+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2018. október 13. szombat, 09:30
Vasárnap egy korszak érhet véget: a bajor Keresztényszociális Unió rövidke megszakításokkal több mint fél évszázada irányítja egyeduralkodó állampártként Németország legszebb tartományát. Würzburgtól Passauig, Bambergtől Lindauig a CSU szava döntött. A lassú német politikai földrengés azonban éppen a legbiztosabbnak tűnő pártot döntheti most be.

A Die Zeit hetilap értelemszerűen két egész oldalon keresztül elemzi a bajor választásokat. Jártak Edmund Stoibernél, aki 2003-ban a szavazatok több mint hatvan százalékát szerezte meg bajor kormányfőként. A politikus a lap újságíróinak először felmondta a politikusi blablákat arról, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást, meg eleve sokan még nem döntötték volna el, kire voksolnak. Majd maga is belefáradt a mondókájába – amint a Die Zeit írja –, és szomorúan csak annyit mondott, teljes bajor népviseletbe öltözve az irodájában:

 

„Minden generációnak megvannak a maga kihívásai. És ezúttal hatalmasak a kihívások.”

 

Elsősorban: beomlik a CSU

 

A politikus elsősorben bizonyosan saját pártjának várható leszereplésére gondolt. A bajor keresztényszociálisok – akik a német kereszténydemokratákkal alkotnak közös frakciót a berlini Bundestagban, tehát két teljesen különálló pártról van szó – a délnyugati német tartományt fél évszázada uralják. Ha a választási eredmény nem érte el az ötven százalékot, azt kudarcként értékelték. Csak nagy ritkán fordult elő – mint például 2008 és 2013 között –, hogy a CSU-nak koalíciós partnerre is szüksége volt.

 

De a párt mindig le tudta magáról rázni az ellenfeleit. 2013-ban a CSU ismét abszolút többséggel maradhatott a bajor politika egyedüli ura. A szociáldemokraták a hagyományosan katolikus és vidékies, az ötvenes-hatvanas évekig a nyugatnémet átlag alatt élő bajoroknál soha sem voltak tényezők (legfeljebb az evangélikus frankföldi területeken tudtak néha sikeresek lenni) – pedig baloldali története nagyon is van a tartománynak.

 

Münchenben jött létre Németország első tanácsköztársasága, és a Freistaat Bayern, azaz a Bajor Szabadállam megjelölés is – amire a CSU olyannyira büszke és ami az egész bajor különutasságot kifejezi manapság is – egy radikális baloldali, zsidó származású politikus, Kurt Eisner találmánya volt. Persze meg is ölte a politikust aztán egy félig zsidó származású arisztokrata katonaember.

 

Azaz baloldali eszmékkel nem lehetett sokat kezdeni a bajoroknál – noha a városok egy részét, így a főváros Münchent és a második legnagyobb város Nürnberget szocdemek irányítják régóta.

 

A CSU azonban jól tudta, hogy inkább a jobbról jövő konkurenciától kell tartania.

 

Az ötvenes-hatvanas években még komoly erőként volt jelen a müncheni parlamentben a Bayernpartei, amely a CSU-nál nem csak konzervatívabb és katolikusabb, de szeparatistább is. A CSU azonban – noha soha nem állt semmiféle bajor szeparatizmus élére – el tudta hozni a Bayernpartei poroszgyűlölő szavazóit. És mivel a CSU a társadalomban jelenlévő nácik felett is behunyta a szemét, egykori NSDAP-tagok is otthonra tudtak náluk lelni

 

Ezt a politikát fejezte ki Franz-Josef Strauß, a bajorok és a CSU legendás miniszterelnöke, amikor kiadta még a hetvenes években a jelszót:

 

„Tőlünk jobbra már csak a fal lehet!”

 

Franz-Josef Strauß pedig a baloldal- és hatvannyolc-ellenes beszólásaival, kemény antikommunizmusával, kőkonzervatív társadalompolitikai nézeteivel és a pompát, a korrupciót nem éppen kerülő életmódjával gondoskodott is arról, hogy a jobboldalt a falig le tudja fedni. Strauß a hetvenes-nyolcvanas években az volt a nyugatnémet baloldalnak, ami a magyarnak Orbán Viktor: az abszolút gonosz megtestesítője.

 

Nem lényegtelen különbség azonban, hogy

 

Strauß e retorika mögött Bajorországot egy elmaradott agrárországból a hetvenes-nyolcvanas évekre az NSZK leggazdagabb tartományává tette.

 

A CSU későbbi jelszava: azaz a „laptop és bőrnadrág”, éppen a jobboldali konzervativizmus és fejlődés kettőségét, lehetségességét fejezte ki. Bajorországban a CSU nem csak a falig fedte le jobboldalt, de egészen a liberális polgárságig belógott. A CSU teljesítményét, legalábbis tartományi szinten, olyanok is elismerték, akik esetleg a szövetségi vagy helyhatósági választásokon a szocdemeket vagy a liberálisokat ikszelték.

 

Ez a bizonyosság kezd eltűnni. A CSU a legfrissebb felmérés szerint harminckét-harmincnégy százalék között áll, ez majdnem tizenöt százalékkal kevesebb, mint az öt évvel ezelőtti eredmény és majdnem fele annak, amit Stoiber hozott össze 2003-ban.

 

A bizonyosság, hogy a CSU azonos Bajorországgal, kezd kopni.

 

Az, hogy a CSU a múltban ennyire eggyé vált Bajorországgal – ezt fontos hangsúlyozni – nem a Fideszéhez hasonló autoriter módszerekre vezethető vissza, a CSU nem módosítgatta saját vágya szerint az alkotmányt vagy a választási rendszert – amikor kétharmada volt, akkor sem –, mert a CSU egyeduralmának az oka a tartomány sikere. A CSU teljesítménye előtt illik meghajolni – és ez hozott a pártnak abszolút többséget abszolút többségre.

 

Stoiber azonban érzi: a CSU sikertörténete az ő generációjáé, a fiatalok előtt új, „hatalmas“ kihívások állnak.

 

A pártnak gyakorlatilag 2008 óta nem sikerült az akkor – a CSU történetében nem egyedülálló – piszkos puccsokkal és intrikákkal eltávolított Stoiber helyét betöltenie. Seehofer – szintén piszkos puccsokkal és intrikákkal – meg tudta szerezni a pártelnökséget és a kormányfőséget, és 2013-ban vissza is vitte a pártot a felhők fölé ismét, de végig ott volt mögötte Markus Söder, akinek tavalyig sikerült – megint piszkos puccsokkal és intrikákkal – Seehofert a kormányfői posztból kitolni.

 

 

Csakhogy Söder, a sátáni mosolyú korábbi pénzügyminiszter, sohasem volt a bajoroknál népszerű – és nem csak azért, mert frankföldi.

 

Persze ha nincs a menekülthelyzet, amiben a CDU és a CSU majdnem a szakításig feszült egymásnak – a CSU a mostani berlini koalícióban is majdnem ellenzékiként viselkedik –, akkor egy Södernek is összejöhetett volna az abszolút többség.

 

Másodsorban: nem jött be az AfD másolása

 

Csak hogy Söder nem tudta, mit kezdjek azzal a nagy kihívással – és Stoiber talán éppen ezt nevezi „hatalmasnak“ –, amit az AfD jelent.

 

Az AfD ugyanis jobbról benyomult a CSU és a fal közé.

 

Söder azt hitte, hogy a CSU valamennyi szavazója látens náci, ezért mindenki átmegy az AfD-hez.

