Árvák itt nem kezdhetik a bált – 65 éve november 4. van

Árvák vagyunk. 65 éve is azok voltunk. A Nyugat lelencbe dobott árvái, a Kelet sufniba zárt mostohagyerekei.

„Rátámadtak Corvin közre tankok, fegyverek,
– úgy súgta a szomszéd fiú, más ne hallja meg –
rájuk támadt az egész világ,
árvák itt nem kezdhetik a bált.”

Hát, persze, hogy Bereményi Géza és Cseh Tamás ebben is hajszálpontos.

Mert november 4. nagyon sok mindenről szól: önfeláldozásról és hősiességről, vereségről és tragédiáról – de mindenekelőtt arról, hogy „árvák itt nem kezdhetik a bált."

Árvák vagyunk. 65 éve is azok voltunk. A Nyugat lelencbe dobott árvái, a Kelet sufniba zárt mostohagyerekei. Adatott akkor 10 nap, amikor azt hittük, lehet másképp. Hogy a százezernyi esküre emelt kéz, az eget rengetően feldördülő „Elég volt!”, a néhány óra alatt egymást szuperhősökké lelkesített szabadságharcosok, és a drága, cinkos mosolyú, tiszta szemű kis pesti kölykök patakokban folyó vére végre nagykorúsít minket a világ előtt. Nem így lett.

Ebből a félkontinensnyi árvaházból akkor nem volt kiút. 30 éve kiengedtek minket.

Saját lakásba költöztünk – amit aztán szabadon, saját akaratunkból berendeztünk úgy, mint egy sötét, kopár, reménytelen lelencházat. Miért lett volna másképp? Hiszen mást, jobbat sose láttunk.

Három évtized alatt elhittük, hogy a börtön: otthon. Hát az otthont is börtönné tettük. Igaz, most már nem kényszerülünk közös hálóterembe. Külön kis cellákba vonulhatunk el azokkal, akikkel egy szektába tartozunk, s büszkén, öntudatosan magunkra zárhatjuk a rácsot.

„Rongy az élet, csak azt tudták,
s nincsen más kiút,
csak összegyűlni Corvin közbe,
s lenni nagyfiúk.”

– énekli Cseh Tamás a kis '56-os hősökről.

Nekik a vérüket kellett adni azért, hogy nagyfiúk lehessenek. Nekünk csak a magunkra zárt gyűlöletcellákat kéne kinyitunk.

Mert így örökké árvák leszünk.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!