Mi legyen Magyarország nemzeti süteménye?

Azt a sütit keressük, amihez reggelenként ugyanúgy tud lattét inni egy budai vállalkozó, mint odapörkölt feketét egy békéscsabai varrónő. Ami Sebestyén Balázs poénjainál is jobban összeköti az országot reggelenként.

Ez itt az Azonnali hét kérdése rovata, ahol minden héten felteszünk egy friss, aktuális kérdést mindenféle vicces és komoly válaszokkal!

Az Azonnali rendszeres hírlevelében, a Reggeli feketében hétfő reggel Bukovics Martin a portugálok nemzeti édességéről írt, éspedig ezt:

„Nagyjából egy hete ilyenkor magyarázta nekem lelkesen egy lisszaboni Uber-sofőr, hogy neki egy nagy bűne van csak, de attól akkor se szabadulna meg, ha lehetne: hogy minden reggel betol a kávéja mellé egy pastel de natát. Egyszerűen annyira jól kiegészítik egymást az ízek, nem lehet ezt nem imádni, lelkesedett, miközben beszorultunk két villamos közé – egyúttal rengeteg turista fényképezőjének SD-kártyájára.

Én akkor még szkeptikus voltam a nagyjából minden kávézóban, minden kioszkban, minden szupermarketben, minden étteremben, minden piacon, na jó, mindenhol árult süteménnyel szemben: leveles tészta, pudingszerű töltelék, hát mi ebben a nagy cucc? Nem is tévedhettem volna nagyobbat:

De miről is van szó?

A pastel de nata úgy született, hogy az egyik belémi kolostor lakói az akkori szokásoknak megfelelően tojásfehérjét használtak szerzetesruháik keményítésére. Mivel megmaradt így egy csomó tojássárgája, kezdeniük kellett valamit vele. Elkezdtek hát süteményeket sütni. A Napóleon bukását követő brit megszállás elleni 1820-as liberális forradalom azonban sok jót nem hozott a Lisszabon melletti gyönyörű Szent Jeromos-kolostor lakóinak, a szerzetesrendeket ugyanis konkrétan feloszlatták. Annyira belejöttek viszont a sütésbe, hogy úgy döntöttek, boltot nyitnak a kolostor mellett, és elkezdik árulni a pastel de natát.

Persze nem mindenhol társul jó üzleti érzék a hit mellé: 1837-ben a szerzetesek eladták a receptet a szomszédos cukorgyárnak, ami azóta is vígan üzemelteti a boltot. Annyira, hogy elérte: csak az általuk készített süteményeket lehet pastel de Belémnek hívni. Minden más pasteis de nata (a pastel többesszáma a pasteis). Ami, mint írtam, tényleg mindenhol kapható Portugáliában. Van, ahol karamellásabb, van, ahol créme brulée-sebb, van, ahol flanosabb, van, ahol csak simán tojásosabb, van, ahol pudingosabb, van, ahol vastagabb a tészta, van, ahol a töltelék rengeteg, meg persze van, ahol csak simán tökéletes: a lényeg, hogy mindenhol van. És imádják.

Mivel a magyarok lelki alkata és történelmi tapasztatala állítólag nagyon hasonlít a portugálhoz – ott egy óriási gyarmatbirodalom, itt az ország területének 2/3-ának elvesztése, belesüllyedés a kisországlétbe –, ezért

Ha már a nemzetközi focitornák csak négy-, de alsó hangon is max kétévente hozzák össze a nemzetet, legyen valami olyasmi, amihez ugyanúgy tud lattét inni egy budai vállalkozó, mint odapörkölt feketét egy békéscsabai varrónő. Ami Sebestyén Balázs poénjainál is jobban összeköti az országot reggelenként.

De mi legyen az? Döntsétek el!