 

Ezért Söder – ahogy Seehofer – macska-egér játékba kezdett az AfD-vel azért, hogy ki tud a szélsőjobboldali falhoz nyomulni. Egy ilyen versenyt persze mindig az eredeti játékos tud megnyerni: hiába utánozta Söder vagy Seehofer az AfD-t, a bevándorlásellenes párt népszerűségének növekedése, amint a CSU csökkenése, nem maradt abba.

 

Miután Seehofer és Söder tüzet okádtak Merkelre és a bevándorlókra, észrevették: pártjuk valóban csökken, de nem feltétlenül azért, mert a CSU-tól mindenki menne át az AfD-hez. A CSU ugyanis – talán Seehofernek és Södernek még nem tűnt ez fel – nem egy náci bázisú párt.

 

A CSU számos szavazóját ugyanis nem az riasztotta el, mert Söder és Seehofer ne lett volna eléggé menekültellenes – hanem éppen túlságosan is az volt az ő gyomruknak.

 

Az, hogy a Zöldek Bajorországban hihetetlen módon előretörtek – a legutolsó felmérésekbenn tizennyolc százalékon állnak –, nem annak köszönhető, hogy hirtelen balos lett volna ennyi bajor, hanem annak, hogy számos jobboldali szavazó ment át az ökopárthoz.

 

A menekültellenességet számos CSU-s se fogadta el. A CSU-n belül befolyásos katolikus lobbi, többek között a Német Katolikusok Központi Tanácsának elnökével, Alois Gois-szal az élen élesen bírálta a menekültek elleni heccelést.

 

A tartomány vallásossága most visszaüt a CSU-ra: számos bajor katolikus ugyanis komolyan veszi a felebaráti szeretet parancsát.

 

Harmadsorban: nagy változások jöhetnek a német politikában

 

Markus Söder várható vasárnapi bukásának sokan fognak örülni: a bajor Zöldek mellett saját pártelnöke, Horst Seehofer és persze az egész német baloldal. A CSU kudarca egyértelműen arról szól, hogy

 

Merkelnek akár igaza is lehet: a német jobbközép nem azzal tudja megőrizni a vezető szerepét, ha lecsúszik jobbra, hanem ha megkerülhetetlen, de jobbra és balra egyaránt nyitott centrumpárttá válik.

 

A CDU már ma gyakorlatilag ilyen: szocdemekkel kormányoz országosan, a tartományokban pedig liberálisokkal és zöldekkel – különösképpen a Zöldekkel – nagyon jól megérti magát. Sőt, a párt egyik schleswieg-holsteini politikusa még azt is felvetette: ha a kelet-német tartományokban másképp nem lehet az AfD hatalomra kerülését megakadályozni, akkor a kereszténydemokratáknak a kommunistákkal (Die Linke) is össze kell fogniuk.

 

Egy ilyen teljesen középre húzott párt persze nagy teret hagy a széljobbnak – felmérések szerint az AfD akár huszonöt százalékig is növekedhet –, de a maradék hetvenöt százalékon belül ő maradhat az úr.

 

Ha bejön a merkeli stratégia, akkor a CDU ugyan maga mellé növesztett egy szélsőjobboldali pártot, de közben a jobbközéptől egészen a baloldalig terjedően nyitotta ki saját koalíciós lehetőségeit.

 

A CSU ezzel szemben még mindig úgy vallja: vagy tudja uralni a széljobbig az egész jobboldalt, vagy megette az egészet a fene. A CSU számára azonban a vagy-vagy helyzet mindkét opciója bekövetkezhet: A CSU nem uralja már a széljobbot, és mégis megette az egészet a fene. Ha nagyon rosszul szerepel a párt, a Zöldek vezetésével akár egy CSU-ellenes koalíció is létrejöhet.

 

 

Az abszolút többség elvesztése, Markus Söder és Horst Seehofer leszereplése, ami után a két politikus még nyíltabban fog majd egymásnak menni, jóformán bizonyos. Aminek első ránézésre sokan örülni fognak – mármint a CSU pofára esésének –, az hosszú távon mégis nagyon káros és veszélyes lehet a német demokrácia egészére.

 

Felesleges persze weimari helyzettel riogatni, elvégre az AfD huszonöt százaléknál nem tud többeket megszólítani: potenciálisan ennyi ember (a keleti tartományokban persze jóval többen, akár negyven-ötven százaléknyian is) fogékony az idegenellenességre és az etnonacionalizmusra.

 

De ha a CSU megremeg, vele remeg a CDU is, hiába érzi magát biztonságban a középen.

 

Ha a CSU miatt megremeg a CDU, akkor bukhat Angela Merkel is – akár már az év végi CDU-s pártkongresszuson –, őt pedig bizonyosan egy jobboldalibb ember fogja követni.

 

Azaz dialektikusan nézve: minél nagyobbat bukik most vasárnap a jobbos CSU, annál nagyobb az esély arra, hogy hosszú távon a CDU is jobbosabb lesz.

 

Ha lenne Németországban szociáldemokrácia – de ilyen sajnos legkésőbb 2003 óta nem létezik már –, akkor amúgy a CDU jobbratolódását akár esélyként, azaz saját baloldaliságának kidomborításának esélyeként is megélhetne a német baloldal. A Zöldek, akik most szárnyalnak, azonban nem hagyományos baloldaliak: az emberi jogok fontosabbak nekik, mint a munkavállalóké.

 

Stoiber sóhaja, hogy „hatalmas a kihívás“, leginkább annak szól, hogy tudja, látja: a CSU bukni fog, de vele bukhat a német politika stabilitása is. És a baloldal egyáltalán nincs felkészülve se a Merkel utáni évekre, se egy jobbra tolódó közvéleményre.

 

A cikkben eredetileg helytelenül azt állítottuk, hogy egy bajor paraszt ölte volna meg Kurt Eisner szociáldemokrata politikust. Noha volt ellene több merénylet-kísérlet is, a gyilkos lövéseket a Bajor Szabadállam miniszterelnökére egy félig zsidó származású német gróf adta le 1919. február 21-én.

 

FOTÓK: Bakó Bea, München / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Nagy formában voltak a szurkolók, egyszerre sikerült a magyarokat, a menekülteket és Koszovót is gyalázni. Plusz még a pályára is bementek.

Tragédia a Krím-félszigeten, újabb bizonytalan tárgyalás a Brexit kapcsán, de legalább minket beengedtek kormányinfóra. Kanadában viszont most jó lehet!

A szocializmusban félre akarták állítani, ezért Angliában csinált karriert Bereznay András térképkészítő. Az Élet, meg mindenből az is kiderül, miért támogatta a brexitet.

Ha Alexander Stubb lesz a Néppárt spitzenkandidatja, elég nyílt harcba fog kezdeni az illiberális demokrácia ellen.

Ha már a plakátokról is ő köszön vissza Magyarországon, az a minimum, hogy a közösségi médiában is tartsa a kapcsolatot az átlagemberekkel!

A hét kérdése

A Fidesz nagyon gyorsan lezavarta a kérdést, de mi a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk a hét kérdésében.

Azért ide elnéznénk

Hogy állunk ma Magyarországon a drogokkal? Megtudhatod október 18-án az ELTE-n.

A városrészt alapító Paulheim-családról, és az általuk építtetett épületek tucatjairól mesélnek.

Ha szereted a sorozatot, és unatkoznál szombat este,
akkor ott a helyed!

Vasárnap 2,5 kilométeres gyalogtúrát indítanak
a főapátság körül.

A death metál banda október 23-án érkezik Magyarországra. Vendég: Hypocrisy, The Spirit.

Ezt is szerettétek

A bajor keresztényszocialisták müncheni kampányzáróján járt az Azonnali csapata.

A bonyolult okfejtések helyett csak egy kis nyál kell hozzá.

De mégis mit nem sikerült eltanulni a magyar miniszterelnöktől?

Twitter megosztás Google+ megosztás