+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Urbán Nikolett „Jo"
2020. október 28. szerda, 14:23
A saját boldogságomat helyeztem egy magzat, egy lehetséges élet elé. De egy csepp bűntudatom sincsen. Két rossz közül kellett választanom, és a számomra kevésbé rosszat választottam.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Olyan buborékban élek, ahol azt érzem, nincsenek tabuk. Általában elég szabadon fogalmazhatom meg gondolataim, ritkán találom magam olyan vitákban, ahol élesen eltér a véleményem a vitapartnereimtől.

 

Ez inkább káros – ezt mutatja az is, mennyire meglepett, mikor olvastam a Genfi Konszenzus Nyilatkozatáról, illetve arról, hogy Lengyelországban alkotmányellenesnek nyilvánították az abortuszt, hacsak nem erőszakolták meg a nőt, vagy nem veszélyezteti életét a terhesség (részletesen erről itt olvashatsz az Azonnalin – a szerk.). Ledöbbentem, hiszen az én környezetemben nemigen fordul elő ilyen ellenszenves hozzáállás az abortuszhoz és az azt vállaló nőkhöz. A téma azonban megosztó, még az én buborékomban is. 

 

Sokféle nézőpontot olvastam és hallottam az abortusszal kapcsolatban, de olyanoktól, akik valóban tapasztalatból beszélnek, keveset. Pedig sokan vannak az ismerőseim között is. Elvégeztem a házi feladatot, kérdezgettem őket, de a beszélgetés sosem volt hosszabb pár mondatnál. Még mindig nehezen beszélnek a nők ahhoz képest, hogy milyen sokunkat érint. 

 

És hogy miért érdekel ennyire?
Mert én is átéltem.

 

23 évesen randizgattam egy sráccal pár hónapig, de nem szerettem bele, így végül szakítottunk. Eltelt 1-2 hét, de nem jött a mikulás, szóval vettem három tesztet, és hát mind pozitív lett. Nem voltam sem kiskorú, sem nemi erőszak áldozata. Az abortuszelleneseknek minden okuk meglett volna, hogy lincseljenek. Amit ilyenkor nem tudnak – amivel igazán és valóban csak az számolhat, aki benne van –, hogy mit érez ilyenkor az ember. 

 

És hogy mit éreztem én? Pánikot, dühöt, elkeseredettséget.

 

Ott voltam 23 évesen, fogalmam sem volt, hogy mit akarok az élettől, merre tartok. Diplomás emberként a fizetésem egy vicc volt. Egy olyan sráctól estem teherbe, akit nem szeretek, akihez eszemben sem volt odakötni magam egy életen át. Lepergett előttem a jövőm. Hazaköltözöm majd, a helyi áruházban fogok dolgozni, a szüleimmel fogok élni – a saját életemet pedig dobhatom a kukába, míg a gyerek legalább be nem tudja kötni a cipőfűzőjét.  

 

Miután túl voltam az első sokkon, tudtam, mit kell tennem, és egy pillanatra sem merültek fel bennem kétségek. Ekkor jött a fura kettős érzés. Biztosan tudtam, hogy el akarom vetetni, ennek ellenére végig az járt a fejemben: most akkor rossz ember vagyok?

 

Gyilkos vagyok? Már benne van a testemben. Kötődnöm kéne hozzá? Nem kötődtem. Feltétel nélkül kellene őt szeretnem? Semmit nem éreztem.

 

És még ha meg is tartom, nem hazudhatom egy életen át, hogy szeretem azt a gyereket. Mert tudom, hogy nem.

 

Mert nem akartam, nem ezt akartam.

 

És akkor mi lesz? Milyen élete lesz annak a gyereknek? Mindkettőnkét nyomorítanám meg. Egy életen át lelkiismeret-furdalásom lenne, amiért nem ezt akartam, miközben gyűlölném a gyereket és az apját is.

 

Ha már így szóba került: nyilván felhívtam a srácot. Elmondtam neki, hogy nem fogom megtartani, hogy nem kell fogni a kezem, nem kell pénzügyileg sem beszállni, csak így korrekt: tudjon róla, és legközelebb ő is legyen figyelmesebb. Hogy mi volt a válasz? A világ lotyójának hordott le. Biztos nem tőle van, ő tuti, hogy steril. Nem volt hosszú beszélgetés, gyorsan kinyomtam. Gondoltam, oké, sokkolódott, próbáltam megértő lenni – de később se nagyon hallottam róla. 

 

Elmentem nőgyógyászhoz, ahol nyomtattak egy ultrahangképet. Ránéztem, és semmit nem éreztem, csak azt, hogy szeretnék túl lenni az egészen. Ezután jött a procedúra többi része.

 

Miután túlestem rajta, megkönnyebbültem. Szabad voltam.

 

Néha eszembe jut, vajon ha a fiú jobban reagál, vagy ha együtt lettünk volna, másképp döntök-e? És végül mindig arra jutok: nem. Mert van, amit az ember zsigerből érez. Biztos azt gondoljátok, ez önző hozzáállás. A saját boldogságomat helyeztem egy magzat, egy lehetséges élet elé. De egy csepp bűntudatom sincsen. Két rossz közül kellett választanom, és a számomra kevésbé rosszat választottam. Ez vajon emberivé tesz vagy embertelenné?

 

Nem vagyok rá büszke, de nem is szégyellem magam. Nem kesergek, hogy ezen miért csak nekem kellett átmennem, a fiú ebben nem sérült, de legalábbis nem tudok róla, hiszen nem érdeklődött. Én sem érdeklődtem. Rengeteg aspektusa van egy ilyen helyzetnek, ami sosem fekete-fehér, jó vagy rossz.

 

És hogy hogyan lehet az, hogy míg ellenzem a halálbüntetést, úgy az abortuszt nem? Talán arról van szó, hogy ami az én testemmel és életemmel történik, arról én akarok dönteni, mert csak rám hat vissza – de természetesen ez sem igaz teljesen. Hatással volt a családomra, a barátaimra, párkapcsolataimra, akiknek elmondtam, akiknek nem mondtam el, de később megtudták.

 

De én hoztam meg a döntést, én mentem rajta keresztül, én vállalom a felelősséget a tettemért.

 

Én nézek a tükörbe azzal a tudattal, hogy ezt megléptem. Nem fogok ítélkezni más élete felett, ami független az enyémtől, és amit valószínűleg sosem fogok eléggé ismerni ahhoz, hogy ítélkezhessem.

 

Este hétkor szolidaritás-tüntetés lesz a lengyel nők mellett, akik most kiállnak a választás jogáért. Szorítok értük, mert nagy a tét.

 

A szerző az Instagramján nőiséggel kapcsolatos témákban is alkot, itt tudod megnézni. Ha hozzászólnál a cikkhez vagy vitatkoznál vele, írj nekünk.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetői csütörtök esténként sikeresen teremtenek olyan hangulatot, amiben a rádióhallgató azt érzi: egy mikrofontól mentes baráti beszélgetésbe csöppent bele.

Miközben a világ Joe Bidenra figyelt, az internet népe Bernie Sandersből csinált sztárt.

A közfeladatok ellátását veszélyeztető kormányzati intézkedésekről szóló kampány összesen 22 millió forintjába kerül a budapestieknek.

Korábban António Costa azt nyilatkozta, nem áldozná fel a most tanuló generációt, a katasztrofális járványadatok most más álláspontra terelték.

Az FFP2-szájmaszkok áfáját meg eltörölték.

A kormányinfón megtudtuk azt is, hogy később a háziorvosnál sem lehet majd regisztrálni a koronavírus elleni vakcinára.

A máltai miniszterelnök azt is fontosnak tartja, hogy az új okmány segítse, ne pedig akadályozza a szabad mozgást.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás