+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2020. április 9. csütörtök, 16:53
A polgármestereknek megengedik azt is, hogy húsvét idejére speciális szigorító intézkedéseket hozhassanak a településükre nézve.

Közösségi oldalán jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy határozatlan ideig meghosszabították a kijárási korlátozásokat, a döntést pedig minden héten felül fogják vizsgálni. Mint mondta: tudja, ez nehéz ügy, de dönteniük kellett a korlátozásokról, mert a március 28-án bevezetett intézkedések most szombaton, vagyis április 11-én járnának le.

 

Orbán elmondta: miután mindannyian a húsvétra készülődünk, ez különleges körültekintést igényel, meghallgatták ezért a főpolgármestert, a megyei jogú városok polgármestereit, rendőröket, tudósokat, járványügyi szakértőket, akiknek egybehangzó volt a vélekedése arról, hogy az eddigi korlátozások értelmesek és sikeresek voltak, lelassították a járvány terjedését. 

 

A kormány döntött arról is, hogy egy speciális jogosítványt biztosít a polgármesterek számára hétfőn 24 óráig, vagyis húsvét idejére, mely szerint saját településükre nézve speciális, szigorító szabályokat hozhatnak.

 

A miniszterelnök végül arra kérte az embereket, tartsák be a korlátozó szabályokat, kerüljék a csoportosuló összejöveteleket, tartsák a távolságot és vigyázzanak az idősekre.

 

FOTÓ: Orbán Viktor / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A magyarok körében is 61 százalék gondolja ezt egy friss, 21 EU-tagállamban elvégzett közvélemény-kutatás szerint.

A főpolgármester szerint Budapestnek több tízmilliárdos bevételkiesést jelent a jövő évi költségvetés tervezete, ami nem indokolható a járvány okozta általános recesszióval.

És még véletlenül sem a Fideszről beszélünk: a máltai Munkáspárt a közelmúlt legnagyobb politikai botránya ellenére visz mindent a közvélemény-kutatásokban.

Voltak, akik kritizálták, hogy ezzel a határőrök az emberek magánéletében turkálnak: most már hivatalos nyilatkozatot kell tenni arról, hogy kapcsolatban vannak, így szabad a beutazás.

Összesen már 1836-an gyógyultak fel a betegségből, míg 499 az eddigi halálos áldozatok száma.

Miután konfliktusmentesen nem bonyolítható le a jobbikos Sneider Tamás leváltása a parlament alelnöki székéből, a volt EP-képviselő Balczó Zoltán köszöni, de nem kér a jelölésből.

A manipulált kibocsátási adatok miatt a vásárlónak joga van kártérítést követelni a Volkswagentől, mondta ki a német legfelsőbb bíróság.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Az Azonnali publicistája a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésről vitázik online május 25-én este 8-tól!

Az Azonnalin rendszeresen publikáló Szalai Máté is elemzi a Külügyi Intézet online beszélgetésén, május 26-án!

Ezért beszélget az űrhajóssal május 27-én Szujó Zoltán.

Ki nyerheti az amerikai elnökválasztást? Szakértők vitatják meg az American Corner május 28-i eseményén!

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

Ezt is szerettétek

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Hogyan élik meg a koronavírus-járványt a különböző generációk? Kiknek a legnehezebb most, és miért jött elő a nyugdíjasbashing?

Miért csapott látványos hisztiket az akkori román miniszterelnök Trianonban, miközben megkapták Erdélyt, a Bánság nagyobb részét és a Partiumot?

Twitter megosztás Google+ megosztás