Az ellenzék hatalmas feladatok várnak a kormányváltás után, az országot ismét nyugati pályára kell állítani. Ha nem az ellenzéki létre, hanem tényleg kormányzásra készülünk, ezt kell a választásokon is üzennünk: egységben vagyunk, győzni tudunk.
A kérdés, hogy az ellenzéknek egy vagy több listán indulva van-e esélye leváltania az Orbán-rezsimet, azokat is megosztja, akik ezt a rezsimváltást tényleg szeretnék. Másfél évre a parlamenti választásoktól az Azonnali ellenzéki politikusok és értelmiségiek részvételével vitát indít arról, hogy hány listán érdemes, szükséges elindulni a győzelemhez. Az alábbiakban Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke mondja el véleményét.
+ + +
Évek óta jól kirajzolódik az a vélemény a közhangulatból, hogy
Ezt az ország számos településének polgárai elmondták. Legutóbb 2019. október 13-án este tízkor a kétkedők számára is nyilvánvalóvá válhatott, hogy a közösen támogatott ellenzéki jelöltek le tudják győzni a Fidesz jelöltjeit. Sajnos azonban ellenpéldák is akadtak bőségesen: a torzsalkodó ellenzéket felmutató városok és községek sehol sem voltak képesek legyőzni a regnáló fideszes polgármestert és csapatát.
Az önkormányzati választáson látszott, hogy egység kell a győzelemhez, és az egységet nemcsak megteremteni lehet, de később megtartani is. Azokban a városokban is működött az ellenzéki egység és a demokraták ajánlatának igenlése, ahol a Fidesznek kifejezetten érdeke volt egy civil szervezet álruhájában megbújt csapatot állva hagyni (vagy elindítani?). Éppen emiatt hiszek abban, hogy
A tavalyi önkormányzati választás bebizonyította, hogy a kormánypártok különösebb erőfeszítés nélkül is verhetőek, ha egységes lesz az ellenzéki fellépés.
és azt sem, hogy az apátia áttörhetetlen üvegplafont képez az ellenzék számára – holott a populizmus harmadik hullámának egyik fontos pillére éppen az apátia növelése azoknak a körében, akiket nem tud maga mellett a hatalmat gyakorló erő. Az üvegplafon megléte eddig kétségtelen volt, azonban fokozatosan kerül egyre magasabbra a szintje, talán meg is szüntethető.
Valami megmozdult. Nem pusztán az ellenzék tavalyi politikai sikereiben megfogható ez. Vannak olyan ügyek, amelyek pártállástól függetlenül megmozdítanak olyan embereket is, akik már letettek a kormányváltás lehetőségéről. Az önkormányzati választáson tapasztalt ellenzéki előretörésen túl ilyen az SZFE vagy az Index ügye is. És sokan vannak olyanok, akik
Nem a győzelem érdekel minket, hanem az, hogy mit csinálunk a győzelem után. A közös lista üzenete az, hogy készek vagyunk annak a munkának az elvégzésére a következő másfél évben, ami képessé tesz bennünket a közös kormányzásra, a köztársaság visszaállítására, a jogállam helyreállítására, az új választási törvény kidolgozására, a demokratikus intézményrendszer sérüléseinek begyógyítására. Ehhez közös munka szükséges, szoros határidőkkel és fegyelmezettséggel.
Az ellenzéki lét felvázolása mint legvalószínűbb forgatókönyv, amelyben a mandátumkalkulátorok segítségével nem a jövőkép, hanem a közösen használt matematikai formulák felállítása a cél, amelyek talán a kétharmados többségtől megfosztják a jelenlegi kormánypártokat, elfogadhatatlan. Mára jól látszik, hogy a koronavírus okozta gazdasági-társadalmi és egyre több országban megmutatkozó, közelgő politikai válság kezelése kizárólag akkor lehet sikeres, ha paradigmaváltás következik be hazánkban.
A jelenlegi kormány a 2008-as válság (Bajnai-kormány által elindított) kezelése utáni időszakban egy nagyon kedvező nemzetközi gazdasági környezet belföldi sikereinek hangoztatását és a választók szemei elé szórt gyöngyöket használta az elmúlt két ciklusban arra, hogy megtarthassa hatalmát. Azon kívül, hogy a saját képükre kívánják formálni az országot, nem nagyon rajzolódott ki egyetlen társadalomszervezési alapelv sem.
A rombolás viszont az élet minden területén érzékelhető. A gazdaságstratégiai tervezésen végighullámzott a jegybank és a pénzügyminisztérium háborúja, utóbbi a miniszterelnök kezétől fojtogatva végezhette a munkáját, nem bevallva például azokat a pontokat az elmúlt fél évben, amikor már tényleg baj volt. Ez értelmetlen társadalmi károkozás.
Azt üzennénk vele, hogy a káosz elkerülhetetlen. Azok, akik ellenzékben – a kormányzáshoz mérten jóval kisebb – projekteket nem tudnak levezényelni közösen, azok hogyan tudnak kormányozni? Joggal tenné fel a költői kérdést a választó. Ha a két lista mellett dönt az ellenzék, az egymástól elszigetelt két csoportot, két programalkotást, értelmezhetetlen választási üzeneteket és talán két miniszterelnök-jelöltet is feltételez. (Utóbbi még a legkisebb gondunk.)
Most olyan ellenzékre van szükség, amelyik vállalja a gazdasági válságból való kilábalásért tett lépések felelősségét. Olyan ellenzékre van szükség, amelynek közös elgondolása van arra, hogy hogyan lesznek finanszírozhatók az önkormányzatok; hogyan építhető újjá a tizenkét év rombolás után az oktatás és az egészségügy a romjaiból; hogyan alakítjuk át a nyugdíjrendszert az utolsó utáni pillanatban, hogy ne szakadjon rá az idősödő társadalmunkra; hogyan alakulhat át a munkapiaci szabályozás és ellátórendszer, hogy végre valóban huszonegyedik században élő szülőkre és gyerekekre szabhassuk a családpolitikát.
Most először van lehetőségünk a közös vízió és program megalkotására, valamint arra is, hogy a szövetségkötés ne egymás kiszorításáról szóljon, hanem mind többek megszólításáról és a hit visszaadásáról, hogy
Ha úgy tetszik: az egyenlő bánásmód és az egyenlő méltóság világába igyekvők szövetsége ez, szemben a társadalmi kohézió és a jogállam bomlasztóival. Kérdés, kinek érdeke ezt kettészakítani. Páratlan azok felelőssége, akik a közös lista ellen érvelnek. Ennek az országnak nincs újabb négy éve arra, hogy úgy éljen, ahogyan az elmúlt tízben.
Ha érdekel, mások mit gondolnak, itt olvashatod vissza a vita többi részét!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.