Szerbia ma: mintha Toroczkai liberálisok élén vezetne tüntetést Orbán ellen

A kedd este, Szerbia több városában kezdődött tüntetést csupán a járványügyi korlátozások számlájára írja számos tudósítás. Ettől még persze igaz: noha a tüntetők elvetik Vučić rezsimjét, egy részük még nacionalistább és oroszpártibb is, mint a mostani belgrádi vezetés.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Kedd este Belgrád központjában indultak a tüntetések, de más szerbiai városokban is utcára vonultak emberek. A belgrádi tüntetők már este 10-kor be tudtak hatolni a parlament épületébe: bent és kint közelharc alakult ki a rendőrökkel. Míg a tüntetők egy része üvegekkel, kövekkel dobálta őket, a rendőrség gumibottal ütött vissza, könnygázt vetett be és – amint egyes képek mutatják – brutálisan elvitetett többeket.

– valahogy úgy, ahogy George Floydon térdelt a rendőr. Csak míg az USA-ban egyrészről a járókelők nyugodtan filmezhettek, a rendőr pedig már vádemelés alatt áll, a szerb rendőrség kiszorította a sajtó képviselőit is a tüntetésekről, hogy ne kerüljön túl sok kép ki. Így is több, mint húsz tüntető megsérült – igaz, sebesültek a rendőri oldalon is voltak.

Noha a kelet-európai tüntetéseket szeretni szokta a nyugati média, a francia, olasz, német vagy brit lapok mínuszos hírügynökségi beszámolókat vettek át, amelyek ugyan hangsúlyozták a rendőrségi brutalitást, de

Ez azonban végtelenül leegyszerűsítő. A járványügyi korlátozások miatt – amelyeket Vučić a napokban jelentősen megugrott szerbiai fertőzések okán bevezetni volt kénytelen – nem azért volt társadalmi elégedetlenség, mert az utcára vonulók esetleg ne értenének egyet azokkal (tehát nem hirtelen megvadult lazításpárti tüntetések zajlanak Szerbiában), hanem Vučićot és autoriter rendszerét okolják azért, hogy ennyire elszabadult a járvány.

Vučićnak ugyanis a tüntetők szerint fontosabb volt saját pártjának parlamenti győzelme – amit június 21-én el is ért –, mint a járvány kezelése. Amint mára kiderült: Vučićék inkább eltussolták az esetek egy részét. Azaz

A tüntetések tehát nem a járványügyi korlátozások, hanem azon Aleksandar Vučić ellen zajlanak, aki inkább elhallgatott eseteket, vagy nem vette figyelembe a járványhelyzetet, de nem akarta semmiképpen se tovább tolni a parlamenti választás időpontját.

Mindezt lebutítani arra, hogy Belgrádban a járványügyi korlátozásokon akadtak volna ki az emberek és rohamozták volna meg a parlamentet – ugyanis a nyugati lapok gyakorlatilag ennyit írtak –, nem csupán leegyszerűsítés, de hazugság is.

Az, hogy egy szerbiai tüntesről gyakorlatilag nem jelent meg korrekt tudósítás – és hasonló helyzet volt 2018 őszén és telén, amikor szintén nem a címlapok hozták a szerbiai tüntetéseket –, nemcsak azzal függ össze, hogy Szerbia messze van, kicsi az érdeklődés (mert nincs olyan messze, és a miloševići időkben még volt érdeklődés), hanem a tüntések céljaival is, amelyek – és ez sajnos igaz – egyrészről nem mindig világosak, másrészről meg ami világos, az nem éppen tetszetős.

Miközben tehát látni kell, hogy a keddi dühöt a rezsim felelőtlen politikája – és nem önmagában a korlátozások bevezetése – váltotta ki, és délután még főleg fiatalok, családosok követelték a belgrádi parlament előtt, hogy Vučić végre tájékoztassa a lakosságot a járvány valós méretéről, estére már focihuligánok, a rendszer szélsőjobboldali ellenfelei jelentek meg.

Elvégre már 2018-ban se csak az előzetesen kétes körülmények között eltűnt, megölt ellenzéki politikusok, hanem Vučić Koszovó elismerését is kilátásba helyező diplomáciai tárgyalásai miatt indultak be a tüntetések. Azaz a „Vučić, takarodj” mellett akkor is zengett „a Koszovó Szerbia” jelszava.

Az akkori tüntetések egyik legaktívabb pártja a klerikálfasisztából mára klerikálnacionalistává szelídült Dveri volt. A párt – amint vezetői az Azonnalinak adott interjúban is elmondták – nem holmi liberalizmusból állnak Vučićtyal szemben: noha autoriternek tartják, azaz egy szabad országot akarnak (persze ellenzékben Szerbiában mindig mindenki azt akar), de Koszovó kérdésében nacionalistábbak, az európai integráció kérdésében pedig oroszpárti okokból elutasítóbbak, mint maga Vučić. Azaz

Egyrészről Vučić retorikai szinten maga is „nyugatos” – noha diktatúrát épít, de az ezzel együttjáró stabilitás nincs a nyugati fővárosok, pláne a német gazdaság, ellenére sem –; másrészről a szerbiai „másként gondolkodókat” (már a jugoszláv időkben is) nem csak „nyugatos” liberálisok, de nagyszerb nacionalisták is alkották.

És mivel Szerbia – a térségben egyedül Magyarországhoz hasonlíthatóan csak – történelmi sérelmei, vereségei okán frusztrált, sérelmi, dühödt nacionalizmus jellemzi. Ahogy ez megvolt Milošević ellenzékében is – elvégre nemcsak a későb meggyilkolt liberális miniszterelnök, Zoran Đinđić volt ott, de a nacionalista Vojislav Kustunica és a csetnik-antikommunista Vuk Drašković is (most arról nem is beszélve, hogy a liberális Đinđić is támogatta a miloševići háborút az elején) –, úgy

Ennyiben az 1990-es évek ismétlődnek meg (azzal a két különbséggel, hogy nincs háború, de közben meg Vučić a miloševićinél erősebb autokráciát épített mára ki): az ország élén egy autoriter politikus áll, akiről nyugati állítólagos eszmetársai elhiszik, hogy ő is az eszmét képviseli (Miloševićet ezért támogatta a nyugati baloldal, Vučićot pedig a nyugati jobboldal); aki stabilitást ígér az országban; és akivel szemben az ellenzéknek csak egy töredéke „nyugatos” liberális, a többség – ahogy az 1990-es években, úgy ma is – nacionalista, nagyszerb alapon rendszerellenes. Az pedig, hogy a tüntetéseken nem csak liberálisok és baloldaliak vesznek részt; illetve a nacionalizmus meghatározó eleme a szerbiai ellenállási mozgalomnak Milošević óta.

A mostani keddi tüntetések egyik vezéralakja az a Srđan Nogo volt, akit még a Dveri is kizárt 2018-ban, mert Ana Brnabić jelenlegi miniszterelnököt annak vélt menekültpárti politkája miatt felakasztotta volna. Noha nem mindenkinek tetszett Nogo jelenléte kedden – tény: ott volt, ő volt a meghatározó figura. Szerepe persze kicsit hasonlatos Toroczkai László 2006-os szerepéhez: miközben Nogo vezette be kedden a tömeget a parlamentbe, hergelte őket (főleg a vele együtt érkezett focihuligánokat) a rendőrök ellen, érdekes módon neki nemhogy bántódása nem lett, de a rendőrség még le se tartóztatta. Többek szerint Srđan Nogo maga is a rendszer ügynöke (amikor erre rákérdezett a Danas ellenzéki napilap nála, csak elvicceskedte az egészet).

– és ezzel talán tényleg elmondtam: ha valaki siralmasnak érzi a magyar politikát, csak nézegesse a szerbet, és máris jobban fogja magát érezni.

Ha Szerbiában bukik Vučić, szabadabb talán – bár a történelmi tapasztalat szerint: csak ideig-óráig – lenne az ország, de nem kizárt, hogy még a jelenleginél is határozottabban közeledne Moszkvához és Kínához. Ettől még tény: a jelenlegi vučići Szerbiát semmiképpen – de szerintem Szerbiát eleve – sem kell felvenni az Európai Unióba.

A tüntetéseket kövessük tisztességgel, ne hallgassuk el, mi zajlik Donald Tusk szövetségesének országban; már csak a szabadság iránti szeretetből is azoknak drukkoljunk, akik a mindenkori hatalom ellen vannak – de ne fűzzünk nagy reményeket se a tüntetések sikeréhez, se azok céljaihoz.

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin!