Pornót mindig fognak nézni az emberek, csak az a kérdés, hogy milyet

A társadalom döntött: jobban megéri egy nőnek vetkőznie, mint tanítania a gyerekeinket vagy megmenteni az életünket. Előbbiért többet fizetünk, mint az utóbbiért.

Nemrég jelent meg az Azonnalin Sánta Mihály írása az OnlyFans-ról, miszerint az oldal káros, szerinte a fiatalok többek között a platform miatt is kapnak kapnak valótlan képet a szexről, a nők egy része a könnyebb megélhetést fogja választani (feltéve, ha a pornózás a könnyebbik opció), és az egész oldal ki van szolgáltatva a férfiak kényének-kedvének.

Az, hogy a pornó hamis képet mutat a szexualitásról, nem vita kérdése. Ahogy az sem, hogy roppant káros, ha kiskorúak nézik azt.

Az sem ideális, hogy fiatal nők (és férfiak, hiszen ez, ha nem is mindig, de általában többszereplős műfaj) tömegei képzelik el a megélhetésüket erotikus fotók és videók internetre való feltöltéséből. Mindegyik jelenség káros, azonban egyik sem elkerülhető.

Pornót bizony fognak nézni az emberek és igen, a kiskorúak is. Én sem a tizennyolcadik születésnapom után kattintottam életemben először ilyen oldalra, hanem már előtte is, és fogadni mernék, sok olvasó is így járt el (a nálam idősebbeknek maradtak az NDK-s kazetták, meg a fater pornóújsága), és ahogy én is, úgy te is szoktál pornót fogyasztani. Szégyellhetjük, tagadhatjuk, ugyanakkor nagyjából minden ember néz pornót, időnként. Más kérdés a pornófüggőség, ám ebbe a témába – mivel nem vagyok szakember – nem mennék bele, beszéljünk most az „egészséges” pornófogyasztásról, ne az extrém esetekről.

Amikor kamaszkorom hajnalán először láttam ilyen jellegű tartalmat, még nem volt OnlyFans, igazán amatőr pornó sem. Stúdiók filmjei futottak a neten és a televízióban, s

ha az OnlyFanson jelenlevő, jellemzően amatőr tartalomra azt mondjuk, hogy nincs köze a valódi szexhez, akkor bizony a stúdiók által gyártott tartalmakra teljesen új szót kell kitalálni.

Mert milyenek voltak ezek a „filmek”? Szürreális méretekkel rendelkező emberek (és itt nem csak a férfi péniszére, hanem annak izomzatára, vagy a nő műanyagból felfújt mellére, fenekére, szájára gondolok), ahol a nő csak és kizárólag a férfi használati tárgya volt, sokszor brutális agresszió, durva alárendeltségi viszony, erőszak, irreális élethelyzetek. Csak és kizárólag olyan jelenetek, melynek tényleg semmi köze nincs a valódi szexualitáshoz és intimitáshoz. Nagyjából ez volt a pornó – egészen addig amíg az amatőr, sok esetben tényleg valódi hús-vér emberek és párok által készült tartalom meg nem jelent az interneten, például az OnlyFans felületén is.

Ha abból indulunk ki, hogy márpedig az emberek – és ne álszenteskedjünk, bizony a tinédzserek is – fognak pornót nézni, akkor feltehetjük magunknak a kérdést:

melyik a jobb opció a kettő közül, avagy melyik a kisebbik rossz?

Egy olyan videó, ahol egy hegyomlás férfi szó szerint használatba vesz egy nőt, akivel azt tesz, amit akar (vagy amit a producer mond neki), úgy használja, forgatja, alázza őt, ahogy ezekben a filmekben rendszeresen történik, vagy egy olyan felvétel, ahol adott esetben egymást szerető emberek szexelnek, egymásra odafigyelve, saját akaratukból, úgy, ahogy nekik jól esik?

Félreértés ne essék: az amatőr pornót sem szeretném idealizálni, ráadásul az OnlyFans sem csak ebből áll (bár pontos képem nincs az oldalról, nem tartozom az előfizetői közé, de szivárognak azért onnan is tartalmak). Ha valóban voltak tartalmak fiatalkorúakról, az ellen mielőbb tennie kell valamit az üzemeltetőnek, azonban még mindig inkább ez az opció, mint a klasszikus pornó a kilencvenes, kétezres évekből.

Arról viszont nem a pornóipar tehet, hogy nők tömegei választják ezt a megélhetést a tanári vagy ápolói pálya helyett.

Egyrészről azt gondolom, hogy mindenki abból él, amiből tud és akar. Én biztosan nem fogom elítélni azokat sem, akik a pornográfiát választják, ha pedig ez egy kényszerszülte megoldás, akkor az egész társadalommal van a probléma.

Hiszen ezek szerint a társadalom döntött: jobban megéri egy nőnek vetkőznie, mint tanítania a gyerekeinket vagy megmenteni az életünket. Előbbiért többet fizetünk, mint az utóbbiért.

Az ideális nyilván az lenne, ha olyan világban élnénk, ahol a szexualitás annyira természetes lenne, hogy nem lenne körülötte bigott tabusítás, és eszünkbe sem jutna azért fizetni, hogy kukkolhasuk másét, éppen ezért egyetlen embernek sem lenne vonzóbb pályakép a pornó, mint a pedagógusi vagy az ápolói lét. Azonban nincs ideális világ, olyan világ van, melyet felépítünk.

Pornó mindig volt, és mindig lesz. A nők jó eséllyel mindig több pénzt kerestek és fognak keresni vetkőzéssel, az intimitásuk feltárásával, mint egy „tisztességes” szakmával. Ha pedig ez így van, akkor inkább legyen egy olyan felület, ami a nagy stúdiókhoz képest kevésbé zsákmányolja ki az embereket, ahol a felvételek nem külső kényszer hatására (nyilván a megélhetés is kényszer, de itt elsősorban a prostitúcióra/pornóra erőszakkal való kényszerítésre gondolok), hanem legalább részben önként születnek, és ami – még ha csak nyomokban is – némi valóságot is tartalmaz.

Ezen túl pedig a szülők feladata lesz megértetni a kamaszkorú gyerekeikkel, hogy az, amit ott látnak, nem a valóság. A valódi szexualitás nem olyan, mint egy filmben. Ehhez viszont az kell, hogy otthon se legyen tabusítva a téma, lehessen nyíltan beszélni a szexualitásról és intimitásról. Ahogy az is a szülői nevelés feladata, hogy a gyerek megtanulja, a pénz nem minden, egy rendes hivatás többet ér, mint a szexért kapott milliók. Végsősoron minden csak nevelés és szocializáció kérdése.