+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2020. február 16. vasárnap, 06:17
Marokkó homokkal fedett részében töltöttünk egy éjszakát, ami még a nyilvánvaló kényelmetlenségek és a néha túlgondolt turistaműsorok ellenére is olyan varázslatos úticél, aminek egy naplementéjén képtelenség nem meghatódni.

Bár tavaly nem tartottam kizártnak az újrázást, azért annak fényében, hogy a Ryanair Budapestrőp elvitte Bécsbe a közvetlen járatát Marrákesbe, különösen meglepődtem rajta, hogy harmadszorra is Marokkóban találtam magam életem folyamán. Ráadásul ezúttal nem is egy hosszú hétvégére mentem, hanem rögtön egy hétre, ami egészen új távlatokat nyitott meg: végre nemcsak egynapos túrára volt értelme elmenni az amúgy továbbra is a varázslatos és az elviselhetetlen keverékeként létező városból, hanem például megnézhettem egy valódi sivatagot is! 

 

Tehát  nem kősivatagot, nem pálmasivatagot, hanem azt, amit a köztudat sivatagnak fog fel:

 

a homokos semmit tűző nappal.

 

BERBER FALU AZ ATLASZBAN

 

A Szaharáról úgy általában ennyit lehet tudni, pedig valójában bár tényleg a világ legnagyobb sivatagáról van szó, ez közel sem azt jelenti, hogy az egész narancssárga homokkal van fedve. Ezért például bár Marrákes egy sivatagi városnak számít, abba a Szaharába, ahol már dűnék is vannak, a legkönnyebben egy összesen háromnapos úttal lehet eljutni, átautózva az egészen lenyűgöző Atlaszon is. Csupa olyan része a világnak, amiről először a földrajzkönyvekben hallottam általános iskolában, és annyira távolinak és emiatt érdektelennek tűnt a létezésük, hogy meg sem tanultam róluk semmit rendesen.

 

EZ ITT EGY ÚT, AMIN ELÉG GYORSAN SZOKTAK MENNI AZ AUTÓK

 

Azon persze senki ne lepődjön meg, hogy 2020-ban már a legegzotikusabbnak tűnő kirándulásokat is teljesen hülyebiztosan össze lehet állítani: tavaly ősszel Közép-Ázsiában magam is meglepődtem, hogy egy ennyire a világ szélén lévő helyen összesen egyetlen vonatot tudtam elrontani, Marokkó pedig mivel egész Afrika egyik legturistásabb országa, nyilván tonnányi ajánlatot dobott elénk a felejthetetlennél felejthetetlenebb ajánlataiból. Ezeket persze érdemes átnézni, hiszen a kevésbé felejthetetlen ajánlatok között ott lapultak olyanok is, ahol a felhasználók meglepve tapasztalták, hogy csak Marrákes szélére vitték ki őket sátrazni egy éjszakára, más pedig azon háborodott fel, hogy a három napra kifizetett pénzéért cserébe a homokba kellett szarnia este, mert a vécékről senki nem gondoskodott.

 

 

Kis körültekintéssel viszont már nem lesz baj, 30-35 ezer forintért átlagban minden igényt kielégítő utazások vannak: légkondicionált busz, aminek a szüksége baromi jó érzés amúgy, miközben Magyarországon tombol a tél, reggelik, vacsorák és persze szállások, amikből a második éjszaka a Merzouga sivatagi táborban van, ahova a stílus kedvéért már tevével kell menni. A szervezés teljesen hülyebiztos, máshogy nem is érdemes: Európából több okból sem érdemes Marokkóban autóbérléssel próbálkozni, és ezek közül csak az egyik a térség legendásan idegbeteg közlekedése.

 

 

Szóval először is el kell fogadni, hogy egy szaharai kaland eléggé meg van szervezve, és lenyelni ennek minden hátrányát: a három napig Amerikai Pite-akcentusban pofázó hongkongi biztosítási ügynököt, aki jól láthatóan a sikereket sugárzó Instagram-profilja miatt érkezett, a halmozottan autentikus helyieket, akik egytől egyig abból élnek, hogy eladják a műsort a hülye európaiaknak.

 

Cserébe ha az ember elfogadja, hogy ő maga is hülye európai, akkor valami olyamisvé válik egy Szahara-túra nagyrésze, mint a pankráció:

 

ahogy ott is élvezheő a produkció annak ellenére, hogy nyilvánvaló kamu az egész, úgy itt is vicces tűz körül éneklő berbereket nézni úgy is, hogy azért az a gyanúm, hogy valójában nem szoktak privátban is a tűz körül énekelni. 

 

 

A műsor legerősebb része persze most is a valóság, és itt jön az áradozás része: az, hogy láthattam az Atlaszban sokezer méter magasan berber falvakat olyan emberekkel, akiknek a világ legtermészetesebb programra a látszólag céltalan üldögélés, még csak nem is a legletaglózóbb része volt a kirándulásnak, ahogy a látszólag a semmi szélén fekvő Tinghir egykori zsidónegyede is csak apróság szinte.

 

Visszanézve két dologért éri meg igazán bevállalni ezt az amúgy nagyrészt autózással telő utazást: Tinghir szőnyegárusáért, aki olyan nyugalommal volt képes előadni, hogy őt nem érdekli, ha nem veszünk tőle szőnyeget, hogy hirtelen leküzdhetetlen vágyat éreztem egy kézzel szőtt szőnyeg beszerzésére, illetve természetesen maga a sivatag.

 

 

A homoksivatag egyszerűen nem körülírható: nincs ott semmi, ami a szó klasszikus értelmében jó lenne. Meleg van, a turistaútvonalakon sok a teveszar, tevegelni baromi kényelmetlen, a homok belemegy a zsebeidbe, a cipődbe és minden testnyílásodba, inni valamit csak a táskádban már átlangyosodott vizet tudod, ráadásul egy turistacsoporttal együtt raknak le egy dombra annyival, hogy itt nézzétek meg a napfelkeltét, majd jönnek.

 

 

És ott egy jó pillanatban eggyé válhatsz azzal a nagy büdös semmivel, amit a sivatag ad.

 

Élvezheted a változó színeket, a dűnék formáit, és azt a csendet, amit még a pofázó útitársak sem tudnak igazán túlharsogni. Ekkor kaptam magam azon, hogy tökugyanolyan homokdombokat fotózgatok percek óta, hogy legalább pár megmaradjon az olyan gondolatokból, mint a túlcivilizáltság, az ember mérete, és még egy csomó coelhói bölcsesség, amiket általában rettentően szégyellenék megosztani, de hát valószínűleg Petőfi sem az unalmas Alföldről írt volna verset, ha látta volna ezt. Itt vagy eggyé válik az ember a világmindenséggel kicsit, vagy elkezd azon pampogni, hogy végül is itt nincs is semmi.

 

 

Aztán persze úgyis arcon csapja a valóság. Például a táborban az, hogy a sivatagban este tényleg nagyon hideg van, és lehet bármennyire is hangulatos a kétszemélyes cirkuszi sátor, azért mégis szinte megváltás a hajnali hatos indulás azért, hogy a naplemente után a napfelkeltével is megkapjuk a meghatódás-dózist. Ilyenkor még az amúgy rettentő cuki tevék is inkább félelmetesek, mint cukik (az enyémet amúgy Vitelki Zoltánnak neveztem el), és a fagyos szellőben rögtön vágyálommá válik az a kisváros is, ami odafelé még egy élhetetlen putrinak tűnt a buszból. Hiszen árulnak például Snickerst, a kisbuszból pedig nem tudunk lezuhanni, ha kicsit elbambulunk valamelyik dombon.

 

TÁBOR A MERZOUGÁBAN.

 

A végére illene persze leírni, mennyire más ember lettem a Szahara óta, de azóta már ugyanúgy munkába kell járni, úgyhogy csak azt tudom javasolni, hogy mindenki használja ki a viszonylag olcsó repjegyeket akár Bécsből is Marokkóig (fejenként 25 ezer forint körüli összegből kijön, de ehhez még érdemes hozzáadni csomagot), és lehetőleg valamikor télen csinálja ezt, ugyanis nyáron arrafelé már elviselhetetlen a forróság.

 

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Kedden Markus Söder, bajor kormányfő visszavonulót fújt, és elfogadta a CDU elnökségének hétfői döntését Armin Laschet kancellárjelöltségéről. Vele szemben még a zöld kancellárjelölt is esélyes.

A széndioxid-kibocsátás éves növekedése 2021-ben a második legmagasabb lehet a 2008-as világválságot követő felépülés óta – mondja a Nemzetközi Energiaügynökség.

Mélyülnek tőle a társadalmi egyenlőtlenségek, indokolja mindezt a világszervezet.

Újabb fejezetéhez érkezett az Angela Merkel utódlásáért vívott hatalmi harc a német jobboldalon: most minden szem Münchenre szegeződik.

Az Ibizába belebukott politikus azt kéri volt pártjától, hogy vegyék vissza. A párt közben azon vitázik, mennyire álljon bele a lockdownellenességbe.

A szállításügyi miniszter közben cukornádültetvényen pöffeszkedő ültetvényesnek nevezte a miniszterelnököt.

Egy most nyilvánosságra került, 2010-es jelentés szerint az akkori lakosság majdnem 40 százalékának hívásaihoz voltak képesek hozzáférni a kínaiak.

A hét kérdése

Annyi érv és ellenérv merült fel a nyitás kapcsán, hogy mi nem tudunk dönteni, mondjátok el ti, mit gondoltok helyesnek!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás