalmasságoknak, ’s meg-általkodott rosszaknak, mellyek e’ Hazát ’s a’ Világot fenyegetik.

Hogyam gyógyíthat meg egy pszichológus egy sárkányt? Mit lépjünk, ha az erdei boszorkány fura dologra kér minket? Minden kiderül Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2020 című válogatásból.

Ingyen netet most nem adnak, inkább a digitális oktatáshoz és a gazdaság újraindításához kapcsolódó oldalakat teszik szabadon elérhetővé.

A Vaslady tizenöt évig vezette a brit Konzervatív Pártot, és tizenegy évig a szigetország első női miniszterelnöke volt.
De miért is mondott le
1990. november 22-én?

Hétvégén mérsékelt érdeklődés mellett zajlott Szlovákiában a tömeges tesztelés harmadik fordulója. A kormánykoalíción belüli feszültségekből két újabb válságkezelési terv is született.

Ma több hír esik arról a magyar médiában, hogy mi folyik innen 5000 kilométerre, mint a magyar határtól 200 kilométerre. Ezt szerettük volna megváltoztatni egy kicsit erre a pár napra.

Van-e helye Boszniának az Európai Unióban? És miért lógott sokáig Orbán Viktor irodájának falán az ország térképe? Politikusok válaszolnak. Videó!

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

A Külügyi és Külgazdasági Intézet november 26-i online kerekasztal-beszélgetése.

Ezt is szerettétek

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás