Antonio Tajani: Éljen az olasz Isztria, éljen az olasz Dalmácia!

Vasárnap emlékezett Olaszország az egykori Jugoszláviából elűzött olaszokra. A Trieszt melletti megemlékezés egyik fő szónoka Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke volt. Beszéde pedig kiverte a biztosítékot Zágrábban és Ljubljanában.

Foiba – leginkább úgy lehetne lefordítani, hogy üreg. A második világháború vége felé üregekbe dobáltak jugoszláv partizánok megölt olaszokat, akiket a kollektív bűnösség elve alapján egységesen felelőssé tettek a fasizmusért. 2004-ben az akkori Berlusconi-kormány február 10-ét a foibe áldozatainak napjává tette.

A most vasárnapi megemlékezéseket Basovizzében (Bazovica) tartották, egy Trieszt melletti kis településen, ahol több száz olasz hullát halmoztak fel az üregekben és barlangokban a partizánok. Az ünnepségeket teljesen a jobboldal uralta. Noha az olasz jobboldal ma megosztott, mert míg a Lega kormányon van, a Forza Italia és a neofasizta Olaszország Testvérei ellenzékben, most együtt ünnepeltek.

Az egyik beszédet Antonio Tajani, az Európai Parlament forza italiás elnöke tartotta. Beszédét úgy fejezte be:

Az irredentizmus, amely a magyar revizionizmus olasz megfelelője, a mai napig elterjedt az olasz jobboldalon: Trieszt, Fiume, Isztria vagy Dalmácia „elvesztését” nem dolgozták fel, ami azért is furcsa, mert

A horvátok és a szlovénok kiakadtak a revizionizmuson

A horvát és a szlovén politika felháborodottan reagált Tajani szavaira. Marjan Šarec szlovén liberális miniszterelnök „példa nélküli történelmi revizionizmusnak“ nevezte Tajani beszédét, és arra emlékeztetett, hogy

Andrej Plenković jobboldali horvát kormányfő is bírálta Tajanit – esetében ez még kínosabb volt, mert Tajanival egy pártcsaládban, az Európai Néppártban ül pártja, a HDZ. Plenković elmondta, hogy beszélt Tajanival, és világossá tette: nem fogad el olyan kijelentéseket, amelyek olasz területi követeléseket alapozhatnak meg.

Tajani mára elnézést kért szavaiért, világossá tette: „az olasz, de horvát vagy szlovén áldozatokra is” akart emlékezni, és nem akart területi követelést bejelenteni.

Mi ez a foibe?

A megemlékezés tényével valóban nincs is semmi gond, de azokat kezdettől fogva kisajátította magának a jobboldal. Az ő történelemképük pedig elég korlátozott: csak az olaszok elleni jugoszláv atrocitásokat látják, de nem veszik hozzá, hogy mi vezetett oda.

A huszas-harmincas évek fasizmusának szlávellenessége, amikor még a szlovén vagy a horvát nyelv használatát is betiltották az olasz hatóságok Triesztben vagy Fiumében, mindenképp közrehatott abban, hogy az 1945-ben olasz területekre bevonuló Tito-partizánok minden olaszban fasisztát láttak.

A vita minden május elsején, Trieszt fasizmus alóli felszabadulásának napján kiújul: olasz és szlovén baloldaliak jugoszláv zászlókkal és Tito-képekkel vonulnak fel, ellenük pedig olasz neofasiszták és szlovén katolikusok tüntetnek.

A foibe kapcsán a megemlékezésekkel két probléma van.

Egyrészről nem lehet pontosan meghatározni az áldozatok számát, a történészek négy-ötezer áldozatról beszélnek. Az olasz jobboldal azonban ennek tízszeresét szokta emlegetni.

Mi van azokkal, akik Tito miatt elköltöztek Isztriából? És akik épp miatta költöztek oda?

És ezzel függ össze a másik probléma: amikor az olasz jobboldal a foibéról beszél, nem csupán a partizánok által megölt párezer olasz nemzetiségű embert érti, de azon százötven-kétszázezer embert is, akiket a második világháború után űztek el Isztriából, Fiuméből és Dalmáciából a jugoszlávok. Az utóbbi azonban nem a foibe, hanem az esuli fogalma alatt ismert az olasz történettudományban.

Az elűzés ténye is kétséges: horvát vagy szlovén történészek azt állítják, senkinek se kellett elmennie azért, mert olasz lett volna. Azaz nem lehet összehasonlítani a helyzetet a szudétanémetek vagy a magyarországi svábok tudatos és szervezett kitelepítésével. És ebben igazuk van:

De hogy Jugoszlávia nem volt feltétetlenül ellenséges az olaszokkal szemben a második világháború végén, mutatja, hogy

Több ezer monfalconei olasz munkás döntött például úgy 1948-ban, hogy átköltözik Jugoszláviába. Az indok: inkább a kommunizmust akarták építeni, mint a kapitalizmust. A többségük persze aztán Tito antisztálinizmusának lett áldozata: miután Tito szakított Moszkvával, a Jugoszláviába költözött olaszok azonnal Sztálin ügynökeinek számítottak, akiket elhurcoltak Goli Otokra, a hírhedt börtönszigetre.

Mára az északkelet-adriai térségben a nemzetiségi konfliktusok eltűntek

Isztriában ma a szlovén vagy a horvát mellett az olasz is hivatalos nyelv, a horvát megyét eleve azon Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS/DDI) vezeti, amely a horvát nacionalizmus ellenfele. A szlovéniai Tengermelléken is minden ki van olaszul írva.

A horvát Fiumében, amelyet a baloldal irányít, szintén tervbe van véve, hogy az olasz nyelvnek ismét nagyobb teret adnak. A városban amúgy ma is működik olasz nyelvű napilap, olasz gimnázium és olasz színház. Bár az utóbbi támogatását mind Zágráb, mind Róma az elmúlt években többször is meg akarta vonni.

NYITÓKÉP: Antonio Tajani / Facebook