Az intézmény, amit a társadalom érdemel, de nem az, amire szüksége van

Az előválasztásban a hatpárti összefogás egy olyan innovatív intézményt lát, amivel akár kétharmados többséget is szerezhet. A kiderült részletek alapján viszont úgy tűnik, hogy csak egy külföldi modellt sikerült átvenni, azt is elég fonákul. Pedig néhány változtatással akár működhetne is a dolog.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az ellenzék többször is hangsúlyozta, hogy az előválasztás legnagyobb előnye, hogy a jelöltek a választók széleskörű bevonásával lesznek kiválasztva, szemben a Fidesszel, ahol Orbán Viktor személyesen választja ki az embereit. De ha közelebbről megvizsgáljuk a dolgokat, kiderül, hogy a tények ennél azért árnyaltabbak.

Először is, fontos figyelembe venni, hogy az előválasztás célja az, minden választókerületben csak egy ellenzéki jelölt álljon ki a Fidesz jelöltjével szemben. Az előválasztáson elméletileg bárki indulhat jelöltként (extrém esetben akár egy Fidesz-szimpatizáns is), a négyszáz helyi ajánlás megszerzése nem egy nehezen megugorható akadály. Viszont elindulni és eséllyel indulni az két különböző dolog.

Magyarországon nincs hagyománya a független jelöltek indulásának, hiszen mennyire független az, aki – mint azt az előválasztás szabályai diktálják – neve mellett egy párt logója szerepel, és a győzelme után rögtön be is ül a párt frakciójába? Nem véletlen, hogy azok a honatyák és honanyák, akik kiléptek abból a pártból, amelyiknek színeiben bekerültek az Országgyűlésbe, hamar saját pártot alapítottak (Mi Hazánk, Polgári Válasz, Volner Párt), vagy egy másik párt indítja őket (Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Szabó Szabolcs). Pálinkás József is pártalapításra adta a fejét, mielőtt bejelentette volna, hogy meg szeretné mérettetni magát a miniszterelnök-jelölti előválasztáson.

De ha egy jelölt mégis úgy dönt, hogy nem kér a pártok támogatásából, akkor is előre meg kell mondania, hogy melyik párt frakciójába fog beülni. Ha pedig valaki komolyan gondolja, hogy a pártok több saját jelölttel is versenybe szállnak egy-egy egyéni választókerületben, az nagy képzelőerőre vall. Tehát végül oda fogunk kilyukadni, hogy a pártok kiválasztják az embereket, akikről szavazhatnak a választók az előválasztáson.

Sőt, az ellenzéki szavazók opcióit a pártok közötti alkuk tovább szűkítik. Elég szürreális azt látni, hogy a Jobbik a DK vagy az MSZP jelöltjét ajánlja választóinak. Valószínűleg a nemes gesztust viszonozni fogják a pártok. Pedig nem pont az lenne a lényege az előválasztásnak, hogy ne a pártok egyezsége, hanem a választók preferenciái alapján alakuljon ki a jelöltek listája?

És hogy még nagyobb legyen az összevisszaság, sikerült egy olyan rendszert kitalálni, aminek nagyítóval kell keresni az értelmét. Egyéni jelölteket egy fordulóban fognak választani, a miniszterelnök-jelölteknek számára viszont lesz egy második forduló is, ha senkinek sem jön össze egyből az abszolút többség. Persze a 2010-es előtti világ iránti nosztalgia helyett inkább a pártok számolgatásaiban találunk erre magyarázatot, ugyanis három jelölt kerül a döntőbe.

Illetve mi lesz, ha a második fordulóban sem jön össze az 50 százalék +1 szavazat a győztes miniszterelnök-jelöltnek?

Pedig az előválasztás lehetne egy teljesen másik történet is. Csak előbb egyet hátra kell lépni, és magát az összefogást is újra kéne gondolni. A valós életben ugyanis nem működik a politikai matek. Nem lehet simán összeadni a pártok egyéni eredményeit. Egy valós összefogáshoz elengedhetetlenek a közös célon túl a közös eszközök. Mondok is öt ilyen eszközt, ami a Fidesz-szavazók számára is jelzés értékű lenne.

1. Független miniszterelnök-jelölt

Dobrev a női jelölt, Jakab a harcos, Fekete-Győr a fiatal generáció képviselője, Márki-Zay a vidék hangja, Pálinkás a Fidesz-árva, Karácsony pedig a kompromisszumra képes jelölt. Mindegyik nevet egy-egy párttal vagy szekértáborral asszociáljuk. De egy sikeres kormányzáshoz, (egy esetleges későbbi) kétharmados többséghez, és a törzsi harcokat meghaladott társadalomhoz nem elég az ellenzéket egyesíteni. Ehhez a bizonytalanokat is meg kell győzni, sőt, a fideszes szavazóknak is alternatívát kell mutatni. Erre a feladatra pedig csak egy független, a politikai világon kívüli jelölt képes. Ideális helyzetben a köztársasági elnök is ilyen. Az ajánlások gyűjtése csak augusztus 23.án indul, még nem késő egy Sólyom László-típusú jelöltet találni.

2. A szélsőségektől való elhatárolódás

Fontos, hogy az összefogás ne szélbaltól széljobbig tartson. A pártok tettekkel is bizonyítsak, hogy nincs helye körükben a rasszistáknak, kommunistáknak, idegengyűlölőknek, határon túli magyarokat gyűlölőknek, kereszténygyűlölők, és még sorolhatnánk a kategóriákat. Csak akkor lesz meg a társadalom több mint felének a támogatása, ha nincs szélsőségek felé kacsingatás – Bíró László esete ezt világosan bebizonyította.

3. A kétes hátterű párttagok mellőzése a közös listáról

Gondolom, mindenkinek egyből beugrik 1-2 ellenzéki politikus neve, aki korrupciógyanús ügyekbe keveredett. Ők azzal legitimálhatnák az összefogást, hogy nem indulnak az előválasztáson. Amúgy is, azon az oldalon, amelyik szereti magát köztársaságpártinak meg demokratikusnak nevezni, ez alap kéne legyen.

4. Konkrét intézkedések megnevezése határidővel és költségvetési forrással

Másfél évvel a 2019-es eufória után még mindig várat magára a Tiborcz-adó, a stadionstop és a városháza parkolójában kialakított park is. De a felcsúti per emlegetése vagy az alapjövedelem ígérete azt mutatja, hogy nem sikerült levonni az önkormányzati tapasztalatok tanulságait. Pedig a megvalósítható tervek bizonyítják, hogy az ellenzék nemcsak készül, de alkalmas is a kormányzásra.

5. A jogállami keretek betartása

Veszélyes a jogállam felfüggesztésének gondolatával eljátszani. Ha ezt folytatják az ellenzék prominens emberei, akkor a választóik komolyan el fognak gondolkodni azon, hogy miben jobb ez a hat párt a mostani egy+egynél? Marad a kérdés, hogy mi legyen a kétharmados törvényekkel? Van egy javaslatom: feles többség esetén egy év sikeres koalíciós kormányzás után jöhetne egy előrehozott választás. Ezen a választáson ugyanazokkal a jelöltekkel kell indulni, és kétharmados többséget kérni program folytatásához, de legalább a kétharmados törvények módosításához.

Ha az említett eszközökben sikerül megegyezni a hat pártnak, az előválasztás mindjárt más fényben tűnik fel. Már csak az utolsó simítás hiányzik: hogy mind a hat párt indítson saját jelöltet mind a 106 egyéni választókerületben. Ha nincs ennyi saját emberük, támogathatnak egy-egy civilt. A jelöltek pedig vitázzanak egymással. Az édes kevés, hogy ne a Fidesz. Mutassák be elképzeléseiket, győzzék meg a választókat, hogy jobb programjuk van, vagy legalábbis jobban tudják képviselni programjukat. Ebből már kaptunk egy ízelítőt – kár, hogy csak két jelölt közreműködésével. Hiszen jelöltek és vita nélkül előválasztás helyett csak elővoksolást kapunk.

Hiszen a háttéralkunak és a pártlistáknak mégis csak az a szépségük, hogy egyéni megmérettetés nélkül is be lehet ülni az országgyűlési bársonyszékbe. De ha az ellenzék komolyan gondolja, hogy kormányzásra készül, akkor nincs mese: ideje újra megtölteni értelemmel az elcsépelt frázist, és meghozni ezt az áldozatot a hazáért.

A szerző marketingszakember. Vitáznál vele? Írj!