+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Illés Gergő
2020. március 12. csütörtök, 18:38
A Forma 1 hetvenedik szezonja így késve kezdődhet: az egyik csapat egy alkalmazottjának pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Gyászolhatnak a Forma 1 rajongói, ugyanis a száguldó cirkusz ünnepi, hetvenedik szezonja minden bizonnyal nem az eredeti naptár szerint indul: az Autosport szaklap magas rangú, a sportsorozat szervezésében is részt vevő forrásokra hivatkozva úgy tudja, a csapatvezetők tanácskozásukat követően csütörtök éjjel azt a döntést hozták, hogy

 

csupán pár órával az első szabadedzés kezdete előtt lefújják a március 13-tól 15-ig tartó nagydíjhétvégét az ausztráliai Melbourne-ben.

 

Ennek előzménye, hogy a brit McLaren csütörtökön egy közleményt jelentetett meg, melyben kijelentették: nem állnak rajthoz a vasárnap tartandó futamon, miután a csapat egyik tagjának pozitív lett a koronavírus-tesztje. Az érintett csapattagot elkülönítették, amint a vírus tüneteit mutatta, most pedig már az ausztrál egészségügyi hatóságok kezelik, ugyanakkor a vírusveszély folyamatosan ott lebegett a nagydíj fölött.

 

Több versenyző már korábban is hevesen kritizálta, hogy az évadnyitót a járványhelyzet ellenére megtartották volna: a szezon toronymagas esélyesének tartott hatszoros világbajnok Lewis Hamilton például kijelentette, „nagyon meg van lepve”, hogy Ausztráliában vannak a helyzet ellenére mindazok ellenére, hogy az észak-amerikai kosárlabdaliga, az NBA szezonját is felfüggesztették, a Forma 1-et azonban mindeddig még nem. „A pénz az úr, de őszintén nem tudom. Nem tudok ennél többet mondani” – nyilatkozott a világbajnok.

 

A sportág veteránja a 2007-es világbajnok Kimi Raikkönen pedig úgy nyilatkozott,

 

„nem tudom, helyes dolog-e az, hogy most itt vagyunk, valószínűleg nem az. Viszont ez nem rajtunk múlik, nem a mi döntésünk”.

 

Már a szezonnyitó előtt is több csapattagot el kellett különíteni, mivel a koronavírus tüneteit produkálták, mindeddig viszont nem volt arra utaló jel, hogy a versenyt lefújnák.

 

A Forma 1 idén hetvenedik szezonját kezdené meg, vagyis fontos év ez a sportág történetében. Mégis, a világjárvány terjedése komolyan keresztbe tesz az eredeti tervek szerint rekordhosszú, 22 futamos naptárnak: az első, ausztrál nagydíjat immár szinte biztos, hogy törlik a járvány miatt, a második, egy hét múlva esedékes bahreini nagydíjat pedig,

 

ha meg is tartják, akkor is nézők nélkül, „zárt kapuk mögött” teszik.

 

Ilyenre még nem volt példa a sportág történetében, de még ez is szerencsésebb, mint a tervek szerint idén debütáló vietnámi nagydíj esete, amelyet a járvány miatt valószínűleg meg sem tartanak.

 

BORÍTÓKÉP: A 2019-es ausztrál nagydíj rajtja / F1 Youtube

 

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Brit Egészségügyi Szolgálatnál arra készülnek, hogy decemberre már hatásos koronavírus elleni vakcina áll majd rendelkezésükre. Erről beszélt parlamenti képviselőknek a tisztifőorvos-helyettes. Boris Johnson egyelőre óvatos.

A környező országok közül lehagyta Magyarországot Szlovákia a lakosságarányos aktív fertőzések számában, de ez nem jelenti azt, hogy itthon javulna a járványhelyzet.

Az egészségügyi intézmények egyre kevésbé bírják a koronavírus-járvánnyal járó nyomást. Volt, hogy nem akartak beteget átvenni kórházak a mentősöktől, máshol már apácakra is szükség van.

Egy hete még csak riogattak vele, hétfőtől azonban már mindehol hordani kell a maszkot a román fővárosban.

A húsipari lobbi szerint nem szabadna kolbásznak hívni olyan élelmiszert, amiben nincs hús. Az EP a héten szavaz erről.

Orosz hírforrások szerint a rendfenntartók gumilövedékeket használnak, és egyelőre azokat is csak a levegőbe lövöldözik.

A hét kérdése

Sok olyan mese létezik, amely megbotránkoztathatja Dúró Dórát, mert nem a keresztény értékeket és a klasszikus családmodellt hirdetik.

Azért ide elnéznénk

Hogyan lehet a szolidaritás kultúráját intézményesíteni a művészeti világban? Milyen egzisztenciális terheket és elvárásokat vehet le ez az alkotók válláról? Kerekasztal-beszélgetés, október 19.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Twitter megosztás Google+ megosztás