Több, mint harminc nő beperelte a Pornhubot

Szerző: Petróczi Rafael
2021.06.18. 19:19

Állításuk szerint a róluk készült erotikus videók az engedélyük nélkül került fel a honlapra. A Pornhub szerint a vád abszurd.

Több, mint harminc nő beperelte a Pornhubot

Összesen 34 nő beperli az erotikus tartalmakkal foglalkozó, és egyúttal a legnépszerű pornóoldalt, a Pornhubot is tulajdonló Mindgeek nevű vállalatot.

A nők azt állítják, hogy a róluk készült erotikus videókat a beleegyezésük nélkül töltötték fel a pornóoldalra. Egyikük – aki Isabella álnéven nyilatkozott a CBS-nek – elmondta, hogy mindössze 17 éves volt, amikor barátja rákényszerítette, hogy csináljanak róla egy erotikus videót – ez került fel a Pornhubra. Isabella állítása szerint

a Pornhub egyáltalán nem próbált vele kapcsolatba lépni mondjuk azért, hogy igazolja a nagykorúságát, vagy hogy megtudakolja, hogy a videó feltöltésébe beleegyezik-e.

Ahogy Isabella mesélte: egyetemista volt már, amikor egy barátja írt neki, hogy nem is tudta, hogy pornózott. „Egyből tudtam, hogy én vagyok (a videón – a szerk.). Úgy értem, az arcom, a ruházatom – egyből.” A nőt sokkolta az is, hogy 200 ezren megnézték a videót, „beleértve mindenkit az egyetemről, nagyjából”.

Isabella – elmondása szerint – fél évig tükörbe se tudott nézni, szégyellte magát, egyetemet is váltott emiatt, de továbbra is szorongott, hogy ott is fel fogják ismerni őt. „Hosszú időbe telt, hogy megbékéljek a ténnyel: valaminek az áldozata lettem.”

Ezért csatlakozott Isabella is 33 társához, és együtt csütörtökön indították meg a pert a kaliforniai szövetségi bíróságon, amiben

a nők azzal vádolják a Pornhubot tulajdonló Mindgeeket, hogy bűnöző vállalatként viselkedett, és kártérítést követelnek.

A Mindgeek közleményben reagált, mint írják: „Bárki, aki megpróbál az interneten közölni beleegyezés nélküli képeket vagy szexuális gyermekbántalmazást, bűnt követ el, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy az illegális tartalmak felszámolásában továbbra is az internet élmezőnyében legyünk. Minden online platformnak felelőssége van abban, hogy csatlakozzon ehhez a harchoz, és ehhez kollektív fellépésre és állandó éberségre van szükség.”

Ennél már keményebben nyilatkozott maga a Pornhub:

szerintük a vádak teljesen abszurdak, meggondolatlamok és egyértelműen hamisak.

Mint írják, a videókat többségében a felhasználók töltik fel, de azokat mindig átnézik moderátorok. Azt a Pornhub nem írta, hogy mennyi moderátort alkalmaznak.

A BBC-nek nyilatkozva a Pornhub azt is elmondta, hogy zéró toleranciát hirdettek az illegális tartalmakkal szemben, a személyazonosságukat nem megerősítő felhasználók nem is tölthetnek fel videókat – erre a lépésre egyébként azt követően került sor, hogy tavaly decemberben illegális gyermekpornográf anyagokat találtak az oldalon, a nem megerősített felhasználók tartalmait tömegével is törölték onnan –, és komolyan vesznek minden hozzájuk érkező panaszt. Így – a Pornhub ígérete szerint – a per tárgyát képező eseteket is komolyan fogják venni.

A Pornhub azt is hozzátette, hogy nem fogja hagyni, hogy a per kapcsán a túlzó, erőteljes nyelvezet elterelje a figyelmet arról, hogy tartalmaik kapcsán olyan biztonságpolitikát vezettek be, amely felülmúlja a más nagy oldalak biztonságpolitikai intézkedéseit.

NYITÓKÉP: Steven Stern / Flickr

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek