Koronavírus-álló ruhákkal kampányolt egy ausztrál cég, jól meg is büntették érte

Szerző: Petróczi Rafael
2021.07.23. 20:10

A sportruházatokat áruló Lorna Jane tavaly júliusban hirdette azt a ruháiról, hogy a koronavírus terjedését is megakadályozzák – tette ezt a vállalatot alapító Lorna Jane Clarkson tudtával és utasítására. A megtévesztésért több, mint egymilliárd forint értékű bírságot kell fizetnie a cégnek.

Koronavírus-álló ruhákkal kampányolt egy ausztrál cég, jól meg is büntették érte

Ötmillió ausztrál dollár, átszámítva 1 milliárd 127 millió forint összegű bírság lett a jussa az ausztráliai székhelyű, sportruházati cikkeket forgalmazó Lorna Jane nevű cégnek, ami tavaly júliusban egy új, LJ Shieldnek nevezett technológiával készült ruháiról azt állította, hogy azok képesek ellenállni mindenféle vírusnak.

Adjuk hozzá ehhez, hogy 2020 júliusában már javában koronavírus-járvány volt a világon, és kész is a tökéletes megtévesztő marketingkampány: itt van egy ruházati termék, amiről azt állítják, hogy ha bármilyen kórokozó érintkezik annak anyagával, az azon elpusztul, és lehetetlen átadni így egymásnak bármit is – akkor bizony a koronavírus ellen is védenie kell.

Sőt mi több, a Lorna Jane a kampány során külön fel is hívta rá a vásárlói figyelmét, hogy

ha valaki LJ Shield-technológiával készült terméket visel, akkor bizony a koronavírus átadása is lehetetlenné válik.

Így hirdette a Lorna Jane az LJ Shield-technológiával készült termékeit: lehetetlen bármilyen kórokozót, még a koronavírust is átadni, ha ezt viseled!

Így hirdette a Lorna Jane az LJ Shield-technológiával készült termékeit: lehetetlen bármilyen kórokozót, még a koronavírust is átadni, ha ezt viseled!

Fotó: Az Ausztrál Verseny- és Fogyasztó Bizottság Lorna Jane elleni keresete

Mint kiderült, ez persze semennyire sem volt igaz: a Lorna Janet az Ausztrál Verseny- és Fogyasztó Bizottság (ACCC) perelte be még 2020 év végén, azzal vádolva a ruhakereskedő céget, hogy kampányával megtévesztette az embereket.

Az ügyben eljáró szövetségi bíró a most pénteki ítéletében a bizottságnak adott igazat, mondván, hogy

a Lorna Jane a termék marketingje során úgy állította be a kijelentéseit, mintha azoknak lett volna bármi tudományos vagy technológiai alapjuk – miközben nem volt.

Így viszont a Lorna Jane olyan hamis állításokat tett a vásárlóinak, és a nyilvánosságot annyira félrevezette egy pandémiával terhelt időszakban, hogy az bizony jelentős pénzbírságot érdemel. A bíróság ezen felül arra is kötelezte a céget, hogy három évig ésszerű alap nélkül egyetlen termékükkel kapcsolatban sem tehetnek bármilyen, a vírusok elleni védelemről szóló állítást, továbbá üzleteikben (amikből akad Ausztrálián túl Új-Zélandon, Szingapúrban és az Egyesült Államokban is) fel kell tüntetniük, hogy megtévesztették a vásárlókat.

Külön pikantériája az ügynek, hogy a Lorna Jane az eljárás során bevallotta, hogy

a félrevezető kampányt egészen fentről nem más, mint a cég alapítója és kreatív vezetője, Lorna Jane Clarkson engedélyezte,

és ő maga is több ízben tett hamis kijelentéseket az LJ Shield-termékek jótékony egészségügyi hatásairól különböző sajtóközleményekben és Instagram-posztokban. A szövetségi bíró elmondása szerint ezt a körülményt is figyelembe vette az ítélet meghozatalakor.

A Lorna Jane egyébként elfogadta az ítéletet, mint azt Bill Clarkson, a cég vezérigazgatója elmondta: a ludas a történetben egy korábban megbízhatóként elkönyvelt beszállítójuk volt, ő állította azt az LJ Shield-technológiáról, hogy az a koronavírus ellen is védelmet ad – mint kiderült, megalapozatlanul. Ahogy azt a vezérigazgató hozzátette:

„Elhitették velünk, hogy az LJ Shield-technológiát Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Kínában és Tajvanon másutt már értékesítették, és hogy az mind antibakteriális, mind vírusellenes. Úgy gondoltuk, hogy előnyös dolgot kínálunk az ügyfeleinknek.”

NYITÓKÉP: Lorna Jane Active / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként, régi motoros azonnalis újságíró, 2018 júniusától tagja a szerkesztőségnek. Ha nem éppen cikket ír (és nincs járvány), nagy eséllyel egy metálkoncerten tombolja ki magából a hazai közélet fáradalmait.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek