+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2018. október 13. szombat, 09:30
Vasárnap egy korszak érhet véget: a bajor Keresztényszociális Unió rövidke megszakításokkal több mint fél évszázada irányítja egyeduralkodó állampártként Németország legszebb tartományát. Würzburgtól Passauig, Bambergtől Lindauig a CSU szava döntött. A lassú német politikai földrengés azonban éppen a legbiztosabbnak tűnő pártot döntheti most be.

A Die Zeit hetilap értelemszerűen két egész oldalon keresztül elemzi a bajor választásokat. Jártak Edmund Stoibernél, aki 2003-ban a szavazatok több mint hatvan százalékát szerezte meg bajor kormányfőként. A politikus a lap újságíróinak először felmondta a politikusi blablákat arról, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást, meg eleve sokan még nem döntötték volna el, kire voksolnak. Majd maga is belefáradt a mondókájába – amint a Die Zeit írja –, és szomorúan csak annyit mondott, teljes bajor népviseletbe öltözve az irodájában:

 

„Minden generációnak megvannak a maga kihívásai. És ezúttal hatalmasak a kihívások.”

 

Elsősorban: beomlik a CSU

 

A politikus elsősorben bizonyosan saját pártjának várható leszereplésére gondolt. A bajor keresztényszociálisok – akik a német kereszténydemokratákkal alkotnak közös frakciót a berlini Bundestagban, tehát két teljesen különálló pártról van szó – a délnyugati német tartományt fél évszázada uralják. Ha a választási eredmény nem érte el az ötven százalékot, azt kudarcként értékelték. Csak nagy ritkán fordult elő – mint például 2008 és 2013 között –, hogy a CSU-nak koalíciós partnerre is szüksége volt.

 

De a párt mindig le tudta magáról rázni az ellenfeleit. 2013-ban a CSU ismét abszolút többséggel maradhatott a bajor politika egyedüli ura. A szociáldemokraták a hagyományosan katolikus és vidékies, az ötvenes-hatvanas évekig a nyugatnémet átlag alatt élő bajoroknál soha sem voltak tényezők (legfeljebb az evangélikus frankföldi területeken tudtak néha sikeresek lenni) – pedig baloldali története nagyon is van a tartománynak.

 

Münchenben jött létre Németország első tanácsköztársasága, és a Freistaat Bayern, azaz a Bajor Szabadállam megjelölés is – amire a CSU olyannyira büszke és ami az egész bajor különutasságot kifejezi manapság is – egy radikális baloldali, zsidó származású politikus, Kurt Eisner találmánya volt. Persze meg is ölte a politikust aztán egy félig zsidó származású arisztokrata katonaember.

 

Azaz baloldali eszmékkel nem lehetett sokat kezdeni a bajoroknál – noha a városok egy részét, így a főváros Münchent és a második legnagyobb város Nürnberget szocdemek irányítják régóta.

 

A CSU azonban jól tudta, hogy inkább a jobbról jövő konkurenciától kell tartania.

 

Az ötvenes-hatvanas években még komoly erőként volt jelen a müncheni parlamentben a Bayernpartei, amely a CSU-nál nem csak konzervatívabb és katolikusabb, de szeparatistább is. A CSU azonban – noha soha nem állt semmiféle bajor szeparatizmus élére – el tudta hozni a Bayernpartei poroszgyűlölő szavazóit. És mivel a CSU a társadalomban jelenlévő nácik felett is behunyta a szemét, egykori NSDAP-tagok is otthonra tudtak náluk lelni

 

Ezt a politikát fejezte ki Franz-Josef Strauß, a bajorok és a CSU legendás miniszterelnöke, amikor kiadta még a hetvenes években a jelszót:

 

„Tőlünk jobbra már csak a fal lehet!”

 

Franz-Josef Strauß pedig a baloldal- és hatvannyolc-ellenes beszólásaival, kemény antikommunizmusával, kőkonzervatív társadalompolitikai nézeteivel és a pompát, a korrupciót nem éppen kerülő életmódjával gondoskodott is arról, hogy a jobboldalt a falig le tudja fedni. Strauß a hetvenes-nyolcvanas években az volt a nyugatnémet baloldalnak, ami a magyarnak Orbán Viktor: az abszolút gonosz megtestesítője.

 

Nem lényegtelen különbség azonban, hogy

 

Strauß e retorika mögött Bajorországot egy elmaradott agrárországból a hetvenes-nyolcvanas évekre az NSZK leggazdagabb tartományává tette.

 

A CSU későbbi jelszava: azaz a „laptop és bőrnadrág”, éppen a jobboldali konzervativizmus és fejlődés kettőségét, lehetségességét fejezte ki. Bajorországban a CSU nem csak a falig fedte le jobboldalt, de egészen a liberális polgárságig belógott. A CSU teljesítményét, legalábbis tartományi szinten, olyanok is elismerték, akik esetleg a szövetségi vagy helyhatósági választásokon a szocdemeket vagy a liberálisokat ikszelték.

 

Ez a bizonyosság kezd eltűnni. A CSU a legfrissebb felmérés szerint harminckét-harmincnégy százalék között áll, ez majdnem tizenöt százalékkal kevesebb, mint az öt évvel ezelőtti eredmény és majdnem fele annak, amit Stoiber hozott össze 2003-ban.

 

A bizonyosság, hogy a CSU azonos Bajorországgal, kezd kopni.

 

Az, hogy a CSU a múltban ennyire eggyé vált Bajorországgal – ezt fontos hangsúlyozni – nem a Fideszéhez hasonló autoriter módszerekre vezethető vissza, a CSU nem módosítgatta saját vágya szerint az alkotmányt vagy a választási rendszert – amikor kétharmada volt, akkor sem –, mert a CSU egyeduralmának az oka a tartomány sikere. A CSU teljesítménye előtt illik meghajolni – és ez hozott a pártnak abszolút többséget abszolút többségre.

 

Stoiber azonban érzi: a CSU sikertörténete az ő generációjáé, a fiatalok előtt új, „hatalmas“ kihívások állnak.

 

A pártnak gyakorlatilag 2008 óta nem sikerült az akkor – a CSU történetében nem egyedülálló – piszkos puccsokkal és intrikákkal eltávolított Stoiber helyét betöltenie. Seehofer – szintén piszkos puccsokkal és intrikákkal – meg tudta szerezni a pártelnökséget és a kormányfőséget, és 2013-ban vissza is vitte a pártot a felhők fölé ismét, de végig ott volt mögötte Markus Söder, akinek tavalyig sikerült – megint piszkos puccsokkal és intrikákkal – Seehofert a kormányfői posztból kitolni.

 

 

Csakhogy Söder, a sátáni mosolyú korábbi pénzügyminiszter, sohasem volt a bajoroknál népszerű – és nem csak azért, mert frankföldi.

 

Persze ha nincs a menekülthelyzet, amiben a CDU és a CSU majdnem a szakításig feszült egymásnak – a CSU a mostani berlini koalícióban is majdnem ellenzékiként viselkedik –, akkor egy Södernek is összejöhetett volna az abszolút többség.

 

Másodsorban: nem jött be az AfD másolása

 

Csak hogy Söder nem tudta, mit kezdjek azzal a nagy kihívással – és Stoiber talán éppen ezt nevezi „hatalmasnak“ –, amit az AfD jelent.

 

Az AfD ugyanis jobbról benyomult a CSU és a fal közé.

 

Söder azt hitte, hogy a CSU valamennyi szavazója látens náci, ezért mindenki átmegy az AfD-hez.

 

Ezért Söder – ahogy Seehofer – macska-egér játékba kezdett az AfD-vel azért, hogy ki tud a szélsőjobboldali falhoz nyomulni. Egy ilyen versenyt persze mindig az eredeti játékos tud megnyerni: hiába utánozta Söder vagy Seehofer az AfD-t, a bevándorlásellenes párt népszerűségének növekedése, amint a CSU csökkenése, nem maradt abba.

 

Miután Seehofer és Söder tüzet okádtak Merkelre és a bevándorlókra, észrevették: pártjuk valóban csökken, de nem feltétlenül azért, mert a CSU-tól mindenki menne át az AfD-hez. A CSU ugyanis – talán Seehofernek és Södernek még nem tűnt ez fel – nem egy náci bázisú párt.

 

A CSU számos szavazóját ugyanis nem az riasztotta el, mert Söder és Seehofer ne lett volna eléggé menekültellenes – hanem éppen túlságosan is az volt az ő gyomruknak.

 

Az, hogy a Zöldek Bajorországban hihetetlen módon előretörtek – a legutolsó felmérésekbenn tizennyolc százalékon állnak –, nem annak köszönhető, hogy hirtelen balos lett volna ennyi bajor, hanem annak, hogy számos jobboldali szavazó ment át az ökopárthoz.

 

A menekültellenességet számos CSU-s se fogadta el. A CSU-n belül befolyásos katolikus lobbi, többek között a Német Katolikusok Központi Tanácsának elnökével, Alois Gois-szal az élen élesen bírálta a menekültek elleni heccelést.

 

A tartomány vallásossága most visszaüt a CSU-ra: számos bajor katolikus ugyanis komolyan veszi a felebaráti szeretet parancsát.

 

Harmadsorban: nagy változások jöhetnek a német politikában

 

Markus Söder várható vasárnapi bukásának sokan fognak örülni: a bajor Zöldek mellett saját pártelnöke, Horst Seehofer és persze az egész német baloldal. A CSU kudarca egyértelműen arról szól, hogy

 

Merkelnek akár igaza is lehet: a német jobbközép nem azzal tudja megőrizni a vezető szerepét, ha lecsúszik jobbra, hanem ha megkerülhetetlen, de jobbra és balra egyaránt nyitott centrumpárttá válik.

 

A CDU már ma gyakorlatilag ilyen: szocdemekkel kormányoz országosan, a tartományokban pedig liberálisokkal és zöldekkel – különösképpen a Zöldekkel – nagyon jól megérti magát. Sőt, a párt egyik schleswieg-holsteini politikusa még azt is felvetette: ha a kelet-német tartományokban másképp nem lehet az AfD hatalomra kerülését megakadályozni, akkor a kereszténydemokratáknak a kommunistákkal (Die Linke) is össze kell fogniuk.

 

Egy ilyen teljesen középre húzott párt persze nagy teret hagy a széljobbnak – felmérések szerint az AfD akár huszonöt százalékig is növekedhet –, de a maradék hetvenöt százalékon belül ő maradhat az úr.

 

Ha bejön a merkeli stratégia, akkor a CDU ugyan maga mellé növesztett egy szélsőjobboldali pártot, de közben a jobbközéptől egészen a baloldalig terjedően nyitotta ki saját koalíciós lehetőségeit.

 

A CSU ezzel szemben még mindig úgy vallja: vagy tudja uralni a széljobbig az egész jobboldalt, vagy megette az egészet a fene. A CSU számára azonban a vagy-vagy helyzet mindkét opciója bekövetkezhet: A CSU nem uralja már a széljobbot, és mégis megette az egészet a fene. Ha nagyon rosszul szerepel a párt, a Zöldek vezetésével akár egy CSU-ellenes koalíció is létrejöhet.

 

 

Az abszolút többség elvesztése, Markus Söder és Horst Seehofer leszereplése, ami után a két politikus még nyíltabban fog majd egymásnak menni, jóformán bizonyos. Aminek első ránézésre sokan örülni fognak – mármint a CSU pofára esésének –, az hosszú távon mégis nagyon káros és veszélyes lehet a német demokrácia egészére.

 

Felesleges persze weimari helyzettel riogatni, elvégre az AfD huszonöt százaléknál nem tud többeket megszólítani: potenciálisan ennyi ember (a keleti tartományokban persze jóval többen, akár negyven-ötven százaléknyian is) fogékony az idegenellenességre és az etnonacionalizmusra.

 

De ha a CSU megremeg, vele remeg a CDU is, hiába érzi magát biztonságban a középen.

 

Ha a CSU miatt megremeg a CDU, akkor bukhat Angela Merkel is – akár már az év végi CDU-s pártkongresszuson –, őt pedig bizonyosan egy jobboldalibb ember fogja követni.

 

Azaz dialektikusan nézve: minél nagyobbat bukik most vasárnap a jobbos CSU, annál nagyobb az esély arra, hogy hosszú távon a CDU is jobbosabb lesz.

 

Ha lenne Németországban szociáldemokrácia – de ilyen sajnos legkésőbb 2003 óta nem létezik már –, akkor amúgy a CDU jobbratolódását akár esélyként, azaz saját baloldaliságának kidomborításának esélyeként is megélhetne a német baloldal. A Zöldek, akik most szárnyalnak, azonban nem hagyományos baloldaliak: az emberi jogok fontosabbak nekik, mint a munkavállalóké.

 

Stoiber sóhaja, hogy „hatalmas a kihívás“, leginkább annak szól, hogy tudja, látja: a CSU bukni fog, de vele bukhat a német politika stabilitása is. És a baloldal egyáltalán nincs felkészülve se a Merkel utáni évekre, se egy jobbra tolódó közvéleményre.

 

A cikkben eredetileg helytelenül azt állítottuk, hogy egy bajor paraszt ölte volna meg Kurt Eisner szociáldemokrata politikust. Noha volt ellene több merénylet-kísérlet is, a gyilkos lövéseket a Bajor Szabadállam miniszterelnökére egy félig zsidó származású német gróf adta le 1919. február 21-én.

 

FOTÓK: Bakó Bea, München / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Állítólag a saját termékeit favorizálja a cég a keresési eredményekben. A Google-t már megbírságolták ezért egyszer.

Ezentúl a titkosszolgálatoknak nyilvánosságra kell hozniuk, hogy mely újságírókkal, és miről háttérbeszélgettek.

A zsidó állam 8,7 milliós lakosságából körülbelül másfél-kétmillióan oroszajkúak, az orosz elnök szerint a két ország polgárai ezért „valódi, közös családot” alkotnak.

Ezzel az olasz kormánypárt európai partnert, a Zöldek pedig több pénzt kapnának. Egy páran közülük mégis elégedetlenek az olaszok érkezése miatt.

Úgy hírlik, a brit miniszterelnök Jean-Claude Junckerrel tárgyalva döbbent rá, hogy az ír határról szóló alternatív terve nem olyan jó, mint gondolta.

A hét kérdése

A szélsőjobb által is oly sokat emlegetett európai életmód védelme névvel ellátott biztosi portfóliót sokan betámadták. Ha rajtad múlik, mire neveznéd át?

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás